Magyar részvétel a Csehszlovákia elleni intervencióban

Az 50 évvel ezelőtti 1968-as prágai tavasz a hidegháború egyik kulcseseménye volt. 1968 előtt Csehszlovákia volt a tömbön belül az egyik legstabilabb berendezkedésű ország. A csehszlovákiai változásokat is egy 1967. októberi prágai ifjúsági megmozdulás, és az azzal szembeni durva hatósági fellépés indította el. 1967. október 30–31-én a CSKP Központi Bizottságának ülése során a tagok és Novotný között heves viták alakultak ki. Ezek a viták hamar átterjedtek a párt magas köreire és a pártelnökségre. Ekkor már felmerült Novotný elmozdításának lehetősége, de erre egyelőre nem került sor. Leonyid Brezsnyev látogatásakor, ha nyíltan nem is, de a híressé vált „ez a maguk dolga” kijelentésével teret engedett a CSKP tisztújítást támogató csoportjának. 1967. december 17-én Novotný felajánlotta a lemondását első titkári posztjáról. Az 1968. január 3–5-én megtartott tisztújító ülésen Alexander Dubčeket Csehszlovákia Kommunista Pártjának (CSKP) első titkárává választották meg, ezzel véget vetve a majdnem másfél évtizede az országot vezető Antonín Novotný pártvezető regnálásának.

A rétsági ezred harckocsijai (Košúthová Helena)

A kezdeti időszakban a változások alig voltak észlelhetők. Novotný lemondásának hatására a társadalmon belül elkezdődött a nyíltabb, változásokra igényt formáló, kritikusabb hangvétel kialakulása. A fokozódó politikai és társadalmi nyomás hatására Novotný 1968. március 21-én köztársasági elnöki posztjáról is lemondott, utódja Ludovík Svoboda tábornok lett. További személycserék játszódtak le. Jozef Lenárt kormányfő április 3-án lemondott, utódja Oldřich Černík, Dubček bizalmasa és szövetségese lett. Ezen időszak egyik legfontosabb belpolitikai eseménye a CSKP KB tanácskozása és a CSKP akcióprogramjának elfogadása (április 1–5.) volt.

A Csehszlovákiában kialakuló társadalmi és politikai változások a keleti blokk többi vezetőjének is felkeltette a figyelmét. 1968. március 23-án megkezdődött drezdai tanácskozás során a csehszlovák vezetést kemény kritikák érték a Német Demokratikus Köztársaság, illetve Lengyelország vezetőinek részéről.

Május 4-én a szovjet és csehszlovák vezetők tárgyalásokat folytattak Moszkvában. Dubček beszámolót tartott a hazai közállapotokról. A reformokat a múltban elkövetett hibák korrigálásának eszközeként , a folyamatokat a CSKP kezdeményezéseként mutatta be, bízott azok sikerességében. Vasil’ Biľak, a CSKP Központi Bizottságának sztálinista tagja és Leonyid Brezsnyev ezzel ellentétes álláspontot képviselt. Brezsnyev a tárgyalás alatt külön hangsúlyt fektetett, hogy a CSKP nem tudja irányítani a hadsereget és a belügyi szerveket. Érvelése szerint az ellenzék békés módon kiragadhatja a hatalmat a párt kezéből. Kezdeményezést tett a „Šumava” elnevezésű, a Varsói Szerződés keretei között megszervezett törzsvezetési gyakorlatra. Ez a gyakorlat tekinthető a Csehszlovákia elleni intervenció főpróbájának.

Május 8-án Moszkvában a drezdai találkozón résztvevő országok, az ún. „ötök” (Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Bulgária és a Szovjetunió) vezetői tanácskoztak a kialakult helyzetről – a csehszlovákok nélkül. Brezsnyev kijelentette, hogy a Csehszlovákiában zajló átalakulási folyamatot, ha kell, fegyveres erővel is kész elfojtani. A résztvevők közül csak Kádár János állt ki a csehszlovákiai reformok mellett.

A Csehszlovák Írószövetség lapja, a Literární listy június 27-i számában megjelent a nyílt ellenzéki hangnemet megütő Kétezer szó című felhívás. A felhívás a demokratikus átalakulás problémáit feszegette, több tucat értelmiségi írta alá. A Kétezer szó megerősítette a szovjet vezetés elhatározását, hogy így vagy úgy, de be kell avatkozniuk a reformfolyamatok megállítása érdekében.

A varsói találkozó során, július 14–15. között a „ötök” a folytatódó reformokra reagálva, kemény véleményüket hangoztatták a csehszlovák helyzet „ellenforradalmiságáról”. A találkozó során megállapodtak a CSKP vezetésének írt levél szövegében. A levélben – egyfajta figyelmeztetésnek szánva – megfogalmazták aggodalmaikat és mihamarabbi változásokra, a folyamatok irányítására sarkallták a pártot. A szovjet vezetés részéről ekkorra már nem hitt a politikai megoldásban, ezért július 22–23-án a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságában a Csehszlovákia elleni intervenció mellett döntöttek.

A Csehszlovákia elleni támadás (Svornost)

Az intervenció előtti politikai események egyik utolsó állomása az Ágcsernyőre július 29. és augusztus 1. között összehívott szovjet–csehszlovák találkozó volt. Brezsnyev kifejtette Dubčeknek, hogy a CSKP vezetése hiteltelenné vált, nem teljesítette a testvéri pártoknak tett ígéreteit. A tárgyalások alatt a következő, feltétel nélküli, azonnal végrehajtandó követeléseket fogalmazta meg a szovjet fél:

– ellenzéki szervezetek feloszlatása, a belügyminiszter jogkörének felfüggesztése,

– önálló állambiztonsági szerv létrehozása, bizonyos személyek eltávolítása a KB-ból,

– a sajtó- és szólásszabadság korlátozása,

– csehszlovák ellenzéki megnyilvánulások elhallgattatása, a régi káderek védelme.

Ennek hatására a felek közt igen hűvös viszony alakult ki, amely, kölcsönös vádaskodásba csapott át. A megromlott légkört Dubček kényszerű ígéretei tudták némiképp enyhíteni, melyek a reformok korlátozását tartalmazták. A tárgyalás zárásaként megállapodtak a Varsói Szerződés vezetőinek pozsonyi találkozójáról. Erre augusztus 3-án került sor, s látszólag csehszlovák sikerekkel – mint például a Šumava-hadgyakorlat során érkezett szovjet katonák állomásoztatásának visszavonása – zárult. 

A Csehszlovákia elleni magyar katonai részvétel 1968. július 10-én körvonalazódott, amikor Czinege Lajos honvédelmi miniszter megkapta Andrej Antonovics Grecsko szovjet honvédelmi miniszter levelét. Ebben azt kérte a magyar döntéshozóktól, hogy a közeljövőben a Varsói Szerződés keretében végrehajtott hadgyakorlaton két-három hadosztállyal vegyen részt a Magyar Néphadsereg is. Ezt követően megkezdődött az előkészítés és a felkészülés a Csehszlovákia elleni intervencióban való részvételre. A magyar politikai és katonai vezetés célja az volt, hogy minél kisebb mértékű legyen a Magyar Néphadsereg részvétele az akcióban. Erre a hadvezetésnek több oka is volt. Egyrészt a Magyar Néphadsereg első lépcsős – azaz először bevethető és támadás megkezdésére alkalmas – alakulatai nem voltak teljes hadilétszámra feltöltve. Másrészt a részleges mozgósítás nagyszámú tartalékos és tehergépjármű bevonultatásával járt volna. A politikai vezetést pedig az ezzel járó jelentős anyagi kiadások aggasztották.

Az SZKP által július 23-án meghozott döntés után, az MSZMP PB úgy döntött, egy hadosztályt küld a hadműveletbe. Csémi Károly vezérkari főnök és Provalov vezérezredes, a Déli Hadseregcsoport (DHDSCS) parancsnoka július 24-én megállapodtak arról, hogy a magyar alakulatokat érintő tervek kidolgozására a következő napon egy magyar munkacsoport érkezik a Mátyásföldön található DHDSCS főhadiszállásra. A szovjet fél kérte, hogy hozzanak létre a DHDSCS-nál működő magyar összekötő csoportot is.

Az akció végrehajtására a 8. gépkocsizó lövészhadosztályt jelölték ki, melyet a DHDSCS alá rendeltek. A 8. gépkocsizó lövészhadosztály volt a Magyar Néphadsereg egyik legjobban felszerelt, és katonákkal feltöltött (körülbelül 75%) hadosztálya. Emiatt esett a választás a csehszlovák határtól messze állomásozó, zalaegerszegi hadosztályra. Az akció során a hadosztályhoz tartozó 8. harckocsiezredet és a 20. tüzérezredet a 11. harckocsi hadosztály 31. harckocsiezredével és annak 22. tüzérezredével helyettesítették.

Magyar páncélozott jármű járörözés közben Léva közelében. (Košúthová Helena gyülyteményéből)

A hadosztály a mozgósítási parancsot július 26-án kapta meg. A parancs szerint már másnap meg kellett kezdenie az áttelepülést az aszódi és a pásztói várakozási körletekbe. A 8. gépkocsizó lövészhadosztály július 26-án megkezdte csapatainak feltöltését a megfelelő hadilétszámra. Ehhez a „Gyémánt” feladathoz – a mozgósítási tervnek megfelelően – tartalékos állományt kellett bevonultatni. Ez viszonylag rendben megtörtént, de a mozgósított állomány ellátása problémás volt, illetve maguk a bevonulók nem elhúzódó „gyakorlatra” számítottak. Emiatt a bevonultatott állomány morálja a kezdetektől fogva alacsony volt. A 31. harckocsiezred esetében még a mozgósítottak hozzátartozói is megjelentek a laktanyánál, hogy bővebb tájékoztatást kapjanak családtagjaikról. Ez a sietség az egész időszakra jellemző volt mind a szervezésben, mind a végrehajtásban.

Az átcsoportosítást 27-én éjjel kezdték meg. Ez két útvonalon történt meg. Az első útvonal: Nagykanizsa–Kaposvár–Dombóvár–Dunaföldvár–Duna-híd–Tass–Jászberény–Hatvan–Pásztó. A másik menetvonal: Zalaegerszeg–Sármellék–Siófok–Enying–Sárbogárd–Ercsi–átkelés a hadihídon–Ráckeve–Ócsa–Zsámbok–Aszód. A megtett menetteljesítmény az első esetben több mint 400, a második esetben 360 km volt. A csehszlovákok, illetve a nyugati nagyhatalmak megtévesztéséül kitelepülés után az alakulatok a hadművelet kezdetéig álcázták magukat. Ennek megfelelően a körleteket is e szempontok alapján választották ki, illetve különböző rendszabályokat hoztak ennek érdekében. A szovjet hadvezetés a művelet pontos idejét nem tudta előre – mivel az még nagyban függött az éppen zajló politikai folyamatoktól , ezért július 30-tól készenlétben álltak a mozgósított alakulatok.

Az áttelepülést követően a magyar alakulatok számára az egyik legfontosabb feladat a bevonultatott tartalékos állomány harckészségének emelése volt. A szakfeladatok ellátásához (például harckocsizó töltőkezelő) a mozgósított állománynak nem volt meg a megfelelő, naprakész tudása. A különböző ezredekben szolgálóknak, a mozgósítottaknak pedig össze kellett szokniuk a feladataik jobb ellátásának érdekében.

A három hetes várakozást követően, a Csehszlovákia elleni hadművelet nyitányaként augusztus 18-án elrendelték a 8. gépkocsizó lövészhadosztály számára a megindulási körlet elfoglalását, ami már a kezdődő hadművelet előjele volt. 19-én kiosztották a csapatoknak a festékanyagot, amely a megkülönböztető jelzések (a jellegzetes függőleges fehér csík) felfestéséhez kellett. Erre a Csehszlovák Néphadsereg ugyanolyan, vagy a magyar csapatokéhoz nagyban hasonló felszerelései miatt volt szükség. Augusztus 18-án a csapatoknál megkezdődött a végső felkészülés, a hadianyagok felmálházása, bepakolása, a fegyverek tisztítása és felkészítése a bevetésre. Ez még az utolsó pillanatokban, a határ felé tartva is folyt.

T-55-ös harckocsi a Duna hadművelet során alkalmazott megkülönböztető jelzéssel. (Wikipédia)

Augusztus 19-én, az a bevonulás kezdetét jelölő „CS” időpontot helyi idő szerint augusztus 20-án 24:00 órában határozta meg. A hadművelet során a magyar erők három menetoszlopban léptek be Csehszlovákia területére. Az első menetoszlop Bozók–Nyitra–Vágújhely irányban, a második menetoszlop Léva–Nagykálna, illetve a Léva–Nyitra–Galóca irányban, a harmadik menetoszlop pedig Párkány–Érsekújvár útvonalon. Esetleges ellenállás esetén Lévát és Nyitrát (ahol a csehszlovák 64. harckocsiezred és 22. páncéltörő tüzérezred állomásozott) kombinált tüzérségi csapással és harckocsi-rohammal kívánták bevenni.

A hadművelet nyitányaként a határőrség csapatai augusztus 20-án 23:30-kor elkezdték lefegyverezni a határ másik oldalán szolgálatot teljesítő csehszlovák határőröket és a belügyi szervek munkatársait. A magyar alakulatok 21-én 0 óra 15 perckor kezdték meg a menetet. Az előrenyomulás háborítatlanul haladt, ellenállásba nem ütköztek. Komolyabb akadályt csak a terepviszonyok jelentettek. A hegyek miatt a harckocsik óvatosan, nagy körültekintéssel tudtak csak haladni.

Magyar katonai tehergépjárművek Léván ( Košúthová Helena gyülyteményéből)

Az első nagyobb várost, Lévát, 21-én 04:20-kor érték el a 31. harckocsiezred alakulatai. Első lépésként lefegyverezték a városi belügyi szerveket. Ezzel egyidőben ellenőrzés alá vették a fontosabb épületeket, fegyveres ellenállást a helyiek nem tanúsítottak. A városi belügyi szervek együttműködtek, többségükben tartózkodóan, de udvariasan viselkedtek. A helyi Népi Milícia parancsnoka a bevonulás tényét elfogadta, annak céljaival egyetértett. A Léván állomásozó csehszlovák 64. harckocsiezred parancsnoka személygépkocsival, Kovács István alezredes a 31. harckocsiezred parancsnoka, elé hajtott és tájékoztatta arról, hogy Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök és Martin Dzúr honvédelmi miniszter parancsot adott ki, hogy a hadsereg semmilyen körülmények közt nem állhat ellen a beérkező VSZ-csapatoknak. Továbbá parancsot kapott, hogy működjön együtt a bevonulókkal. Ennek ellenére a 31. harckocsiezred körülzárta a lévai laktanyát, a csehszlovák tiszti állomány részére pedig gyűlést tartottak, amin Kovács alezredes kijelentette, hogy ő a helyőrség parancsnoka.

Léván reggel kisebb csoportok alakultak, egész nap tiltakoztak a bevonulás ellen, vitatkoztak a magyar katonákkal az intervenció jogosságáról. A helyi vezetők elítélték a bevonulást, de együttműködtek a magyar alakulatokkal a lakosság szükségleteinek ellátásának érdekében. A nap folyamán komolyabb atrocitás nem történt, a magyar katonák megfontoltan viselkedtek, kerülték a konfliktusokat a lakossággal szemben. Az érsekújvári és nyitrai tüntetéseken viszont a katonák csak a levegőbe lőve tudták a lakosságot kordában tartani. A nap folyamán a megszállt településeken forradalmi tevékenység nem folyt, a lakosság passzívan viselkedett – ez vált jellemzővé az egész magyar megszállási körzetben.

Magyar harckocsi Nyitrán. (Török József gyűjteményéből)

Augusztus 21-én az egész 8. gépkocsizó lövészhadosztály teljesítette az előzetesen meghatározott célkitűzéseket, a nap végére minden nagyobb településen létrejött a helyőrség. Augusztus 22. a kisebb települések ellenőrzés alá vonásával telt. 23-ra a teljes megszállási zóna a 8. gépkocsizó lövészhadosztály ellenőrzése alá került.

A több mint két hónapos magyar megszállás alatt békés körülményeket sikerült kialakítani a lakossággal. Bár hangot adtak a helyiek nemtetszésüknek röplapok, különféle jelszavak, falfeliratok, és útfelfestések formájában, az ország területén különféle, hosszabb, rövidebb ideig működő illegális rádióadók is létesültek, az idő előre haladtával a magyar katonákkal szembeni ellenszenv csökkent. A magyar csapatok kérdésköre már szeptemberben felmerült a magyar vezetésben, amelynek hangot is adtak a szovjetek irányába. Végül a magyar csapatok nagy részének kivonására október 20-25. között került sor. Egyedül a rétsági 31. harckocsiezred maradt még Léván, de végül október 31-én őket is kivonták Csehszlovákiából. Ezzel, magyar részről, katonai téren teljesen lezárult a Csehszlovákia elleni intervenció.

A magyar megszállás mindennapjairól lásd: Az 1968-as csehszlovákiai bevonulás utáni hetek a rétsági 31. harckocsi ezred járőrnaplójának szemszögéből

Falfelirat Csehszlovákiából (MNL OL XIX-B-1-ai-4331-1-a-12151968. Idézi Kis András Magyar honvéd csehszlovák földön. Archivnet, 2016. (16. évf.) 2. sz.)

 

Források:
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár és Irattár

HL MN 1968 „ZALA” 55. d. 89. ő.e. „Harccselekmény napló.” Szám: F-083

HL MN 1968 „ZALA” 56. d. 90. ő.e. „31. HK. EPK. Összefoglaló jelentése.” Szám: 0050

HL MN 1968 „ZALA” 56. d. 90. ő.e. „Összefoglaló jelentés a „Zala” gyakorlat végrehajtásáról.” Szám: 00352-H/327

 

Szakirodalom

Homor György: Hívatlan vendégként északi szomszédainknál, 1968. Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 2010.

Horváth Miklós: Magyarország a szovjet hatalmi törekvések szolgálatában. In: Schmidt Mária (szerk.): A dimenziók éve – 1968. A 2008. május 22–23-án, Budapesten rendezett nemzetközikonferencia előadásai. XX. századi Intézet, Budapest, 2008. 94–99.

Horváth Miklós – Kovács Vilmos: Magyarország az atomháború árnyékában. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2016.

Huszár Tibor: 1968 Prága – Budapest –Moszkva. Szabad Tér, Budapest, 2008.

Dušan Kováč: Szlovákia története. Kalligram, Pozsony, 2011.

Kun Miklós: Prágai tavasz – prágai ősz. 1968 fehér foltjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1998.

Kun Miklós: A „prágai tavasz” titkos története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008.

Pataky Iván: A Magyar Néphadsereg közreműködése Csehszlovákia 1968. évi megszállásában. Hadtörténelmi Közlemények, 110. évf. (1997), 2. sz. 355–387.

Pataky Iván: A vonakodó szövetséges. A Magyar Néphadsereg közreműködése Csehszlovákia 1968. évi megszállásában. Rastafari BT, Budapest, 2008.

Pataky Iván: „ZALA” hadgyakorlat. A rétsági 31. harckocsiezred részvétele Csehszlovákia 1968. évi megszállásában.
http://docplayer.hu/1880478-Pataky-ivan-a-retsagi-31-harckocsi-ezred-reszvetele-csehszlovakia-1968-evi-megszallasaban-az-elozmenyek.html, letöltés: 2018.április 26.

Számvéber Norbert – Solymosi József (szerk.): „Zala” 1968. Az MN 8. Gépkocsizó Lövészhadosztály hadműveleti naplója Csehszlovákia megszállásának időszakából. Puedlo Kiadó. Budapest, 2012.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma UNKP-17-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült.

Csík Ádám Lajos

Ezt olvastad?

Az 1968-as prágai tavasz a hidegháború egyik legfontosabb keleti tömbön belül zajló reformfolyamata volt. A ’60-as évek világszerte a társadalmi