Magyarok Londonban, angolok Budapesten – Recenzió

Frank Tibor munkáit a filológiai pontosság, a nagy szakirodalmi apparátus megmozgatása mellett az új források feltárására és közreadására való törekvés jellemzi. A Gondolat Kiadónál tavaly megjelent monográfiája forrásközlés is egyben, a függelékben mintegy 90 oldal irattal, Robert Burnett David Morier brit diplomatának Frank Tibor által feltárt diplomáciai jelentéseivel és feljegyzéseivel. Emellett nagyon sok levelezést és hagyatékot használt föl a Haus-, Hof- und Staatsarchív, a brit Nemzeti Levéltár (The National Archives, Kew, Richmond) illetve a porosz állami levéltár (Geheimes Staatsarchiv Preußischer Kulturbesitz, Berlin), a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, az MTA Könyvtára Kézirattára és az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára anyagából.

A könyv irodalomjegyzékét áttanulmányozva jól látható, hogy a munka elsősorban angol és német nyelvű szakirodalomra támaszkodik, amely tárgyát tekintve tökéletesen érthető, és csak maga a szakirodalom felsorolása 12 oldalt tesz ki. Az is jól kitűnik a bibliográfiából, hogy Frank Tibor milyen régen foglalkozik ezzel a témával, az első tanulmánya a témakörből, A régi Erdély – brit szemmel 1974-ben jelent meg a Tiszatájban. A könyv tehát nem egyszuszra íródott, mintegy negyven évig érlelődött, amíg ebben a formában megjelent.

A gondolatmenet abból indul ki, hogy Európa hogyan fogadta az osztrák-magyar kiegyezést, illetve mennyiben beszélhetünk egységes Európáról ebben a tekintetben. Majd szemügyre veszi, hogy a külügyek milyen helyet töltöttek be a brit politikai gondolkodásban az 1860-as években, és  hogy volt-e érdeklődés a Habsburg Monarchia iránt. A legrészletesebb a modern címet viselő harmadik fejezet, az Ausztria-Magyarország marketingje, amely jól tagoltan oszlik sok alfejezetre, sőt harmadrendű címekkel is jól tagolt, tehát nagyon jól követhető. Körbejárja, hogy milyen információs forrásokból tájékozódhatott a brit diplomácia és a nagyközönség, az osztrák kormánynak milyen volt a befolyása Londonban, a londoni nagykövetsége hogyan működött. Nagyon jó portrét rajzol Apponyi Rudolf grófról és megismerhetjük a nagykövetségi tisztviselők körét. Találkozhatunk az Apponyi körüli fiatal arisztokrata diplomatákkal, mint Gustav von Kálnoky gróf, Felix von Wimpffen gróf, és megtudhatjuk, hogy Apponyi nagyon jó mentora volt a beosztottjainak. A diplomáciai kapcsolatokon túl a gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi és a katonapolitikai kapcsolatokról is tájékozódhatunk a könyvből. Majd a bécsi brit nagykövetség bemutatása és R.B.D. Morier diplomata pesti tevékenysége következik. A könyv tehát azon ritka munkák egyike, ahol mindkét felet láthatjuk: a Habsburg-birodalom diplomatáit Londonban és a brit diplomatákat Bécsben és Pesten.

A szerző részletesen foglalkozik az Angliában élő magyar száműzöttekkel, illetve a Magyarországra látogató brit utazókkal, az általuk közvetített országképpel, és a brit újságírásnak Ausztria-Magyarországról mutatott képével. Bemutatja Ausztria-Magyarországot, benne az osztrák-magyar kiegyezéssel. Végül az ötödik – igen rövid – fejezetben  megrajzolja az országimázst, és végül leírja a konklúziót: a brit közvélemény az 1848-49-es forradalom és szabadságharc iránt őszintén érdeklődött, 1866-67 eseményei, az osztrák-magyar kiegyezés iránt azonban alig.

Frank Tibor kiválóan eligazodik az angol főnemesség címeiben, rokoni és politikai kapcsolataikban, amelyeket nehéz követni. Ajánlom figyelmükbe az 53. oldal második bekezdését, amely Mary Catherine Salisburyről szól, vagy ugyanazon az oldalon a Sir Stratford Canningről, a későbbi Lord Stratford de Redcliffe-ről szóló részt, amelyből megtudjuk, hogy Canningnek milyen kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a Porta végül nem adta ki Kossuthot a Habsburgoknak. A könyv helyenként nem könnyű olvasmány a rengeteg név miatt, a ki kinek a kije miatt, alaposan oda kell figyelni, de megéri.

Közép-európaiként az ember hajlamos azt hinni, hogy a londoni parlamentben mindenki az anglikán egyházhoz tartozott, de ez nem így volt. A könyvből képet kaphatunk a katolicizmus angliai helyzetéről, valamint arról, hogy Apponyi Rudolf követ politikai téren is felhasználta katolikus összeköttetéseit.

Apponyi Rudolfnak emellett nagyon jól kiépített kapcsolatai voltak a sajtóval, a The Morning Posttal, és a The Timessal. Beust külügyminiszter felismerte a sajtó jelentőségét, a sajtóra akkora gondot fordított, hogy a The Timesban és más angol lapokban közölt anyag Beust „saját gyárából” érkezett.

„Ausztria kétségkívül a Beust korszakban volt a leginkább sikeres abban, hogy a maga oldalára állítsa a brit sajtót és a közvéleményt” – írja a szerző.

A diplomaták személyes összeköttetései ezek mellett a klubokban és a vadászatokon is épültek. A magyar arisztokraták a vadászatokon kerültek kapcsolatba a brit arisztokráciával. Frank Tibor megállapítja, hogy Apponyi az angol „közvéleménynek” az arisztokratákat gondolta, és csaknem teljesen elhanyagolta azokat a polgári elemeket, akik ténylegesen a közvéleményt alakították. A bécsi külügyminisztérium – amelyet a kiegyezést követően már jobb volna nem osztrák, hanem osztrák-magyar külügyminisztériumnak titulálni (pl. 72. oldal) – felismerte ugyan a Nyugat-Európában folyó társadalmi és politikai változásokat, mégsem jutott új következtetésre, a nagykövetségen dolgozók személyi összetétele és a külpolitika képviselete nem változott.

Az osztrák-brit gazdasági kapcsolatok leírása különösen érdekes. Számomra igazi újdonság volt, hogy Szemere Bertalan foglalkozott a borokkal. A magyar kereskedők jól tudták, hogy Angliában a bornak kell a reklám (pl. újsághirdetések). Az osztrák-brit kereskedelmi tárgyalásokon

„a brit tárgyaló fél észrevehette, hogy a magyar borexport milyen fontos az osztrák belpolitika szempontjából.”

Az osztrákok kérték a gabonára kivetett vám csökkentését is. A magyar dohány is érdeklődést keltett, főleg az 1862-es londoni nemzetközi kiállításon. Más magyar terményeknek, áruknak is volt piaca Angliában, a gabona és a bor mellett a marha, birka, len, kender és szappan volt kelendő. Lehet, hogy nem volt túlzás az a korabeli vélekedés, hogy 1865-ben a Habsburg birodalom két fele közti különbség egy évszázad volt. Frank Tibor is megerősíti azt a tudásunkat, hogy a britek Magyarországot jó lehetőségnek gondolták az angol tőke számára.

1867-ben a koronázásra Pestre utazott a bécsi brit nagykövet és még néhány diplomata. R. B. D. Morier már 1865. decembere óta itt volt, az országgyűlés megnyitására jött Pestre. Morier jelentései, véleménye a magyar belpolitikáról 1866-ból nagyon érdekesek, érdemes elolvasni a jelentéseit.

Frank Tibor könyve megírásához szakmunkaként felhasznált egy marketingkommunikációs kézikönyvet is. Ez látszik a már említett fejezetcímben, és látszik több meglátásban, mint például, hogy „Kossuth Lajos a modern politikai marketing rátermett úttörője volt”, ami szerintem nagyon jó és találó megfogalmazás.

A könyvben emellett irodalomtörténeti részek is vannak. Kiváló az Arthur J. Pattersonról szóló rész, amelyből részletesen megismerhetjük Patterson magyar nyelvtudását, az ország iránti érdeklődését, Gyulai Pállal való barátságát, a Jókai fordításait, hogy nagyra becsülte a Budapesti Szemlét, olvasta a Figyelőt, a Reformot és az MTA Értesítőjét, a Kisfaludy Társaság Évkönyvét és megpróbálta megszerezni a Történelmi Társulat Közleményeit. Barátja volt Kiss Lajos, Debrecen polgármestere, később országgyűlési képviselője, és id. Révész Imre kálvinista teológus. Trefort 1884-ben angol tanszéket alapított a budapesti egyetemen és Pattersont választották ki a professzori állásra a pályázaton. Fel kellett vennie a magyar állampolgárságot, Haláláig, 1899-ig tanított itt. Pattersonnak az volt a véleménye, hogy a magyarok túlságosan a politikának szentelik magukat, és egyetlen nép véleményét nem értékelik olyan nagyra, mint az angolokét.

Frank Tibor könyve nagyon jó stílusban lett megírva,  helyenként irodalmi, sokszor olyan könnyed, mintha egy regényben mesélné el a történéseket. Szabatos, kerek mondatokban fogalmaz, amit jó olvasni. Ajánlom figyelmükbe ezt a sokrétű, látszólag össze nem illő elemeket ötvöző munkát, amely gazdag tudásanyagot közvetít és végülis egy homogén egységet alkot.

Kozári Monika

Frank Tibor: Viktória királynő kezeihez. Az osztrák-magyar kiegyezés brit tükörben 1865–1870. Budapest, Gondolat Kiadó, 2019. 352 lap.

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket