Magyar–cseh kapcsolatok a kora újkorban – interjú Kovács Eszterrel

Hogyan kapcsolódott egymáshoz a 16–18. századi magyar és cseh művelődés? Mennyire ismerték az iszlámot a korabeli Csehországban, és milyen képet alkotta a cseh szerzők a törökökről? Hogyan lehet a csehországi kora újkori irodalommal behatóan foglalkozni? Milyen hatást gyakorolt a kutatásokra és az egyetemi oktatásra a koronavírus-járvány? Az Országos Széchényi Könyvtár Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztályának munkatársával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének 2012-től óraadójával, 2019-től adjunktusával, a 2020-ban habilitált doktori címét szerző Kovács Eszterrel beszélgettünk.

Kovács Eszter az Iszlámismeret Csehországban a 16-17. században című könyv bemutatóján

Újkor.hu: Hogyan alakult, hogy a történészi pályát választottad?

Kovács Eszter: Személyes érdeklődés miatt választottam érettségi után ezt az irányt. Mindig érdekeltek a régi korok, kultúrák, de főleg mögöttük az egyes emberi sorsok.

Magyarországon igen kevesen mondhatják el, hogy kora újkori cseh irodalommal és művelődéstörténettel foglalkoznak. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a területtel?

Történelem-cseh szakos voltam, az egyetemi évek alatt ez a korszak tetszett meg legjobban. Főleg azért, mert cseh–magyar művelődéstörténeti kapcsolatok szempontjából különösen gazdag. A cseh irány választása kicsit szokatlan, korábban én is alig tudtam valamit Csehországról, pedig közeli ország, amelynek kultúrája számtalan módon kapcsolódik a miénkhez. Éppen ismeretlensége tette vonzóvá számomra. A PPKE-n ekkor még működött önálló cseh szak kiváló tanárokkal, akikkel minden kurzus élmény volt.

Ha már a kiváló tanárokat említed, tudsz közülük kiemelni olyat, aki különösen nagy hatást gyakorolt rád?

Két nevet említenék, Käfer Istvánt, aki szakmai tudás mellett bölcs élet- és történelemszemlével is gazdagított, és Mészáros Andort, aki minden témához tudott néhány érdekes történetet, amivel színesítette az óráit. Velük azóta is rendszeresen dolgozom együtt, most is szívesen segítenek, és folyamatosan tanulok tőlük.

Többször tanultál ösztöndíjjal Csehországban. Milyen tapasztalatokat szereztél kint tartózkodásod alatt?

Eleinte kizárólag nyelvtanulási céllal pályáztam csehországi ösztöndíjakat, később a szakdolgozathoz, majd a PhD-disszertációmhoz gyűjtöttem anyagot. Prágában, Olomoucban és Brnóban töltöttem el a legtöbb időt, a brnói levéltár (Moravský zemský archiv) valóságos kincsesbányának bizonyult. A forrásanyagok mellett nagyon sokat jelentett, hogy megismerhettem hasonló témakörökkel foglalkozó cseh kollégákat, akik mindig örömmel vették, hogy egy külföldi érdeklődik történelmük, irodalmuk iránt. A nagyon hasznos szakmai kapcsolatok mellett sokukkal személyes, baráti kapcsolat is kialakult.

Milyennek látod a Csehország és a Magyarország közötti tudományos kapcsolatokat?

A saját szakterületemen azt látom, hogy megvan az érdeklődés egymás kutatásai iránt, hiszen a saját történelmünket is jobban meg tudjuk érteni a tágabb régió ismeretében. Nagyon sok téma kifejezetten igényli a közös munkát. A legnagyobb gondot a nyelvi nehézségek jelentik, de szerencsére egyre több tanulmány vagy könyv jelenik meg mindkét országban német vagy angol nyelven, amely lehetővé teszi, hogy szélesebb szakmai közönség számára is ismertté váljanak a legfrissebb kutatási eredmények. Emellett mindig vannak olyan lelkes kutatók is, akik vállalkoznak arra, hogy megtanuljanak csehül, illetve magyarul.

 

2009 óta dolgozol az Országos Széchényi Könyvtárban, a Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztályán, ami egyben első munkahelyed is. Milyen feladataid vannak itt, és hogyan függ össze itteni munkád a kutatásaiddal?

A magyarországi 17-18. századi retrospektív bibliográfián dolgozom. Ez a gyakorlatban sokféle feladatot jelent. Ezen belül különösen nagy öröm számomra, hogy a Régi Magyarországi Nyomtatványok (RMNy) soron következő kötetébe a cseh nyelvű nyomtatványokról szóló tételeket én írhattam meg. A magyarországi cseh nyelvű irodalom ugyanis igencsak érdekes és gazdag, és a bibliográfiai munka során olyan könyveket is kézbe kell vennem, amelyek egyébként kiesnének az érdeklődési körömből, így viszont a feldolgozás során értékes adatokat találok bennük.

Kutatási témádat tekintve milyen nehézségekkel nézel szembe a leggyakrabban?

Leginkább azzal, hogy a források és a szakirodalom követése miatt is gyakrabban, és hosszabb időre kellene Csehországba utaznom, mint ahányszor valójában megtehetem.

Ami a kora újkori cseh–magyar kapcsolatokat illeti, korábban nem vizsgálták ezt mélyebben a csehországi jezsuitákon keresztül. Honnan jött az ötlet, hogy éppen őket válaszd? Milyen források álltak itt rendelkezésedre és mennyire volt nehéz ezeknek a fellelése, összegyűjtése?

Történelem szakon a szakdolgozatomban az olomouci jezsuita egyetem, valamint a hozzá tartozó iskolák és más intézmények magyarországi kötődéseit vizsgáltam. Főleg arra voltam kíváncsi, hogy milyen szerepet játszottak az itteni jezsuita oktatási intézmények a hazai művelődésben. Azt láttam, hogy a nagyszombati egyetem alapítása előtt szinte minden magasan képzett magyarországi jezsuita eltöltött itt valamennyi időt. Anyaggyűjtés közben figyeltem fel a brnói noviciátus jelentőségére, és Rumer Gergelyre, aki az önálló cseh jezsuita rendtartomány első provinciálisa lett. Ezek a témák már túlmutattak Olomouc határain, ezért döntöttem úgy, hogy a PhD-disszertációmban az egész cseh rendtartományra kiterjesztem a kutatásaimat. Forrásként rendkívül értékesek voltak a jezsuita rend katalógusai. Az ausztriai rendtartomány katalógusait Lukács László kiadta, de 1623-tól a cseh provincia önálló lett, és katalógusainak kiadása még várat magára. Ezeket Rómában, a jezsuita rend központi levéltárában tudtam megnézni. Magyarországi kapcsolatok szempontjából Morvaország kiemelt fontosságú volt, ezért egy hosszabb, közel egy évig tartó ösztöndíjat pályáztam Brnóba. Nagyon értékes forrásnak bizonyultak az egyes morva rendházak anyagai a Morva Tartományi Levéltárban (MZA), ahol a kutatási feltételek is ideálisak, és jelentős mennyiségű feltáratlan, magyarországi szempontból is érdekes iratanyagot őriznek.

Szintén kapcsolódási pontot jelent a 18. században megjelent Makula nélkül való tükör, amelyről még 2014-ben jelent meg köteted. Mi a jelentősége ennek a műnek?

Cseh szempontból azért jelentős, mert ez az első nagyobb műfordítás cseh nyelvről magyarra. Amikor azonban mondatról mondatra összevetettem az eredeti cseh szöveget (Martin von Cochem: Veliký život Pána a Spasitele…) a Makula nélkül való tükörrel, észrevettem, hogy a fordító, Újfalusi Judit nemcsak lefordította, de átszerkesztette, stilisztikailag javította, időnként átértelmezte és kiegészítette a szöveget. A feleslegesen dagályos, hosszú szakaszokat lerövidítette, a teológiailag hibás szövegeket nagyrészt kihagyta vagy javította, bizonyos fejezeteket kiegészített vagy kicserélt más cseh forrásokkal vagy egyéb szövegekkel. Ez utóbbiak közt Lauf Judit régi magyar nyelvemlékek szövegét ismerte fel, és a Makula nélkül való tükör szövegei segítségével néhány elveszett nyelvemlék szövegét is sikerült rekonstruálnia.

2017-ben jelent meg a 16-17. századi csehországi iszlámismeretről szóló monográfiád. Hogyan találkoztál Václav Budovec és Bartoloměj Dvorský munkáival? Miért pont őket kezdted vizsgálni?

Václav Budovec Antialkoránját (vagyis az 1614-ben megjelent Korán-cáfolati munkáját) Őze Sándortól kaptam, ő ajánlotta a témát is. Utána kerestem hasonló témájú műveket a korabeli cseh irodalomban. Dvorský kicsit másként közelítette meg a témát, míg Budovecnél a törökveszély a végidők egyik előjele, addig Dvorskýnál mindez büntetés a keresztények bűnei miatt. Budovec és Dvorský műveiből több részletet is lefordítottam, de ezeken kívül még számos érdekes mű keletkezett a korszakban, például Šimon Partlic vagy Tomáš Pešina tollából. Terveim szerint hamarosan ezekből is publikálok részleteket.

Mennyiben befolyásolhatta az egyes cseh szerzők felekezeti hovatartozása az oszmánokhoz való viszonyulásukat?

Katolikus és protestáns szerzők is egyetértettek abban, hogy a törökök kiszorítása Európából Csehország alapvető érdeke. Éppen ezért a török elleni harcot tulajdonképpen mindenki kötelességként fogta fel. Az értelmezésben azonban már erős eltérések jelentkeztek. Az utraquista vagy csehtestvér szerzők hajlamosabbak voltak a történtek apokaliptikus interpretációjára, vagyis, hogy a háború „Isten választottai” és az Antikrisztus népe között zajlik, és hogy ez a közeli végítélet jele. A huszita irodalomban ennek már a 15. században hagyománya volt. Ekkor az Antikrisztus Luxemburgi Zsigmond volt és a pápaság, a kiválasztottak pedig az ellenük harcoló husziták. Ugyanezeket a képeket a 16. század közepétől már az oszmánokra és az ellenük folytatott harcra alkalmazták. A törökök lettek az Antikrisztus vagy Góg és Magóg népe, az ellenük harcolók pedig a kiválasztott szent maradék. Václav Budovecnél, és már szerzőknél is megjelenik a gondolat, hogy a törökök végső veresége egybeesik majd a végítélet napjával. A katolikus szerzők (például Tomáš Pešina) ezzel szemben súlyos külpolitikai veszélyként értelmezték az oszmán hódítást, és a megoldást is a katonai összefogásban látták. Ennek ellenére náluk is, és a protestáns szerzőknél is alapvető gondolat, hogy az oszmánok felett aratott győzelem feltétele a keresztény népek erkölcsi és hitbeli megújulása, egymással való megbékélése és összefogása, az egyéni érdekeik érvényesítése helyett.

Érzékelhető valamilyen kölcsönhatás a cseh, magyar, vagy akár német szerzők között? Volt esetleg közös forrás, amit felfedezhetünk a munkáikban?

Theodor Bibliander, Karthausi Dénes és Nicolaus Cusanus munkáit minden jelentősebb szerző felhasználta. Ezért lehetséges, hogy a cseh huszita szerzők ilyen témájú művei erős hasonlóságot mutatnak Szántó (Arator) István vagy Pázmány Péter műveivel. A közös forrásokon kívül azonban nem mutatható ki más kapcsolat, nem valószínű, hogy ismerték egymás munkáit.

Hogyan élték meg Csehországban a magyarországi oszmán hódítást?

Buda elfoglalása jelentette az igazi nagy törést. A törökök tartós magyarországi berendezkedése után általánossá vált a vélemény, hogy hamarosan Csehország is hadszíntér lesz, sőt egyes szerzők valószínűnek tartották a közeli oszmán megszállást is. Bartoloměj Dvorský például felkészítő jelleggel írta hitvitáját az iszlám ellen. Ezért saját ügyüknek tekintették a törökellenes háborúkat, ezeket önvédelmi harcként értékelték. Évről évre rengeteg nyomtatvány jelent meg ebben a témában, haditudósítások, tájékoztatók, hitviták az iszlámmal stb. Ezek különböző módokon értékelték az eseményeket, de abban mindannyian egyetértettek, hogy a törökök megállítása Csehország alapvető érdeke, és ezért anyagi és katonai áldozatokat kell vállalni.

A 17. században, illetve a visszafoglaló háborúk idején is megnyilvánult ez a tettvágy?

Igen, természetesen. Anyagilag is támogatták a háborúkat, igen jelentős összegekkel, és sok cseh is harcolt a törökök ellen. A jezsuitákkal kapcsolatos kutatásim során láttam, hogy évről évre érkeztek Csehországból jezsuita lelkivezetők a törökök ellen harcoló cseh katonák mellé, és ezek jelentős része az életét is feláldozta, vagy a mostoha tábori körülmények miatt halt meg, vagy a harcmezőn estek el, ahová elkísérték a katonákat, hogy a haldoklókat elláthassák szentségekkel. Erre a legismertebb példa Georg König, egykori olomouci rektor esete, aki így halt meg a szentgotthárdi csatában 1664-ben.

Megérkezve a jelenbe, milyen hatást gyakorolt a koronavírus-járvány a kutatásaidra? Mennyire lesz nehéz folytatni őket a jövőben?

A járvány miatti korlátozások alatt nem járhattam könyvtárba vagy levéltárba, viszont jutott idő a már korábban összegyűjtött források kiértékelésére, az adatok összegzésére. A vészhelyzet egyáltalán nem hátráltatta a kutatásaimat. Persze volt néhány forrás, amelyet újra ellenőrizni kellett volna, ezekre most, a vészhelyzet után szeretnék sort keríteni.

Az OSZK mellett a Pázmányon is tanítasz. Oktatóként mi az, amit leginkább át szeretnél adni a hallgatóknak?

Mint minden oktató, én is szeretném felkelteni az érdeklődésüket a saját szakterületem, vagyis a kora újkori cseh művelődéstörténet iránt. Szeretnék rámutatni, hogy milyen szoros kapcsolatban áll a korabeli magyarországi művelődéssel. Szerencsére mindig akadnak érdeklődő hallgatók, akik fogékonyak erre. Az egyik legjobb élményem az volt, amikor az egyik (kora újkori magyar történelem témájú, vagyis nem irodalmi) szeminárium után a diákok megkértek, hogy ajánljak nekik néhány magyarul elérhető jó könyvet a cseh irodalomból, amelyet nem Hrabal vagy Kundera írt. Amikor elkezdtem sorolni a címeket, nemcsak a kérdező, hanem mindenki jegyzetelni kezdett. Ekkor láttam, hogy a fiatalokban igenis van igény arra, hogy megismerjék a régiót, amelyben élnek.

Itt sem mehetünk el a járványveszély miatt kialakult helyzet mellett, ami sokunk számára a mindennapi élet és a munka területén is merőben új kihívásokat jelentett. Hogyan élted meg magát a távoktatást és mik voltak a legfőbb tapasztalatok, amiket levontál az elmúlt hónapok alapján?

Én a személyes kapcsolatok híve vagyok, nem kedvelem az online tereket, ezért nem is ismertem őket eddig. Nem volt könnyű beletanulni. Ez vészhelyzet volt, amelyhez alkalmazkodni kellett, de nagyon megnehezítette az oktatást. Különösen nehéz volt egy-egy elgondolkodtató témáról beszélgetést kezdeményezni, ebbe mindenkit bevonni, mert valahogy a gép mögött nehezebben szólaltak meg azok a hallgatók, akik egyébként is visszahúzódóbbak. A másik nagy gond az volt, hogy nem tudtam a hallgatókat elküldeni könyvtárba, ezért csak az interneten megtalálható anyagokra építhettem.

Eseménydús életed van, hiszen a Pázmányon hamarosan induló Közép-Európa szak előkészítésében és koordinálásában is fontos szereped van. Milyen perspektívákat látsz ebben az új szakban?

A hamarosan induló szak a Varsói Egyetem és a PPKE együttműködésével jött létre. Célunk, hogy a képzésben részt vevő magyar és lengyel diákok jobban megismerjék a térséget, amelyben élnek, megtanulják egymás nyelvét, esetleg más nyelveket a régióból. A képzés hasznos lehet azok számára, akik politológiával, nemzetközi kapcsolatokkal vagy történelemmel, esetleg más humán tudománnyal kívánnak foglalkozni.

A fiatalokat, leendő pályakezdőket sokat foglalkoztatja az elhelyezkedés. Van esetleg valamilyen tanácsod a számukra?

Azt javasolnám, hogy igyekezzenek kihasználni az egyetemi éveket a szakma elsajátítására és nyelvtanulásra.  Nem tudhatják, később milyen tudásra lesz szükségük. Lehet, hogy az akkor legfeleslegesebbnek tűnő kurzuson szerzett tudást fogják később sikerrel kamatoztatni. A másik tanácsom, hogy pályázzanak minél több külföldi ösztöndíjat. Az egyetemi évek alatt sokkal könnyebb megoldani a hosszabb tanulmányutakat, mint később munka és család mellett. Az akkor szerzett szakmai kapcsolatok pedig egy életre szólhatnak.

Ami pedig a kutatást illeti, igyekezzenek minél több forrásanyagot összegyűjteni, még ha az nem is kapcsolódik szorosan az éppen vizsgált témájukhoz. Én annak idején mindent lemásoltam, fényképeztem a levéltárban, könyvtárban, amiről azt gondoltam, hogy talán hasznosnak bizonyulhat, és még mindig sokszor nyúlok vissza az ekkor gyűjtött forrásanyaghoz. 

Kovács Eszter dedikál a Könyvhéten

2019-ben habilitáltál, ami fontos mérföldkőnek számít a tudományos pályán. Jelenleg milyen kutatási témán dolgozol? Mik a tervek a közeljövőre?

Habilitációs dolgozatom témáját (A magyarországi törökveszély interpretációi Csehországban 1526-1663) továbbra is folytatni szeretném, hiszen még bőven vannak feldolgozásra váró források ebben a témakörben. Emellett egy repertóriumon dolgozom, amelyben a Magyarország területén nyomtatásban megjelent cseh vagy szlovák nyelvű verses emlékek legfontosabb adatait gyűjtöm össze adatbázisszerűen, a teljesség igényével. Eddig 2500 verset találtam. Ezen még sokat kell dolgoznom, de bízom benne, hogy az eredmény egy olyan kötet lesz, amelyet magyar, cseh és szlovák kutatók is haszonnal forgathatnak.

Azért jut valamennyi idő pihenésre is a nyár folyamán?

Pihenésre mindenképpen sort kell keríteni, a munka nem mehet az egészség kárára. Nagyon szeretek úszni, és a szüleim Tapolcán, a Balaton közelében élnek, vagyis bőven lesz alkalmam feltöltődésre.

Szuromi Kristóf

Ezt olvastad?

2020. szeptember 5-én meghalt az a cseh férfi, Jiří Menzel, aki nemzedékeket tanított meg keserű humorral tekinteni a cseh(szlovák), bővebben