Limanova szakértő szemmel – beszámoló Pollmann Ferenc előadásáról

A limanovai ütközetet az első világháború magyar sikereként tartjuk számon. A csata századik évfordulója alkalmából a Károli Történész Műhely meghívására Pollmann Ferenc, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója tartott színvonalas előadást a múlt héten.

Pollmann Ferenc így kezdte előadását: „Hivatásomat tekintve hadtörténész vagyok, az első világháború a szakterületem. Az utóbbi időben úgy vettem észre, hogy a sajtóban, és különféle rendezvényeken úgy aposztrofálnak, mintha én valami Limanova-szakértő lennék…

Pollmann Ferenc 2003-ban publikálta a limanovai csatával kapcsolatos tanulmányát a Hermann Róbert által szerkesztett „Fegyvert, s vitézt… A magyar hadtörténet nagy csatái” című kötetben. Ő maga ennek a munkának tulajdonította, hogy számos alkalommal kapott meghívást a témával kapcsolatos rendezvényekre, ám szerényen megjegyezte, hogy nem nevezné magát kifejezett Limanova-szakértőnek, előadása mégis ennek ellenkezőjét igazolta.

A hadtörténész előadásának bevezetőjében elmondta, hogy úgy gondolja, a limanovai csata valahogy megfogja az embert. Nemcsak azért, mert magyar győzelemről van szó, hanem azért is, mert jól dokumentált története miatt kellőképpen nyomon követhető, reprezentálható. Két alapvető írást említett, amelyek a téma iránt érdeklődők számára megkerülhetetlenek. Ezek Molnár Dezső és Julier Ferenc munkái, melyek nagyrészt levéltárakban ma már nem fellelhető dokumentumokon és visszaemlékezéseken alapulnak. Az ezek alapján kirajzolódó harci események menete filmbeillő lenne, ám mint történészt mégis az fogta meg igazán, hogy nagyon jól illusztrál egy hadtörténeti alapigazságot, miszerint „minden haditerv érvényessége az ellenséggel történő első érintkezésig tart.” A csata ugyanis nem egészen úgy zajlott, ahogy a hadvezérek elképzelték.

Az előadás rendhagyónak tekinthető, mert nem a csata dicsőségét kívánta hangsúlyozni, hanem annak tanulságára mutatott rá, azáltal, hogy az események összefüggéseit, hiányosságait és a felelősöket emelte ki. Az előadó arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy az események ilyesfajta alakulása elkerülhető lett volna, ha a politikai és a katonai vezetés a helyzet magaslatán áll. A csata fő tanulságának azt tartotta, hogy lehet bármilyen jó haditervünk, ha a feltételek nem teljesülnek, ha a parancsnokok, akikre rá van bízva a végrehajtás, hibát hibára halmoznak, akkor legfeljebb a csapatok hősiessége hozhatja helyre a tévedéseket és mentheti meg az ütközetet. Ezt láthattuk Limanova esetében is.

Az előadást színesítette, hogy a prezentáció során bepillantást nyerhettünk egy napjainkban készült animációs filmbe, amelyet egy Lengyelországban rendezett nemzetközi konferenciára vitt magával a magyar delegáció.

Végül az előadást kérdések zárták, amelyek azt pedzegették, hogy milyen kutatási problémák merülnek fel még a témával kapcsolatban. Hogyan élte meg a lengyel lakosság a csatát? Kiknek volt jelentős szerepe a sikerben? Milyen haditechnikai különbségek voltak a két hadsereg között?

Ezek közül talán az egyik legfontosabb választ emelném ki zárásul:

Sok mindent nem kutatnak, pedig kellene.Pollmann Ferenc szerint meg kéne vizsgálni, hogy milyen út vezetett a limanovai csatához, mik befolyásolták az ütközet kimenetelét és a katonai és politikai döntéshozók közül kit milyen felelősség terhel. Megjegyezte, hogy a szomszédos országokban, például Szlovákiában jelenleg is zajlanak kutatások a témával kapcsolatban.

Ezt olvastad?

Értéket átadni. Évtizedek óta ez az elsődleges célkitűzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – és jogelődei – Hadtörténelem, filozófia és kultúrtörténeti