Magyar kormányzóhelyettes-választás London szemével

1941. április 3-án távirat érkezett a magyar külügyminisztériumba Barcza György londoni követtől, amely a következőképpen szólt: „Brit illetékesek közölték: őfelsége kormánya nem nézi el szó nélkül Magyarország részvételét egy Jugoszlávia elleni fegyveres akcióban. Ezt hadüzenetnek fogja tekinteni.” Közismert, hogy Teleki Pál örlődve a jugoszláv örök barátsági szerződés, államának húszéves revizionista propagandája, a hatalmas szomszéd – Németország – árnyéka és az angol üzenet között, véget vetett az életének néhány órával Barcza táviratának kézhez vétele után.

Négy nappal később magyar erők részvételével megindult a német támadás Jugoszlávia ellen s Nagy-Britannia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat országunkkal. Barcza György április 16-án rótta le búcsúlátogatását Anthony Eden brit külügyminiszternél. Találkozójukról már otthon, Budapesten készített feljegyzést, amely szerint Eden kijelentette: „Teleki volt az utolsó, akiben még megbíztunk. Azokkal, akik hatalmon vannak, nem fogunk többé szóba állni.” Ezek a mondatok évtizedekig tényként kezelve uralták a magyar diplomáciatörténetet.


Jobbra Barcza György. Forrás: Huszadikszazad.hu

2011-ben Pritz Pál volt az első, aki mélyelemzést végezve Barcza György egykori londoni követ különböző kéziratai – követi jelentései, naplóbejegyzései és feljegyzései – között, arra következtetésre jutott, hogy az 1941 tavaszán hazaérkező Barcza több esetben torzított az általa megélt londoni események reflektálása közben.

A magasan képzett diplomata saját meggyőződésével szemben védte a magyar kormány álláspontját Londonban, nem egy tisztviselő személyes ellenszenvét is kivívva ezzel a Foreign Office-ban. Sir Roger Makins helyettes külügyi államtitkár példának okáért, egy jelentés alá, mely Barcza esetleges Dublinba akkreditálását adta hírül, ezt írta kézzel: „Bár inkább hazamenne már.”


Roger Makins. Forrás: irckc.org

Londonban megharcolt csatái után hazatérve Budapestre a volt követnek újabb nehézséggel kellett szembesülnie: Bárdossy László, s hozzá közeli körök szemében őt terhelte a felelősség Teleki Pál haláláért.

Eden búcsúszavait sértett emberként vetette papírra. Feltehetően erősen túlozva. Ebben a formában ez az abszolút elutasító mondat valószínűleg soha nem hangzott el.

A Foreign Office Központi Osztályának 1941 tavaszán és nyarán keletkezett iratai azt mutatják, hogy az informális kapcsolatok hosszú hónapok alatt fagytak be a két állam között. Ezek az iratok ellent mondanak annak, hogy a jugoszláv invázió következtében Nagy-Britannia egyszer és mindenkorra lemondott volna a közép-európai kisállamról.

Néhány héttel Teleki Pál halála előtt Horthy Miklós kormányzó Owen O’Malley budapesti brit követnek kijelentette, hogy amennyiben Németország megsértené a magyar állam szuverenitását, emigráns kormányt alakít Nagy-Britanniában, saját felügyeletével. Ennek élére Bethlent nevezné ki. Eckhardt Tibor, kisgazdapárti képviselő pedig az Egyesült Államokban kezdene tárgyalásokba. O’Malley válaszában kiemelte, hogy egy ilyen testületet Őfelsége Külügyminisztériuma hivatalos emigráns kormánynak ismerne el.

A Foreign Office a két ország közötti hivatalos diplomáciai kapcsolatok megszűnésének napján közvetítő útján üzente a magyar követség éppen csomagoló tagjainak, hogy még mindig nem utasítanának el egy esetleges magyar emigráns kormányt, s Horthy is letelepedhetne Nagy Britannia területén, ha jónak látja. A magyar fél azonban hivatalos írásbeli garancia nélkül nem vállalkozott emigráns kormány alakítására.

Nagyjából május közepére tehető, mire a Foreign Office végleg lemondott Horthy kormányzóról. Ezzel együtt letettek az Eckhardt vezette Szabad Magyar Mozgalomról is, mellyel Őfelsége Kormánya kormányzói felhatalmazás nélkül nem kívánt hivatalos szervként tárgyalni. „Nincs mit tennünk egyetlen Magyar Mozgalommal sem” – írta Robert Hudgson a Foreign Office Központi Osztályán 1941 május 9-én.

Május 20-án egy brit hajógyár-tulajdonos kereste fel személyes levélben Anthony Eden külügyminisztert azzal a hírrel, hogy a magyar kormányzó saját fiát, ifj. Horhy Miklóst küldené egy esetleges londoni emigráns kormány élére. Ő, aki ifj. Horthy személyes jó barátja, – állította – szívesen vállalná a közvetítő szerepét.

Horthy admirális addigra már megkopott hitelének köszönhetően azonban Anthony Eden és környezete nem tartotta többnek ezt a híresztelést egyszerű pletykánál, így nem is reagált rá, ezért a magyar fél visszajelzés nélkül maradt. Feltételezhető pedig, hogy nem kacsáról, hanem valóban a magyar kormányzati körök próbálkozásáról volt szó, hiszen biztosan tudjuk, hogy alig két hónappal korábban, Horthy és O’Malley párbeszédét követően Teleki Pál miniszterelnök számolt a Horthy-fiúkkal egy esetleges ellenkormányban.

1941 kora nyarát írták, mikor Imrédy Béla pártjának feltétlen és a Szálasi Ferenc vezette nyilasok mérsékelt támogatása mellett Németországba utazott Habsburg Albrecht főherceg, hogy a német külügyminisztérium engedélyét és támogatását megnyerje saját kormányzói ambícióinak. Magyarország június 27-ei Szovjetunió elleni hadba lépése nem kedvezett esélyeinek. Berlin számára semmi előny nem származott volna Horthy elmozdításából.

Feltehető hogy Albrecht utazásának hírére élénkült fel újra a kormányzó legszűkebb körében azoknak a csoportoknak az aktivitása, melyek évek óta megoldást kerestek Horthy utódlásának kérdésére. 1941 nyarán Horthyhoz közelálló körök vezetésével lobbi indult a kormányzó idősebbik fiának államfő-utóddá választása érdekében. Nehéz körülhatárolni, hogy pontosan kik és kiket kerestek meg, Horthy István támogatását kérve. Annyi biztos, hogy a lobbiban aktívan résztvevők közül a sajtó tudomására jutott Töreky Géza, a Kúria elnöke, idősebb Károlyi Gyula, volt miniszterelnök, Serédy Jusztinián hercegprímás, s Werth Henrik vezérkari főnök neve. Utóbbi kettőről biztosan állíthatjuk, hogy nem vehetett részt ilyen jellegű munkában, legfeljebb, mint a kampány hangos ellenzői.


Habsburg Albrecht. Forrás: Huszadikszazad.hu

A legitimista Serédyről ismeretes, hogy már mintegy félévvel korábban saját maga próbált jelölteket keresni, éppen attól való félvén, hogy a kormányzó a tisztséget családján belül kívánja örökbe hagyni.

A híresen németbarát Werth Henrik pedig enyhén fogalmazva sem ápolt jó viszonyt Horthy idősebb fiával. Már 1938-ban audienciára jelentkezett Horthynál arra kérve, hogy „hasson oda idősebbik fia zsidó nőkkel folytatott viszonyainak megszüntetésére.”

Werth Henrik és Bartha Károly Teleki Pál gyászszertartásán
Forrás: Dombrády Lóránd: Werth Henrik, akiről nem beszéltünk. Budapest, Argumentum, 2005.

Azt azonban biztosra vehetjük, – hiszen az érintett fél egy Londonba írt táviratban maga ismerte el néhány hónappal később – hogy e lobbiban nyár elejétől szerepet vállalt Herbert Pell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete.

1941. december 6-án beállt a hadiállapot Budapest és London között. Hat nappal később pedig az Egyesült Államokkal is hadbalépett Magyarország kormánya.

Ettől az időpillanattól megváltozott az utódlási kérdés jelentősége is. Horthy István a kormányzóhoz közelálló körök szemében innentől kezdve már nem csupán az a személy volt, akivel biztosíthatták a rendszer folytonosságát, valamint saját egzisztenciájukat az idős kormányzó halála esetén is, nem csak az a fiatal politikus, akivel kiküszöbölhettek egy szélsőjobboldali puccsot, de egy olyan személy is, akit alternatívaként felépíthettek az angolszász hatalmak számára tárgyalópartnerként.

Kormányzóhelyettesnek pedig jönnie kellett, s Horthy Istvánnak kellett jönnie” – írta évtizedekkel később az ifjabb Horthy özvegyének Kállay Miklós egykori miniszterelnök – „mert az ő kezét még nem kötötték kényszerítő erők folytán megesett múltbeli események, ahogyan kötötték édesapjáét.”

Egyértelmű, hogy 1941 decemberének második felétől Horthy István nyilvános megjelenéseiben nagy szerepet kapott angolszász-barátsáságának hangsúlyozása. Ő volt az, aki a távozó Herbert Pellt virágcsokorral búcsúztatta a Nyugati pályaudvar peronján, az ő feleségének Dísz téri házában laktak az amerikai követség hátramaradó tagjai még hetekkel azután is, hogy a két állam között beállt a hadiállapot. Ahogyan talán az sem lehetett véletlen, hogy ő vásárolta meg Pell Budapesten hagyott, hires sportautóját, s a főváros lakói számos alkalommal láthatták utazni benne, kiszállni belőle.

Egy német titkosszolgálati jelentés szerint 1941 utolsó napjaiban az ifjú Horthy maga ült le tárgyalni Bárdossy László miniszterelnökkel, aki Horthy Miklós felkérése ellenére még mindig vonakodott a Parlament elé terjeszteni az utódlási törvény javaslatát. Eszerint a dokumentum szerint Horthy István volt, aki lemondott utódlási jogáról, cserébe azt kérve, szerepeljen a törvényben, hogy a kormányzó időlegesen bármikor átruházhatja rá államfői jogait.


Horthy István bevetés előtt. Forrás: Mek.oszk.hu

Nem nehéz magyarázatot találni a kérésre. Horthy István mérnök volt, szerette a szakmáját. Nem kívánt apja örökébe lépni. A kormányzói jogok időleges átruházásával viszont bármikor lehetőség nyílhatott volna számára a későbbiekben béketárgyalások megnyitására a szövetséges hatalmakkal. Ez sem állt távol a személyiségétől. Diplomája megszerzése után két évig dolgozott az Egyesült Államokban, Henry Ford gyárában. Hazatérve élete végéig olvasta az angolszász lapokat, s Chesterfield cigarettát szívott.

1942. február 19-én választották meg utódlási jog nélküli kormányzó-helyettessé. A magyar kormányzóhelyettes-választás idején furcsa híresztelések kaptak szárnyra az angolszász világ vezető sajtótermékeiben. „Horthy admirális lemond” – értesülhetett a brit olvasóközönség, aki 1942. február 17-én kezébe vette a londoni Times-ot. „Horthy admirális, aki 1920 óta Magyarország kormányzója, tegnap bejelentette lemondási szándékát. Állítása szerint, mivel 74-ik életévébe lépett, s 27 esztendőt töltött az állam élén, nehéznek találja már a vezetés vállára nehezedő súlyát. Hozzátette, élni kíván jelöltállítási jogával.”

A hír feltehetően félrehallásból fakadt.  Horthy kormányzó hasonló szavakkal fogalmazott levélben előző nap valóban lemondott – nem posztjáról, hanem jelöltállítási jogáról a kormányzó-helyettes személyének kérdésében.            Érdekes azonban, hogy bár e tévedést számos lap átvette az angolszász sajtóvilágban New Yorktól Sydney-ig, soha senki nem helyesbítette. Sőt, a Times hónapokon keresztül ismételte egy-egy utalással Horthy visszavonultságának tényét.

Ennél is érdekesebb viszont a magyar külügy reakciója. Az a magyar Külügyminisztérium, mely ugyanebben az évben ennél jóval kisebb jelentőségű ügyekben is helyesbítésre szólította fel a Times szerkesztőségét, ebben az esetben ellenkezésének legkisebb jelét sem adta.

Az is figyelemreméltó, hogy e híresztelés mintha valamiféle keveréke volna a Foreign Office véleményének, ahol 1941 decemberére az év eseményeinek fényében lemondtak Horthy Miklósról, illetőleg a Horthy István körüli lobbinak, akik 1941 decemberétől egy angolszászok számára elfogadható tárgyalópartner „felépítésén” fáradoztak.

Nagy valószínűséggel Ullein-Reviczky Antal, a Magyar Miniszterelnökség, és Külügyminisztérium Politikai Osztályának sajtófőnöke állt az angolszász lapok híreszteléseinek hátterében. A Horthyhoz hű, s a kormányzóhelyetettesi kampányt az általa irányított sajtótermékeken keresztül messzemenően támogató Ullein felesége angol volt, egy régi és befolyásos brit diplomatacsalád tagja.

1942. augusztus 20-án Horthy István egy repülőbevetés során életét vesztette az orosz fronton. A haláláról értesítő jelentés aljára sir Roger Makins, a Foreign Office központi irodájának magyar iránti szimpátiával nemigen vádolható vezetője ezt jegyezte fel: „Ő valamiképpen tényleg angolbarát volt.”


Horthy István bevetés közben. Forrás: iho.hu

Felmerül a kérdés a megjegyzés kapcsán, hogy a Horthy-családról más esetekben rendre meglehetős malíciával fogalmazó tisztiveselő csupán megilletődött-e egy pillanatra a halál megmásíthatatlan tényétől, vagy valóban birtokában volt olyan információnak Horthy Istvánról, ami a fiatalembert a szemében édesapja fölé emelte?

Horthy Istvánné számos esetben emlékezett úgy vissza, hogy férjével eltöltött utolsó napjai egyikén az ifjabb Horthy István „frontról való hazatérte után a lehető legrövidebb időn belül kirepül Angliába, vagy az Egyesült Államokba. mert otthon már semmit nem tud segíteni.”

Ez a kijelentés évek, évtizedek óta lóg a levegőben értelmezhetetlenül, s alapos kutató eleddig csak mesének tarthatta, semmi másnak. Hiszen mihez kezdhetett volna a magyar kormányzóhelyettes külföldön édesapja felhatalmazása nélkül?

A Times 1942-es sajtókampánya és Sir Makins megjegyzése azonban új megvilágításba helyezheti ezt a mondatot. Ezek tükrében nem látszik elképzelhetetlennek, hogy az a lobbi, ami Horthy István angolszász tárgyalópartnerré építésében fáradozott 1941 decemberének második felétől mind Londonban, mind Budapesten, kormányzóhelyettessé választását követően utat is keresett számára brit diplomáciai körökhöz. A kérdés tisztázása további kutatásokat igényel úgy Nagy-Britanniában, mint Magyarországon.

Bern Andrea

 

Ezt olvastad?

A korszakról csaknem laikus ismeretekkel rendelkező történészként is felvetülhet a kérdés: A legsötétebb óra (Darkest Hour) c. film tényleg a