Magyarok Japánban, japánok Magyarországon – Monográfia a századfordulós japán-magyar kapcsolattörténetről

Másfél évszázaddal ezelőtt, 1868. október 18-án két hadihajó indult útnak Triesztből Japánba, rangos diplomáciai küldöttséggel a fedélzetén. Mai szemmel nézve elképesztően sokára, tizenegy hónap múlva értek partot Nagaszakiban, ahonnan Jokohama kikötőjébe hajóztak át. A delegáció sikerrel teljesítette történelmi küldetését: 1869. október 18-án aláírta az Osztrák-Magyar Monarchia és a Japán Császárság közötti barátsági, kereskedelmi és hajózási szerződést, amelyet Magyarországon az 1871. évi XXIX. sz. törvénycikk léptetett hatályba.

Tudvalévő, hogy Japán a XIX. század közepéig, bő kétszáz éven át a külvilágtól tökéletesen elzárva élte a maga különös életét. Ahogy Tóth Gergely, a könyv szerzője a most ismertetendő könyv szerzője írja:

az ország ősi hagyománya szerint nem volt szabad semmiféle idegennek a határon belépni, semminemű ürügy alatt. Még csak hajótörést sem volt szabad szenvednie senkinek a japáni partokon…”

E két évszázad alatt a nyugati világban a tudomány és a technika erőteljes fejlődésének köszönhetően lezajlott az ipari forradalom, Japánban e téren azonban szinte megállt az idő.

Japán lakk tál, Fischer Mór “japán stílű” átfestésével (Magángyűjtemény)

Az európai hatalmaknak és az Egyesült Államoknak egyre több nyersanyagra, új piacokra volt szüksége, ezért a Távol-Keleten is keresték az ez irányú lehetőségeket. Az USA 1844-ben átfogó kereskedelmi és politikai egyezményt kötött Kínával, majd a japán partoknál 1853/54-ben megjelenő hadihajókkal kikényszerítette, hogy Japán vessen véget izolacionista politikájának. Az Egyesült Államok után Anglia, Oroszország és Hollandia erőszakolta rá az akaratát a szigetországra, amely kénytelen volt beleegyezni az egyenlőtlen kereskedelmi szerződések megkötésébe. A kikötők megnyitása és az idegenek beengedése egyik fontos következményeként a japánoknak szembesülniük kellett azzal, hogy iparuk fejlődése mennyire elmaradt a nyugati országokhoz képest.

Az 1867-es év Magyarország és Japán számára egyaránt sorsfordítónak bizonyult: a szigetországban akkor kezdődött a Meidzsi-restauráció, nálunk akkor ment végbe a kiegyezés, és mindkét államban ekkor vette kezdetét a nagyarányú modernizáció. Japánban a történelmi fordulat a 15 éves korában trónra jutott, és az 1912-ben bekövetkezett haláláig uralkodó Macuhito császár nevéhez fűződik. A Meidzsi-korszakban (a Meidzsi magyarul kb. „felvilágosult kormányzatot” jelent) véget vetettek a sógunátus uralmának, megszüntették a feudalizmust, és nyugati mintát követve mélyreható politikai, gazdasági, katonai, társadalmi reformokat hajtottak végre.

Az 1872-től érvénybe léptetett japán közoktatási reform általános tankötelezettséget vezetett be. Az oktatás az újonnan létesített iskolák százaiban zajlott. Az eredmény önmagáért beszél: 1900 körül már a lakosság 90-95 százaléka tudott írni-olvasni. Hogy a Meidzsi-korszak alapjain felvirágoztatott ország a XX. században micsoda technológiai fejlődést tudott felmutatni, és ezáltal hogyan emelkedett a világ legerősebb gazdasági hatalmai közé – ezt a történetet a XX. század embere már elég jól ismeri.

Tóth Gergely japanológus monográfiájának időhorizontja a japánok és a magyarok között a másfél évszázaddal ezelőtti kapcsolatfelvételtől az első világháborút megelőző utolsó békeévig tart. Az évtizedes kutatómunka eredményeként megjelent könyv feltárja a két ország és népe között hirtelen támadt érdeklődés ága-bogát. A hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételétől kezdve górcső alá vett japán-magyar kapcsolattörténet széles skálán mozog: bemutatja az egyre gyarapodó útleírásokat, a japonizmusnak a magyar művészetre gyakorolt hatását, érinti az állítólagos japán-magyar rokonság sok félreértésre okot adó kérdését.

A szerző nem ismeretlen az Újkor olvasói előtt: egy-két éve már találkozhattak Tóth Gergely Operettfigurák és bájos nippek: a magyar-japán kapcsolatok története 1869–1913 között című ötrészes, sok illusztrációval fűszerezett cikksorozatával. A most bemutatott könyv a Gondolat Kiadónál, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával látott napvilágot. Sajnálatos módon a szokásos szófordulat – miszerint a kötet a kiadó gondozásában jelent meg – itt kevéssé állja meg a helyét, mert a szöveggondozás és a gondos szerkesztés hiánya sok helyen érzékelhető. A tárgy- és névmutatók hiányosak, a lábjegyzetek, illetve a kötet végi bibliográfia sokszor figyelmen kívül hagyja a követendő szabályokat. Számottevően növelné a szöveg áttekinthetőségét, ha a fejezetek egybefüggő szövegfolyama alfejezetekre volna tagolva. Azt is sajnálhatjuk, hogy alig néhány (szám szerint 11) fekete-fehér illusztráció került a 350 oldalas kötetbe – és ez különösen akkor szembetűnő, ha összehasonlítjuk a könyv „Birodalmak asztalánál” címen, szerzői kiadásban megjelent korábbi változatával, amelyben számos jó minőségű, színes kép látható.

A kötet első fejezetében a szerző – nemcsak a véletlen időbeli egybeesés okán – elemzi a magyaroknak és a japánoknak a tárgyalt időszakra eső modernizációs törekvéseit és eredményeit. Mindkét ország kissé megkésve kapcsolódott be a XIX. század második felének globális folyamataiba. A diplomáciai kapcsolatok felvétele után több expedíció, majd számos egyéni utazó indult a Monarchiából Japánba, és viszont. A magyar vonatkozású utazásokról számol be a második és a harmadik fejezet.

A diplomáciatörténeti rész a nyugati nagyhatalmak Japánban való megjelenésével, illetve az általuk kötött egyezmények bemutatásával kezdődik. Ezt követőn ismerteti a Monarchia és Japán diplomáciai kapcsolatainak első szakaszát, valamint az 1869-ben megkötött, a fentebb már említett szerződés lényeges elemeit. Budapesten csak 1910-ben létesítettek japán konzulátust, egészen addig a bécsi nagykövetség, illetve a trieszti konzulátus volt hivatott a magyarországi ügyek vitelére.

A művészeti és kulturális kapcsolatok akkor virágoztak föl Európa és Japán között, amikor a nyitás után a japánok először vettek részt hivatalosan az 1873. évi bécsi világkiállításon. Az ott kiállított műtárgyak ámulatba ejtették az öreg kontinens lakóit – olyannyira, hogy a japonizmusnak hatalmas divatja lett a XIX. század végi Európában. A különös szépségű grafikák és más japán műtárgyak megtermékenyítőleg hatottak a magyar képzőművészetre. A két kultúra közötti kapcsolat rövid időn belül más téren is megteremtődött: már 1880 előtt lefordították Petőfi néhány versét japánra, és 1905-ben megjelent az első magyar-japán nyelvtankönyv.

Természetesen más kölcsönhatások szintén érvényesültek a teljes elzártság után kapcsolatba kerülő országok között. A szerző röviden érinti a nemzeti ideológiák egymásra hatását – nemcsak a magyar, hanem a többi közép-kelet-európai ország tekintetében.

A szakszerű szövegeket tartalmazó fejezetek után egy különleges szellemi csemege zárja a kötetet. A Bájos Tündérország, Dicsőséges Dai Nippon címet viselő összeállítás roppant szórakoztató olvasmány, amelynek alcíme pontosan tükrözi a tizenöt tételből álló történetfüzér tartalmát: Anekdoták és emlékképek a monarchiabeli Magyarország és a Meidzsi-korszakbeli Japán kapcsolattörténetéből, avagy bédekker a múlt és jelen Japánjához és Magyarországához. Tévedés ne essék, ez a szöveg is jórészt Tóth Gergely munkája. Korabeli forrásokat felhasználva, az adott korszak stílusát imitálva ő mesél az első magyar expedíció tájfunnal dacoló hajóin utazó delegátusok megpróbáltatásairól, a császári család előtt az aranyozott Bösendorfer-zongorán játszani felkért, de a hangszerhez leülni nem engedett osztrák tiszt kínjairól, az 1910-es évek tokiói bazárjának népszerű árucikkeiről és sok-sok további különlegességről.

A japán-magyar kapcsolattörténet bő négy évtizedét sokoldalúan bemutató könyv jelentős értéke, hogy a szerző hatalmas mennyiségű magyar, japán, angol és német nyelvű – közöttük szép számmal levéltári – dokumentumot dolgozott fel. A terjedelmes függelékben a forrásmunkák bibliográfiája, illetve a név- és tárgymutató mellett a Monarchia diplomáciai képviseletén szolgáló diplomaták neve, rangja, kiküldetési ideje, a két ország expedícióinak felsorolása, a korabeli magyar nyelvű útirajzok, tanulmányok, cikkek listája is helyet kapott.

A könyvet jó szívvel ajánlja a recenzens minden olvasónak, de különösen annak, aki a történelem sorsformáló ereje, a távoli civilizációk kölcsönhatása, a népek közötti rokon- és ellenszenvek kialakulása, a társadalmi létet meghatározó filozófiák és vallási irányzatok ismerete iránt érdeklődik.

Tószegi Zsuzsanna

A kötet adatai: Tóth Gergely: Japán–magyar kapcsolattörténet 1869–1913. Budapest, Gondolat Kiadó, 2018. 352 pp.

Ezt olvastad?

Rendkívül sokunk érdeklődik az évfordulók iránt. Az Újkor.hu erre tekintettel évek óta összegyűjt az újév első napjaiban olyan évfordulókat, amelyek