A levéltári kutatásról kötetlenül

2018. november 6-án Szeged különleges rendezvénynek adott otthont. A Belvedere Meridionale szervezésével kötetlen kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen a résztvevők, Papp Sándor, Vajda Tamás és Oláh András Pál osztották meg levéltári kutatásokról szóló tapasztalataikat a hallgatósággal. A programot a rendezvény moderátora, Kovács Attila nyitotta meg, aki örömmel köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt.

A beszélgetés résztvevői

A beszélgetés azzal az általános kérdéssel vette kezdetét, hogy az előadóknak melyek voltak az első levéltári élményeik. Ezt minden résztvevő igyekezett részletesen kifejteni.

Papp Sándor első levéltári élménye Isztambulban volt 1989-ben. Ekkor járt életében először Törökországban, s egy tanfélévet töltött Izmirben, majd hazafelé menet betért a levéltárba. Egy mára már elveszett levéltári forrást, az erdélyi fejedelmek  sajátos beiktatási módszerének a levélegyüttesét kereste. A török táborban kellett letenni a szultánra az esküt, egy-két alkalommal fordult csak elő ilyen. Nemzetközi tudományos szempontból fontos, hogy a dokumentum latin írással született, de sajnos végül nem sikerült megtalálni.

Vajda Tamás legelső levéltári élménye hallgató korában volt, amikor első féléves hallgatóként elvitték a Csongrád Megyei Levéltárba. Ennél viszont sokkal emlékezetesebb volt számára, mikor harmad- vagy negyedéves egyetemista korában Pannonhalmán járt, ahol odaadták neki a levéltár és páncélszekrény kulcsát is, hogy hallgatótársaival együtt nyugodtan nézelődjön az Árpád-kori oklevelek között. Ezt követően negyed- vagy ötödéves korában fotómásolatokért ment be a Csongrád Megyei Levéltárba. Lassacskán rájött arra, hogy a könyvtárosnak is szüksége van levéltárakra.

A kutatással és digitalizálással kapcsolatban viszont megemlítette, hogy 2008-2009 környékén levéltáros továbbképzésre ment, s itt szembesítették azzal az állásponttal, hogy nem érdemes digitalizálni azokat a forrásokat, amelyeket évente legalább harmincan nem olvasnak el. Ezzel napjainkban sem ért egyet. Ezt a definíciót inkább megfordítja, ugyanis szerinte, ha harminc év alatt egy ember is elolvassa az adott forrást, akkor máris megérte azt a levéltárba bevinni, megőrizni, rendezni és kutathatóvá tenni. Ezt azzal magyarázza, hogy ha harminc éven belül csak egy ember is elolvassa a forrást és elemzései révén ír belőle egy tanulmányt, vagy könyvet, azt akár több százan vagy ezren is olvashatják.

Oláh András Pál első kutatói élménye harmadéves korára tehető, amikor a szakdolgozatára készült, de ezt megelőzően, bár nem kutatóként, de dolgozott már levéltárban.

A moderátor ezt követően arra a kérdésre kereste a választ, hogy a kutatók a későbbi kutatásai során mit tapasztaltak a különböző levéltárakban, úgy külföldön, mint idehaza.

Papp Sándor a nyugati levéltárak közül Magyarország, Ausztria és Anglia levéltáraiban járva azt tapasztalta, hogy folyamatosan könnyítették a levéltári munkát. Bécsben magyar mintára engedélyezték a fotózást, annyi különbséggel, hogy mindezt ingyenessé is tették. Angliában véleménye szerint úgyszintén könnyű kutatni. Itt a leghosszabb procedúra maga a beiratkozás. Az anyagot a levéltárosok pillanatok alatt előkészítik, amit ezt követően lehet őket fotózni és hazavinni.

Kiemeli, hogy a kutatás Kolozsvárott is könnyebbé vált. Korábban szinte semmit sem lehetett kutatni, kivitték ugyan az anyagot, de külön kérvénnyel kellett az igazgatóhoz menni, hogy a kutatást engedélyezze. Brassóban hasonló volt a helyzet, s Bukarestben is. Napjainkra viszont ezek a levéltárak is nagyon könnyen elérhetővé váltak. Ami érdekes, hogy Törökországban is hasonló a helyzet, minden megrendelt levéltári anyagot azonnal digitalizálnak, s másnapra a kutatóasztalokon lévő számítógépeken a kutató meg tudja nézni az anyagot, s a szükségeseket kiírják neki CD-re. Ennek viszont vannak komoly hátrányai – mondta Papp Sándor –, ugyanis sok minden, amit az ember eredetiben észrevesz, az digitalizálás során elveszhet. Arra is kitért, hogy bár a kutatás sok helyen könnyebbé vált, mégis van kivétel. Törökországban a szultáni szeráj levéltárában kézzel kell írni és jegyzetelni, s még a mikrofilmeket is nehezen lehet kikérni.

Kiemelte azt is, hogy bár a forrásokat napjainkban könnyen haza lehet vinni, ez még nem jelent kutatást, ugyanis rendszerezni kell az anyagokat, s azokat utólag csak kutatási napló készítésével lehet kezelni.

Vajda Tamás a magyarországi helyzetet vázolta fel. Kiemelte a levéltári különbségeket, s azok egy-egy ismertebb problémáját. Legnagyobb gondnak azt látta, hogy egyes levéltárak gyakran zárva vannak egy-két nap kivételével. Ez akkor jellemző, amikor a levéltáros elmegy kutatni, vagy felügyeli az iratkezelést. Ugyanakkor vannak olyan helyi sajátosságok is, amelyek könnyítik, vagy olykor nehezítik is a kutatást. Debrecenben a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárnak körülbelül négy telephelye van a városban. A kutatást úgy könnyítették meg, hogy mind a négy raktár épületében berendeztek egy-egy kutatótermet is. Más megyei levéltárak azt az utat választották, hogy hetente egyszer körbejár egy kisbusz a raktárak között, s ekkor, a beérkezett kérőlapoknak megfelelően, a kikért iratanyagot kiviszik a kutatóterembe.

Oláh András Pál egy másik szempontra világított rá. Véleménye szerint az egyetem nem készít fel megfelelően a levéltári kutatásra, ezért az ember gyakran a saját hibáiból kénytelen okulni. Az USA-ban nem feltétlenül kell helyszínen kutatni, minden szükséges anyagot kikészítenek a kutatónak, de ugyanakkor ennek van egy komoly hátránya is, mégpedig az, hogy mindez rendkívül költséges és időigényes. Hangsúlyozta, hogy Amerikában a személyes kapcsolatok nagyban megkönnyíthetik a kutatást, egy-egy segítőkészebb levéltáros akár többéves kutatást is lerövidíthet, megspórolhat.

Kovács Attila a következő kérdésként azt tette fel, hogy előadóink milyen hibába estek bele a kutatása kezdetén, a feldolgozás során.

Papp Sándor kezdte ismét a tapasztalatainak az ismertetését. Hangsúlyozta, hogy feldolgozáskor jön rá az ember a hibára, de azt is kiemelte, hogy itt általában arról van szó, hogy a kutató egy-egy anyagot kihagy, mert nincs ideje az elemzésére, feldolgozására, majd kiderül, hogy pont a figyelmen kívül hagyottak lettek volna a legfontosabbak. Hibának viszont szerinte az számít, ha nem készítünk jegyzeteket, mert akkor elveszünk az iratok között.   

Vajda Tamás is a feldolgozás körüli problémákra tért ki. Saját példáján keresztül ismertette a hibalehetőségeket.

Négy évvel ezelőtt egy kolozsvári munka alatt a feldolgozást iktatókönyvek alapján kezdte, de idő közben kiderült, hogy ez hibának bizonyult, mert az iktatókönyvekben szereplő anyagok egy részét leselejtezték. Ugyanakkor fontos, hogy ha az iratok épségben megvannak, akkor az iktatókönyv lehet valóban a legjobb kiindulópontunk.

Oláh András Pál szerint rengeteg hibát követhet el a kutató, de ennek oka az, hogy soha nem lehet tudni, hogy mit tartalmaz a levéltári anyag. Ő úgy véli, lehetséges, hogy ha nem iktatókönyvek alapján dolgozunk, akkor rengeteg időt elveszíthetünk, viszont ennek az ellenkezője is bekövetkezhet. De ezt előre nem lehet tudni. Viszont kiemelte, hogy a kutató olyan hibát elkövetni nem tud, amit nem lehetne esetleg utólag jóvátenni, okulni belőle, a maga hasznára fordítania.

A moderátor néhány személyesebb élményre is kíváncsi volt, amikor arra kérdezett rá, hogy melyik volt az az iratanyag, amelynek megtalálását az előadók nem fogják elfelejteni.

Oláh András Pál esetében a Földközi-tengeri Szövetséges Légierő Magyarországra vonatkozó hírszerzési aktáinak megtalálása az, amit nem tud elfelejteni, hiszen ez roppant érdekes és értékes, emellett óriási nagy anyagot jelent számára, amelynek feldolgozása nagyon hosszú időt fog igénybe venni. Feldolgozását és publikálását már korábban megkezdte. Emellett egy másik esetet is elmesélt, amikor a Dunai Repülőgépgyár iratai között Magó Károllyal megtalálták Horthy István repülőgépbalesete újraelemzéséhez a kulcsbizonyítékot.

Vajda Tamás egy érdekes esetet vázolt fel. Az érdi magyar földrajzi múzeumban, ahol híres földrajztudósok anyagait is megtaláljuk, Cholnoky Jenő hagyatékában kezdett el kutatni, aki tanszékvezető tanár volt Kolozsvárott 1905 és 1919 között. Számos olyan levelet talált, amelyet egy bizonyos Pali nevű személy írt. Utólag a muzeológus segítségének köszönhetően megtudta, hogy ez a Pali nem más, mint maga gróf Teleki Pál. Nagyon fontosak a hagyatékban található útleírások is. Ilyen például az az 1920 augusztusi útleírás, ami azután született, hogy már aláírták a trianoni békeszerződést, de a francia diplomácia felvetette, hogy kisebb kölcsönös területcserékre lenne még lehetőség, ha ezek észérvekkel körbe vannak bástyázva. Ekkor Teleki Pál és Cholnoky Jenő körbeautózták Magyarország határát, amiről 40-50 oldalnyi naplójegyzet is tanúskodik.

Vajda kiemelte azt is, hogy 2017 júniusában Nagyváradon a levéltárban kilenc doboz olyan iratot talált, amely a kolozsvári jogi karra vonatkozik. Hangsúlyozza, hogy számára ez is fontos, mert Kolozsvárott a karra vonatkozó iratok rendezetlenek, így azok nem kutathatók. Ezekből kiderül, hogy 1911-től előtérbe került egy műegyetem létrehozása is Kolozsvárott, s mindez még 1917-ben is napirenden volt.

Papp Sándor kijelentette, hogy nagy vágya, hogy megtalálja Szapolyai Jánosnak a Szulejmán szultánnal kötött megállapodását, mivel ez nagyon sok mindent elmondana arról az időszakról. Viszont három érdekes esetet is megemlített.

Bukarestben kutatott 1993-ban, s már a kutatás befejezése felé járt, amikor egy ottani levéltáros kivitt neki három tekercset, s megkérdezte tőle, hogy azok mik, mert bár őrizgették őket, megfejteni addig senki sem tudta. Kiderült, hogy mind a három Apafi Mihály erdélyi fejedelemre vonatkozott. Az első és második érdekes parancsokat tartalmazott a szultántól, míg a harmadik szélesebb volt, mint a többi, és a szultán névjegye arannyal volt írva, s minden második sor arany betűvel szerepelt. Kiderült, hogy az irat Apafi Mihály beiktatási irata volt, amely eredetiben maradt fenn.

Bécsben egy hasonló eset fordult vele elő. A Monarchia bukását követően számos anyag került az Orientalisches Institutba. Kötetek, könyvek, valamint néhány darab kéziratos könyv is ott maradt. Viszont számos olyan eredeti dokumentum is volt, amelyekből falra felakasztva tanították a hallgatókat perzsa, török, illetve arab iratok olvasására. Ezek eredeti források voltak, amelyeket idővel egy raktárba helyeztek őrzésre. Papp Sándor ezeket is átnézte, s közöttük megtalálta II. Apafi Mihály eredeti kinevező levelét.

A harmadik különleges eset a kutatócsoportjának egyik tagjával kapcsolatos. Ő kigyűjtötte a török gazdasági szervektől a követségre vonatkozó bejegyzéseket. Így 1528-ból megtalálta azt a bejegyzést, amely szerint az erdélyi emberek, követek kapnak 10 000 akcse ellátmányt, valamint kaftánokat, ruhákat, stb. Ebből nem lehetett pontosan tudni, hogy kire gondolnak. Ugyanakkor az irat pontos dátummal volt ellátva. Ekkor Papp Sándor mindezt összevetve Laski Jeromos naplójával, kiderítette, hogy Szapolyai Jánosról számol be az irat, s ebből arra a következtetésre jutott, hogy 1528-ban a törökök Szapolyait nem tekintették magyar királynak, csak az erdélyiek követének. Ezt követően egy újabb fura helyzet állt elő. Három hét múlva megérkezett Ferdinánd király követe is. A magyar történetírás azt mondja, hogy mindig Szapolyait fogadta el a Porta, s nem Ferdinándot. A defterben viszont az szerepel, hogy megjelentek a magyar király követei. Ez viszont egyértelműen Ferdinándra vonatkozik.

Zárásként Kovács Attila megkérdezte, hogy a kutatók milyen tanáccsal látnák el a kutatásuk előtt álló hallgatókat.

Oláh András Pál azt tanácsolta, hogy senki ne várjon az utolsó pillanatig a kutatás megkezdésével. Emellett igyekezzen minél jobban meghatározni a főbb súlypontokat, kutatási irányokat. A kutatás menete és logisztikája sajnos időigényes.

Vajda Tamás azt ajánlotta, hogy mindenképp menjenek levéltárba, mert így sokszor elsőként vehetik a kezükbe a forrásokat, s ezzel meg tudják előzni a többieket. Emellett azt tanácsolta, hogy a kutatók tanuljanak paleográfiát, nyelveket, s mindenki szerezzen támogató nyilatkozatot a tanáraitól, mert mindez nagyban megkönnyíti a kutatást.

Papp Sándor hangsúlyozta, hogy a legfontosabb felkészülten kezdeni a kutatást, ez pedig azt jelenti, hogy először a szakirodalmat kell megismerni, valamint a szükséges nyelvtudást is el kell sajátítani. Emellett az is fontos, hogy kialakítsunk egy elképzelést is, de ne egy prekoncepciót igyekezzünk megvalósítani, hanem hagyjuk, hogy a forrás vigyen minket.    

                                                                                                               Gorcsa Oszkár

Ezt olvastad?

Ebben az évben Európa szerte számosan emlékeztek a reformáció 500. évfordulójára konferenciákkal, kiállításokkal és egyéb szakmai rendezvényekkel. Emellett a magyar