Megőrizni és megismertetni – a közgyűjtemények és a történelemtanítás

Hogyan kapcsolódnak a közgyűjtemények pedagógiai programjai a közoktatáshoz? A Fiatal Levéltárosok Egyesülete (FLE) e kérdés köré szervezte őszi konferenciáját 2017. november 28-án Budapest Főváros Levéltárában

Gúth Ildikó köszöntője (Fotó: Bádi Barbara)

A konferenciát a Fiatal Levéltárosok Egyesülete elnöke, Gúth Ildikó vezette le, aki Kenyeres Istvánt a BFL főigazgatóját kérte fel, hogy köszöntse a jelenlevőket. Kenyeres István kiemelte, hogy a levéltári szféra nyitott a közoktatás szereplői felé, leginkább a középiskolai korosztályt tekintik célcsoportnak, így nagyon fontos a középiskolákkal való kooperáció. Említést tett továbbá arról, hogy napirenden van egy új szakma, hivatás megjelenése, mégpedig a levéltárpedagógusé, amelyről éppen csak elindult a diskurzus. (Erről például Mészáros Ádám írt a Módszertani Közlemények 2017/2. számában, de Csombor Erzsébet dolgozatát is olvashatjuk a Levéltári Szemle 2014/1. számában. A Levéltári Szelme 2013/4. száma több vonatkozó írást is közöl.)

Horváth Zita előadása (Fotó: Bádi Barbara)

A köszöntőt követően Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár előadása következett. Horváth beszédében a bölcsészetre mint szakmára helyezte a hangsúlyt. Kiemelte, hogy jelenleg nincs kedvező helyzetben ez a tudományterület. Sem a mindennapokban, sem a gazdasági közegben nem tekinthető pozitívnak a bölcsészet (és a bölcsészek) megítélése, bár a tudományág régi hagyományokra tekint vissza. Kimutatható, hogy a 2000-es évek közepétől a hallgatói létszám folyamatosan csökken, ezért hangsúlyozta, hogy fontos lenne megfogalmazni és artikulálni a felsőoktatáson belül, hogy mi is pontosan ennek a szerteágazó területnek a funkciója, milyen célok elérésén dolgoznak a művelői, vagy éppen milyen értékeket képvisel, teremt. Horváth Zita egy olyan konferencia ötletét vetette fel, ahol a bölcsészettudományok különböző képviselőinek részvételével újra lehetne fogalmazni a bölcsészdiszciplínák társadalmi szerepét és jelentőségét. (Az elmúlt években akadtak a felvetésre rezonáló rendezvények, például a DOSz a Fiatal Tudósok Estjén foglalkozott a bölcsészettel, az MTA-n pedig kerekasztalt tartottak a bölcsészettudományok hasznáról Horkay Hörcher Ferenc kötetének apropóján.)

Előadásában továbbá arra is kitért, hogy a tanári pályát tekintve a jövőben milyen változások várhatóak a hallgatói létszám csökkenése miatt. Hangsúlyozta, hogy az adatok szerint a tanárhiány a bölcsészettudományok esetében is meg fog jelenni 5-10 év távlatában. Ezzel kapcsolatban Horváth leszögezte, hogy a tanárképzésnek és a tudósképzésnek nem ugyanaz a szerepe, amire a felsőoktatás szereplőinek reflektálnia kell, illetve arra is, hogy nem lesz mindenki ténylegesen tanár a diploma megszerzését követően. A továbbiakban az államtitkár-helyettes a magyar- és a történelem szak helyzetét is bemutatta. A történelem esetén a probléma még kevésbé komoly, azonban – mondta – aggasztó, hogy a magyar alapszakos képzés alig tudott elindulni. A helyzetet hosszú távon egyenesen tragikusnak minősítette, ugyanis egyre nagyobb figyelem jut az utóbbi évtizedek iratainak kutatására, és ha ennek megfelelően a latin szakosok száma is csökken, akkor néhány évtized múlva alig lesz olyan levéltáros vagy történész, aki az 1848 előtti dokumentumokat el tudja majd olvasni. Nyomatékosította, hogy a folyamat ellen mindenképpen tenni kell valamit. Ekkor emelte ki a levéltárpedagógia jelentőségét, ugyanis ez az a terület, amely a kicsi gyerekektől az érettségizőkig minden korosztállyal foglalkozik, és képes lehet másfajta történelemszemlélet közvetítésére, ráadásul ezáltal az ismeretek is másképp rögzülnek, mint a tantermi oktatás keretein belül.

Apáti Anna Zita előadása (Fotó: Bádi Barbara)

A következő előadást Apáti Anna Zita, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa tartotta meg, amelynek során a levéltárpedagógiai munkát mutatta be általánosságban a hallgatóságnak. Elsőként az interaktivitásra irányította a figyelmet, mivel ez – szemben a frontális információátadással – vonzóbbá teheti a látogatók számára a levéltárakat. Elmondta, hogy az intézményekben 2014 óta növekvő számban kínált tematikus látogatások azok, amelyek leginkább hasonlítanak a levéltárpedagógiára. Ezt követően felvetette, hogy mivel a Magyar Nemzeti Levéltár a megyei levéltárakat is összefogja, így egy levéltárpedagógiai hálózat létrejöttére is van esély. „Levéltárpedagógiai státusz még nincsen – mondta –, de egyes munkatársak ki lettek jelölve a feladatra, akik megosztják egymással a módszereiket, tapasztalataikat, illetve a témákat.” Az első közös feladat a Barangoló című füzetek megírása volt, amelyben összegyűjtötték azt, hogy a levéltárakban milyen különböző foglalkozások érhetők el az iskolák számára.

Apáti az előadás második felében különböző, jelentős sikerekkel megvalósult programokról számolt be. Elsőként az Utazás Wittembergbe című projektet említette, amely a Magyarországi Evangélikus Egyházzal együttműködve valósult meg. Ez egy országos vetélkedő volt, és a tanintézmények példátlan összefogása által egy jól használható háttéranyagot is összeállítottak. Kiemelte még az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó, országos vetélkedőt magába foglaló online projektet is. A diákok feladata egy film elkészítése volt a „Függetlenség, szabadság! 1956” versenyben, amelyek értékelésében Mészáros Márta filmrendező is részt vett. Ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy októberben is indult filmes pályázat, amelynek témája az, hogy mit jelent a mai generáció számára a levéltár. Hangsúlyozta, hogy ez jelentős verseny lesz, ugyanis az ismeretlenségből ki kell lépni valahogy, és „a gyerekek nagyon érdekes oldalról tudják megfogni, hogy hogyan látják magát a levéltárat.” A projekt első részében szakemberek mondják el az iskolákban, hogy mi is a levéltár. Ezt nem frontális módszerrel valósítják meg, hanem az interaktivitásra helyezik a hangsúlyt, például egy különleges tárgyakat tartalmazó dobozról ki kell találniuk a diákoknak, hogy melyik történelmi családra utalhat annak tartalma. Ezt követően a diákok mennek el a levéltárba, hogy megismerhessék az ottani munkát, az intézmény felépítését. Ezt végül egy film elkészítése zárja, amely a diákok levéltárról kialakult képét mutatja meg.

Zárásaként hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a tanulókkal kommunikálni a levéltár jelentőségéről, továbbá kiemelte, hogy ebben a levéltárosoknak is nagy szerepe van, ugyanis meghatározó, hogy az ismereteket hogyan közvetítik, hogyan tudják motiválnia a fiatalokat.

Czékmány Anna előadása (Fotó: Bádi Barbara)

Apáti Anna Zitát követően Czékmány Anna, a Petőfi Irodalmi Múzeum múzeumpedagógusa tartotta meg előadását, mivel ez a terület jelenthet mintát a levéltári szakembereknek. Elsőként a múzeum fogalmát, és ennek történetiségét járta körbe. Elmondta, hogy a nemzetállamok ideáljaként jöttek létre a nemzeti múzeumok, amelyeknek a normatív nemzetmeghatározás a célja transzperszonális tárgyak bemutatása által, pontosabban hogy reprezentálják, milyen sikerekkel és nehézségekkel kikövezett úton jutott el egy nemzetállam a kezdetektől a jelenig. A két világégést követően felmerült az a kérdés, hogy mi van akkor, ha a tárgyaknak nincs objektív értéke vagy nem illeszthetők be a rendszerbe. Ezt követően arra mutatott rá, hogy „a múzeum terminológiája egyre inkább elszínházasodott, és a minél kritikusabb gondolkodásra serkentés lett a cél.”

A rövid összefoglalót követően a PIM-en belüli munkára tért át. Hangsúlyozta, hogy a látványcentrikusság mennyire „vékony jég”, és hogy mennyire fontos az interaktív megközelítés. Ennek megfelelően a különböző célcsoportokat különböző eszközökkel szólítják meg: más-más nonformális keretben (főleg csoportokban) dolgoznak az alsó és felső tagozatosokkal, illetve a középiskolás korosztállyal. Végül bemutatta az 1956-os forradalomról szóló foglalkozásukra fókuszálva, hogy hogyan épül fel egy ilyen program. A foglalkozásokon a gyerekeknek hiteles beszámolók és egy fotósorozat segítségével a menekültsorsról kellett történeteket írni. Ezt követően „a köztársaságtéri ostromról tényeket kaptak meg, amelyekbe nekik kellett a linearitást belevinni, nekik kellett interpretálni az eseményeket.” Befejezésként említette, hogy nemrégiben megkezdték a hátrányos helyzetű tanulókat segítő módszertan kidolgozását, azonban ez még kezdeti fázisban van.

Levéltári foglalkozás (Forrás: http://bparchiv.hu)

A következő előadást Rácz Attila, Budapest Főváros Levéltár főlevéltárosa tartotta, aki a levéltárpedagógiai foglalkozásokkal kapcsolatos kihívásokra helyezte a hangsúlyt. Elsőként egy speciális igényű diákokkal kapcsolatos példát hozott fel, amely során komoly nehézségekkel kellett megküzdenie, ugyanis látássérült tanulóknak kellett foglalkozást tartania. A programot úgy alakította át, hogy a fiatalok egyéb érzékszerveikre hagyatkozva tapasztalhatták meg a levéltár működésének lényegét. Az iskolások különböző papírfajtákkal és iratformákkal ismerkedhettek meg, illetve a pecsétöntés rejtelmeivel is találkozhattak. Kiemelte, hogy hozzáférhetőek olyan hanganyagok is, amelyek a leírt jegyzőkönyvben nem fellelhető információkat is tartalmaznak, így – hangsúlyozta – „a hangok nagyon jól visszaadják az eseményt”. Tehát nagyon sok lehetőség van egy foglalkozáson belül a feladatok kialakítására, és leginkább a kreativitás szabhat határt a hatékony megoldások kimunkálásának. Elmondta, hogy a cél nem csak az emóció megjelenése – bár ez fontos elem –, hanem „az igazán jó az, amikor később érdeklődnek, hogy melyik volt az a térkép, adatbázis, mert ők azt használni akarják.”

Előadása során kitért a foglalkozások környezetére is. Elmondta a hallgatóságnak, hogy vannak olyan termek, ahol a foglalkozások megvalósíthatók, ilyen például az oktató- és a kivetítőterem. Vannak hasznos adatbázisok, mint például a Hungaricana, illetve olyan irattípusok, amelyek kifejezetten érdekesek lehetnek a diákok számára. Ilyenek a térképek, az anyakönyvek, a házassági anyakönyvek, a végrendeletek, illetve az iskolai anyakönyvek. Az élményszerűséget szolgálja az, hogy a tanulók családfákat rajzolhatnak fel, saját leveleket készíthetnek pecsétöntéssel kiegészítve.

Előadásában Rácz egyéb kihívásokról is szólt. Elsőként azt emelte ki, hogy minden egyes iskolától saját, egyedi érdeklődésre kell számítani, tehát „nem lehet egy megadott projekttel várni az iskolákat.” Erre példaként a már korábban bemutatott, látássérülteknek készített programot, a Varázs Színpadot említette. Kiemelte, hogy az érdeklődés fenntartása a tanárokra is irányul, és ennek megfelelően önképző foglalkozásokat indítottak ősszel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a legnagyobb nehézséget a finanszírozás jelenti számukra, ugyanis nincs külön személyzet a foglalkozásokra, a feladatoknak anyagigénye, így költsége van, illetve sokszor csak munkaidőn kívül tudják a teendőket elvégezni. A pénzügyi keretet saját költségvetésből, megmaradt anyagokból próbálják megoldani, a főváros is támogat bizonyos rendezvényeket, illetve idén is sikeresen pályázott az intézmény. Hangsúlyozta, hogy az állami támogatás lenne a legmegfelelőbb, és ha „hasonlót sikerülne kiírni a levéltáraknak, az nagyon nagy segítség lenne nekik.”

Miklósi László előadása (Fotó: Bádi Barbara)

Az ebédszünetet követően Miklósi László, a TTE elnöke tartotta meg előadását Szélmalomharc vagy szakmai evidencia? címmel, amelynek témája az iskolai tanórán használható módszerek, illetve különböző hasznos adatbázisok voltak. Előadásának bevezető részében azt a kérdést tette fel, hogy vajon a kerettantervekben hányszor jelennek meg a közgyűjtemény, levéltár, könyvtár, múzeum szavak általános iskolára, illetve középiskolára, azon belül a történelem tantárgyra vonatkozóan. Az eredmény szerinte megdöbbentő volt. A levéltár egy alkalommal sem jelenik meg egyik kerettantervben sem, a közgyűjtemény csak egyszer (az általános iskolai curriculumban), de a könyvtárak, múzeumok említése is csak néhány alkalommal fordul elő. A lesújtó eredmények láttán azt a kérdést tette fel a hallgatóságnak, hogy „lehet-e helye a levéltárnak?” Erre a felelet nem lehet más, mint „Hát hogyne lehetne!” – mondta. Erre pedig indokot maga a tanterv szolgál, ugyanis a tankönyvekben (primer) forrásokat kell a diákoknak megfigyelniük, elemezniük.

Az előadásának következő részében a családtörténet jelentőségét hangsúlyozta, ugyanis nagy hatással van a gyerekekre az, ha nagyszüleikkel, dédszüleikkel kapcsolatos tárgyakkal, családfájukkal foglalkozhatnak, ráadásul ez a történelemhez való viszonyukat is pozitívan befolyásolja. Ezt követően Miklósi a közgyűjtemények tartalomszolgáltatását járta körül. Hangsúlyozta, hogy „számos könyvtár, levéltár anyaga a tanteremből is elérhető, csak épp használni kéne”. A résztvevőknek különböző példákat mutatott olyan felületekre, amelyek online is elérhetők. Így kutatható, elemezhető – a már említett Hungaricana melletta MaNDA és a SZER archívuma, az OSA 1956-os filmgyűjteménye. Kiemelte, hogy 1956 kapcsán volt egy nagyszerű verseny, amelynek során a diákoknak utána kellett nézniük, hogy egy, a forradalom idején iskolájukba járó osztálynak kik voltak a tagjai, és mely tanulók maradtak ki az események következtében. Ehhez – mondta – elmaradhatatlan a levéltár használata.

Előadásának utolsó részében a források kerültek előtérbe. Elmondta, hogy jelentős „az áltudományok előretörése”, sok helyen, a tankönyvekben, televízióban jelennek meg olyan információk, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Erre lehet megoldás a szakemberek cikkeit közlő Tényleg! nevű oldal, amelyen tudományosan hiteles információkat publikálnak. Felhasználható forrásokként – az iratok mellett – a képeslapokat, a térképeket, a filmeket és a híradókat emelte ki. Hangsúlyozta a levéltár jelentőségét ezekkel kapcsolatban, ugyanis a tanárok túlterheltek, sokszor hiányzik a megfelelő anyagi keret, így nehéz a közgyűjtemények látogatása. Erre megoldásként a tanárok és a közgyűjtemények együttműködését javasolta, illetve azt, hogy a diákok érdeklődésének, a XXI. századnak megfelelő, online szolgáltatásokat kell létrehozni.

(Fotó: Bádi Barbara)

Az előadások sorát Pál Ferenc és Rétfalvi Balázs beszámolója zárta, akik a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárból érkeztek, és jó gyakorlatként a 2014-ben megvalósított Örökségpedagóiai projektet mutatták be, amely a Vas Megyei Levéltárral együttműködve valósult meg.

Elmondták, hogy legfőbb céljuk az, hogy az iskolában folyó történelemoktatáshoz élménypedagógiával és levéltári ismeretek átadásával kapcsolódjanak. Kiemelték, hogy módszerük a kutatásalapú oktatás, hogy „a gyerekek megismerjék a tudomány természetét”. Különféle segédeszközöket készítettek a diákok számára, amelyek által mindezeket megvalósíthatták, például mappákat állítottak össze, amelyek segítségével a gyerekek egyéni, vagy csoportos feladatokat végezhettek, továbbá nemes-másolatokat készítettek azokról az oklevelekről, amelyek az oktatás, a foglalkozás szempontjából fontosak. Kiemelték, hogy a programok fő motívumát a forráselemzések adták, amellyel a tanárok munkáját tudták segíteni, illetve a feladatok által a diákok kreativitását fejleszthették. Nemcsak a levéltárakban találkoztak a fiatalokkal, hanem úgynevezett tematikus napokon ellátogattak az iskolákba, és az intézmény igényeire szabott feladatokat állítottak össze a gyerekeknek. A nehézséget – hangsúlyozták – az jelentette számukra, hogy a különböző korosztályokkal megtalálják a megfelelő hangnemet. Előadásukat azzal zárták, hogy napjainkban „az válik értékké, ha valami természetes, a levéltárpedagógiával a valóságba szeretnénk a diákokat lehozni, ebben rejlik az általunk kidolgozott értékek lényege.”

(Fotó: Bádi Barbara)

A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárta, amely során a digitalizálás kérdése, a diákok ehhez fűződő viszonya került előtérbe. Ezzel kapcsolatban egyetértés alakult ki azon a téren, hogy a dokumentumok digitális elérhetőségére szükség van, de eltérő vélemények voltak azzal kapcsolatba, hogy a tanulók milyen mértékben igényelik azt a foglalkozások keretein belül. Továbbá a beszélgetés arra is kitért, hogy mennyire fontos az, hogy az iskolás korosztály felismerje a forráselemzések során megszerzett tudás hasznosságát, például hogy ezáltal képesek összetettebb (hétköznapi) szövegek, adatok értelmezésére is.

Levéltárpedagógiai foglalkozás. Kép forrása: MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára

A konferencia összességében átfogó képet adott arról, hogy milyen dilemmákra kell megoldásokat találni a szakembereknek, amennyiben ki akarják aknázni a levéltárakban és más közgyűjteményekben rejlő lehetőségeket. A megfelelő metódusok, (digitális) segédanyagok kidolgozásában alighanem a pedagógusok és a levéltári szakemberek kooperációjára, és további hasonló együttgondolkodásra van szükség, A Fiatal Levéltárosok Egyesületének rendezvény mindenesetre bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a jövőben a levéltárpedagógia szervesen beépüljön a történelemoktatás napi gyakorlatába.

Herczeg Annamária

 

Ezt olvastad?

A Budapest Főváros Levéltára és az Urbs Magyar Várostörténeti Évkönyv szerkesztősége által szervezett VI. Magyar Várostörténeti Konferencia (Budapest Főváros Levéltára,