Magyarok a Kaukázusban? – interjú Kránitz Péter Pállal

2015. április 21-én Magyarok a Kaukázusban – A kaukázusi őshaza kutatása a XIX. században címmel nagykiállítás nyílik az Országos Széchényi Könyvtárban. A kiállítás részleteiről kurátorával, Kránitz Péter Pállal beszélgettünk.

Újkor.hu: Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy viszonylag ritkán fordult elő az Országos Széchényi Könyvtár története folyamán, hogy valaki ilyen fiatalon, huszonöt évesen nagykiállítást rendezhetett. Hogyan adódott ez a lehetőség számodra?

Kránitz Péter Pál: 2013-ban a Budapest Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítást rendezett Távol az Araráttól címmel, amelyet egy tudományos konferencia nyitott meg. Ezen ismerkedtem meg Boka Lászlóval, az OSzK tudományos igazgatójával. Körülbelül egy évvel ezelőtt felkerestem, hogy szívesen rendeznék a Katalógustérben egy kis kamarakiállítást a kaukázusi magyar expedíciókról. Tetszett neki az ötlet, és végül úgy alakult, hogy felajánlotta, hogy a Corvina-termekben szervezzem meg a kiállítást, amit természetesen elvállaltam.


Fotó: Karasz Lajos

A kiállításon külső kurátorként dolgozol. Főállásban mivel foglalkozol?

Történettudományi doktori disszertációmat írom, mégpedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, címe Menekültügy és az első világháború – Örmény menekültek Kelet-Közép-Európában a két világháború között. A témám tehát a menekültügy- és a népirtás-kutatás határmezsgyéjén táncol, és mint ilyen, nem túl vidám, ellentétben a szóban forgó témával, amivel ezért is szeretek szabadidőmben foglalkozni.

Hogyan kezdtél el örmény történelemmel foglalkozni? Családi kapcsolat okán?

Nem, nincs családi kapcsolat, noha az örmény Magyarország egyik hivatalos kisebbsége. Az egyetemen találkoztam ezzel a témával és itt fogott meg annyira, hogy mélyebben kezdjek vele foglalkozni. Még alapképzésen írtam egy dolgozatot az örmény népirtásról. Kovács Bálintról, egyetemünk oktatójáról tudtam, hogy ezzel a témával foglalkozik, felkerestem és a segítségét kértem hozzá. Beszélgettünk, adott szakirodalmat, megbarátkoztunk, és innen már magától adódott, hogy ebből a témából írjam a szakdolgozatomat, és ő legyen a konzulensem. Az alapszakos diplomamunkámat a budapesti örménység két világháború közötti történetéből írtam, majd mesterszakon kiegészítettem a magyar diplomácia két világháború közötti menekültügyben folytatott tevékenységével.

Hogyan jöttek a képbe a 19. századi kaukázusi magyar expedíciók?

A kutatásaim során találkoztam ezek megemlítésével, majd írtam róluk egy cikket tavaly a Világtörténet folyóiratba. Ahogy dolgoztam a témával, jöttem rá, hogy csak az OSzK-ban akkora anyag van hozzá, hogy kiállítást lehetne rendezni belőle. Ahogy nőtte ki magát a projekt, azaz kamarakiállításból nagykiállítás lett, úgy bővült az anyagok listája is, végül nemcsak a Széchényi Könyvtárból, hanem a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Keleti Gyűjteményéből, a Néprajzi Múzeumból, a Magyar Nemzeti Galériából, az Iparművészeti Múzeumból és az újvidéki Matica Srpska Galériából is kölcsönöztünk tárgyakat.


Forrás: www.oszk.hu

Milyen anyagokról van szó?

Az Iparművészeti Múzeum Textilgyűjteményéből kaukázusi szőnyegek, illetve textil használati tárgyak érkeznek. A Néprajzi Múzeumból Zichy Jenő expedíciói során rögzített és vásárolt fényképeit kértük kölcsön, amelyek kaukázusi tájakról, népekről és magukról az expedíciókról szólnak. Az ottani festménygyűjteményből is érkeznek tételek. Zichy Jenő portréjának reprográfja és további négy korabeli festmény kerül kiállításra. A Magyar Nemzeti Galéria és a Matica Srpska Galéria szintén egy-egy festménnyel, előbbi eredetivel, utóbbi reprográffal járul hozzá a kiállításhoz. Az MTA KIK egy ritka könyvet bocsátott rendelkezésünkre. Az Országos Széchényi Könyvtár állományából kéziratok, újságcikkek, korabeli könyvek, karikatúrák, térképek lesznek láthatóak.

Miért kezdtek annak idején expedíciókat vezetni a Kaukázusba?

A magyar őshazát és az ott maradt magyarokat keresték. Először Turkoly Sámuel említette egy Asztrahánból írt levelében szikszói atyafiainak, hogy magyarokkal ugyan nem találkozott, de felfedezte a kaukázusi magyarok városát, amely a magyarok ősi királyának volt a városa. Bél Mátyás is megemlítette, illetve korabeli német utazók Magyarországra került útleírásaiban is volt szó Magyarvárról. Ez valóban létezett, de nem egészen azt jelentette a név, amit a magyarok gondoltak, ugyanis nem a népnévre utalt, mást jelentett abban a helyi nyelvjárásban, amit ott beszéltek. Orlay János és Jaksics Gergely 1819-ben indult expedíció élén a kaukázusi magyarság felkutatására. 1825-ben már az jelent meg a magyar sajtóban, hogy 7 millió magyarul beszélő magyar él a Kaukázusban, ami természetesen képtelenség. Számos további expedíció indult a kaukázusi magyarság felkutatására a 19. század során, többek között Rencz József, Ógyallai Besse János, Décsei Sámuel, vagy éppen gróf Zichy Jenő vezetésével.


Civertan Légifotó: legifoto.com

Mai szemmel nézve mennyire tűnnek eredményesnek ezek az expedíciók?

Mai szemmel nézve szerintem eredményesebbek, mint sokan a korban szemlélték, ugyanis akkoriban ezeknek az expedícióknak nagyon sok ellenzőjük akadt, vezetőiket keményen kritizálták, különösen Zichyt, de Bessét is. Pedig de facto ezek az expedíciók teremtették meg a magyar Kaukázus-kutatást, amire a mai napig építkezni lehet. Hatalmas fényképgyűjteményt és szakirodalmi bázist gyűjtöttek össze. Déchy Mór például a Kaukázus egyik első geográfus kutatója volt, aki megmászta a földrajzi Európa legmagasabb hegyét, az Elbruszt is. A forrásbázisba számos tárgy is bekerült. Hazahoztak ékszereket, ruhákat, pipákat, kancsókat, még egy kardot is, amit Zichy egy kaukázusi nemestől vásárolt, és ami állítólag a Rákóczi-szabadságharc során került valahogy a Kaukázusba. Rá egyébként is jellemző volt a költekezés. Egyszer az is előfordult, hogy még csak úton volt, de már megvásárolta egy helyi kormányzó majd’ 250 darabos magángyűjteményét, amit hazaküldött egyből, hogy aztán azt kiállítsa a saját múzeumában. Az expedíciókkal párhuzamosan a hazai tudományos életben is elindult a kaukázusi őshazát méltató vitafolyam, számos monográfia, cikk, tanulmány született, sőt megjelent egy kaukázusi–magyar szótár is. Az eszme beette magát a korabeli közbeszédbe, s nagy hatással volt a szélesebb értelemben vett történettudatra is – jól jellemzi ezt Vörösmarty Mihály 1828. évi Magyarvár című epikus költeménye, melynek helyszínéül a kaukázusi Kuma folyó partján álló, ősmagyar városnak hitt Magyari várát tette meg a költő. A Kaukázus bekerült tehát a mindennapi diskurzusba. Ez volt az igazi hozadék, és nem az, amit az expedíciók vezetői elképzeltek, azaz a magyar őshaza és az ott maradt magyarok felfedezése.

Mennyire érdeklődik ezután a téma után a kaukázusi országok tudományos élete?

Úgy érzem, Örményországban és Grúziában is érdekli a tudományos életet, mivel hidat emel Magyarország és a kaukázusi államok között. Könnyű vele a tudomány színpadára lépni fiatal kutatóként, hívtak is már meg előadni ebben a témában Örményországba.

Milyen terveid vannak a kiállítás megnyitása utánra?

A megnyitó másnapján Minneapolisba megyek egy konferenciára, majd májusban végig Bulgáriában fogok kutatni, aztán a disszertációmat akarom írni teljes gőzzel. Hosszú távon gondolkodva szeretnék a tudományos életben maradni, szeretném a disszertációm témáját továbbvinni, de az itteni kiállítás témáját is szeretném megtartani. Jó lenne a kiállításhoz kapcsolódóan egy katalógust is megjelentetni. Hogy mindebből mennyi valósul majd meg, az egyelőre a jövő zenéje.

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket