A másik Ince. A Szentszék politikája a törökellenes visszafoglaló háború utolsó évtizedében

A Budai Várnegyedben, a Hess András téren áll 1936, Buda visszafoglalásának 250. évfordulója óta egy szobor, amely XI. Ince pápát (1676–1689) ábrázolja. A talpazat hátoldalán a Szent Liga emlékérmét formáló reliefen XI. Ince, I. Lipót német-római császár, magyar és cseh király, Sobieski III. János lengyel király és Marcantonio Giustinian velencei dózse portréja látható. A Szent Liga háborúja az Oszmán Birodalom ellen és ezzel Magyarország legnagyobb részének hódoltság alóli felszabadítása tíz évvel XI. Ince halála után, az 1699. január 26-án megkötött karlócai békével ért véget. Ekkor már XII. Ince pápa (1691–1700) ült Szent Péter trónján, alakja azonban kevéssé ismert a magyar historiográfia számára.

Az alábbi írás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül közlésre.

A szerzővel készített interjúnkat lásd:

„A történelem nemcsak királyokról, hercegekről, vagy csatákról szól.” – Interjú Mihalik Béla Vilmossal

XI. Ince erőfeszítéseit Magyarország felszabadítására és a Szent Liga létrehozásának történetét már több mint 130 éve feldolgozta Fraknói Vilmos, míg közvetlen utódjának, VIII. Sándor pápának (1689–1691) és a bécsi udvarnak a kapcsolatairól német (Sigismund von Bischoffshausen) és magyar nyelven (Scheffler János későbbi szatmári püspök) is született egy-egy monográfia a 20. század elején. A háború utolsó évtizedének szentszéki politikája, XII. Ince időszaka viszont alig-alig feltárt.

A másik Ince egy nápolyi arisztokrata családba született 1615-ben Antonio Pignatelli néven, és húszéves korában került VIII. Orbán pápa udvarába. Egyházi pályafutása egyik fontos állomása volt a bécsi nunciatúra 1668–1671 között, ő volt az egyetlen bécsi nuncius, akit pápává választottak később. 1681-ben nyert bíborosi címet XI. Incétől, 1686-ban Nápoly érseke lett. 1691-ben öt hónapnyi széküresedést követően választották pápává – az utolsó, aki szakállt viselt –, amikor nagynevű elődje tiszteletére a XII. Ince nevet vette fel.

Megválasztását Bécsben nagy reményekkel fogadták. VIII. Sándor idején a szentszéki-Habsburg kapcsolatok lényegében megfagytak és már a diplomáciai kapcsolatok megszakítása merült fel. 1689 óta nem volt nuncius Bécsben, az ügyvitelt Francesco Tucci apát, nunciatúrai auditor látta el, míg Rómában Anton Florian von Liechtenstein herceg képviselte a császárt mint megbízott küldött, de a bécsi udvar 1690 végén már visszahívását készítette elő. XII. Incét azonban bécsi nunciusi időszakából személyesen is ismerték, és XI. Ince politikájának folytatását remélték tőle, ami előrevetítette a Szentszék megújuló támogatását a törökellenes háborúban. Erre különösen szüksége lett volna I. Lipótnak, aki 1688-tól kétfrontos háborúra kényszerült, miután kitört a magyar történetírásban pfalzi örökösödési háborúnak nevezett újabb konfliktus XIV. Lajossal. Mindeközben a keleti fronton a keresztény csapatok elvesztették az addigi balkáni hódításokat és a törökök 1690 őszén visszafoglalták Belgrádot is.

A XII. Incével kapcsolatos bécsi reményeket csak még inkább megerősítette, hogy az új egyházfő a szalánkeméni győzelem (1691. augusztus 19.) napjaiban 100 ezer rajnai forint segély küldéséről döntött. A javuló kapcsolatok erősítésére helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat: Liechtenstein herceg követi kinevezést nyert, míg Bécsbe Sebastiano Antonio Tanara korábbi lisszaboni nuncius érkezett. Ezzel egyidőben 1692 tavaszán a pápa újabb 100 ezer forintos segélyt adott Buda és Eszék megerősítésére. Várad visszafoglalását (1692. június 5.) követően pedig még ugyanabban az évben újabb 60 ezer forintot ítélt meg a visszanyert erősség felújítására.

A Szentszék azonban nem adta ingyen a segélyeket. XII. Ince pápa megválasztását követő hetekben mind inkább erősödő hírek érkeztek Tucci apáttól Bécsből, hogy a császári udvar egyre inkább hajlik a szultánnal való békére. Ezt erősítette, hogy a császár szövetségesei, különösen az angol és holland diplomácia szerette volna a törökkel kötendő békét elérni, részben azért, hogy a császár nagyobb erőket tudjon a nyugati frontra irányítani. A Szentszék célja ezzel szöges ellentétben állt. Az egyházfő mint padre commune, vagyis minden katolikus közös atyja, békét kívánt volna az európai katolikus uralkodók között, hogy azok közös erővel folytassák az Oszmán Birodalom kiűzését. Ez persze a római udvarnak politikai érdeke is volt: a francia-Habsburg vetélkedés észak-itáliai frontja már az Egyházi Állam határait veszélyeztette, míg a császári csapatok egyházi vazallusnak tekintett területeken követeltek hadi hozzájárulást és téli kvártélyt. A Szentszék éppen emiatt egyre inkább ahhoz kötötte az újabb törökellenes segélyt, hogy Lipót kössön békét a franciákkal.

Szintén a szentszéki segély ellenében hatott, hogy a pápai támogatásért több vetélytársa is akadt a császárnak. A törökellenes háború kezdeti éveiben ugyanis XI. Ince jelentősen támogatta Sobieski János lengyel királyt is, aki ezt szerette volna felújítani. A francia diplomácia pedig értelemszerűen elkövetett mindent, hogy akadályozza a császárnak küldendő segélyeket, és emiatt igyekeztek Rómában az angol trónról 1688-ban elűzött II. Stuart Jakab számára támogatást szerezni. Ez azért is volt fonák helyzet, hiszen az angol trónt megszerző III. Vilmos a pfalzi örökösödési háborúban I. Lipóttal volt szövetségben.

Az európai diplomáciai helyzet alakulása tehát azt eredményezte, hogy 1693 tavaszától a Szentszék egyértelműen és határozottan ahhoz kötötte a császári udvar további támogatását, hogy mielőbb kössenek békét XIV. Lajossal. Ez ráadásul egybeesett azzal, hogy az 1682-ben elfogadott gallikán cikkelyek után feszült szentszéki-francia kapcsolatok épp ekkoriban álltak helyre, XII. Ince megerősítette székükben az előző évtizedben kinevezett francia püspököket. Róma és XIV. Lajos kiegyezése aggodalommal töltötte el a bécsi udvart, és a Szentszék vonakodása, a törökellenes támogatás elmaradása mögött a francia befolyás megnövekedését látták.

Ráadásul a török fronton is elmaradtak a jelentős sikerek a Várad visszafoglalását követő években. Ugyan 1693-1694-ben Borosjenő és Gyula visszavétele sikeres volt, 1695-1696-ban a Frigyes Ágost szász választófejedelem irányítása alatt harcoló keresztény csapatokat leginkább vereség kísérte. Az 1695. szeptember 21-i lugosi csatában az itáliai származású Federico Veterani tábornok, az erdélyi császári csapatok főparancsnoka is elesett, míg Giovanni Battista Davia márki, a kölni nuncius, Gianantonio Davia unokaöccse fogságba esett, és sorsa még évekig foglalkoztatta a szentszéki diplomáciát.

A szentszéki-Habsburg viszonyt tovább terhelték a Liechtenstein herceg utódjául római követnek kinevezett Georg Adam von Martinitz gróf idején kipattanó, elsősorban protokolláris botrányok. A császári követnek elsősorban Róma kormányzójával volt precedencia vitája, amelyből több félreértés és botrány is fakadt. Így például 1696 júniusában az úrnapi körmenet rendje borult fel Martinitz gróf követelései miatt. Kettejük konfliktusa odáig fajult, hogy a követ rezidenciáján történt zavaros mérgezési eset után 1698 augusztusában Martinitz gróf már nyíltan Ranuccio Pallavicino kormányzót vádolta meg felbujtóként. Ez odáig fajult, hogy XII. Ince másfél éven keresztül nem volt hajlandó fogadni a grófot, amíg Bécsből meg nem érkezett az új követ.

A Szentszék politikájának érvrendszerében a béke sürgetése mellett szerepet kapott több más szempont is. Nehezményezték, hogy a császári udvar elfogadta a német protestáns fejedelmek katonai segítségét úgy a franciák, mint a törökök ellen, ami a római udvar álláspontja szerint a protestánsok további, aggasztó megerősödéséhez vezetett. Különösen fájlalták az Ernő Ágost braunschweig-lüneburgi hercegnek adományozott hannoveri választófejedelmi címet. A bécsi udvar álláspontja szerint azonban a protestánsok nagy segítséget nyújtottak a „kereszténység közös ellenségével”, az Oszmán Birodalommal szembeni küzdelemhez, miközben a „legkeresztényibb” király, XIV. Lajos szinte leplezetlenül támogatta a törököket. Hasonlóan problematikus pont volt I. Lipót és III. Vilmos szövetsége. A császári követekkel folytatott meghallgatásokon XII. Ince ugyan sosem jelentette ki nyíltan, hogy nehezményezi a Habsburg uralkodó és a katolikus apósát elűző, annak trónját elfoglaló angol uralkodó szövetségét, a törökellenes segély ügyét támogató spanyol követnek ezt 1696-ban már egyértelműen kifejtette az egyházfő. XII. Ince úgy nyilatkozott, hogy addig nem hajlandó újabb segéllyel támogatni a császárt, amíg az szövetségben áll az angol uralkodóval – ez persze azt is jelentette, hogy zárják le a pfalzi örökösödési háborút.

Erre 1697-ben került sor a rijswijki békekötéssel. Szinte ezzel egyidőben következett be a törökellenes visszafoglaló háborúban döntő fordulatot hozó zentai győzelem (1697. szeptember 11.). A császári diplomácia minden követ megmozgatott, hogy a pápát ígérete teljesítésére rávegye, ennek ellenére a Szentszék még hónapokig húzta az újabb segély folyósítását. A XII. Ince által adott utolsó pénzügyi segítségre végül 1698 áprilisában került sor, amikor Róma 200 ezer rajnai forint támogatást nyújtott Bécsnek. Azonban ekkoriban Bécsben már a törökkel való békekötés került napirendre, a pápai segélyt Kollonics Lipót bíboros, esztergomi érsek tervezete alapján így a protestáns segédhadak kifizetésére fordították volna.

A zentai csatáról és ennek következményeiről lásd korábbi cikkünket:

Savoyai Jenő és a zentai csata: A török kor vége Magyarországon

A karlócai béketárgyalások megkezdése előtt Andrea Santacroce bécsi nunciuson keresztül a Szentszék egy kilencpontos jegyzéket juttatott el a császárhoz, amely elsősorban az Oszmán Birodalom területén élő katolikusok helyzetével foglalkozott. Ebben szorgalmazták a katolikus főpapok szabad mozgását az oszmán fennhatóságú területeken, a katolikus templomok védelmét és különösen pedig a csiprovci ferences kolostor újjáépítését. A Szentszék szerette volna elérni, hogy rabváltó trinitárius szerzetesek telepedhessenek le Konstantinápolyba, akik a török fogságba esett katolikusok kiszabadításában segíthettek volna. Szintén külön római kívánság volt, hogy a jeruzsálemi Szent Sír védelmét a ferencesek kapják vissza, és ne akadályozzák a katolikus zarándokokat annak felkeresésében. A nuncius ugyancsak szorgalmazta, hogy a béke biztosítsa VI. Ignác Péter szír katolikus pátriárka helyzetét, aki az Oszmán Birodalom területén élő katolikusok vezetője lehetett volna.

A békekonferenciára küldött velencei és császári követek biztosították Santacroce nunciust, hogy a katolikus hívek védelme elsőbbséget fog élvezni a tárgyalások során. Az 1699. január 26-án megkötött béke tizenharmadik pontja foglalkozott végül az Oszmán Birodalom területén élő katolikusokkal. Megerősítette a korábbi szultánok által a katolikus híveknek és papságnak adott engedményeket, valamint elérte, hogy templomaikat felújíthassák és újakat építhessenek. Védte a cikkely a katolikusokat bármilyen további zaklatás ellen is, és a német-római császár konstantinápolyi követére bízták, hogy vallási kérdésekben és a jeruzsálemi zarándokhelyek ügyeiben a szultánnál eljárhasson.

A karlócai béke lényegében véget vetett a 150 éves hódoltságnak, igaz a Temesköz még húsz évig, az 1718. évi pozseraváci békéig oszmán uralom alatt maradt. A törökellenes háború mögött széleskörű európai összefogás állt, a Szent Liga megszervezésében XI. Ince pápának és a szentszéki diplomáciának óriási szerepe volt. A háború utolsó évtizedében azonban már megváltozott nemzetközi politikai légkörben folyt a hadakozás. XII. Ince pápának emiatt már megváltozott a mozgástere, a Szentszék már nem tudta felvállalni a korábbi politikát. Ráadásul mind fenyegetőbb közelségbe került a gyermektelen utolsó spanyol Habsburg uralkodó, II. Károly romló egészségi állapota miatt egy újabb kiterjedt európai konfliktus. A karlócai békekötés után bő másfél esztendővel, 1700. szeptember 27-én hunyt el XII. Ince pápa. II. Károly spanyol király csupán kevesebb, mint másfél hónappal élte őt túl, akinek 1700. november 1-jén bekövetkezett halála hamarosan kirobbantotta a spanyol örökösödési háborút.

Mihalik Béla Vilmos

Ezt olvastad?

Ünnepek, emléknapok és kerek évfordulók 2024-ben

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt

X