Magyar dokumentumok a Kárpát-medence levéltáraiban

„Hungarica-kutatás, avagy haszontalan segédletek gyártása?” címmel került sor könyvbemutatóval egybekötött konferenciára a Budai Várban, az MTA BTK Jakobinus termében november 11-én. A rendezvény a Kárpát-medence levéltáraiban található 1918/1919 előtti, valamint 1938 és 1945 között keletkezett magyar provenienciájú fondok, állagok és sorozatok eddig megjelent köteteit és ezek jelentőségét vizsgálta.

Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója már köszöntője legelején tisztázta a nyilvánvalóan provokatívnak szánt kérdést, ami a levéltári segédletek, fondjegyzékek haszontalanságára utal: a levéltárosokon kívül a történészek számára is elengedhetetlenül fontosak ezek a kiadványok a kutatáshoz. Hozzátette, nem véletlen, hogy a 18. században Nógrád vármegye levéltárára elterjedt az „Archivum velut Thesaurus noster” megjelölés („A levéltár a mi kincsestárunk”). Éreztetésül, hogy a levéltárak jelentősége mit sem csökkent azóta, elég volt felidéznie a 2011-ben, Gyulafehérváron aláírt magyar-román levéltári megállapodást, melynek értelmében a két ország egymás számára kölcsönösen elérhetővé tette az Erdélyre vonatkozó fondismertetőit, melyre már ezt megelőzően is jelentős igény mutatkozott.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója hangsúlyozta a régió országainak közös múltját, mely egyebek mellett azt is eredményezte, hogy az adott ország iratanyagai másik, szomszédos állam levéltárába kerülhettek. Ezt, a kutatók dolgát jócskán megnehezítő helyzetet hivatottak orvosolni Az 1918/1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények c. sorozat kötetei, melyek többek között az egyházi anyakönyveket is tartalmazzák, így a levéltárosokon és történészeken kívül még szélesebb köröknek, pl. családkutatók számára is hasznosnak bizonyulhatnak.

Ioan Drăgan, Románia Nemzeti Levéltárának igazgatója egyértelműen a legfontosabb magyar-román tudományos munkának tartja a segédletek elkészítését, valamint az ő javaslata volt, hogy Erdélyt a programban kiemelten kezeljék a Kárpát-medencén belül, melyet egyhangú támogatással fogadtak a szakma képviselői. Beszédében kitért a román levéltárügy 2007-ben végbement szemléletváltására, valamint a 2011-es új reformstratégiájára, melynek keretében modernizáció, több informatikai projekt valósulhatott meg, például az a jelentős munkafolyamat, melynek keretében az 1600-as évekig visszamenőleg digitalizálják a levéltári dokumentumanyagot. Emellett bízik abban is, hogy a segédletek tervezett 16 kötetének fele már jövő év végére elkészül, valamint a teljes sorozat is megjelenhet három éven belül. A mostani kiadványok jelentőségét elegendő volt annyival szemléltetnie, hogy a korábbi hasonló segédletek nem fedték le a teljes régiót és csak egynyelvűek voltak. (Az első román-magyar kétnyelvű gyűjtemény Szatmár vármegyéről készült 2000-ben, ezt tekinthetjük a jelenlegi sorozat előzményének is.)

Á. Varga László, Budapest Főváros Levéltárának korábbi főigazgatója ezután ismertette a Kárpát-medence levéltáraiban található 1918/1919 előtti, valamint 1938 és 1945 között keletkezett magyar provenienciájú források köteteinek keletkezés-történetét. Az új személetet elindító első lépés az volt, mikor megkezdték a környéki levéltárak látogatását, melynek első útja Szlovákiába vezetett, ahol elsősorban az ottani fondjegyzékek fordításának lehetőségeit vitatták meg. Szögi Lászlóval történt egyeztetése után született meg a tervezet egész Kárpát-medencére való kiterjesztésre. (Ekkor merültek fel először olyan kérdések, hogy Horvátország esetében mely provinciák tartoznak a magyar történelemhez, pl. Muraköz, Szlavónia stb.) Erre azonban nem kerülhetett sor egészen a rendszerváltásig, mivel hiába volt közös a szovjetrendszer, ez az országok közötti levéltári együttműködést sokkal inkább gátolta, semmint segítette, így a ’90-es évekig maradtak a kósza egyéni kezdeményezések hosszas engedélyeztetési procedúrák után. Ami különösen fontos volt ezután az együttműködéshez, azt a román vonallal szemléltette Á. Varga László: maguknak a levéltáraknak kell egyezményt kötniük egymással, és annak feltétlenül kétirányúnak kell lennie (a román kutatóknak sincs például minden „kéznél”, a besztercei bírók levelezését éppenséggel a székesfehérvári levéltárban őrzik). Az eddig megjelent kötetek terjedelme érzékelteti, hogy mennyire is jelentős az országon kívül található levéltári anyag: míg 1945-ig a magyarországi, Budapesten kívüli levéltárakban 21.000 fond található, a határon túli megyékben ehhez jön további 15.000! Varga László végezetül hozzátette, hogy miután a teljes Kárpát-medencét tartalmazó összes kötet elkészül (ami szerinte 2018/2019 körül lesz reális), tervben van egy közös digitális kiadása is a sorozatnak, mely még egyszerűbbé tenné az anyag kereshetőségét.

Szögi László, az ELTE Egyetemi Könyvtárának korábbi főigazgatója előadását a téma történész-levéltáros szemszögéből való vizsgálatáról távollétében Fülöp Tamás tolmácsolta a hallgatóságnak. Négy évtized tapasztalata alapján a nyugalmazott főigazgató megállapította, hogy csupán határon belül található forrásokból lehetetlen a szakszerű feltárás. Hozzátette, az első és legnagyobb csapás a levéltári anyagra a világháború utáni iratfelosztási kötelezettsége volt a régió országainak, mely az állomány részeinek átadására és cseréjére kötelezte az intézményeket, márpedig ilyen helyzetben és formában az anyagot csakis szakszerűtlenül lehetett felbontani. Míg az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követő badeni egyezményben figyelembe vették a szakmai szempontokat a közös levéltári gyűjtemény kezelésénél, addig a többi szomszédos ország esetében erre nem került sor, a határváltozások és a szakemberek hiánya csak pár körülmény arra vonatkozóan, ami azt a helyzetet eredményezte, hogy az állomány gyakorlatilag kutathatatlanná vált. Ezen az állapoton a szocialista időszak sem segített, ugyan nem volt tiltott a kutatás más országok levéltáraiban, de ehhez hosszadalmas, bürokratikus engedélyeztetési út vezetett, ami végeredményben nem állt messze az ellehetetlenítéstől. Ezzel szemben az elmúlt két évtizedben végbement a levéltárügy forradalma, az új generációnak lehetősége nyílt a korábban elképzelhetetlennek tűnő nemzetközi együttműködésre, melynek köszönhetően a Kárpát-medence területéből már csak Erdély van hátra, hogy e régió levéltári anyagáról is elkészüljön a komplett, kétnyelvű sorozat.

Oborni Teréz, az MTA BTK tudományos titkára, témacsoport-vezetője és főmunkatársa az első világháború előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények forrásértékét vizsgálta magyar szempontból, melyhez példának a már megjelent Hargita és Maros megye köteteit vette. Hasznosíthatóságuk szempontjából elsősorban az információs értéküket vette figyelembe, melynél az információ teljessége mellett ugyan evidencia, mégis különösen fontos, hogy a kiadványok kétnyelvűek. Utóbbi esetében pedig nem egyszerűen fordításról van szó, sokkal inkább arról, hogy szinkronba hozzák a két verziót például a korabeli elnevezések pontos feltüntetésével. Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy a kiadványok egyebek mellett kiváltság- és adományleveleket, valamint tanintézmények iratait is tartalmazzák. A 16-17. századi anyagból mára sajnos kevés maradt fenn, nagy részük elveszett vagy megrongálódott, de az ezt követő időszak sem volt kíméletesebb, a 19. században nagyjából évtizedenként hajtottak végre jelentős selejtezéseket, melyeken még az sem segített, ha felügyelet mellett történt: 1905 és 1908 között így is csaknem egy évszázad anyaga veszett el. Ezen szomorú események eredménye lett, hogy Maros megye levéltári anyagának felét mára szinte önmagában a fondjegyzék teszi ki… A segédletek jelentőségét így már nem is különösebben szükséges ecsetelni, az eredeti anyag elvesztése esetén ez a részük így is fennmarad a kutatók számára. Az áttekinthetőség vizsgálatakor érdemes megjegyezni a sorozat szisztematikusságát, számos lábjegyzetet, kereszthivatkozást tartalmaz, de földrajzi névmutatók is tartoznak a jegyzékekhez. Oborni Teréz továbbá tematikus példákkal világított rá a kiadványokban fellelhető anyagok sokszínűségére: családtörténeti források mellett térképek, tervrajzok is részét képezik, továbbá források iskolahálózatokról, köztük a 19. századtól az érettségi tételek is.

A konferencia hozzászólásait Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója nyitotta, aki a Nemzeti Kulturális Alap szerepét mutatta be a határon túli források feltárásában és kiadásában. Megtudhattuk, hogy hungarica-kutatást 1999-től támogat az NKA, eleinte egyének, később azonban intézmények számára is, 2005-ig összesen 25 millió forint volt az erre fordított összeg. 2012-ben indult el a Közgyűjtemények Kollégiuma, melynek keretében 6,7 millió forintra pályázhattak közintézmények, ebben a programban is kiemelten kezelték a hungarica-kutatás támogatását (3 milliót végül kizárólag az olasz levéltárakban található magyar vonatkozású anyag kutatására fordítottak). Az NKA-ban korábban az előre meghatározott összegek közül kevésbé volt jelentős a levéltárak számára fenntartott támogatás, ezt a szemléletet sikerült átértékelni a román-magyar együttműködés elindításával.

Fazekas István, az ELTE BTK egyetemi docense előadásában azt foglalta össze, hogyan illeszkedik a sorozat a magyar hungarica-kutatásba, melynek múltja, mint elmondta, a ’60-as években vált kiemelten fontossá. Ezt bizonyítja az 1964-ben létrehozott Hungarica Bizottság, mely arra keresett megoldást, hogy miként lehetne a legegyszerűbb módon elérhetővé tenni az országhatáron túl található, magyar vonatkozású levéltári anyagot, ha már azok hazahozatala kivitelezhetetlen volt. Kiemelten fontos kezdeményezésként említette előadásában a Kosáry Domokos-féle magyar történeti bibliográfia folytatását, mely egyértelművé tette, hogy egy ehhez fogható mű sem lehet teljes a levéltári forrásanyaggal való kiegészítés nélkül. Fazekas István hozzátette, hogy a rendszerváltás utáni időszak legfontosabb, ide tartozó eseménye a Klebelsberg Kunó-ösztöndíj 1999. évi megalapítása volt, mely Magyarországon kívüli, hungarológiai témájú kutatási projektek támogatására jött létre. Mindezek ismeretében arra a kérdésre lenne érdemes választ keresni, hogy a most születő sorozatot hogyan lehetne az eddigi eredményekkel hatékonyan összekapcsolni?

Kövér György, az ELTE BTK egyetemi tanára hozzászólásának témája a fondjegyzékek hasznosíthatósága az egyetemi oktatásban volt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakdolgozatokra vonatkozó szabályzatában ugyan nem szerepel kötelezőként a levéltári iratanyag használata, ellenben mesterképzéstől felfelé, különösképp a PhD esetében, a központilag megadott témák választásakor elengedhetetlen a fondjegyzékek kézbe vétele. Hozzátette továbbá, hogy az elmúlt tíz évben, a levéltári anyagok összekapcsolása óta érezhető az a pozitív folyamat, melynek eredményeképp számos erdélyi egyetemi hallgató érkezik hazánkba PhD tudományos fokozat megszerzésére.

Ress Imre, az MTA BTK ny. tudományos főmunkatársa a kiadványsorozat ausztriai párhuzamait vette górcső alá, mely már amiatt sem volt egyszerű feladat, mivel ahogy említette, már azt sem könnyű pontosan meghatározni, hogy „Was ist Österreich?” (Karintia? Monarchia? Alsó-/Felső-Ausztria? Stájerország? Tirol?) Ha nem is hazánkéval megegyező, de a Monarchia felbomlása után Ausztriában is számos nehézséget okozott a szétszóródott anyagok áttekinthetővé tétele, így kezdetben olyan megoldási kísérletek születtek, melyek kisebb egységekre vonatkoztak, mint például kalauz létrehozása az osztrák katonai iratokból, vagy Altösterreich területére vonatkozó külön jegyzék összeállítása. Ha az ausztriai mintához hasonlítjuk, a jelenlegi magyar-román koprodukció nem feltétlenül igazodik a nemzetközi trendekhez (a német hasonló kiadás például a németnyelvűséget is figyelembe vette), ez a fajta kitekintés a jövőben szükségesnek bizonyulhat.

Végezetül Pál-Antal Sándor, az MTA külső tagja mutatta be Az 1918/1919 előtti Erdélyre vonatkozó fondok és gyűjtemények c. sorozat eddig megjelent köteteit. Kollégái a nap folyamán a konferencia alkalmával már számos információt megosztottak a kiadvány készületeinek körülményeiről, történeti hátteréről, a nemzetközi együttműködés jelentőségéről, így ő zárásképp elsősorban a sorozat mintapéldányának létrehozását ismertette, mely Maros megye levéltári fondjegyzéke volt. Az előadó saját gondozásában összeállított jegyzék több szempontból is iránymutató volt a további kötetekhez: a segédletek a megszokottnál több levéltári adatot is tartalmaznak, az egyházi anyakönyvek is számos plusz információval kerültek kiegészítésre, bejegyzések pedig további településekről is szerepelnek. Ezeknek köszönhetően a körülmények, úgymint a területi szétszórtság és a korábbi tömeges, akár békeidőben is történt selejtezések ellenére az eddig elkészült és megjelenés előtt álló Kárpát-medence levéltárait lefedő segédletek sikerrel törekednek a teljességre és a jövőbeni hungarica-kutatás alapkövei lesznek.

Záhonyi László

Kapcsolódó cikkek:

A digitális ősgesztától a kétrétegű pdf-ig – a Hungaricana Közgyűjteményi Portál bemutatója

Levéltárak az első világháború kutatásának szolgálatában

Itt van a város, voltak lakói

„…ha ezt nem értjük meg, kihalunk, mint a dinoszauruszok”

Akadémiai történetírás az interneten

Ezt olvastad?

Török Péter Bihar-kutató – Budapest Főváros Levéltára munkatársa – Új- Nézőpont a Bihar-kutatásban – egy regionális honlap és online folyóirat története és lehetőségei