Magyarok Japánban, japánok Magyarországon – Monográfia a századfordulós japán-magyar kapcsolattörténetről

Másfél évszázaddal ezelőtt, 1868. október 18-án két hadihajó indult útnak Triesztből Japánba, rangos diplomáciai küldöttséggel a fedélzetén. Mai szemmel nézve elképesztően sokára, tizenegy hónap múlva értek partot Nagaszakiban, ahonnan Jokohama kikötőjébe hajóztak át. A delegáció sikerrel teljesítette történelmi küldetését: 1869. október 18-án aláírta az Osztrák-Magyar Monarchia és a Japán Császárság közötti barátsági, kereskedelmi és hajózási szerződést, amelyet Magyarországon az 1871. évi XXIX. sz. törvénycikk léptetett hatályba.

Tudvalévő, hogy Japán a XIX. század közepéig, bő kétszáz éven át a külvilágtól tökéletesen elzárva élte a maga különös életét. Ahogy Tóth Gergely, a könyv szerzője a most ismertetendő könyv szerzője írja:

az ország ősi hagyománya szerint nem volt szabad semmiféle idegennek a határon belépni, semminemű ürügy alatt. Még csak hajótörést sem volt szabad szenvednie senkinek a japáni partokon…”

E két évszázad alatt a nyugati világban a tudomány és a technika erőteljes fejlődésének köszönhetően lezajlott az ipari forradalom, Japánban e téren azonban szinte megállt az idő.

Japán lakk tál, Fischer Mór “japán stílű” átfestésével (Magángyűjtemény)

Az európai hatalmaknak és az Egyesült Államoknak egyre több nyersanyagra, új piacokra volt szüksége, ezért a Távol-Keleten is keresték az ez irányú lehetőségeket. Az USA 1844-ben átfogó kereskedelmi és politikai egyezményt kötött Kínával, majd a japán partoknál 1853/54-ben megjelenő hadihajókkal kikényszerítette, hogy Japán vessen véget izolacionista politikájának. Az Egyesült Államok után Anglia, Oroszország és Hollandia erőszakolta rá az akaratát a szigetországra, amely kénytelen volt beleegyezni az egyenlőtlen kereskedelmi szerződések megkötésébe. A kikötők megnyitása és az idegenek beengedése egyik fontos következményeként a japánoknak szembesülniük kellett azzal, hogy iparuk fejlődése mennyire elmaradt a nyugati országokhoz képest.

Az 1867-es év Magyarország és Japán számára egyaránt sorsfordítónak bizonyult: a szigetországban akkor kezdődött a Meidzsi-restauráció, nálunk akkor ment végbe a kiegyezés, és mindkét államban ekkor vette kezdetét a nagyarányú modernizáció. Japánban a történelmi fordulat a 15 éves korában trónra jutott, és az 1912-ben bekövetkezett haláláig uralkodó Macuhito császár nevéhez fűződik. A Meidzsi-korszakban (a Meidzsi magyarul kb. „felvilágosult kormányzatot” jelent) véget vetettek a sógunátus uralmának, megszüntették a feudalizmust, és nyugati mintát követve mélyreható politikai, gazdasági, katonai, társadalmi reformokat hajtottak végre.

Az 1872-től érvénybe léptetett japán közoktatási reform általános tankötelezettséget vezetett be. Az oktatás az újonnan létesített iskolák százaiban zajlott. Az eredmény önmagáért beszél: 1900 körül már a lakosság 90-95 százaléka tudott írni-olvasni. Hogy a Meidzsi-korszak alapjain felvirágoztatott ország a XX. században micsoda technológiai fejlődést tudott felmutatni, és ezáltal hogyan emelkedett a világ legerősebb gazdasági hatalmai közé – ezt a történetet a XX. század embere már elég jól ismeri.

Tóth Gergely japanológus monográfiájának időhorizontja a japánok és a magyarok között a másfél évszázaddal ezelőtti kapcsolatfelvételtől az első világháborút megelőző utolsó békeévig tart. Az évtizedes kutatómunka eredményeként megjelent könyv feltárja a két ország és népe között hirtelen támadt érdeklődés ága-bogát. A hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételétől kezdve górcső alá vett japán-magyar kapcsolattörténet széles skálán mozog: bemutatja az egyre gyarapodó útleírásokat, a japonizmusnak a magyar művészetre gyakorolt hatását, érinti az állítólagos japán-magyar rokonság sok félreértésre okot adó kérdését.

A szerző nem ismeretlen az Újkor olvasói előtt: egy-két éve már találkozhattak Tóth Gergely Operettfigurák és bájos nippek: a magyar-japán kapcsolatok története 1869–1913 között című ötrészes, sok illusztrációval fűszerezett cikksorozatával. A most bemutatott könyv a Gondolat Kiadónál, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával látott napvilágot. Sajnálatos módon a szokásos szófordulat – miszerint a kötet a kiadó gondozásában jelent meg – itt kevéssé állja meg a helyét, mert a szöveggondozás és a gondos szerkesztés hiánya sok helyen érzékelhető. A tárgy- és névmutatók hiányosak, a lábjegyzetek, illetve a kötet végi bibliográfia sokszor figyelmen kívül hagyja a követendő szabályokat. Számottevően növelné a szöveg áttekinthetőségét, ha a fejezetek egybefüggő szövegfolyama alfejezetekre volna tagolva. Azt is sajnálhatjuk, hogy alig néhány (szám szerint 11) fekete-fehér illusztráció került a 350 oldalas kötetbe – és ez különösen akkor szembetűnő, ha összehasonlítjuk a könyv „Birodalmak asztalánál” címen, szerzői kiadásban megjelent korábbi változatával, amelyben számos jó minőségű, színes kép látható.

A kötet első fejezetében a szerző – nemcsak a véletlen időbeli egybeesés okán – elemzi a magyaroknak és a japánoknak a tárgyalt időszakra eső modernizációs törekvéseit és eredményeit. Mindkét ország kissé megkésve kapcsolódott be a XIX. század második felének globális folyamataiba. A diplomáciai kapcsolatok felvétele után több expedíció, majd számos egyéni utazó indult a Monarchiából Japánba, és viszont. A magyar vonatkozású utazásokról számol be a második és a harmadik fejezet.

A diplomáciatörténeti rész a nyugati nagyhatalmak Japánban való megjelenésével, illetve az általuk kötött egyezmények bemutatásával kezdődik. Ezt követőn ismerteti a Monarchia és Japán diplomáciai kapcsolatainak első szakaszát, valamint az 1869-ben megkötött, a fentebb már említett szerződés lényeges elemeit. Budapesten csak 1910-ben létesítettek japán konzulátust, egészen addig a bécsi nagykövetség, illetve a trieszti konzulátus volt hivatott a magyarországi ügyek vitelére.

A művészeti és kulturális kapcsolatok akkor virágoztak föl Európa és Japán között, amikor a nyitás után a japánok először vettek részt hivatalosan az 1873. évi bécsi világkiállításon. Az ott kiállított műtárgyak ámulatba ejtették az öreg kontinens lakóit – olyannyira, hogy a japonizmusnak hatalmas divatja lett a XIX. század végi Európában. A különös szépségű grafikák és más japán műtárgyak megtermékenyítőleg hatottak a magyar képzőművészetre. A két kultúra közötti kapcsolat rövid időn belül más téren is megteremtődött: már 1880 előtt lefordították Petőfi néhány versét japánra, és 1905-ben megjelent az első magyar-japán nyelvtankönyv.

Természetesen más kölcsönhatások szintén érvényesültek a teljes elzártság után kapcsolatba kerülő országok között. A szerző röviden érinti a nemzeti ideológiák egymásra hatását – nemcsak a magyar, hanem a többi közép-kelet-európai ország tekintetében.

A szakszerű szövegeket tartalmazó fejezetek után egy különleges szellemi csemege zárja a kötetet. A Bájos Tündérország, Dicsőséges Dai Nippon címet viselő összeállítás roppant szórakoztató olvasmány, amelynek alcíme pontosan tükrözi a tizenöt tételből álló történetfüzér tartalmát: Anekdoták és emlékképek a monarchiabeli Magyarország és a Meidzsi-korszakbeli Japán kapcsolattörténetéből, avagy bédekker a múlt és jelen Japánjához és Magyarországához. Tévedés ne essék, ez a szöveg is jórészt Tóth Gergely munkája. Korabeli forrásokat felhasználva, az adott korszak stílusát imitálva ő mesél az első magyar expedíció tájfunnal dacoló hajóin utazó delegátusok megpróbáltatásairól, a császári család előtt az aranyozott Bösendorfer-zongorán játszani felkért, de a hangszerhez leülni nem engedett osztrák tiszt kínjairól, az 1910-es évek tokiói bazárjának népszerű árucikkeiről és sok-sok további különlegességről.

A japán-magyar kapcsolattörténet bő négy évtizedét sokoldalúan bemutató könyv jelentős értéke, hogy a szerző hatalmas mennyiségű magyar, japán, angol és német nyelvű – közöttük szép számmal levéltári – dokumentumot dolgozott fel. A terjedelmes függelékben a forrásmunkák bibliográfiája, illetve a név- és tárgymutató mellett a Monarchia diplomáciai képviseletén szolgáló diplomaták neve, rangja, kiküldetési ideje, a két ország expedícióinak felsorolása, a korabeli magyar nyelvű útirajzok, tanulmányok, cikkek listája is helyet kapott.

A könyvet jó szívvel ajánlja a recenzens minden olvasónak, de különösen annak, aki a történelem sorsformáló ereje, a távoli civilizációk kölcsönhatása, a népek közötti rokon- és ellenszenvek kialakulása, a társadalmi létet meghatározó filozófiák és vallási irányzatok ismerete iránt érdeklődik.

Tószegi Zsuzsanna

A kötet adatai: Tóth Gergely: Japán–magyar kapcsolattörténet 1869–1913. Budapest, Gondolat Kiadó, 2018. 352 pp.

Ezt olvastad?

A 80. évfordulójához közeledő első bécsi döntés (1938. november 2.), amely a Felvidék egy részének Magyarországhoz történő visszacsatolását eredményezte, a