Kultúrdiplomácia és kultuszteremtés: Mussolini és Magyarország

Olaszországot és hazánkat az első világháborút lezáró békeszerződésekkel való elégedetlenség kötötte össze, hiszen míg előbbi „elégedetlen győztesként” hagyta maga mögött a háborút, Magyarországnak a trianoni békeszerződés következményeivel kellett szembenéznie. Magyarország az átmeneti külpolitikai elszigetelődést maga mögött hagyva 1927-ben barátsági szerződést kötött Olaszországgal. Ezt követően Benito Mussolini volt az egyik olyan személy, aki az emberek szemében megtestesítette a reményt, hogy sikerülhet a revízió, hiszen Olaszország a magyar igények mellé állt.

A Duce nagy népszerűségnek örvendett hazánkban, és személye körül ekkor kezdett el egyfajta kultusz kibontakozni. A következőkben ennek néhány elemét szeretném bemutatni a két világháború közötti Magyarországon. Különös tekintettel arra, hogy kötődött a hazai politikai viszonyokhoz, milyen különböző aspektusai és megnyilvánulási formái voltak, kik voltak az építői, vagyis azok a magyar közéleti személyiségek, akik táplálták a Mussolini iránti elköteleződést. Továbbá néhány eseményt kiemelve foglalkozom a ritualizált keretekkel, vagyis azokkal az eseményekkel, amik alkalmasak voltak a kultusz építésére is.

Benito Mussolini 1925-ben (Wikipedia)

A kultuszok

A kultuszok mindig elfogultak a kultusz tárgyával, a kultuszt életben tartó közösség tagjaival, szövetségeseivel szemben, az ellenséggel kapcsolatban pedig csak a negatív dolgokat emelik ki. A kultusz tárgyát képező dolgok pedig a közösség szimbólumaivá válnak. Egyes történeti korszakokat, politikai rendszereket pedig a szimbólumaiból kiindulva lehet elemezni, megérteni, hiszen hangsúlyos részét képezik a közgondolkodásnak és a mindennapi életnek. A kultuszok vizsgálata azonban gyakran nem választható el a fennálló hatalom által működtetett propagandától, ami bizonyos érdekek mentén haladva igyekszik szellemi irányítás alatt tartani a társadalmat, egy eszmerendszert kialakítani. Tehát a valóság rekonstrukciója során kritikusan kell megközelítenünk ezeket a szimbólumokat.

Egy kultusz elterjedését több tényező is megkönnyítheti. Ide tartoznak például azok a – közösség által már korábban elfogadott – eszmék, ideálok, szimbólumok, kultuszok, amik valamilyen módon illeszkednek az újonnan megjelenthez, illetve a kultusz által kínált program és a szervezett közösségi események vonzereje. Szükség van azonban stabilitásra is, vagyis állandó, egységes kultuszelemekre és intézményi háttérre. Ellenben fontos hozzátenni azt is, hogy nem létfontosságú a kultusz alapjául szolgáló eszme vagy személy körül kialakult történetek valóságos volta. A közösség ugyanis mindig létrehozza a saját valóságát.

A szimbólumok, mítoszok, kultuszok jelentősége leginkább válságos időszakokban nő meg. Hiszen ezek arra alkalmasak, hogy az emberek kifejezhessék a vágyaikat, legyőzhessék félelmeiket, amik a nehéz időkben kulcsfontosságúak.  Ez magyarázza többek között azt is, hogy miért nem hangsúlyos a valóságtartalom, hiszen a problémák megoldása és a kihívásokra való reagálás háttérbe szorítja az ésszerűséget.

Csak abban az esetben beszélhetünk kultuszról, ha vannak rítusai. Ezek különböző ritualizált összejövetelek, amik a kultusz tárgyába vetett hitet erősítik az alapelv folyamatosan ismétlésével. Ezek által hatnak a tudatra és az érzelmekre, a problémákat leegyszerűsítik és megoldást kínálnak rájuk. Az így kialakult politikai mítoszok az emberek vágyait fejezik ki, amivel mozgósítani tudják a társadalmat.

A kultuszok általában ugyanazt a kiüresedéshez vezető utat járják be. A kezdeti első szakaszban megtörténik az alapelv megfogalmazása illetve az egyén felmutatása, amennyiben személy köré szerveződő kultuszról van szó. A következőkben ezekből lesz a hívószó, és megjelennek a különböző kultuszelemek is. Majd a fokozatos térnyeréssel párhuzamosan megkezdődik a kiüresedés, mivel az eredeti értékek fokozatosan háttérbe szorulnak. A kultuszelemek azonban továbbra is fennmaradnak, amíg más, újonnan érkező kultuszok terjedni nem kezdenek.

Irredentizmus és kultúrdiplomácia

A két világháború közötti Magyarország politikai- és közgondolkodását a trianoni békeszerződéssel való elégedetlenség határozta meg, ugyanis mind a magyar társadalom, a mind a magyar politika elítélte a döntést és minden lehetséges eszközzel igyekezett megváltoztatni azt. Tehát a magyar külpolitikát leginkább az elveszett területek visszaszerzése iránti vágy motiválta. Ez az ambíció pedig irredenta kultuszban öltött testet, aminek részeként megjelentek a Trianon-ellenes jelszavak és szimbólumok a köztereken, a sajtóban, az iskolákban, az ünnepségeken.

Trianon-elleni tüntetés Szegeden 1920-ban (Fődi Gábor, Fortepan)

Az olasz-magyar közeledés azonban nem politikai, sokkal inkább kultúrdiplomáciai síkon kezdődött el 1926-ban Horthy mohácsi beszédét követően. A kapcsolatfelvétel ürügyéül két Mátyás korabeli corvina szolgált, amely ekkor olasz tulajdonban állt, viszont Mussolini ellenszolgáltatás sem kérve, visszaadta ezeket a kulturális kincseket a magyar államnak. Azért lehetett gyümölcsöző a közeledés ezen a területen, mert míg Mussolini Olaszországában a fasiszta ideológia az élet minden területét meghatározta, tehát a kultúra is ennek szolgálatában állt, ezzel ellentétben Magyarországon viszont hatalmas jelentőséggel bírt, lehetőséget adott a kitörésre és összetartó erőt jelentett. Ily módon az állam a kulturális értékek ápolását és a fejlődés előmozdítását politikai programmá tudta tenni. A korszak kultuszminisztere Klebelsberg Kunó volt, aki a kultúrában látta Magyarország felzárkózásának és
felemelkedésének zálogát. Szerinte a corvinák visszaszolgáltatása is annak a jele, hogy Olaszország a magyar ügy mellett áll, és támogatja a magyar kultúrát. Klebelsberget olaszországi látogatása alkalmával a Római Egyetem díszdoktorává avatták, illetve a Duce egy portréját is neki ajándékozta, amely később Klebelsberg villájának fogadószobájában kapott helyet.

gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter (Forrás: artnews.hu)

A kultuszminiszter nem titkoltan csodálta a kor Olaszországát, és Mussolini jelentős eredményeit, amelyeket a neonacionalizmus jegyében ért el. Úgy gondolta, hogy a haladás legitimálta a demokrácia hiányát is, hiszen az olasz népnek érdekében állt a fejlődés. Huszti József irodalomtörténész 1942-ben megjelent monográfiájában kis is fejtette, hogy Klebelsberg valóban rajongva figyelte azt, amit a Duce Olaszországban felépített, nem csak a nagyhatalmi támogatás megszerzése érdekében igyekezett imponálni Mussolininak. Huszti kiemelte azt is, hogy Klebelsberg volt az első nem olasz politikus, aki a Duce nagyságát elismerte. Nem volt véletlen az sem, hogy a Mussolini válogatott beszédei a Klebelsberg által alapított Napkelet könyvtárának gondozásában jelenhetett meg.

Az Ereklyés Országzászló

A különböző szobrok és emlékművek a mindennapok részét képezik, ezáltal rendkívüli módon alkalmasak a közgondolkodás befolyásolására, különösen, ha megemlékezések, ünnepségek helyszínéül is szolgálnak. Ezen felül állandóságot is kifejeznek, hiszen elméletileg „örökre” készülnek, vagyis a töretlen hitet jelképezik.

Az Ereklyés Országzászló (kozterkep.hu)

Az Ereklyés Országzászló 1928. augusztus 20-án került felavatásra. Akárcsak a vele szemben található irredenta szoborcsoport, ez is Urmánczy Nándor, az irredentizmus lelkes hívének és a Területvédő Liga megalapítójának a kezdeményezésére készült el közadakozásból és a főváros támogatásával. Az avatóünnepségre közel százember érkezett szerte az országból és a határon túlról is, hogy lássák a félárbocra engedett magyar lobogót, amely a nemzeti egységet és a feltámadást fejezte ki. Az Ereklyés Országzászló részét képezte két márványtábla is, az egyik Lord Rothermere híres cikkének a címét (Hungary’s Place in the Sun), a másik Mussolini mindössze két és fél hónappal azelőtti római szenátusi ülésen elhangzott beszédéből ábrázolt egy részletet: I trattati di pace non sono eterni, vagyis „A békeszerződések nem örökre szólnak”. Az emlékmű kicsinyített mását elküldték Rothermerenek és Mussolininak is.

Az Ereklyés Országzászló avatóünnepsége 1928. augusztus 20. (kozterkep.hu)

1928-ban, nyolc évvel a trianoni békeszerződés aláírása után ez az emlékmű és az avatóünnepség hatalmas jelentőséggel bírt. Ahogy az emléktáblák is mutatják, két olyan ember is kiállt a magyar ügy mellett, akikről azt gondolták, hogy befolyással lehetnek a nemzetközi diplomáciára. Egy Pesti Hírlapban megjelent cikk szerint „A trianoni gyászt már keresztül töri egy-két reménysugár”

Az avatóünnepségről készült tudósítások szerint a tömeg szűnni nem akaró éljenzéssel ünnepelte a magyarok nagy barátait, illetve a Mussolininak küldött táviratban a magyarok nem csak üdvözölték, de Ducéjukká fogadták a nagy magyar jövő nagy magyar barátját. Beszédet mondott többek között Rákosi Jenő is, aki életének utolsó éveiben a revízió megvalósításán igyekezett, és látogatást is tett Rómában, melynek eredménye egy „Mussolininál” című vezércikk lett, melyben a legkülönb államférfinak ismeri el őt.

Az Ereklyés Országzászló esete jól mutatja, hogy a Mussolini iránti lelkesedés hátterében a revíziós kérdés állt. A Duce a kijelentésével egyértelműen maga mellé állította a magyar közvéleményt, ezt jól mutatja az is, hogy a szenátusi beszédét követően több százezer levelet küldtek neki Magyarországról, melyekben köszönetüket és hálájukat fejezték ki számára az emberek. A kijelentés valóban vonatkozott hazánkra is, de egy olasz követ elmondása szerint nem elsősorban a Magyarország, hanem az Olaszország által aláírt békeszerződés revíziójáról szólt. Ez azonban nem változtat azon, hogy mekkora jelentőséggel is bírt a nagyhatalmi támogatás megjelenése a magyarok mögött.

Mussolini mellszobra a Magyar-Olasz Bankban

1929. november 27-én avatták fel Mussolini első magyarországi mellszobrát a Magyar-Olasz Bank üléstermében. A szobor leleplezése kiemelt eseménynek számított, amin részt vett többek között Klebelsberg Kunó is. A szobrot Berzeviczy Albert, az intézet elnöke avatta fel, Mussolinit magasztaló beszéddel. Az eseményén részt vett az olasz népnevelésügyi miniszter is, aki elmondta, hogy Mussolini bár tősgyökeres olasz, magyar is, a fájdalmukat így mélyen átérzi.

Mussolini mellszobrának felavatása a Magyar-Olasz Bankban (Forrás: mnl.gov.hu)

A szobrot Kuzmik Lívia szobrászművész készítette el. Nevéhez fűződik egy Mussolini-plakett elkészítése is, amelyet egy évvel korábban a Corvin Mátyás Társaság minden tagja számára elkészített. A Duce személyesen állt neki modellt, amiről lelkesen mesélt Balla Ignácnak, ami később a Pesti Hírlapban jelent meg. Balla nagy szerepet játszott az olasz-magyar kapcsolatok erősítésében ebben az időszakban. 1925-ben például egy per során, amikor is egy kisebb, dolgozószoba nélküli lakásba szerették volna őt átköltöztetni, benyújtották többek között Mussolinival folytatott levelezéseit és a Duce dedikált arcképét is. Ezek hatására a bíró pedig kimondta, hogy egy írónak, különösen az olyan írónak, aki az országra nézve rendkívül hasznos munkásságot fejt ki, igen is szüksége van dolgozószobára. Tehát a bíró az ítélet során figyelembe vette Balla munkásságát.

Részlet a Magyarország 1925. július 18-i számából (arcanum.hu)

A Mussolini szobrát felavató Berzeviczy Albert harminc évig volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az ő kezdeményezésére alakult meg 1920-ban a Corvin Mátyás Társaság, amelynek elnöke is lett. Az egyesület célja az olasz-magyar kapcsolatok fellendítése volt konferenciák, színházi előadások szervezésével. A működéséhez a tőkét az éves tagdíj, a rendezvények bevételei, az adományok és az állami támogatás biztosította. Az egyesület működése elméletileg politikamentes volt, a gyakorlatban azonban már a kezdetektől részesült a Külügyminisztérium anyagi támogatásában, sőt 1923-ban az olasz kormány is felajánlott 4000 lírát a társaságnak. 1925-ben pedig két tiszteletbeli elnököt is választott magának: magyar részről Csernok János bíborost, olasz részről pedig nem mást, mint Benito Mussolinit. Berzeviczy írt könyvet Itáliáról, írt cikket a revízióról, vagyis az egyik vezető élharcosa volt a magyar igazságnak külföldön, Mussolinit pedig ragyogó államférfinak tartotta.

Berzeviczy Albert (keptar.oszk.hu)

Portrék

A két világháború közötti időszakban több, kortárs magyar művészetet bemutató kiállítást is rendeztek Olaszországban, amik egyértelműen kultúrdiplomáciai célokat szolgáltak. Klebelsberg politikájának sikerét támasztották alá ezek az események, különösen az a tény, hogy az olasz állam több ízben vásárolt is a művekből. Klebelsberg római látogatásához időzítve rendezték meg 1928 májusában Rómában a Magyar Képzőművészeti Kiállítást, ahol a politikai szempontból elvárt darabok mellett rengeteg tehetséges magyar művész alkotása is kiállításra került. Az aktuálpolitikai vonatkozás azonban tagadhatatlan, hiszen a tárlat központi terében Horthy Miklós és Bethlen István portréi, valamint Kuzmik Lívia Mussolini domborműve volt elhelyezve.

Mussolinit megörökítő portrék is több ízben készültek a két világháború közötti időszakban magyar művészek jóvoltából. László Fülöp 1923-ban festette le a Ducét, aki olyan férfiakat követett a festő modelljeinek a sorában, mint XIII. Leó pápa, Harding amerikai elnök, vagy Ferenc József. A harmincas évek elején megjelent lexikonokban azonban László neve alatt a magyar vonatkozású műveit leszámítva csak Mussoliniról emlékeztek meg.

Merész Gyula 1929-ben különleges megtiszteltetésben részesült, hiszen a Duce a saját lakásán állt neki modellt, és az elkészült festményről pedig úgy gondolta, hogy az eddigi legjobban sikerült kép róla. Az elkészült mű egyébként a fasiszta párt székházában került elhelyezésre. Merész esetében is hasonló a helyzet a lexikonok esetében, 1935-ben mindössze egyetlen művéről emlékeztek meg, természetesen a Mussolinit megörökítőről.

Pekár Gyula a századfordulótól kezdve részt vett a magyar politikai életben, leginkább kulturális és külpolitikai ügyekkel foglalkozott. Nyíltan vállalta, hogy a kultúrdiplomáciai közeledés híve. 1932-ben a fasizmus tízéves évfordulóján Rómába látogatott, majd élményeinek hatására megfestette Mussolinit. Kormányzói kitüntetésben is részesült a revíziós gondolat terjesztése miatt, a halálát követően pedig a Napkelet megemlékezett kultúrpolitikusi tevékenységéről is.

A Száz nap
A színház, mint a művelődés egyik fontos színtere leképezte a társadalomban végbemenő folyamatokat, így a színpadokon is megjelent a revíziós kérdés és az Olaszországhoz való kötődés is, csak úgy, mint Mussolini. A Száz nap, melynek társszerzői Giovacchino Forzano és Benito Mussolini voltak, 1931. június 4-án, vagyis a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján került a Nemzeti Színház színpadára.

Részlet Az Est 1931. június 4-i számából (arcanum.hu)

Akárcsak több másik darab esetében is, a Száz napnál is arról volt szó, hogy idegen környezetbe, történelmi álarc mögé rejtettek egy aktuálpolitikai vonatkozású drámát. Vagyis látszólag egy történelmi ihletésű drámáról volt szó, ami Napóleon szökése utáni száz napos uralmát dolgozta fel, őt jó szándékú diktátorként ábrázolva és pozitív színben feltüntetve. Az üzenete pedig az volt, hogy olykor, bizonyos körülmények között igenis szükség van diktatúrára. Olaszországban a propaganda gyakran hasonlította Mussolinit Napóleonhoz, a történelmi környezet választás tehát nem volt véletlen, illetve a Duce fontos nevelőeszköznek tartotta a színházat. A darabban lényegében tehát Mussolini Napóleon alakján keresztül kívánta kifejezésre juttatni álláspontját a diktatúra szükségességéről.

Mussolini Napóleonként (huszadikszazad.hu)

Több szempontból is más volt ez a darab, mint a többi. Kezdetben a szerzője sem volt tisztázott, de végül kéthónapnyi találgatás után kiderült, hogy a Scala rendezője, Forzano mellett Mussolini is társszerzője a darabnak. Illetve nagy volt a sietség a bemutatót illetően, a sajtó szerint ilyen gyorsan még egy darab sem haladt a premier felé, ugyanis Olaszország után elsőként Budapesten mutatták be. A fordító Herczeg Géza, aki maga is nagy csodálója volt Mussolininak, nem is titkolta a darab politikai jelentőségét. A rendezőnek, Hevesi Sándornak sok szerepe nem volt, hiszen Rómából érkezett egy füzet, ami tartalmazta Mussolini elgondolásait a dráma színpadra állításával kapcsolatban. A gazdasági válság és a színház rossz anyagi helyzete ellenére is több mint kétszáz embert foglalkoztak ebben a darabban, illetve rengeteg új díszletet is felhasználtak, annak ellenére, hogy már 1928-ban arról szóltak a hírek, hogy a nemzetinek nincs pénze új körfüggönyre. A darabnak nyilvános főpróbája nem volt, a premier azonban díszelőadás keretén belül valósult meg, ahol megjelent a magyar politikai és társadalmi élet minden előkelősége, ellentétben a rendezővel, aki betegségre hivatkozva távolt maradt az eseménytől. A sajtó lelkesedett a darabért, azonban valódi értékét mutatja az, hogy csak hat előadást élt meg, míg ebben az időben egy sikeres darab több százszor is színpadra került.

A fasizmus tízéves évfordulója

A két világháború közötti Magyarországon több egyesület működött, mint az azt megelőző illetve az azóta eltelt időszakban. Az első világháború és az azt követő forradalmi időszak vezetett ahhoz, hogy egyre több jobboldali szervezet jött létre, hiszen bizonyos körök szerint a korábbi szervezetlenség vezetett ezekhez tragikus dolgokhoz. Ehhez társult a revízió iránti igény is, tehát ez a két ok húzódott meg a tömeges egyesületalapítás hátterében. Ebből következően ezek az egyesületek nem csak társadalmi, hanem a politikai életben is szerepet vállaltak. A TESZ 1919-ben, a jobboldali szervezetek összefogása érdekében jött létre. Céljaik között szerepelt a magyar nemzeti erők megszervezése és a revízió, az egyesület tényleges vezetője, és nem mellesleg Gömbös Gyula nagy pártolója Szörtsey József volt. Politikai állásfoglalásukat emellett Benito Mussolini örök díszelnökké választásával is kifejezték.

A jubiláló fasiszta mozgalom és Mussolini tiszteletére 1932 októberében TESZ (Társadalmi Egyesületek Szövetsége) küldöttség utazott Rómába, hogy megfelelően köszönthessék az egyébként örökös díszelnöküké választott olasz miniszterelnököt. A delegáció tagjai feketébe öltözve találkoztak a Ducéval, az eseményt pedig a budapesti rádió is közvetítette. Mussolini elmondta, hogy véleménye szerint az igazságtalanságokat jóvá kell tenni, mert egy olyan nagymúltú nép, mint a magyar nem áldozható fel, valamint megerősítette korábbi kijelentését a békeszerződésekről, és hozzátette, hogy különösen azok nem örökösek, amelyeket politikai számítások ösztönöztek és a gyakorlati tapasztalat máris elítélt. Ezek a mondatok hatalmas jelentőséggel bírtak, a sajtóban olyan ünnepnapról írtak, melyre 1918 óta nem került sor. Ráadásul a fasiszta párt főtitkára, nyilatkozata szerint a TESZt a második európai fasiszta szervezetnek, Gömböst pedig a magyar nemzet Ducéjának tartotta. Egy hónappal a látogatást követően a sajtó beszámolt egy Mussolini tiszteletére rendezett vacsoráról is a Gellért-szállóban, ahol szinte a teljes magyar közélet megjelent, és természetesen az elhangzott beszédek központi témája Mussolini dicsőítése volt.

Részlet a Budapesti Hírlap 1932. október 21-i számából (arcanum.hu)

A MANSZ (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége) tradicionális szociális feladatai leginkább a hatalom támogatásának eszközei voltak, ugyanis igyekeztek igazodni a rendszer igényeihez. Így volt ez a revíziós törekvések tekintetében is, ami a kormányzat legfőbb külpolitikai célkitűzését jelentette. Korábban készítettek röpiratokat az ország igazságtalan helyzetéről, külföldi útjaik során pedig kötelességük volt beszélni a jogtalan békeszerződésről és az elcsatolt országrészeken a magyarokat ért attrocitásokról. Kultúrdiplomáciai tevékenységet is folytatott az egyesület vezetője Tormay Cécile pedig nacionalizmusa mellett fasiszta nézeteit sem titkolta. Mussolini lányának, Eddának az esküvője alkalmából az egyesület korábban már ajándékozott fátylat, a jubileumra Mussolininak is hasonló gesztussal készültek. Egy kiskunhalasi csipkét kapott, amely egy tölgyfát ábrázolt, ami a reményt testesítette meg, és lombjában a Nagy-Magyarország volt látható. Tövében pedig a magyar címer és Árpád kardja, amely a fascesra támaszkodott. Magyarországon is voltak különböző megemlékezések az alkalomból, például Budapesten az országzászlónál, illetve Pécsett.

Tormay Cécile (Wikipedia)

Összegzés

Az Olaszországgal való szövetségkötést követően tehát a magyar kormány mindent elkövetett annak érdekében, hogy Mussolini előtt kifejezze feltétlen támogatását. A harmincas évek közepéig számtalan alkalom nyílt a Duce iránti szimpátia kifejezésére Magyarországon. A magyar közéleti személyiségektől, sőt az államférfiaktól sem állt távol a Duce és eredményeinek nyílt magasztalása ebben az időszakban. Az eseményekben, írásokban azonban általában az a közös, hogy szinte kivétel nélkül a revíziós célok támogatásával hozható kapcsolatba. Ez nem véletlen, hiszen például a MANSZ esetében is kötelességük volt a revízió külföldi hangoztatása, bizonyítva azt, hogy ha nem is közvetlenül, de államilag támogatott kultuszépítésről van szó Mussolini esetében.

A kulturális kapcsolatok virágzása a kultúrdiplomácia jegyében politikai célokat szolgált ugyan, de ezzel párhuzamosan maradandó dolgok is létrejöttek, például a Római Magyar Történeti Intézet. Nyilvánvalóan voltak azonban olyan alkotások is, amelyeknek politikai jelentőségük jóval túlmutatott a művészin, így az utókor számára már nem képeznek komoly értéket. Az viszont vitathatatlan, hogy az olasz-magyar szövetség kulturális téren sikeresen működött a korszakban.

A magyar revíziós célok jelentették ugyan a Duce magasztalásának fő motivációját, azonban a húszas években, a legtöbb európai államférfihoz hasonlóan Klebelsberg csodálta is azt, amit Mussolini elért. Klebelsberg utódja, Hóman Bálint azonban már sosem nyilatkoztatta ki csodálatát Mussolini iránt, annak ellenére sem, hogy elődjéhez hasonló elveket vallott, annak volt köszönhető, hogy a harmincas évekre nyilvánvalóvá vált, hogy a Ducénak nem igazán voltak szilárd nézetei és elvei, opportunista politikus révén, döntéseikor mindig az éppen aktuális érdekeit tartotta szem előtt. Magyarország revíziós céljainak támogatása is Olaszország érdekeit szolgálta. Németországgal való szövetségének idején pedig felszínre került a Duce bizonytalansága, következetlensége, megalkuvó magatartása. Olaszország pedig nem számított már vezető hatalomnak Európában.

Az alábbi írás a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül közlésre.

Felhasznált irodalom

Andreides Gábor: A változó Mussolini-kép és a mussolinizmus. Múltunk 59. (2014) 2. sz. 124-147.

Fehér Ildikó: „Lappangó vagy elveszett” Rómában előkerült magyar festmények. Artmagazin, 15. 94. sz. 32-36.

Gali Máté: Berzeviczy Albert – A márványarcú miniszter. Budapest. Szépmíves Műhely, Budapest, 2017.

Hamerli Petra: Olasz propaganda a magyar revízió mellett (1927–1936). In: Tavaszi Szél 2015. Konferenciakötet. IV. kötet. Szerk. Keresztes Gábor. Eger–Budapest, 2015.

Hamerli PetraKultúrdiplomáciai közeledés Magyarország és Olaszország között: 1926-1928. In: Közép-európai közlemények, 9. (2016) 4. sz. 55–58.

Kerepeszki Róbert: A politikai és társadalmi élet határán. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége a Horthy-korszakban. In: Tanulmányok a 60 éves Romsics Ignác tiszteletére. Líceum Kiadó, Eger, 2011. 373-388.

Ormos Mária: Benito Mussolini a kultuszépítő. Rubicon 18. (2007) 9.sz. 4-15.

Ormos Mária: Bethlen koncepciója az olasz-magyar szövetségről (1927-1931) In: A két világháború közötti Magyarországról. Budapest, 1984.

Papp Barbara: Nők a politikában. A Magyar Asszonyok Szövetsége. In: Tormay Cécile emlékkonferencia konferenciafüzet. Szerk. Kollarits Krisztina. Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2013.

Pótó János: Revíziós emlékművek. História 23. (1988) 2–3. sz. 81–83.

Szlavikovszky Beáta: Fejezetek a magyar-olasz kulturális kapcsolatokról 1880–1945 között. PhD disszertáció, PPKE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola, 2009.

Szlavikovszky Beáta: Korvin Mátyás magyar-olasz egyesület. In: Az egyetemi könyvtár évkönyvei. IV. Tudomány- és Egyetemtörténet. Budapest, 2007.

Turbucz Dávid: A Horthy-kultusz 1919-1944. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Történettudományi Intézet, Budapest, 2015.

Ujváry Gábor: „Egy európai formátumú államférfi” Klebelsberg Kuno (1875-1932). Kronosz Kiadó, Budapest, 2014.

Vonyó József.: Gömbös Gyula és a hatalom. Kronosz Kiadó, Budapest, 2008.

Závoczki Adrienn: A Duce első magyarországi mellszobra. http://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/a_duce_elso_magyarorszagi_mellszobra

Zeidler Miklós: Kultusz és propaganda. In: Kultusz és propaganda. Szerk. Ballabás Dániel. Líceum Kiadó, Eger, 2012.

Kocsor Margit

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket