A magyar Švejk nyomában – interjú Balogh János Mátyással

Balogh János Mátyás 2014-ben szerzett fokozatot az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Jelenleg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főlevéltárosaként dolgozik, emellett A magyar Švejk – Egy naplóíró kisember mindennapjai a 19–20. századi Budapesten című blogot szerkeszti. Balogh János Mátyással a dualizmus korának sajtójáról, blogja főhőséről, és persze eddigi pályájáról Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

Balogh János Mátyás. Forrás: Sportklub

Újkor.hu: Hogyan kezdtél érdeklődni annak idején a történelem iránt?

Balogh János Mátyás: Tulajdonképpen már óvodás koromban nagyon vonzottak a történetek és a – valós és képzeletbeli – utazások. Általános- és középiskolásként a történelem mellett más tárgyak is érdekeltek: az irodalom, a földrajz és a biológia, de már korán eldőlt, hogy a történelem szakra fogok jelentkezni. Mindenki úgy tekintett rám, hogy én csak oda mehetek tovább, de valahogy számomra is egyértelmű volt. Felvettek az ELTE-re, ahol eleinte egyszakos voltam, aztán másodévben elkezdtem az iranisztika szakot is.

Hogyan jött az iranisztika szak ötlete?

Akkoriban még több olyan szak létezett, amelyet csak úgynevezett B szakként lehetett felvenni. Eredetileg a B szakok közül a török érdekelt volna, de ez csak kétévente indult, és pont az az év kimaradt. Ekkor ajánlották, hogy próbáljam meg az iranisztikát. Elsőéves történészhallgatóként elkezdtem a nyelvi alapozó képzést, majd lehetőségem nyílt kimenni Iránba egy hónapra nyelvet tanulni. Miután visszajöttem, beiratkoztam az iranisztika szakra, amelyet végül nem fejeztem be.

Megkérdezhetem, hogy miért nem?

Amikor a történelmet befejeztem, egyből felvettek ösztöndíjasként a Történelemtudományi Doktori Iskola Gazdaság- és Társadalomtörténeti Programjára. Ekkor ugyan már négy éve jártam az iranisztika szakra, de valójában a nagyja még előttem állt. Egyértelművé vált számomra, hogy választanom kell, mert a kettőt együtt nem lehet megfelelő hatásfokon végezni.

Balogh János Mátyás egy korai előadása. Forrás: Magyar Grafika

Ha már a doktori iskolát említed, értekezésedet A budapesti sajtóipar születése. Üzleti szellemű fővárosi napi sajtó a dualizmus korában címmel írtad. Hogyan találtad meg ezt a témát?

A szakdolgozati témám folytatásaként. Elébe vágva a következő kérdésednek, az pedig úgy jött, ahogy minden bizonnyal az emberek többségénél, vagyis egy szemináriumi dolgozatból nőtt ki. Esetemben több olyan is volt, amelyből kinőhetett volna. Hosszasan gondolkoztam egy ókori római témán. Az is felmerült, hogy Samuel Pufendorf munkássága kapcsán újkori jogi gondolkodást vizsgáljak Kontler László témavezetésével. Végül azonban nem ezek lettek a befutók. Mindig érdekeltek a nem politikatörténeti kurzusok. Így kerültem Kósa László természeti katasztrófák történetével foglalkozó szemináriumára, ahol az 1878-as miskolci árvízzel foglalkoztam. Azóta persze több kollégával találkoztam, akik más évfolyamokon ugyanúgy megkapták ezt a témát. Mindenesetre akkor én átnéztem ennek az árvíznek a korabeli sajtóvisszhangját. Érdekelt, hogy mely lapok és milyen terjedelemben írnak, akik írnak, miért írnak, és akik nem, miért nem. Ekkor találkoztam először az 1870-es évekbeli Magyarország sajtójával. Vizsgáltam, hogy miként terjed az információ, milyen struktúra szerint működik az információátadás, és milyen okok húzódhatnak meg a működés rendje mögött. A sajtótörténeti szakirodalomban nem találtam túl sok kapaszkodót, az viszont kiderült, hogy számos napilapot meg sem említenek ezekben, noha azok megmaradtak, és az Országos Széchényi Könyvtárban kutathatók is. Az eredeti szemináriumi dolgozat azonban inkább Miskolcról, és nem a sajtó működéséről szólt. Ezután vettem fel Sipos Balázs szemináriumát, ahol a tömegsajtó vizsgálata volt a téma. Ide már kész nyersanyaggal érkeztem, amit az itteni kritériumok szerint átdolgoztam úgy, hogy már a sajtó legyen a főszereplő, a miskolci eset pedig csak ennek illusztrálása. Sipos Balázs vezetésével ebből OTDK-részvétel és szakdolgozat lett. Utóbbiban már az 1870-es évek kezdetleges vállalattörténeti bemutatását kíséreltem meg, méghozzá budapesti napilapokra kihegyezve. Balázs javasolta, hogy a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Programra menjek tovább, ahol ő maradt a témavezetőm. A doktori képzés során ismertem meg igazán a társadalomtörténetet, és Pogány Ágnes, Halmos Károly és Kövér György jóvoltából a vállalattörténetet is.

A dualizmus kori sajtó elég tág merítés, még akkor is, ha vállalattörténeti szempontból vizsgálod.

Igen, ez így van, én csak a budapesti napilapokra vonatkozóan végeztem kutatást. Azt próbáltam megragadni, értelmezni, hogy hogyan vált a napilap vagy a sajtó mint médium – már a kortársak szemében is – üzleti vállalkozássá, miközben úgy tekintettek rá, mint egy irodalmi, kulturális vállalkozásra, amely nem annyira üzleti érdekek mentén működik, mint inkább politikai pártok propagandaeszközeként. Ez persze nem feltétlenül volt igaz korábban sem, mint ahogy azt sem lehet kijelenteni, hogy a tömegsajtó újabb és újabb termékei már függetlenek lettek volna a politikai befolyástól. Nagyon fontos új, és kevésbé vizsgált elem a korszakban a hirdetések szerepe, növekvő súlya, ez ugyanis jelentős változást jelentett a finanszírozási struktúrát tekintve. Olyan kritikák is megfogalmazódtak ekkoriban, hogy a lapvállalat kiszolgáltatja az olvasókat a hirdetők érdekeinek. Ez valamilyen szinten biztosan így történik, de nehéz tetten érni. De ne gondoljuk azt sem, hogy a lapok már minden esetben megálltak a saját lábukon. Mindenesetre megfigyelhető, hogy olyan finanszírozási modellek alakultak ki, amelyek egyszerre támaszkodtak a példány- és hirdetésértékesítésre.

Milyen forrásokat vizsgáltál a kutatás során amellett, hogy nyilván megnézted magát a választott sajtóterméket?

A lapokról már első ránézésre is sok minden megállapítható. Ha az ember kézbe vesz egy újságot, látja a külső jellemzőit. Megvizsgálhatja a formátumát, a terjedelmét, meg tudja nézni, mekkora része hirdetés, eszerint össze lehet vetni a különböző évfolyamokat, és össze lehet hasonlítani más lapokkal. Már e vizsgálatok során rengeteg adatot össze lehet gyűjteni. Levéltári kutatás révén további, vállalati működéssel kapcsolatos adatokra lehet bukkanni. Persze, bizonyos lapokra vonatkozóan alig maradt fenn irat, ilyenkor apró kis mozaikokból kell építkezni. Olyanra is volt példa, hogy papírfogyasztási kimutatásokat találtam csak, pontosabban azt, hogy egyes újságok adott évben hány tonna papírt fogyasztottak. Ezek segítségével meg tudtam állapítani a példányszámokat, méghozzá úgy, hogy mérlegen megmértem az adott évfolyam súlyát az Országos Széchényi Könyvtár raktárában, és visszaosztottam. Ez persze csak hozzávetőleges szám, de következtetések levonásához már jó nagyságrendi támpontot ad.

Balogh János Mátyás első könyvének borítója

Ha jól tudom, dolgoztál is az OSzK-ban egy ideig.

Igen, a doktori tanulmányaim során, két évig volt ott egy félállásom az MTA–OSzK Res Libraria Hungariae kutatócsoportban. 2008 novemberétől Budapest Főváros Levéltárában dolgoztam, 2011 januárjában pedig átjöttem az Országos Levéltárba.

A doktori értekezésedet 2014-ben védted meg. Azóta felmerült, hogy kiadasd?

Igen, sőt, az OSZK már be is tervezte, de sajnos a könyv leendő szerkesztője és lektora, volt főnököm, Lipták Dorottya elhunyt, így a kiadás most függőben van. Az viszont biztos, hogy valamilyen szinten át kellene dolgozni. Az utóbbi években azonban nem csak ezzel a témával foglalkoztam, hanem egy nagyon érdekes naplóval is.

Nyilván a Lowetinszky-naplóra gondolsz, amely A magyar Švejk blog alapját képezi. Hogyan találtad meg ezt a naplót?

A disszertációm kapcsán olyan dualizmuskori naplókat kerestem, ahol találhatok újságfogyasztási szokásokkal kapcsolatos adatokat. Az ötletet egyébként pont Lipták Dorottya egy tanulmánya adta, amelyben Táncsics Eszter és Csorba Géza naplója alapján az ő újságolvasási szokásaikat vizsgálta. Bementem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, beírtam a katalógusba, hogy napló, és a találatokat leszűkítettem a Budapest Gyűjteményre. Ezt a naplót találtam, és világossá vált, hogy itt jóval értékesebb korpusszal van dolgom, minthogy csak egy-egy sorát hasznosítsam, kvázi illusztrációként. Ez tíz évvel ezelőtt történt. Így indult el az NKA folyamatos támogatásával ez a kutatási projektem, amelynek során a napló minél nagyobb részét igyekszem közzétenni. Méghozzá elektronikus formában, aminek szerintem több értelme van, mint nyomtatásban kiadni, így szélesebb közönséghez juthat el, jobban kereshető és kisebb ökológiai lábnyomot hagy. Párhuzamosan igyekszem feldolgozni a naplóíró világát és a napló kontextusát is. Egyszer kijöhet ebből egy mikrotörténeti monográfia is, de ez mindenképpen hatalmas munka lenne. Lowetinszky János József öt évtizeden keresztül vezette ezt a naplót, szerintem ez a korszak egyik legértékesebb társadalomtörténeti forrása. Ez a téma nagy váltás volt a disszertációs témához képest, ez ugyanis nem egyfajta intézménytörténeti feldolgozás, hanem egy egészen más jellegű, és jóval több empátiát is igénylő történészi tevékenység.

Forrás: Pesti Hírlap, 1909. május 27. 23. o.

Ha ötven éven keresztül írta, akkor ez többkötetes mű lehet.

Összesen negyven kötetet ismerünk. Néhány hiányzik, azok elveszhettek, vagy megsemmisíthették őket. Ezt onnan gondolom, hogy vannak utalások arra, hogy külön füzetet vezetett a szeretőiről, de ez pont nem maradt meg. Ezt akár az özvegy is eltüntethette, de ez persze csak feltevés. Az is homályos, hogy miként került ez a hagyaték a Szabó Ervin Könyvtárba. Lowetinszky már a saját életében, 1931-ben fel akarta ajánlani a fővárosi könyvtárnak ingyen sírhelyért cserébe – a Budapest Gyűjtemény akkori vezetője tanulmányozta is a naplókat –, de végül csak 1948-ban került be. Ez a könyvtári gyarapodásnaplóból derül ki, iratanyag nem maradt fenn erről.

Ezek szerint Lowetinszky közkinccsé akarta tenni életének krónikáját?

Igen, bár a személyes forrásokkal foglalkozó kutatóban felmerülhet a kérdés, hogy a magánéleti dolgokat mennyire szabad közzétenni. Lowetinszky maga is hangsúlyozza a naplójában, hogy életének fő műve „tanulságos sociológiai, sexuális, statistikai szempontból” Tulajdonképpen felajánlotta a tudomány számára a naplót, felhatalmazta a későbbi kutatót, hogy feldolgozza és közzétegye.

Említetted, hogy fontos számodra, hogy elektronikusan add közre a naplót. Honnan jött a blog ötlete?

Adta magát. Ingyenes a blogmotor, könnyű kezelni, nem kell hozzá saját honlap, és sok segítséget kapok az oldal fejlesztőitől. Arról nem is szólva, hogy egyszerűen lehet napi tagolásban közreadni a tartalmat, ami egy napló esetén kifejezetten nem hátrány. Ráadásul a kommentelési lehetőséggel azonnal lehet reflexiót kapni. Mindenesetre ezt a felületet nem tervezem véglegesnek, egy összetettebb platform jóval többet is tudna nyújtani a napló használatához.

Balogh János Mátyás raktárvezetést tart a Múzeumok Éjszakáján munkahelyén, az MNL Országos Levéltárában. Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté

Miért pont magyar Švejknek nevezted el?

A naplót Lowetinszky hároméves, 1886 és 1889 közötti morvaországi sorkatonai szolgálatával kezdtem közreadni. Korábban is feljegyezte a napi történéseket, de sokszor csak egy-egy sort írt, azt is sok idő kihagyásával. Saját bevallása szerint ott, az idegen, laktanyai közegben vált élete meghatározó részévé a naplóírás. Erről a dualizmuskori morva–cseh katonai közegről asszociáltam Švejkre, amit az is erősített, hogy Lowetinszky szintén Habsburg-ellenes volt. Eredetileg csak ezt az időszakot akartam erre a felületre feltölteni, de végül életének későbbi éveiből is egyre több bejegyzést is itt adtam közre.

A blog mellett milyen kutatáson dolgozol?

Nagyon érdekel, hogy a személyes sorsokat, egyéni megéléseket hogyan lehet megragadni a történelemben. Tavaly Orth György, az ismert, de valójában nagyon is ismeretlen labdarúgó és edző személyét kutattam eléggé intenzíven, vele kapcsolatban még Ausztriából és Chiléből is gyűjtöttem anyagot. Esetében különösen érdekesek a leveleiben és egyéb nyilatkozataiban tetten érhető krízisek, a változó identitáskonstrukciók. De az utóbbi időben általában nagyon foglalkoztat a két világháború között külföldön élő – pl. munkát vállaló vagy tanuló – magyarok témája. Legújabban pedig egy szibériai eredetű zsidó család 1910-es és 1920-as évekbeli mozgásait és vállalkozásait kutatom. A családtagok az egész világot bejárták, többen közülük Budapesten is megfordultak, és közvetve még Lowetinszkyvel is kapcsolatba kerültek.

Jól érzékelem, hogy kutatásaidat nem konkrét korszakok, hanem a társadalom-, a vállalat- és a személyes történeti vonal határozza meg?

Az utóbbi időben mindenképpen. Nyilván nem lehet meghúzni egy határvonalat, hogy csak 1918-ig vagy 1945-ig foglalkozzak valamivel, mert inkább a probléma, és nem feltétlenül a kor érdekel. Nyilván, ha sok száz vagy ezer évre visszamenőleg akarnék kutatni, ott már komoly hátrányt jelentene, hogy nem ismerem az adott kort, vagy forrásainak nyelvét. A 19–20. század viszont könnyebben megismerhető.

Balogh János Mátyással legközelebb a Levéltári Délutánok következő rendezvényén találkozhatnak. Részletek a plakátra kattintva.

Hosszú távon milyen terveid vannak?

A Lowetinszky-napló még biztosan sok évig ad nekem munkát, örömet. A disszertációm kiadása is előttem van még, a sajtó- és médiatörténet is újra előtérbe került, ugyanis tagja lettem az MTA Sajtótörténeti Munkabizottságának. Azt még nem tudom, hogy például tíz év múlva mikkel szeretnék foglalkozni. Az eddigi kutatásaim mindig egymásból nőttek ki, gondolom, ez a jövőben is így lesz.

Sok ember a történelmi regényekből, illetve filmekből szerzi meg a múltra vonatkozó tudását. Te tudnál olyat ajánlani, amit kiemelten fontosnak, hitelesnek tartasz?

A helyzet az, hogy ha én történelmi – tehát a forgatáshoz képest múltban játszódó – filmet nézek, akkor elsősorban nem az foglalkoztat, hogy részleteiben, külsőségeiben mennyire hiteles a múlt ábrázolása. Egy játékfilmnél nálam nem ez számít, hanem a dráma, a történelem csak kosztüm. De hogy konkrétat is mondjak, a William Wharton Éjfélre kitisztul című könyvéből és Irwin Shaw klasszikus regényéből, az Oroszlánkölykökből készült filmek nagy hatást gyakoroltak rám.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Ujváry Gábort irodalmi érdeklődése vezette el a történettudományhoz. Művelődés-, kultúra-, tudomány-, illetve kultúrpolitika-történettel, valamint historiográfiával foglalkozik, főként a két világháború