Lehulló álarcok – Egy jezsuita életei

„Az idő […] a történelem és a fikció kereszteződésével válik emberi idővé” – idézi a Petrás Éva, a monográfia szerzője Paul Ricœur A történelem és fikció kereszteződése című tanulmányát, mely gesztusával az olvasót a történelem és emlékezet összekapcsolódásának elméleti tartományába irányítja. A nemzetközi kérdésfeltevés, mely egyébként Ricœur mellett (többek között) a francia historikus Pierre Nora-t is hozzászólásra biztatta, a magyar tudományos életet a 2000-es évek elején mozgatta meg, a történészi diskurzus pedig Gyáni Gábor a Levéltári Szemlében megjelent, Levéltári kánon és történetírói tapasztalat című írásával élénkült meg. Nagy Töhötöm életének olvasásakor történelem és fikció egymásra hatásának és kettősségének olykor feloldhatatlannak tűnő együttesével szembesül az olvasó, ezáltal olykor döntéshelyzetbe kerül, mérlegel, lehetséges olvasatokat fogalmaz meg. Az elbeszélő szöveg működését, a lezajló mechanizmusokat a Nagy Töhötöm-kéziratokból vett jelentékeny számú idézet, továbbá (többek között) a levélváltásokból származó szövegrészek erősítik. Hangsúlyeltolódásról azonban nincs szó: a beemelt források és az értelmezések, magyarázatok között egyensúly érvényesül, koherens szöveget alkotva.

A kiadvány alapjául szolgáló elsődleges forrásanyagok között Nagy Töhötöm (1908–1979) publikált és kiadatlan művei, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzött személyi archívumának dokumentumai szerepelnek. Utóbbi kiegészül további tíz gyűjtemény iratanyával, közöttük a hozzáférhető külföldi forrásokkal is. Ezeket a Levéltári források jegyzéke közli részletesen. Itt érdemes szót ejteni a nagy szakmai odafigyeléssel készített lábjegyzetekről: a jelentős számban hivatkozott primer és szekunder források mintegy ellenpontozzák a Nagy Töhötöm-kéziratokból származó információkat, kettős célt szolgálva. Egyrészt, értelmeznek és kontextusba helyeznek (a jegyzetben közölt életrajzok, fogalommagyarázatok révén), másrészt, a naplórészletek tartalmi vizsgálatát szolgálják elsősorban kontrollforrások feltüntetésével.

Ebben az esetben azonban a nemcsak a szerző, Nagy Töhötöm „tévedéseinek” jegyzetszerű javítása vet fel módszertani kérdéseket, hanem az „újraalkotott múlt” miatt keletkező ellentmondások feltárása is. Ennek feloldására alkalmazott eljárást Petrás Éva előszavában így foglalja össze: „főszabályszerűen saját narratívája mögé kérdeztünk, és az adott életeseményhez időben, helyzetben legközelebbi elsődleges forrást kerestem.” (10. oldal)

Egykorú beszámoló hiányában az adott szövegrészletet követő értékelés mutat rá az utóidejűség tényére, a megkérdőjelezhető hitelességre, más esetben a „variációk” láttatása szolgál megoldásul, például 1944 végén az oroszok között átélt kivégzési jelenetnél. Más esetben (például Nagy első római útjának hazatérés-történetei kapcsán) a kéziratváltozatok eltéréseit tartalmi összefoglaló érzékelteti.

A címválasztás mindenképpen magyarázatra szorul: az Álarcok mögött a címe egy, Nagy Töhötömről készült fotósorozatnak, melyből mind a borító, mind a kötet illusztrációi merítenek. Az életrajz ugyanakkor feltárja Nagy Töhötöm identitásváltásainak körülményeit, motivációit. A II. világháború éveiben megkezdett gyakorlatról van szó: a német megszállás alatt ő volt Nagy Sándor gyári munkás és sofőr; a szovjetekkel tárgyalva (ugyanezen a néven) már szegedi főiskolai tanár; 1945 áprilisában Emilio Faber, a koncentrációs táborból hazafelé tartó firenzei zsidó, majd az Office of Strategic Services (később Strategic Services Unit) AE-752-es kód alatt működő informátora; római követjárása során Ormai Pál romániai jezsuita; civil életében Nagy Varga Sándor; ügynökként Franz Kirchenbauer; titkos megbízottként Kőműves Sándor.

Nagy Töhötöm – szavai szerint: „rendesen és normálisan” (91. oldal)

A monográfia egyes fejezetei egy-egy életszakasz, Nagy Töhötöm esetén egy-egy „küldetés” komplex leírásai: erről vallanak a tartalommegjelölés mellett szereplő (beszédes) citátumok is. Az időkeretek alakulása fejezet szerint: I. 1908–1937. június; II. 1938–1944. szeptember; III. 1944. október–1945. január; IV. 1945. április–1946. február 18.; V. 1946. február 18.–1946. november 12.; VI. 1946 vége –1964; VII. 1963–1964; VIII. 1963–1968 tavasza; IX/X. 1968–1972; XI. 1972; XII. 1973–1979.  A felsorolás mindenképpen jelzésértékű, hiszen ha rá is mutat összefüggésekre, például adott életszakasz kifejtettségére, az elbeszélés folytonosságának vonásaira, az elbeszélt idő változásának okaira maga a textus (és esetenként maga Nagy Töhötöm) ad magyarázatot.

Nem is akármilyet! Rendkívül izgalmasak a jezsuita rend belső működését bemutató (egyedi) esetek, elsőként Nagy Töhötöm pályájának kijelölése: annak eldöntése, hogy gyakorlati életre, szervezőmunkára vagy tudományos tevékenységre alkalmas-e. (Érdekes összevetni a domonkos rend gyakorlatával, ahol a bölcseleti tanulmányok lezárását követően hoznak döntést a tanári pálya és a gyakorlati élet, vagyis az apostolkodás között a lektori javaslatok alapján.) Figyelemre méltó Nagy Töhötöm renden belüli helyzetének, rendtársi kapcsolatainak bemutatása: különösen Kerkai Jenővel és Robert Leiberrel, XII. Pius pápa magántitkárával, de említhető Borbély István tartományfőnök, aki alapvető szerepet játszott sorsának későbbi alakulásában. Nem utolsó sorban érdekes kérdéseket vet fel az általános rendfőnök és tartományfőnök jogkörének, döntéskörének tisztázása.

Kicsoda Nagy Töhötöm? Kortársai és ismerői számtalan megjelöléssel éltek vele kapcsolatban: „Róma embere” (97. oldal), „vatikáni kém” (114.), „ravasz jezsuita” (119.), „fantaszta” (194.), „a régi jópofa” (200.), „szélhámos” (200.), „kommunista besúgó” (206.). Sokoldalú személyiségét hasonlóképpen illették változatos jelzőkkel: „merész és találékony” (67.), „nyughatatlan” (145.), „igen nagy műveltségű és nagy ambícióktól fűtött, becsvágyó” (175.), „kissé romantikus” (191.), „tipikus jezsuita” (229.).  Életének sorsfordító eseményei közepette – aktuális tartózkodási helyétől függetlenül – önmeghatározása mindig valamilyen közösség tagjaként történt. Legyen ez Jézus Társasága, az argentínai magyar kolónia, a buenos aires-i Kossuth Páholy, vagy a magyar állambiztonság, a személyiség-mozaikok egy „egy konstans elem” köré összpontosulnak, ez – Petrás Éva szavait idézve – „saját szerepének kiemelése, de a fiatalkorban átélt történet időskori értelmező feldolgozása is, vagyis az átélt tapasztalat reflexió általi eltávolítása, egyúttal fikcionalizálása.” (208.)

Nagy Töhötöm és Kerkai György Budapesten, az Üllői úton. (254. oldal)

A Nagy Töhötöm-monográfia magas nívót képviselő, hiánypótló szakmai munka, hiszen elsőként jelenik meg életrajz e sok szempontból megosztó személyiségről, akinek életrajzi szócikke kimaradt Szilas László SJ jezsuita névtárából is. Az ÁBTL Monográfiák sorozatban megjelent kiadvány mégis csatlakozik a rendszerváltást követő rendtörténetírás törekvéseihez: a METEM adta közre Sólymos László Szilveszter Kruesz Krizosztom (1865–1885) és Várszegi Asztrik Kelemen Krizosztom (1929–1970) című kötetét, előbbinek újrakiadása (2018) Kruesz Krizosztom önéletírását is tartalmazza.     

Az életrajz magától értetődő módon feszíti szét az ego-dokumentumok kereteit, hiszen az egyéni életút bemutatásán túl megadja az értelmezési keretet is. Petrás Éva enciklopédikus igénnyel teszi láthatóvá a korszakot – „Nagy Töhötöm korát” – nemcsak a magyar egyháztörténet, magyarországi politika- és társadalomtörténet fogalmait, folyamatait építi be a textusba, hanem a világegyház eseményeit is bevonja az értelmezés körébe: a szentszéki-magyar kapcsolatok alakulását, a modus vivendi kényes kérdéseit. Tagadhatatlan érdemei mellett a monográfia új szempontokat is felvet, ígéretet hordoz magában arra vonatkozóan, hogy Nagy Töhötöm „életei” a későbbi történeti kutatások alapjául szolgálhatnak.

Gilányi Magdolna

Az ismertetett kötet adatai: Petrás Éva: Álarcok mögött. Nagy Töhötöm életei. (ÁBTL Monográfiák) Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–Kronosz Könyvkiadó, Budapest–Pécs, 2019. 312 oldal.

Ezt olvastad?

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának külügyi munkacsoportja immár harmadik alkalommal szervezett konferenciát az 1945-öt követő évtizedek diplomáciája, illetve hírszerzése témakörében