Legyőzhetetlen város, legyőzhetetlen klub – A 100 éves Legia Varsó története

Talán meglepőnek tűnik, de a legnépszerűbb varsói sportklub nem Varsóban, hanem Volhíniában, pontosabban Kościuchnówkában (ukránul: Kosztyuhnyivka) alakult meg 1916. március 14-én. Ha azonban a klub nevére tekintünk, valamint elvonatkoztatunk egy kissé a sport világától, és a történelmi kontextusra szegezzük figyelmünket, akkor érthetővé válik a megalakulás helyszíne és ideje.

Az első világháború kellős közepén járunk, amikor a Józef Piłsudski által 1914. augusztus 27-én létrehozott ún. Lengyel Légiók a keleti fronton az orosz erőkkel vívtak véres csatákat. Ebben az időben már három Brigád is harcolt. Az első kettő még 1914 decemberében jött létre, a harmadik pedig 1915. május 8-án, miután az I. Brigád a Nida-folyó mentén állóháborúra rendezkedett be. A háború első 15 hónapjában egyébként a három Brigád egymástól külön harcolt. Az I. Brigád Kis-Lengyelországban, Kielce környékén és Podhalében, a II. Brigád 200 kilométerrel távolabb a Kárpátokban, majd a létrehozott III. Brigád Volhíniában. Az I. Brigádban már 1915-ben megalakultak az első sportszekciók, a másodikban fel sem merült a nehéz harcok és a rengeteg vérveszteség miatt, majd 1915 áprilisában át is szervezték őket. Közülük nem kevesen kerültek át a III. Brigádba.

A sport fontos részét képezte a katonaéletnek, nem csak azért, mert eleve sok a háború előtti időszakban sportoló férfi lépett be a Légiókba, hanem azért is, mert a fegyverszünetek alatt kiváló lehetőséget biztosított a fizikum, a szellem és a morál magas szinten tartására. Miután az I. Brigádban megszervezték a sportot, és erről tudomást szereztek a III. Brigád parancsnokai, azonnal nekiálltak a szervező munkának. Így 1916 márciusában létrejött A Legiók Sportcsapata (Drużyna Sportowa Legia), amelyben a futball azonnal jelentős szerepet kapott. Köszönhető ez annak is, hogy több korábbi futballista is itt szolgált éppen, főleg persze a háború előtti két krakkói csapatból, a Cracovia és a Wisła Krakkó keretéből, majd csatlakoztak a helyi, főképpen lembergi (Lwów) csapatok egykori játékosai is. Varsói nem volt köztük.

A háború menete úgy hozta, hogy a megalakulás ellenére a katonáknak nem volt idejük belemelegedni a játékba, hiszen július 4. és 6. között részt vettek az orosz részről meginduló Bruszilov-offenzíva megállításában. A helyszínre érkezett a Józef Piłsudski parancsnoksága alatt álló I. Brigád is. A lengyel katonák az osztrák–magyar hadseregen belül a legkeményebb harcokat vívták az oroszokkal: a kościuchnówkai csatában 2000 lengyel katona veszett el, illetve sérült meg súlyosan. Az orosz túlerővel szemben nem győzhettek, így visszavonulásra kényszerültek. A helyzet súlyos volt, mivel a lengyelek rengeteg vért vesztettek, a lengyel javak pusztultak, és úgy nézett ki, hogy a három felosztó nagyhatalom egyike sem számol a jövőben egy független lengyel állam létrehozásával.

A Legia történetében sok homályos részlet található. Ilyen például a névadás kérdése is. Természetesen logikusnak tűnik, hogy Piłsudski légiói után egyszerűen Legiának nevezték el a csapatot. Azonban úgy tűnik, hogy nincs arra adat, hogy a csapatot 1922 előtt önállóan Legiának nevezték volna, másfelől 1966-ban, vagyis amikor a klub fennállásának fél évszázados születésnapját ünnepelték, napvilágot látott egy másik verzió is. E szerint Stanisław Mielech – az alapító – egy sajátos történelmi érvet hozott fel a névválasztásnál: azért legyen LEGIA, mert a Római Birodalom legionáriusai, amikor Angliában harcoltak, meghonosították a harpastumot (kislabdajáték), ami egy rögbire hasonlító játék volt. Ebből alakult ki később a futball mai formája. Mielech azzal érvelt, hogy amennyiben a római légiók a futball úttörőik voltak, úgy az új klubnak hasonló úttörő szerepe lesz a lengyel sportéletben, ezért a név utaljon a római légiókra. Tehát nem azért Legia a Legia, mert a Lengyel Legiók katonái hozták létre. Hogy ez az érv elhangzott-e, azt sokan vitatják, ugyanakkor 2016-ban, a századik évfordulón a szurkolók egy nagyon látványos élőképpel megemlékeztek a római légiók katonájáról. Annyit talán érdemes nyelvészkedni, hogy latinul valóban legio, amelynek a többes száma legia, míg lengyelül legion, illetve legiony.

A helyzet tovább bonyolódott 1916. november 15-e után. Ekkor ugyanis Bécs és Berlin közösen deklarálta egy félig autonóm lengyel állam létrejöttét. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy az oroszoktól elfoglalt területekből létrehoznak egy örökletes királyságot, amely szoros szövetségben lesz Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával. Piłsudskit hadügyminiszterré nevezték ki. Minden Lengyel Légiót visszavontak a frontokról és létrehozták a Lengyel Hadsereget. Piłsudski elfogadta ugyan a kompromisszumot, még akkor is, ha tisztában volt azzal, hogy ez nem lehet végleges megoldás. Sőt éppen azért tiltotta meg 1917 tavaszán a légiósainak, hogy letegyék a németek előtt a hűségesküt, hiszen azzal megszűnt volna az önálló létük, amit még az Osztrák–Magyar Monarchiában kivívtak maguknak. A németek bosszúja nem maradt el: Piłsudskit letartóztatták és Magdeburgban börtönbe zárták. Ezzel pedig megpecsételődni látszott a frissen létrehozott Sportcsapat sorsa is. A tiszteket Beniaminówba, a katonákat Szczypiornóba internálták, a csapat is gyakorlatilag szétesett.

Az első újjáalakulás és az első nem hivatalos bajnoki cím

A Légiók felszámolásával egyidejűleg a megmaradt egységeket Varsóba vonták vissza. 1917 elején a Varsóban tartózkodó parancsnokok úgy döntöttek, hogy folytatják a munkát, és újjáalakítják a Sportklubot. 1917 tavaszán már ott pattogott a labda a varsói Agrykola környékén, amelynek közelében megtalálható a mai Legia Varsó otthona. Az újjászervezésben nagy szerepet játszott Stanisław Mielech, Zygmunt Wasserab, Roman Górecki és Aleksander Litwinow. Utóbbi kettő később betöltötte a klub elnöki tisztségét is.

1917-ben már két klub is létezett Varsóban, a Polonia és a Korona. Ugyanakkor az egykori cári területhez tartozó Varsóban nem örvendett nagy népszerűségnek a futball. A két csapat rendszertelenül játszott egymással, a sajtó sem különösen tájékoztatott róla. Galíciában sokkal fejlettebb volt a sportág, így a „Legia” megjelenése a városban jelentősen fellendítette a varsói sportéletet. A „Legia” kerete ugyanis főképpen tisztekből és egykori galíciai játékosokból állt.

A légiósok nem csak a játékban hoztak új minőséget, hanem a lengyel légiók népszerűsége miatt a közönséget is vonzották. Ebben az időszakban azonban még nem létezett lengyel bajnokság, mivel még az önálló lengyel állam is csak vízióként tűnt fel. A futballmeccsek azonban ekkor már rendszeresek voltak, sőt összekötő kapocsként is szolgáltak a három részre szakított Lengyelország egyes részei között. Így történt, hogy a nyár végén a legjobb galíciai csapat, a Cracovia meghívta a varsói „Legiát”, hogy eldöntsék, ki Lengyelország legjobbja. A mérkőzést 1917. augusztus 19-én vívták a Cracovia pályáján, amelyet végül a varsóiak nyertek meg 2:1 arányban.

         Cracovia–Legiók Sportcsapata 1-2

Legiók: Mikosz, Tarnawski, Hardt, Wykręt, Wójcicki, Kowalski, Knapik, Poznański, Mielech, Prochowski, Tyrowicz.

Cracovia: Halpern, Wł. Dabrowski, Gintel, Strycharz, Cikowski, K.Grabowski, Śliwa, T. Dabrowski, Kałuża, Sperling, Kisielewski II.

A „Legia” tehát nem hivatalosan 1917-ben bajnok lett, vagyis legyőzte a három részre szakított ország addigi legjobb csapatát. Olyan siker volt ez a lengyel futball szintjén, mint amikor a 1953-ban a magyar válogatott 6:3-ra legyőzte az addig otthon veretlen Angliát. Eldöntötte, hogy ki a legjobb. A krakkói sajtó természetesen igyekezett kisebbíteni a mérkőzés jelentőségét, egy egyszerű barátságos meccsként állítva be az összecsapást.

A krakkói győzelem után kilenc nappal a légiós katonákat Przemyślbe vezényelték. Itt azonban nem volt lehetőség a játékra. Az ezredeket újra átszervezték, többeket leszereltek, vagy áthelyeztek az olasz frontra. Ekkoriban a Pogoń Lwów megpróbált kapcsolatba lépni a Legiósokkal, és egy mérkőzést próbáltak leszervezni velük, de végül nem sikerült.

A helyben maradt lengyel katonák Rarancze (ma: Ridkivci) környékén hadakoztak az oroszokkal. A Légiók és a klub történetében azonban döntő szerepet játszott a breszt-litovszki béke. A lengyelek egyértelműen Lengyelország egy újabb felosztásának tekintették, mivel az aláírt béke értelmében azok a lengyel területek, amelyeken korábban ők a vérüket ontották, és a Legia sportklub is megalakult, Ukrajnához került. A békeszerződés hírére megpróbáltak átjutni a fronton, hogy fegyverrel tartsák meg a területeket, de az osztrákok hamar léptek, leverték a felkelést és sokakat letartóztattak. A máramarosszigeti és a huszti börtönben halálbüntetés várt a legtöbb játékosra és a vezetőre is.

Végül a nemzetközi helyzet változása miatt a halálos ítéletekre nem került sor, de a „Legiát” feloszlatták. Azok a Legiósok, akik megúszták a letartóztatás, tovább harcoltak. Így a klub első elnöke Władysław Groele együtt harcolt Haller tábornokkal, majd 1920-ban halt meg a lengyel–bolsevik háborúban. A csapat első kapitánya, Jan Bednarski egy osztrák internáló táborban kötött ki, majd az olasz fronton harcolt más Légiósokkal, végül a háború után visszatért Varsóba. Stojek a „Legia” első kapusa megszökött a fogság előtt, majd nevet változtatott, 1919-ben részt vett Lwów védelmében. Vele ellentétben a csapat szélsője Wrócisław Smoleński a Raranczei lázadás után ukránok tüzétől esett el a przemyśli pályaudvaron éppen azon a napon, amikor Lengyelország visszaszerezte függetlenségét, 1918. november 18-án.

A független Lengyelországban

A „Legia” újjáalakulására 1920. március 14-én került sor a varsói Királyi Palota tiszti kaszinó termében. Az új név Varsó Katonai Sport Klub (Wojskowy Klub Sportowy Warszawa) lett, tehát nem szerepelt benne a Legia továbbra sem. A klub első elnöknek Aleksander Litwinowicz tábornokot választották meg. Az esemény éppen jókor történt, mivel a Lengyel Labdarúgó Szövetség 1921-re kiírta az első hivatalos lengyel bajnokságot. A küzdelmek két szakaszban zajlottak. Előbb körzeti bajnokságok formájában (Varsó, Krakkó, Lwów, Lublin, Poznań, Felső-Szilézia és Vilno), majd a győztesek játszottak egymással a bajnoki címért. A varsói katonacsapat katasztrofális eredménnyel zárt. A helyi rivális, a Polonia simán nyerte a varsói selejtezőket. Végül a magyar Pozsonyi Imre edző vezényletével a Cracovia lett az első lengyel bajnok!

A „Legia” helyzete nem volt egyszerű. A katonákat leszerelték, mindenki visszatért a civil életbe. A főváros ráadásul rendkívül alulfejlett volt infrastrukturálisan: mindössze egy futballpálya állt rendelkezésre az Agrykola parkban, és ezt használta még az Olimpiai Szövetség is. 1922-ben úgy döntött a klub vezetése, hogy építeni kell egy új, saját stadiont. Hamarosan arról is döntöttek, hogy a klub hivatalos neve, amelybe immár bekerült a „Legia” is: a név ettől kezdve: „Legia” Varsó Katonai Sport Klub (ismert lengyel rövidítése: WKS „Legia” Warszawa). Egyúttal a lwówi klub alapszabályát mintának véve immár civilek is lehettek a Legia vezetésében. Az addig létező futball-, könnyűatlétika- és vívószakosztályok mellett létrehozták a tenisz-, nehézatlétika- és a korcsolya-síszakosztályokat is. Ebben az évben ősszel még egy jelentős esemény történt a klub életében: a varsói Korona fuzionált a katonacsapattal. A Korona korábbi színeiből kerül a zöld a Legia fehér-fekete alapszínei közé. Külföldi edzőt is hoztak a csehszlovák Jozef Ferenczi személyében, aki maga is játszott a Legiában.

Nemcsak a klub nevének, hanem a színei eredete is vitatott. Eleinte a játékosok mezén, a baloldalon – a szív felett – egy fekete pajzs közepén fehér L betű volt látható, ami a Légiókat szimbolizálta. Ezenkívül még a fehér mezen egy fekete harántcsíkot is viseltek, ami a lwówi tradíciókra utalt, akiket egyszerűen csak „Feketéknek” („Czarnych”) neveztek. 1920-ban tehát az újjáalakulásnál is fekete-fehér volt a csapat hivatalos színe, majd 1922-ben a Korona beolvadásával került a zöld harmadik színként a Legiába. Később az ötvenes években, amikor a Honvédelmi Minisztérium kötelékébe került a csapat, megfosztották hagyományos színeitől. Egy rövid ideig piros-fehérben játszottak, majd az 1956. októberi változások egyik következményeként 1957. július 2-án a klub új színeket és címerrel kapta vissza a nevét. Az fekete-fehér-zöld a pirossal bővült. A magyarázat szerint a fehér-piros a lengyelséget szimbolizálja az új összetételben. Mindemellett a fehér L is feketévé változott. Ma már mindenki „Fekete L-ként” („Czarna eLka”) ismeri a klubot.

A bíztató kezdet után viszont újra sötét felhők gyülekeztek a Legia feje felett. A stadionépítés elhúzódott, és az anyagi problémák miatt a szövetség 1925-ben időlegesen ki is zárta a versengésből a katonákat. A klub fennállásának 10. évfordulóján már az újabb megszűnéssel kellett számolni. Hogy mégsem így történt, abban nagy szerepe volt a klub elnökévé megválasztott Roman Górecki tábornoknak. Hamarosan felgyorsult a stadionépítés, az akkor vezető Cracovia játékát lemásolva egy erős csapat összeállításán dolgoztak. Górecki 1927-ben átvette az újjászervezette Lengyel Labdarúgó Szövetség irányítását is. Ebben az évben indult el a tavasz–ősz rendszerű bajnokság is, felváltva az addigi területi selejtezős rendszert. Végül 1929-ben elkezdődött a stadionépítés is.

Górecki előbb osztrák, majd egy magyar edzőt hozott. Kovács Elemér meghívása nem volt véletlen, hiszen ekkoriban Lengyelország tele volt jobbnál-jobb magyar mesterekkel. Néhány évvel korábban a Wisła Krakkó leszerződtette a korszak egyik legnagyobb világklasszisát, Schlosser Imrét a kispadra. A magyar játékos és edző új stílust hozott a lengyel fociba, amelynek köszönhetően a Wisła meg is nyerte az első két tavasz–ősz rendszerű bajnokságot. A Legiánál is bevált a magyar vonal: Kováccsal az 1928-as bajnokságban először állhattak fel a dobogóra, igaz csupán a harmadik fokára. (Egy évvel később egy másik magyar edző, Fürst Béla a Warta Poznańt az aranyéremig vezette.)

A magyar edző már nem ült a katonák kispadján, amikor végre elkészült az új stadion. Komoly eredménynek számított, hogy az 1930. augusztus 9-i stadionavatón a Barcelonával játszhatott a Legia!

„Legia” Warszawa–Europa Barcelona 1-1 (1-1)
Gólok: Henryk Martyna (11-es), Bilbao

Legia Warszawa: Żukowski, Martyna, Zajączkowski, Szaller, Cebulak, Przeździecki II (Kubera), Wypijewski, Nawrot, Łańko, Przeździecki I, Rajdek
Europa (Barcelona): Florenza, Turrez, Alcoriza, Bilbao, Layola, Camiz, Manolin, Escrits, Miro, Bestit, Girones


Kép a stadion építéséről.
Forrás: http://dzieje.pl/galeria/budowa-stadionu-legii-warszawa-1929-1930

A Legia a két háború között még kétszer állhatott fel a dobogó harmadik fokára (1930, 1931), de nem tudta megtörni a krakkói (Cracovia, Wisła), majd a sziléziai uralmat (Ruch Hajduki Wielkie). Sőt, a harmincas évek második felében bekövetkezett a katasztrófa is: 1936-ban kiesett az első osztályból!

A Józef Piłsudski nevét viselő stadiont 1930-ban adták át a közönségnek. Ez volt az első valódi stadion Varsóban, amely nem csupán sporteseményeknek adott otthont. A megnyitó ünnepségen természetesen jelen volt a névadó Piłsudski marsall is. Amikor 1935. május 12-én elhunyt a független Lengyelország megteremtője, négy nappal később a stadionban ravatalozták fel, és szent misét celebráltak a tiszteletére. Ebben a stadionban játszotta a lengyel válogatott is a mérkőzéseit. Így a második világháború kirobbanása előtt öt nappal a magyar válogatott is itt lépett pályára. A városban már a háborúra készültek, de mégis kilátogatott 20 ezer ember, hogy lássa: a lengyel válogatott csodát hajt végre, és története során először legyőzi a vébé-ezüstérmes magyarokat 4:2 arányban.

Érdekesség, hogy Roman Polański „Zongorista” című filmje hőseinek története is a Legia-stadionjában játszódott. A második világháború idején Wilm Hosenfeld náci tiszt, aki 1940-től szolgált Varsóban, és arról vált híressé, hogy idővel zsidókat kezdett menteni, a Legia stadionjában rendezte be irodáját. Itt zongorázott neki Władysław Szpilman.

A kiesés után sorra hagyták el a játékosok a klubot, így nem sikerült az azonnali feljutás sem. A következő évben pedig egymás után szűntek meg a különböző szakosztályok, a klub 1938-ban már a teljes szétesés küszöbén állt. 1938. április 3-án új elnököt választottak Władysław Kaliszek tábornok személyében. Ő lehetett volna a klub megmentője. Kaliszek azonban másfél évvel később több tízezer társával együtt szovjet fogságba került a Starobielski táborba, majd 1940 áprilisában, Harkovban őt is kivégezte az NKVD. A feljutás egyébként 1938-ban sem sikerült, a vezetés ekkor visszaléptette a csapatot, ami a labdarúgó szakosztály újabb megszűnését jelentette.

A második világháború és következményei – Egy város, amely túlélte saját történelmét

Az 1939-es bajnokság nem fejeződött be, miután a náci Németország 1939. szeptember 1-jén hadüzenet nélküli támadást indított Lengyelország ellen. A Legia Varsó már gyakorlatilag nem létezett a háború kitörése pillanatában, de számos korábbi vezető, edző, játékos és természetesen szurkoló azonnal bekapcsolódott a harcokba. Harcoltak keleten, harcoltak nyugaton, sokan voltak, akik Katyńban vesztették életüket, számos egykori Legiás vett részt a Varsói felkelésben. Leopold „Niedźwiadek” Okulicki tábornokot – 1936-ban a Legia elnöke – pedig 1946-ban Moszkvában végezték ki, mert a háború alatt a földalatti ellenállásban részt vett, a Honi Hadsereg utolsó főparancsnoka volt.

A futball azonban a háború alatt sem szűnt meg. Bár a németek megtiltották a lengyeleknek, hogy a megszállt városban sportoljanak, ez nem jelenthetett akadályt. Hamarosan konspiratív módon meccseket szerveztek, ahová egyre több néző látogatott ki. A háború előtti ismert Legia játékosok közül Henryk Martyna, Franciszek Cebulak, Józef Ciszewski, Marian Łańko, Wacław és Henryk Przeździecki, Marian Wypijewski és Franciszek Frankowski is pályára léptek. Mivel a Legia már a háború előtti években megszűnt, így érthető, hogy mint csapat nem szerepelt egyik konspiratív bajnokságban sem.

A háború előtti Legia számos sportolója elesett vagy meggyilkolták a háború alatt. Józef Noji híres futót Auschwitzban lőtték agyon, Antoni Maszewski atléta, olimpikon harcolt Monte Cassinonál, majd Ancona alatt esett el, konspirációs tevékenységéért lőtték le a németek Klemens Frankowski futballistát, és többen kerültek koncentrációs táborba is.

Az 1944. augusztus 1-jén kirobbant 63 napig tartó varsói felkelés leverése után Hitler parancsának megfelelően a németek a földig rombolták Varsót. A felkelésben szintén részt vettek az egykori Legia játékosai és sportolói. A háború még nem ért véget, amikor a felszabadított területeken már lejátszották az első meccseket. 1945 elején Krakkóban újjáalakult a Lengyel Labdarúgó Szövetség is.

Varsóban 1945 áprilisában alakult meg az I. Katonai Sport Klub Varsó (I Wojskowy Klub Sportowy Warszawa), amely a Legia örökösének tekintette magát. Ilyen néven azonban csak pár hónapig létezett a klub, hamarosan visszakapta a háború előtti nevét. Az újjáalapító Julian Neuding a klub korábbi bokszolója volt. Már áprilisban lejátszották az első futballmérkőzést a Paderewski parkban, ahol a szintén fővárosi Okięcie csapata győzött 3-1-re. 1945. május 1-jén pedig már a saját stadionban 3-3-ra végeztek a Syrena ellen. Ezen a meccsen debütált Kazimierz Górski, későbbi legendás játékos és edző, akinek irányításával 1972-ben olimpiai aranyat, majd két évvel később világbajnoki bronzérmet szerzett a lengyel válogatott.

Az elkövetkező évtized azonban ismét nem a Legiáról szólt. Először is fel kellett jutni az első osztályba, ez csak 1947-ben sikerült, majd az 1948-as küzdelmekben azonnal odaértek a negyedik helyre. 1949-ben a lengyel sportot is elérte a sztálinizmus: a Legia nevet elvették, hivatalosan Varsó Központi Katonai Sport Klubra (CWKS Warszawa) nevezték át a klubot, és a Honvédelmi Minisztérium alá rendelték. Lengyelországban eltértek a szovjet és a magyar mintától, ahol a CSSZKA Moszkvára és a Budapesti Honvédra esett a kirakatcsapat szerepe. Talán féltek a Legia erős függetlenségi hagyományától… Az is igaz, hogy sztálinista katona klubok közül egyedül a Legiának volt valóban katona múltja.

A magyar aranycsapat mintájára

A várva várt siker 1955-ben jött el. Ehhez pedig egy magyar tréner is kellett, illetve a desztalinizációs hullám, amely megengedte, hogy a Legia erős csapat legyen. Két évvel később, 1957. július 2-án a Legia nevet is visszakapta a klub. Ettől kezdve lényegében napjainkig: „Legia” Varsó Központi Katonai Sport Klub (Centralny Wojskowy Klub Sportowy „Legia” Warszawa) néven szerepel az első osztályban, természetesen az idézőjel az idők folyamán elkopott. Az ambiciózus célokhoz Steiner Jánost igazolták a kispadra, aki a magyar példákból pontosan tudta, hogy milyen játékosok és milyen játékrendszer szükséges a sikerhez.

Steiner heti négy edzést tartott, ahol a figyelem főleg a labdás gyakorlatokra irányult, de az erőlétre mégis nagy figyelmet fordított. Soha nem fordult elő, hogy a meccs végére elfogyott volna játékosai ereje. Módszere az volt, hogy gyakran látogatott haza Magyarországra és folyamatosan másolta a magyar iskolát a lengyeleknek. Jegyzeteket készített itthon és azt magyarázta kint a saját játékosainak. Lengyelül nem tudott jól, ezért az edzéseken a feladatokat a magyar, a német, az orosz, a lengyel és a helyi sziléziai dialektus keverésével magyarázta el.

Steiner a Budapesti Honvédot (a magyar Aranycsapat alapja) tekintette példának: a Legiából is hasonlóan sikeresen csapatot szeretett volna összerakni. Nem volt könnyű dolga, hiszen az 1954-es bajnokság felénél még a tabella utolsó helyen állt a Legia, majd Steiner érkezésével a 7. helyre sikerült feljönni. Ő fedezett fel több lengyel sztárt is, és az ő keze alatt mutatkozott be a Legia sztárja, Lucjan Brychczy is.

Lucjan Brychczy a Legia Varsó valaha élt legnagyobb legendája. 1954 és 1972 között játékosként, azóta pedig pályaedzőként, vezetőedzőként, vagy éppen utánpótlás edzőként dolgozik a klubnál. Így részese volt a klub mind a 10 (11) bajnoki győzelmének és mind a 17 kupagyőzelmének. Játékosként 452 meccsen 227 gólt szerzett a Legia, 58 meccsen 18 gólt a válogatott színeiben. Játékosként négyszeres bajnok, tagja az első és a második aranycsapatnak is, és az 1970-es BEK-elődöntős csapatnak. „Kici” becenevét Steiner Jánostól kapta, mivel mindössze 166 cm magas és 66 kiló volt. A Legia Varsó 100. évében róla nevezték el a stadion egyik oldallelátóját és a játékos kijárónál megörökítették a kézlenyomatát is.

A Legia-szurkolók a Legia–Lokeren Európa Liga meccsen emlékeztek meg Brychczy 60. a klubnál töltött évéről: Veni, Vidi, Kici (452 meccs, 227 gól, 60 év, 11 bajnoki cím).

Kazimierz Górski ekkor már befejezte játékos-karrierjét, és éppen Steiner mellett kezdte az edzői pályafutását. A Górski mester titkai [Sekrety trenera Górskiego] című könyvében így írt a magyar mentoráról:

„A Legia magyar stílusban játszott. Nem volt annyira nagy, annyira csillogó és olyan elismert a világban, mint a Budapesti Honvéd, de éppen ez a klub volt a Legia számára a példa: minden futballal kapcsolatos érték és a tökéletes sport példája. Steiner terve az volt, hogy a Legia is hasonló futballt játsszon. A lengyel csapatot éppen a Honvéd mintájára építette fel és éppen úgy edzette őket: sok technikai gyakorlat, erős lövések, technikailag és taktikailag kiérlelt akciók, és persze mindent labdával, természetesen jó kondícióban. Semmilyen monotonitás nem volt, állandóan változott a ritmus, gyorsítás, lassítás, pihenés”.

Steiner 1955 márciusában Budapestre vitte a Legia csapatát edzőtáborozni, ahol a magyar Aranycsapattal együtt edzhettek és a világ akkori legjobb klubcsapatával, a Budapesti Honvéddal is játszottak edzőmeccset. Steiner tanítványai nem vallottak szégyent: még 2-1-re is vezettek a lengyelek (Puskás a 9. percben büntetőt hibázott), majd végül fordított a magyar csapat és 3-2-re győzött.

1955. március 2. Bp. Honvéd–CWKS Warszawa 3-2 (1-1)
Üllői út, 7000 néző Gólszerző: Machos (2), Tichy; Brychczy (2)
Honvéd: Heinrich – Palicskó. Lóránt, Bányai (Rákóczi) – Bozsik, Kotász – Budai II, Kocsis, Tichy (Machos), Puskás, Czibor. Edző: Kalmár Jenő.
Legia: Szymkowiak – Masheli, Orlowski – Woźniak, Strzykalski, Pieda – Kempny, Brychczy, Kowal, Pohl, Cehelik. Edző: Steiner János.

Steiner az Aranycsapat W-M (3-2-5) rendszerében játszatta a Legiát, vagyis a következő felállás volt a leggyakoribb: Edward Szymkowiak – Jerzy Woźniak, Henryk Grzybowski, Horst Masheli – Zygmunt Pieda, Marceli Strzykalski – Andrzej Cehelik (balszélső), Ernest Pohl (balösszekötő), Henryk Kempny (középen), Lucjan Brychczy (jobbösszekötő), Edmund Kowal (jobbszélső). Tehát Puskás és Kocsis szerepében elől Ernest Pohl és Lucjan Brychczy játszott.

A második szezonban beérett munkája gyümölcse: 1955-ben a Legia Varsó megszerezte első bajnoki aranyérmét és megnyerte a lengyel kupát is. Ennek ellenére nem sikerült a szerződéshosszabbítás, mert a klub akkori katonai vezetői túl soknak vélték Steiner igényeit. A magyar edző azonban később is bizonyított: bajnokságot nyert előbb a Zabrze Górnikkal (1959), majd a Ruch Chorzówval (1960) is.

Mondhatni, hogy nagy hibát követtek el Varsóban. A hatvanas évek egyértelműen a magyar edzők sikereiről szóltak, akik ekkor főképpen a két sziléziai klubnál, a Ruch Chorzównál és a Górnik Zabrzénél dolgoztak. A Ruch és a Górnik a mai napig a két legeredményesebb lengyel klub. Mindketten tizennégyszer lettek bajnokok. A Górnik aranykora pedig éppen a hatvanas évekre esett: 1957 és 1972 között tízszer nyertek bajnokságot, hatszor hódították el a lengyel kupát és eljutottak a KEK-döntőig is. Ebben a sikerszériában elévülhetetlen érdemei van a magyar edzőknek is. Ebben az időszakban hat magyar edző (Opata Zoltán, Steiner János, Farsang Ferenc, Kalocsay Géza, Szusza Ferenc és Szűcs Gyula) is irányította a Górnikot. A Legiának ezekben az években mindössze egy bronzérem jutott (1961).

A második aranycsapat

A hatvanas évek közepén a varsóiak egyetlen komolyabb sikere az 1963-as kupagyőzelme utáni nemzetközi szereplés volt, amikor a Kupagyőztesek Európa-kupájában a negyeddöntőig meneteltek. De ez csak az előszele volt egy nagy csapatnak!

1966-ban új korszak kezdődött, ismét egy külföldi edző került a kispadra, ezúttal Jaroslav Vojevoda személyében. A csehszlovák edző futballistaként a Sparta Praha színeiben háromszor, majd edzőként a Dukla Prahával hétszer nyert bajnokságot. Egyszer játszott a válogatottban, éppen a magyarok ellen: az 1951-es ostravai találkozón ráadásul gólt is szerzett. Vojevoda az 1967/1968-as szezonban ezüstérmet, az 1968/69-es aranyérmet szerzett a Legiával. Ezt követen európai menetelésbe kezdtek, de ekkor már Edmund Zientara ült a kispadon. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) előbb az Aradot (2-1, 8-0), aztán a Saint-Étiennet (2-1, 1-0), a negyeddöntőben pedig a Galatasarayt (2-1, 1-0) verték kettős győzelmekkel. Az elődöntőben a Feyenoord következett. A hollandok pedig megálljt parancsoltak a lengyeleknek: egy varsói 0-0 után, Rotterdamban 2-0-ra győztek, majd végül a kupát is elhódították. A BEK-elődöntő a Legia Varsó legnagyobb sikere máig!

 

Feyenoord–Legia Varsó 2-0

 

A sikert majdnem sikerült megismételni egy évvel később is. A bajnokság megnyerése után a BEK-ben a Göteborg ellen (4-0, 2-1), majd a Standard Liege ellen (0-1, 2-0) simán léptek túl Deynáék, majd a negyeddöntőben az Atletico Madrid volt az ellenfél. Idegenben csupán 1-0-ra nyert az Atletico, Varsóban pedig 2-1-re a Legia, így 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal mentek tovább a spanyolok. Az Atleticot az elődöntőben az Ajax verte, míg a másik ágon a Puskás Ferenc irányította Panathinaikos jutott a döntőbe.

 

Legia Varsó–Atletico Madrid 2-1

 

Az ezt követő két szezonban még egy ezüst-, és egy bronzérem jött össze, de a nemzetközi szereplés már nem sikerült olyan jól.

A korszak sztárja egyértelműen Kazimierz Deyna volt, aki 1968 és 1978 között 304 meccsen 93 gólt szerzett a Legia színeiben, a válogatottban pedig 97 alkalommal lépett pályára és 43-szor talált az ellenfelek kapujába. 1972-ben a müncheni olimpiai döntőn éppen a magyar válogatott ellen lőtt két góljával lettek a lengyelek aranyérmesek (2-1), majd 1974-ben a németországi világbajnokságon bronzéremig vezette a fehérsasos alakulatot. Az azt követő EB-selejtezőben pedig Deyna vezérletével 4-1-re legyőzték a VB-ezüstérmes Hollandiát is.

1979. szeptember 18-án búcsúzott el a varsói közönségtől, és a Manchester Citybe igazolt. A búcsúmeccsére a City jött el, amelyen 70 ezer néző előtt a Legia 2-1-re győzött. Manchesterből 1981-ben távozott az amerikai San Diegóba, az USA-ban 1989-ben autóbalesetben hunyt el.

1974-ben a „France Football” Aranylabda szavazásán a 3. lett. Cruijff és Beckenbauer mellett a VB legjobb játékosának választották. 2000-ben a lengyel „Piłka Nożna” hetilap szavazásán a XX. század legjobb lengyel labdarúgója lett. 2012-ben a Legia-stadion bejáratánál szobrot kapott. 2016-ban a Łódź-Varsó vonalon közlekedő intercity járatot is Deynáról nevezték el.

Érdekesség, hogy Deyna szerepelt a „Menekülés a győzelembe” című, 1981-ben Magyarországon forgatott amerikai filmben, amelyet Andy Vajna producer hozott el Budapestre. Az MTK-stadionban forgatott alkotásban többek között Pelé, Bobby Moore és Sylvester Stallone is játszott.

A harmadik aranykorszak – A rendszerváltás után

A kelet-közép-európai futballban általában elmondhatjuk, hogy a legtöbb esetben egy katasztrófatörténetről van szó. Az állami támogatás megszűnt, a helyi tőke kevés, vagy nincs, az infrastruktúra lerobbant, nem volt pénz felújításra. Mindehhez hozzájárultak a zavaros politikai és gazdasági viszonyok, a bundázások, a jobb játékosok kiáramlása, és a nézőszám csökkenése. A Legia 1989 után fokozatosan elszakadt a CWKS-től és a Honvédelmi Minisztériumtól, de végül csak 1997-ben vált teljesen önálló klubbá a labdarúgó szakosztály. A CWKS azonban megmaradt a névben. Valójában ma már Legia Varsó Rt.-ként működik a klub, a hagyományos CWKS-ben pedig megmaradt a többi sportág szekciója.

Az átalakulás jót tett a varsói klubnak. A Legia Varsó 1989 utáni eddigi 26 szezonban hatszor lett eddig bajnok (1994, 1995, 2002, 2006, 2013, 2014), hétszer lett ezüstérmes (1993, 1996, 1997, 2004, 2008, 2009, 2015), illetve hatszor lett bronzérmes (1999, 2001, 2005, 2007, 2011, 2012). Tehát 1989 után csupán hétszer volt olyan szezon, hogy nem álltak a dobogón, az elmúlt tíz évben pedig csak egyszer volt rá példa.

A varsóiak nemcsak itthon, hanem a nemzetközi kupákban is jól szerepeltek. Az 1995/1996-os szezonban a Bajnokok Ligájában egészen a negyeddöntőig meneteltek. A selejtezőben a svéd Göteborg ellen kettős győzelemmel (1-0, 2-1) jutottak a csoportkörbe, ahol a Rosenborg (3-1, 0-4), a Szpartak Moszkva (1-2, 0-1) és a Blackburn Rovers (1-0, 0-0) volt az ellenfél. A továbbjutás után a görög Panathinaikos azonban már erős riválisnak bizonyult (0-0, 0-3). Ennek ellenére a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutás máig a legnagyobb rendszerváltás utáni eredmény a lengyel futballban.

Az Európa Liga 2009/2010 óta tartó történetében a varsóiaknak négyszer (2011/2012, 2013/2014, 2014/2015, 2015/2016) sikerült a csoportkörbe jutniuk, és kétszer (2012, 2015) sikerült onnan is továbbmenni a legjobb harminckettő közé. Az igazi áttörést azonban a BL-csoportkör jelentené.

A Legia minden sikere ellenére csupán a negyedik helyet foglalja el a lengyel bajnoki örökranglistán, főképpen a háború előtti gyengébb teljesítménye miatt. Így is 10 arany-, 12 ezüst-, 13 bronzérem van a varsói múzeumban (a pályán tizenegyszer sikerült elhódítani a bajnoki címet, de az 1993-as győzelmet végül a „zöld asztalnál” elvették). Ugyanakkor az 1927 óta számított bajnoki rendszerben a Legia vett részt a legtöbbször (78), játszotta a legtöbb meccset (2118) és szerezte a legtöbb pontot (2956) nem számítva az idei bajnokságot. A kupagyőzelmeket tekintve pedig abszolút rekorder, eddig tizenhétszer hódította el a lengyel kupát (1955, 1956, 1964, 1966, 1973, 1980, 1981, 1989, 1990, 1994, 1995, 1997, 2008, 2011, 2012, 2013, 2015).

Érdekesség, hogy a magyar válogatott Nemanja Nikolics is újabb rekordot hozott a Legiának, bár még nincs vége a 2015/2016-os bajnokságnak, de 26 gólt még egyetlen Legia játékos sem lőtt egy szezonban rajta kívül.

Meg kell említeni, hogy a Legia rendkívül gazdag történetéhez tartoznak a más sportágak sikerei is. A Legia sportolói nyerték Lengyelországban a legtöbb olimpiai érmet összesen 86-ot, ebből 15 arany, 27 ezüst, 44 bronz. Összességében 89 világbajnoki és 91 Európa-bajnoki címet szereztek, valamint 2167 lengyel bajnoki győzelmet könyvelhetnek el a mai napig.  

A 100. évforduló

Viszontagságos évszázad van a lengyel főváros legnépszerűbb és legeredményesebb klubja mögött. A háború gyermekeként jött világra Keleten, amely aztán otthonra lelt Varsóban. Szülőhelye ma már nem is tartozik Lengyelországhoz. A történelem során többször megszűnt, egyszer ki is esett az első osztályból. Akkor jött a háború, és csak kevesen gondolták, hogy lesz még egyszer Varsó, lesz még egyszer Legia. De talán nem véletlen, hogy mindig feltámadt, hiszen éppen ez a klub az, amely a lengyel függetlenségi harcokban született, a függetlenségi hagyomány leghűségesebb ápolója. A lengyel függetlenség márpedig sokszor került veszélybe, többször pedig meg is szűnt. Talán az sem véletlen, hogy éppen a rendszerváltás utáni Lengyelországban, a független Lengyelországban a legsikeresebb ez a klub.

2016-ban a századik évfordulót ünnepli a klub és a város. A 2010-ben felépített új stadionban szinte mindig teltház előtt játszik a csapat, Varsóban járva érezhető a Legia jelenléte. Varsó és a Legia összefonódott, nem véletlenül énekli a közönség minden meccsen: „Legyőzhetetlen város, legyőzhetetlen klub”. A centenáriumon pedig ezt a tényt különösen kidomborítják.

Az elmúlt héten Varsó központjában a Történelemmel való találkozások háza a (Dom Spotkań z Historią) utcai kiállítást nyitott meg a Legia Varsó 100 évéről. A Lengyel Tudományos Akadémia és a klub közösen egy ezer oldalas impozáns kiadványt készített a klub történetéről. A Varsói Egyetem idén 200 éves, ezért az egyetem vezetése megállapodást írt alá a klubbal, hogy közösen ünnepelnek, a diákok tanulmányokat folytathatnak a klubnál, a klubvezetők pedig előadásokat tartanak az egyetemen.

A TVN tévécsatorna stábja „Legenda” címmel egy 30 részes dokumentumfilmet forgat a Legia Varsó történetéről és jelenéről, amelyből majd egy egész estét mozifilm is készül.

Mitrovits Miklós

Források:

  • Księga Stulecia Legii Warszawa. Varsó, 2016.
  • Andrzej Gowarzewski: Legia. Najlepsza jest… Prawie 100 lat prawdziwej historii. Katowice, 2013.
  • Mitrovits Miklós–Szabó Balázs: Magyar–lengyel focitörténelem. Magyarok a lengyel labdarúgásban. Budapest, 2016. április 27.
  • Stefan Grzegorczyk–Jerzy Lechowski: Sekrety trenera Górskiego: moje 70 lat. Varsó, 1992.
  • Stefan Szczepłek: Deyna. Varsó, 2012.
  • http://legia.com

Kapcsolódó cikkek:

„Lengyel, magyar, két jó barát…” – interjú Mitrovits Miklóssal

A várva várt Nyugat – Kelet-Európa jelenkori történelméről

Háborús nacionalizmusok Kelet-Közép-Európában

Labdarúgás és erőszak a 20. század első felében

Futballistakarrierek Mussolini Olaszországában

Rovatok: