Marosvásárhely, Kolozsvár, Bernády György és az Erdélyi Krónika – interjú Fodor Jánossal

Fodor János történész a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója, ahol 20. századi egyetemes, illetve magyar történelmet és nemzetközi kapcsolatokat tanít. Kutatásai során főként a romániai magyarság, illetve az erdélyi politikai és kulturális elit 20. századi történetét vizsgálja. Romsics Ignác témavezetése mellett született doktori értekezése Bernády György – Politikai életrajz címmel 2017-ben látott napvilágot. Kutatói-oktatói munkája mellett az ismeretterjesztést is fontosnak tartja, ezért az Erdélyi Krónika történelmi portál felelős szerkesztőjeként is működik. Fodor Jánossal pályájáról, kutatásairól, Bernády Györgyről, a kolozsvári kulturális életről és az Erdélyi Krónika portálról beszélgettünk.

Fodor János az Elmúlt jelen kiállítás marosvásárhelyi helyszínén, a Kultúrpalotában. Vakarcs Lóránd fotója

Újkor.hu: Milyen gyerek- és tizenéveskori hatásokra döntöttél úgy, hogy a történészi szakmát választod?

Fodor János: Kisiskolás koromban még biztosan nem volt egyértelmű a későbbi pályaválasztásom. Mint a legtöbb kisgyereknél, nálam is megvoltak a kötelező tűzoltói, orvosi, vagy papi szakmai ábrándok, amelyeket talán minden szülő hallani szeretne, a történelem pedig még csak egy tantárgy volt a sokból. A változás később következett, közvetlenül a középiskolai éveim előtt, amikor a tankönyvek mellett különböző színes kiadványok hatására (ilyen volt például az akkor népszerű Tudás fája sorozat) nagyon kíváncsi lettem a történelmi eseményekre. Különösen a 20. századi háborús történések kötötték le a figyelmemet. Talán ekkor éreztem először, hogy a történelem iránti érdeklődés akár hosszútávú elköteleződéshez is vezethet. Kimondottan élveztem egyébként más tárgyakat is, a szervetlen kémia vagy a gyakorlati fizika mind a mai napig nagyon érdekel, mégsem ezt az utat választottam. Mivel filológiai osztályt végeztem komoly társadalomtudományok iránti érdeklődéssel, az olasz nyelv nagyjából középfokú elsajátítása mellett alkalmam nyílt olvasni és tájékozódni (ebben persze néhány szülővárosomban élő történész is szerepet játszott). Ezeknek a hatásoknak köszönhetően az érettségi előttre nagyjából letisztult, hogy történelemmel, és ezen belül lehetőleg a 20. századdal szeretnék igazán foglalkozni. Szüleim szerencsémre támogatták merésznek tűnő elképzelésemet.

Ha már megemlítetted a szülővárosodban élő történészeket, akkor kik voltak ők, és hogyan gyakoroltak rád hatást?

Marosvásárhely, annak ellenére, hogy erdélyi viszonylatban közepes méretű városnak tekinthető, sajátos történelmi okoknak köszönhetően viszonylag pezsgő kulturális élettel rendelkezett. A Teleki Téka, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi fiókintézete, a Román Nemzeti Levéltár Maros megyei fiókja vagy éppen a Maros Megyei Múzeum számos történészt alkalmazott, és biztosították a kulturális élet virágzását. Mielőtt bárkit kiemelnék a kollégák közül, tudatosítani szeretném, hogy az 1980-as években a magyar nyelvű történelemoktatás visszaszorult, illetve meg is szűnt, így a rendszerváltást követően kiderült, hogy a szakmában jelentős középgenerációs szakadék alakult ki. Ez Marosvásárhelyen is megmutatkozott, így tulajdonképpen két előttem járó generáció gyakorolt rám hatást: egyrészt a kiforrott, azóta nyugdíjba vonult (írásaik szempontjából azonban továbbra is aktív) történészek, mint Pál-Antal Sándor és Sebestyén Spielmann Mihály. Mellettük ott volt a jelentősen fiatalabb, az egyetemről kikerülve frissen Marosvásárhelyen elhelyezkedett generáció, akik közül Berekméri Róbert és Novák Csaba Zoltán nevét emelném ki. Velük azóta is szakmai-baráti kapcsolatot ápolok, de további kollégákkal is – közös kötetek, tanulmányok, konferenciák vagy kutatások kapcsán – működtem már együtt, és remélem, hogy ez a továbbiakban is folytatódni fog. Lényegében ennek a környezetnek a hatására választottam ezt a szakmai pályát, döntésemet ezzel kapcsolatban még érettségi előtt meghoztam. Összességében visszagondolva Marosvásárhely, a levéltáraival és könyvtáraival kitűnő környezetet nyújtott a szakma felé való orientálódáshoz.

Fókuszban Fodor János közös szerkesztésű kötete Novák Csaba Zoltánnal a 100 év száz kiemelkedő romániai magyar személyiség című könyv kolozsvári bemutatóján, 2019. május 11-én. Fotó: Kiss Gábor

A felsőfokú tanulmányaidat a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen végezted. Miért éppen itt tanultál tovább, és milyen képzéseken vettél itt részt?

A választásnál közrejátszott némi szerencse is, ugyanis először az otthoni oktatási intézményeknél próbálkoztam. Egyik esetben sikertelenül, másiknál pedig bejutottam állami, azaz „ingyenes” helyre, azonban felmerült, hogy meg kellene próbálni Kolozsváron is. Az otthoni egyetemi képzésnél ugyanis nem volt magyar nyelven történelem szakirány, így amennyiben az otthonmaradás mellett döntöttem volna, román nyelven kellett volna kitanulnom a szakmát. Természetesen nem zárkóztam el a lehetőségtől, azonban a kolozsvári felvételi eredményem mindent megváltoztatott: első helyen jutottam be a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán belül indított Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok szakra. Az eredmény miatt esély mutatkozott, hogy egyrészt kollégiumi (itt bentlakásnak hívjuk) helyet kaphatok, illetve emellé ösztöndíjat is. Mivel mindkettő sikerült, ráadásul anyanyelvű oktatásban részesülhettem, komolyabb gondolkodás nélkül a szülővárosomtól nem túl messze fekvő Kolozsvárt választottam. Máig jó döntésnek tartom, azóta is itt élek. A szakválasztásban elsősorban a már említett 20. század iránti érdeklődés játszott szerepet. Első évben rájöttem, hogy a múltelemzéshez történeti megközelítésre is szükség lenne, így másodévben párhuzamosan felvettem a történelem szakot is. Némi időeltolódással mindkettőt sikerült elvégeznem. A társadalomtudományi megközelítések azóta is közel állnak hozzám, kíváncsian követem a társszakmák kutatási eredményeit. E szemlélethez jelentősen hozzájárultak azok a nyaranta megrendezett szelterszi társadalomtudományi táborok, amelyeken sikerült részt vennem, és ahol a szintén közelmúlttal foglalkozó szociológus, néprajzos, antropológus, politológus vagy irodalomtörténész kollégák előadásaiból tanulhattam főleg egyazon esemény több perspektívájú megközelítését is. Mindezek mellett nagyon hálás vagyok az induláshoz kapott szülői segítségért. Azért, hogy a tanulmányi ambícióm ne tépázza meg túlzottan a családi kasszát, első év végétől igyekeztem anyagilag önellátóvá válni. A nem túl magas összegű tanulmányi, majd érdemösztöndíjamat sikerült kipótolnom egy könyvtárosi mellékállással, amit nagyon megszerettem. Ugyanakkor nem tudok nem hálával visszagondolni azokra a szeretettel küldött szülői mentőcsomagokra, amelyeknek köszönhetően a tanulmányi szellemi táplálék mellett az otthoni ízekben sem kellett hiányt szenvednem. Szerencsés és szinte gondtalan egyetemi évek voltak ezek.

Voltak olyan oktatók az egyetemen, akik különösen nagy hatást gyakoroltak rád? Ha igen, akkor kik voltak ők, és miben nyilvánult meg a hatásuk?

Az egyetemi és a kolozsvári városi környezet egyaránt, egymást erősítve hatott rám. Természetesen az oktatói gárdának – akik ma már kollégáim – nagyon sokat köszönhetek a szakmai fejlődésem szempontjából. Ugyanakkor az egyetemi környezettel szorosan együttműködő kolozsvári magyar (és nemcsak magyar) kulturális élet – melybe beletartozott diákkoromban az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatói közössége, illetve a Kolozsvár Társaság és a Korunk által szervezett előadások, továbbá a diákmozgalmi szárnypróbálgatások a Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesülete (KoMaTE) révén –is szervesen hozzájárult tudásom gyarapodásához. A szakmai dolgok mellett pedig kipróbáltam a diákönkormányzati életet is, jónéhány évig képviseltem diákszenátorként a Történelem és Filozófia Kar magyar nyelvű diákjait, a későbbi összevonásokkal pedig a humántudományokat az egyetem szenátusában. Izgalmas időszak volt, ekkor íródott az új egyetemi charta és az az intézeti struktúra, amely azóta is érvényben van. Tanáraimnak pedig nemcsak az átadott tudást, a szakirodalomra való figyelést köszönhetem, hanem azt is, hogy támogatták és szorgalmazták, hogy részt vegyek az akkori népszerű áthallgatói programokban. Így CEEPUS- és Erasmus-ösztöndíjakkal jónéhány félévet tölthettem csehországi és magyarországi egyetemeken, megismerve azok működését és szellemiségét is. A magyarországi áthallgatások és kutatóutak végig kísértek a későbbi doktori tanulmányaim befejezéséig, azóta pedig vendégtanári minőségben folytatom (a koronavírus miatt most épp szüneteltetve) ugyanezt a kapcsolattartást.

Fodor János a Pro Scientia Aranyérem átvételekor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, 2013. november 18.

Ha már az áthallgatást említed: a csehországi, magyarországi, illetve a Kolozsváron megszokott egyetemi élet között milyen hasonlóságokat és különbségeket láttál?

A különbségeket elsősorban a különböző helyszínekből fakadó változatosságból észleltem. Azt azért jeleznem kell, hogy közvetlenül azután az időszak után történtek első útjaim, hogy a kolozsvári egyetem áttért az úgynevezett bolognai rendszerre, vagyis a három év alap- és két év mesterképzésre a korábbi négy plusz egy év helyett, illetve az ehhez idomuló kreditrendszerre, amely lehetővé tette a külföldi csereprogramokból hozott tárgyak elismerését. Igazi nemzetközi diák Csehországban voltam, pontosabban a morvaországi Olomoucban. Ennek a kisvárosnak nem csupán a monarchiabeli lenyomata nyűgözött le, hanem az ezzel érdekesen vegyülő szocialista múltja is, a különösen finom sör, valamint a relatíve kisvárosi jellegéhez képest pezsgő nemzetközi diákállomány is. Emellett az impresszív szabadpolcos könyvtára volt az, amely hatással lehetett a fejlődésemre. Ennek híján lehet, hogy kevesebb bátorságom lett volna könyvészet után nyúlni, viszont így, hogy nagyjából tényleg minden polcon volt hatalmas terekben elhelyezve, kedvemre barangolhattam jobbnál-jobb könyvek között, megismerve Hruscsov emlékiratai mellett Kissinger Fehér házi éveit (amelyet tudomásom szerint nemrég magyarra is lefordítottak), továbbá az ottani órákra készülve tulajdonképpen mindent igyekeztem elolvasni, ami Romániáról és Magyarországról elérhető volt a gyűjteményben. Ennek végső soron az eredménye is meglett, mivel féléves áthallgatásom alatt (otthoni forrásokat fényképezve és fénymásolva magammal vihettem) megszületett és tulajdonképpen kiérlelődött az az első írásom, amelyből később államvizsga-dolgozat, publikáció és többszörösen ETDK-OTDK, továbbá egyéb megmérettetéseken is díjazott munka lett.

Ez miről szólt?

A román–magyar diplomáciai kapcsolatok szocialista időszakáról, és esettanulmányként az 1958-59-es találkozókat dolgozta fel. Bár másodéves fejjel írtam, ez az első olyan írásom, amelyet ma is vállalható minőségűnek tartok, és talán ma sem ejtenék benne különösebb változtatást. A téma és a korszak azóta is érdekel, ennek folytatását vittem később tovább mesteri disszertációként, párhuzamosan egyéb kutatásokba is belekóstolva. Visszakanyarodva a csehországi félévre a kellemes emlékek mellett tehát a tanulmányírás és kutatás időigényes folyamata vált előttem ismertté, amelytől a türelmet nem érdemes megspórolni az igényes munka születéséhez.

És mi a helyzet a magyarországi utakkal? 

Ezekből nagyon sok volt, és ezek nagyon változatosak voltak. A tanulmányút mindig társult bizonyos kutatással is, ezzel párhuzamosan sikerült a fővárosi egyetemek mellett (ELTE, Pázmány vagy CEU) a kollégiumi életbe is belekóstolni (Márton Áron, MCC, Eötvös Collegium és így tovább), továbbá az egri főiskola (amely azóta már egyetem) kurzusaira is bejártam. Ha összeadom az itt eltöltött hónapokat, bizonyosan kijön két-három évnek megfelelő idő. 

Fodor János a 20. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, a BBTE oktatási kínálatát népszerűsítve, 2020. január. Mizsei Szabolcs fotója

Rögtön a mesterszakos diploma megszerzése után doktori tanulmányokba kezdtél. A témád azonban nem az előbb említett szocialista korszakbeli magyar–román kapcsolatokat jelentette, hiszen értekezésedet (ami azóta könyvként is megjelent) az 1864 és 1938 között élt Bernády Györgyről írtad. Hogyan találtad meg magadnak őt témaként?

Ez is egy korábbi időszakra visszanyúló történet. Elsőéves egyetemistaként késztetést éreztem, hogy megméretkezzek a helyi TDK-vetélkedőn. A cél egy összegző írás és bemutató lett volna az általam már ismertnek vélt Bernády Györgyről. Meg voltam győződve arról, hogy a város egykori polgármesteréről − akinek szobrot állítottak, tér viseli a nevét, számos emléktábla őrzi emlékét − sok írás született, és én majd ezekből válogatok, elkészítem a dolgozatomat. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy néhány résztanulmányt és lexikonszerű összegzést leszámítva nem áll rendelkezésemre egyéb szakirodalom. Jobb híján ellátogattam az Állami Levéltár Maros Megyei Kirendeltségéhez, ahol kutathattam Bernády személyes hagyatékának egy részét. Ekkortól foglalkozom Bernády György életművével, kisebb megszakításokkal immár bő tizenkét éve. Bár akkor, elsőévesként kevés idő állt rendelkezésemre, a meglévő forrásokból összeírogattam egy olyan összegző dolgozatot, amely elég volt ahhoz, hogy abban az évben (2009-ben) elnyerjem vele az első díjat, amelyet a következőkben számos szakmai elismerés követett. A rádöbbenés, hogy milyen keveset tudunk Bernády életművéről, arra ösztönzött, hogy az egyetemi tanulóéveim alatt – még ha nem is folyamatosan − foglalkozzam ezzel a témával. Ezek az írások elsősorban a két világháború közötti időszak periódusát vizsgálták.

Ezzel jelentkeztél tehát a doktori iskolába?

Nem. Kezdetben abszolút nem volt szándékomban Bernády-életrajzot írni. Gondoltam, hogy amit eddig találtam az egykori polgármester életéről, az elegendő számomra, kielégíti a személyiség iránti érdeklődésem. Ebből kifolyólag egy teljesen más témával jelentkeztem a doktori iskolába. Ez is külön motivációt jelentett, hiszen nagyjából elsőéves korom óta kitűzött cél volt, hogy amennyiben sikerül, és képességeim is megfelelőek, akkor doktori tanulmányokat is szeretnék folytatni. Előbb a budapesti műhelyek jöttek szóba, és már szinte be is iratkoztam, amikor megérkezett a hír, hogy Romsics Ignác professzor a kolozsvári doktori iskola akkreditált tagja lett. Ekkor úgy döntöttem, hogy itt és nála szeretnék tanulni. Nem kevés izgalommal vágtam bele, hiszen a professzor urat számos korábbi előadását hallgatva, valamint OTDK-s zsűri tagjaként is volt szerencsém megismerni, és már az elején nyilvánvalóvá tette, hogy nem lesz könnyű út, amennyiben ezt választom. De mindennek ellenére szép volt, utólag is a lehető legjobb döntésemnek tartom. Aki ismer, az tudja, hogy abszolút nem vagyok érzelgős ember, viszont azt határozottan mondom: nagyon sokat köszönhetek szakmailag és emberileg a professzor úrnak. Módszertani és elméleti szempontból egyaránt sikerült fejlődnöm, de csodálattal lestem el azon pedagógiai fogásait is, amelyeket az óráin alkalmazott. A témavezető-választásom rendkívül szerencsésen és pozitívan sikerült. Ez tette lehetővé, hogy nagyjából a doktori tanulmányaim félidejében témát válthassak.

Fodor János Romsics Ignáccal a sikeres doktori védés után 2016. november 8-án

Miért váltottál? 

Azért, mert korábbi kutatásaim során azzal kellett szembesülnöm, hogy amint a levéltári vagy sajtóforrásokat lapozgatni kezdem, megakad a szemem azon az oldalon, ahol Bernády nevét felfedezem. Rájöttem, hogy különösen örülök a furcsa „találkozásnak”, és hogy nem fogok tudni megfelelő mélységben más témával foglalkozni, amíg a Bernádyt „ki nem írom” magamból. Miután meséltem életpályájáról a témavezetőmnek, örömmel vettem tudomásul, hogy számíthatok a támogatására, így biztatására nekiláttam a munkának. Persze nem az elejéről kellett kezdenem, mivel a „végével”, vagyis a két világháború közötti időszakkal valamelyest már foglalkoztam. Végeredményben szerencsés kihívásnak tekintettem a feladatot, és igencsak alaposan beleástam magam a Bernády-család történetébe, mígnem sikerült időrendben felépítenem az életrajzot. S különösen fontosnak tartom az ilyenszerű témaválasztást, nekem legalábbis olyanszerű lendületet adott, hogy képes voltam akár kora hajnalban felkelni és akár késő éjfélig – megjegyzem, boldogan – a forrásokkal bíbelődni minden zokszó nélkül. Ezért is sikerült viszonylag rövid idő alatt (ebben természetesen ismételt szerepe van a témavezetőmnek, aki nem hajcsárként, de a közös megegyezésen alapuló határidőket számon kérve ösztönzött) befejeznem, és kitűnő minősítéssel megvédenem a disszertációm. Különlegessége a dolgoknak, hogy első kolozsvári doktorandusza voltam a magyarországi témavezetőmnek, és egyfajta premier is volt, hogy a dolgozatom teljes mértékben magyar nyelven írhattam és védhettem meg. Ugyan ez okozott némi késedelmet a diploma átvételekor, hiszen az ezzel megbízott minisztériumi szervnek egy olyan bizottságot kellett összeállítania, amely képes volt megfelelően értékelni a dolgozatot, de végső soron minden fennakadás elhárult.   

Ha valaki még egyáltalán nem hallott Bernády Györgyről, annak hogyan tudnád összefoglalni röviden azt, hogy mivel foglalkozott?

Bernády György Marosvásárhely századeleji városépítő polgármestere volt. Az ő mandátuma alatt ment végbe az a típusú modernizáció, amely a korszakban jellemzővé vált (például az aszfaltozás, a kanalizálás vagy a villany-víz bevezetése), továbbá a város központi részének arculatában bekövetkezett máig látható változásokat szintén az ő nevéhez lehet kötni. Ugyanakkor országos szinten a másodvonalba sorolható erdélyi politikus volt, aki országgyűlési képviselőként és miniszteri biztosként is működött. Ami igazán izgalmas az életpályájában, az az, hogy tevékenysége a két világháború közötti időszakban is folytatódott, ugyanis visszatelepedett az időközben Romániához kerülő Erdélybe, ahol korábbi kapcsolati körét kiszélesítve megtanulta a romániai politikai életben való tájékozódást is. Személye így az 1920-as évek politikatörténeti vonatkozásában megkerülhetetlen. Ugyanakkor szerintem egy izgalmas életpályát leíró ember története is, aki belekóstolt a gyógyszerészet mellett a szabadkőművességbe, majd politikus lett, és mindezekkel együtt a magánélete is legalább hasonló fordulatokban gazdag. Közösségi kultusza, amely főleg pozitívnak minősíthető, Marosvásárhelyen és kisebb mértékben Szovátán létezik. 

Fodor János dedikál a Bernády György. Politikai életrajz című könyv marosvásárhelyi bemutatóján, 2017. október 27. Bereczky Zsolt fotója

A disszertációd nyomán elkészült könyv 2017-ben látott napvilágot. Mit gondolsz, milyen visszhangot kapott a kötet?

Valóban, a disszertáció kéziratának némileg átdolgozott változata könyv formájában is napvilágot látott a marosvásárhelyi Lector kiadó, a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, valamint a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának közös gondozásában. A kötet szakmai lektorának a témavezetőként a szöveget alaposan ismerő Romsics Ignácot kértük fel, a szerkesztői és szöveggondozási feladatokat pedig a kiadási terhek mellett Gálfalvi Ágnes látta el. Vagyis a végeredmény közös munka nyomán született, és ennek megfelelően az egyöntetűen pozitív visszajelzéseket is közös sikernek tartom. A kötetet az Erdélyi Múzeum-Egyesület pályáztatást követően Debüt-díjban részesítette, emellett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara is díjjal illette. Ezek a visszajelzések mindamellett, hogy jó érzéssel töltenek el, mindenképp visszaigazolják azt, hogy minden fáradtságot megért a dolog.

Fodor János a Bernády-kötet látszólag is jó hangulatú budapesti bemutatóján az MTA Könyvtár és Információs Központban, a könyvet méltató Rosmics Ignáccal, 2018. január 27-én

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem nemcsak alma matered, hanem munkahelyed is. Szeretsz tanítani?

Igen, de azért nem volt annyira magától értetődő, hogy itt maradok tanítani az egyetem elvégzése után, mint amilyennek tűnhet kívülről. Nyilván mindenképp szerettem volna a szakmát művelni, illetve némi habozás után az is világos volt számomra, hogy lehetőleg Erdélyben, Romániában maradva boldogulnék a felbukkanó lehetőségekhez igazodva. Ezek fontos szempontokká váltak, miután huzamosabb ideig Magyarországon és Csehországban tartózkodtam, illetve néhány gyakornoki és kutatói hónapot Brüsszelben töltöttem. Karrier szempontjából ezek a helyek csábító lehetőségeket tartogattak, azonban inkább itthon maradtam. A tanítás fokozatosan alakult ki, ugyanis doktoranduszként feladatom volt néhány 20. százados tantárgy szeminarizálása. Rengeteget tanultam ebben az időszakban, és rá kellett jönnöm, hogy megszerettem a tanítást, a tudás átadását a diákoknak. Előadni korábban is szerettem, és bár a tanítás ezt az ambíciómat úgymond kielégíti, továbbra is fontosnak tartom a történelem népszerűsítését a katedrán túli nagyközönség számára, ezért időmhöz és lehetőségemhez mérten mindig igyekszem eleget tenni az ilyen irányú felkéréseknek. Meglátásom szerint a történelemnek, legyen szó bármilyen korszakról, nem kell úgymond unalmasnak lennie, s bár meglehetősen kiforrott hagyományokkal rendelkező diszciplína, amelyet olykor újragondolunk, mondanivalója és tálalása szempontjából relevánsnak kell lennie az újabb technológiai kihívások korában is, korosztálytól függetlenül.

Fodor János a 2019-es évfolyam ballagásán tartott évzáró díszelőadáson

Van időd kutatni az egyetemi oktatás mellett?

A korábbi, főleg a doktoris évekhez képest a kutatásra fordítható idő jelentősen visszaszorult, mivel a tanítás, az erre való felkészülés és a nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatók, valamint államvizsgásaim tutorálása jelentik az elsődleges feladataimat. Persze emellett nyáron, illetve évközben, a kevésbé húzós időszakokban lehetőség szerint igyekszem kiélni a kutatói ambíciómat is, hiszen szerencsére rengeteg tématervem és ezekhez szükséges forrás van. Mindazonáltal a tanítást azóta teljes erőbedobással végzem, és rendkívül szerencsés és hálás vagyok, hogy alma materem vált a (szerintem sokkal több, mint) munkahelyemmé, ahol végső soron kiteljesedhetek. Tényleges pályakezdőként azonban igyekszem feladataim teljesíteni, de ugyanakkor borzasztóan tudok örülni diákjaim szemeim előtt történő fejlődésének, publikációik megjelenésének, TDK-s sikereiknek vagy akár egy-egy számukra izgalmas téma kapcsán történő megnyilvánulásaiknak.

A kutatói ambíciók kiteljesedésénél maradva milyen nagyobb projekten vagy projekteken dolgozol, amióta megvédted a doktori értekezésedet? 

Tervek és feladatok szerencsére bőven vannak. Úgy tervezem, hogy a disszertáció könyvbeli megjelenését követően egy darabig félreteszem Bernádyt mint témát. Nem feltétlenül untam meg, viszont ténylegesen több minden érdekel, mintsem bekerüljek egy kényszerű „Bernády-kutató” besorolásba. Ugyanakkor már korábban elterveztem, hogy a rengeteg érdekes és felgyűlt forrásból valamikor készítek egy dokumentumkiadványt, amely noha Bernádyhoz fog kötődni, mégis remek eszmetörténeti utazás lesz a 20. század első felének erdélyi politikai közegébe. A munka jól halad, és ha minden jól megy, ebből a közeljövőben kötet is lehet. Ugyanakkor, szintén ha minden jól megy, a jövő év első felére egy közös szerzős tanulmánykötetet adunk ki az Erdélyi Krónikás alapító kollégáimmal, barátaimmal (Fazakas László, Ferenczi Szilárd és Gál Zsófia). Ez esetben a szerzőség kiválasztását nem a közös- történelem népszerűsítő portálhoz köthető munkakapcsolat adta, hanem főleg az a szempont, hogy mindegyikünk kutatási területét lefedi, ugyanis a kötet témája egy többperspektívájú összehasonlítása Kolozsvárnak és Marosvásárhelynek a dualizmus utolsó évtizedeiben. Mivel mindkét város fejlődése szempontjából az egyik legdinamikusabb időszakról van szó, igazán izgalmas és újszerű eredményeket tudunk prezentálni ebben a könyvben. És nem utolsó sorban egy másik nagyobb projekt, ami a doktori utáni időszakban jött és azóta is különösen foglalkoztat, az Domokos Géza egykori kiadóigazgatónak, majd a rendszerváltást követően a romániai magyar érdekképviselet egyik fontos személyiségének politikai és társadalomszervezői életrajza. Bár ezen a projekten nem egyedül dolgozom, a személyiség komplexitása és a korszak bonyolultsága rengeteg részletkérdést vet fel, amely sokszor megakasztott az előrehaladásban. Minden esetre ez utóbbival kapcsolatosan is szeretnék kéziratot prezentálni. Mindemellett centenáriumi és egyéb évfordulós projekteken is dolgoztam. Fontosnak tartom kiemelni a rendszerváltásról szóló Elmúlt jelen címet viselő projektet. Ez egy több városban is megmutatkozó kiállítás (most épp a járványügyi helyzet miatt kényszerszünetel, de bemutatkozott Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és legutóbb Marosvásárhelyen – reméljük folytatódik, ahogy lehet), amely a romániai magyarok rendszerváltását mutatja be. Én nyilván történészként kapcsolódtam be, de a tervezőcsapat művészi, vizuális-kultúra és úgy egyáltalán egy interdiszciplináris megközelítésben képzelte el bemutatni az eseményeket. A projektnek egy weboldala is van, ami a kiállítás szünetelése híján látogatható (www.elmultjelen.ro), és itt akár személyes emlékeket is meg lehet osztani, vagy az igencsak gazdag idővonalat böngészni. Mindemellett, ami nem projekt, mivel folyamatos munka, és szintén szívügyként kezelem, az az Erdélyi Krónika történelmi portál, amelynek a 2017-es indítása óta számos tapasztalatot gyűjtöttem. Bővülő csapata, szerzői gárdája lett, továbbá megalakult a portált működtető egyesület (Erdélyi Krónika Egyesület), amely lényegében a szűkebb szerkesztői csapatból tevődik össze.  

Fodor János az Elmúlt jelen kiállítás kolozsvári megnyitóján tartott beszéd közben, 2020. augusztus 19-én. Bereczky Zsolt fotója

Jó, hogy említed az Erdélyi Krónikát, mert akartalak is kérdezni róla. Beszélnél egy kicsit a portálról? Hogyan működtök?

Az Erdélyi Krónika történelmi portál 2017. január 2-án indult. Ötletgazdája Fazakas László kollégám, aki korábban is működtetett egy blogot Kolozsvári Krónika néven, ahol főleg a saját kutatásai könnyedebb stílusban való feldolgozását és egyéb helytörténeti jellegű szövegeket közölt, ezeket kiegészítve hasonló érdeklődésű kollégák írásaival. Ehhez csatlakozva határoztuk el, hogy mi lenne, ha ezt egész Erdélyre kiterjesztenénk lefedve a különböző korszakokat is. Persze szorgosan figyeltük a jó példákat, legyenek azok külföldiek, vagy éppen Magyarországiak, ahol a Múlt-kor, vagy az Újkor.hu volt hangsúlyosan jelen webes felületen, hasonló történelem-népszerűsítő, de a szakszerűséget is komolyan vevő szándékkal. A portál anyagi helyzetének is valamiféle biztos alapot szerettünk volna létrehozni, így később, de szintén 2017 folyamán megalapítottuk az azonos nevű Erdélyi Krónika Egyesületet, amelynek alapítótagjai az akkori szerkesztőség magját jelentették: jómagam mellett Fazakas László, Ferenczi Szilárd és Gál Zsófia, akik azóta is aktívan szerkesztjük a portált és igazgatjuk az egyesület ügyeit, amely tulajdonképpen a kiadásért felel. Tulajdonképpen a portál egy szoros szakmai és baráti viszony szüleményének mondható. Azóta kezdőcsapatunk némileg bővült, így Olosz Levente, T. Szabó Csaba, Tőtös Áron és Tóth Gödri Iringó is sűrűn publikáló szerzőnk és szerkesztőnk lett, valamint korrektorunk és arculattervezőnk is van. Bár hozzátenném, hogy jórészt azóta is szabadidőnk és szenvedélyünk működteti a weboldalt, ugyanis a sokszor szerény pályázatok az egyesület és weboldal napi kiadásait tudják csak fedezni. Mindazonáltal az internet segítségével többezres követői létszámra tettünk szert, szerzői körünk is folyamatosan bővül. Mindannyiunk számára azt gondolom, hogy ez a szakmai szenvedélyünk valamiféle közszolgálati jellege: szakmai publikációink egyébként is születnek az előmenetelünk vagy kutatási eredményeink mivolta miatt, de emellett szeretnénk egy tágabb körben is ismertetni és közzétenni eredményeinket, tájékoztatni az érdeklődőket. Azóta számos pozitív visszajelzést bezsebelve azt gondolom, hogy bár még van hova fejlődni, de nagy eredmény az is, hogy sikerült megtartani a lelkesedést, összetartani a szűkebb-tágabb csapatot, és diverzifikálni a szerzői kört. Ugyanis pályakezdő egyetemistától vagy akadémikustól is ugyanolyan szívesen közlünk megfelelő írásokat, újabban pedig angol és román nyelvű cikkeket is közöltünk. Remélhetőleg utóbbi tendenciát tovább tudjuk bővíteni.

Fodor János az Erdélyi Krónika történelmi portált népszerűsíti a 2017-es Kolozsvári Magyar Napok rendezvényen szerkesztőtársaival, Gál Zsófiával, Ferenczi Szilárddal és T. Szabó Csabával

Ha szabadidődben éppen nem a történészi szakmához kapcsolódóan csinálsz valamit, akkor mivel foglalkozol szívesen? Hogyan tudsz kikapcsolódni?

Jó kérdés, hogy a történész, különösen akkor, ha tanít, mikor és hogyan kapcsol ki, főleg ebben a pandémia-helyzetben, miután gyakorlatilag március közepétől online zajlik az oktatás és a helyzettől függően nagyjából a teljes lezárástól a részleges kijárási korlátozásokig eléggé szűk határ van szabva. Tehát, ha mondjuk elvégeztem a dolgaimat, és felkelek a számítógép elől, majd aztán leülök a számítógép elé kikapcsolódni. 🙂 Tény, hogy szeretek szabadidőmben olvasni, igyekszem tájékozódni a szépirodalom területén a klasszikusoktól a kortársig, magyar és nemzetközi felhozatalban egyaránt. Persze emellett érdekelnek az önéletírások is. Másik dolog, ami szintén kikapcsolódásnak minősül, és amint lehet, gyakorlom, az a jó minőségű, de szórakoztató zenék és filmek fogyasztása. Előbbi nálam ízlés szempontjából a rockzenét jelenti, bár némi szakbarbárság is hozzátartozik, ugyanis olykor rockzenetörténettel is kacérkodom, utóbbi időszakban egyre komolyabban véve. Emellett – bár most hiányzik – hobbi szinten, egy jól összeszokott társasággal heti rendszerességgel focizni is jártunk, általában este, amely szintén hozzám közel álló tevékenységnek számít. 

Szőts Zoltán Oszkár

A cikkben szereplő fényképeket Fodor János bocsátotta a rendelkezésünkre

Ezt olvastad?

A rádiót nemcsak hallgatjuk, hanem mint technológia meghatározza mai életvitelünket. Csak gondoljunk bele, hogy internetünket wifin keresztül osztjuk meg, és