Mátyás király halálhírének története Itáliában

Azt hiszem, mind egyet értünk azzal a közhelyességig ismételt állítással, hogy az információ hatalom, és ez természetesen a reneszánszkorban sem volt másképp, Hunyadi Mátyás halála pedig olyan esemény volt – ahogy ezt látni fogjuk – ami az ekkor rendkívül megosztott Itáliában azonnali lépéseket kívánt – márpedig a fake news ekkor is létező jelenség, sőt, korunk emberének sokkal kevesebb idejébe és energiájába kerül, hogy a hírek valóságtartalmáról meggyőződhessen. Ludovico Maria Sforza régenshercegnek erre két hét sem volt elegendő, de kezdjük az elejétől.

Aragóniai Beatrix és Hunyadi Mátyás (Hung-Art)

Mátyás király 1490 tavaszát Bécsben töltötte. Antonio Bonfini leírása szerint virágvasárnap, április 4-én részt vett a hosszú szertartáson, aminek végén lovaggá ütötte a távozni készülő Francesco Bollani velencei követet, ami a két – korábban feszült viszonyban lévő – állam közeledésének szimbolikus gesztusa volt. Ekkor még senki nem tudta, hogy ez lesz az uralkodó utolsó politikai lépése. A várba visszatérve éhségre panaszkodott, ami nem csoda, hiszen a források szerint egész nap nem evett, fügét hozatott, ami viszont nem ízlett neki, és ettől éktelen haragra gerjedt. Beatrix királyné ekkor érkezett haza Bécs templomainak végiglátogatásából, és megpróbálta férjét csillapítani, sikertelenül. A királyt hirtelen szélütés érte, az állapota pedig percről percre súlyosbodott, annyi ereje maradt, hogy a főurakat és a királyi az ágyához hívja, rövidesen azonban már beszélni sem tudott. Két nap agonizálás után, április 6-án reggel 7 és 8 óra között halt meg. Eddig a haláleset, azonban ennek részletei az itáliai követeket nem különösebben foglalkoztatták. Az eset nem lephette meg a kortársakat, az uralkodó az elmúlt években sokat betegeskedett, és annak ellenére, hogy ő is felismerte, hogy az örökösödési kérdést mihamarabb rendeznie kell, az ország teljesen felkészületlenül állt az új helyzet előtt.

Most tekintsük át röviden Mátyás itáliai kapcsolatait, és azt, hogy a halálhír miért kívánt azonnali lépéseket. Köztudott, hogy Aragóniai Beatrix királyné I. Ferdinánd nápolyi király leánya volt, akinek húga, Eleonóra I. Estei Hercules ferrarai herceg felesége lett. Mellesleg kisebbik fiúk, Hippolit Beatrix közbenjárásra esztergomi érsek lett. A magyar királyné rendkívül ambiciózus volt, vezető szerepét férje halála után is meg akarta őrizni. Noha a cikk tárgya nem ez, de meg kell jegyeznünk, hogy ebből adódóan valószerűtlennek tartjuk azt a pletykát, hogy Mátyást megmérgezte, hiszen tisztában kellett lennie saját népszerűtlenségével, és azzal is, hogy a magyar nemesség nőt nem fogadna el a trónon.

Aragóniai Eleonóra (ferraraterraeacqua.it)

Mátyás másik, kevésbé közismert, ám annál fontosabb itáliai rokonai a milánói Sforzák, ugyanis a királynak Beatrix heves tiltakozása ellenére is sikerült elérnie, hogy örökösének kijelölt törvénytelen fia, Corvin János és Sforza Mária Blanka hercegnő 1487-ben aláírják házassági szerződésüket. A Giovanni Maria Sforza helyett a tényleges hatalmat gyakorló Ludovico Maria Sforza régens tehát szintén érintett volt a trónharcokban.

Sforza Blanka (Alchetron)

A Szentszékkel Mátyás kapcsolata uralkodása első éveit leszámítva mindvégig feszült volt, különösképp azért, mert a magyar király a török elleni védekezésre kapott segély nagy részét a nyugati hódításainak fedezésére költötte. Firenzével és Velencében kapcsolatban szintén a feszültség volt a jellemző, bár ahogy láttuk, a kikötőváros és a Magyar Királyság közötti kapcsolat 1490-re elkezdett javulni, ezek az államok viszont nem voltak a trónöröklés kérdésében fokozottan érdekeltek.

Most nézzük meg a hírterjedés sebességét és irányát. A térkép elkészítéséhez a Milánói, a Modenai és a Mantovai Állami Levéltárakban őrzött, valamint az MTA Kézirattárában található, Simonyi Ernő által összeállított Flórenczi Okmánytár témához kapcsolódó 54 forrását használtam föl. A források mind diplomáciai levelek, köztük találhatóak követjelentések és követutasítások, részvétnyilvánítások és erre válaszok, stb.  Ezen a ponton szeretném leszögezni azt, hogy az itt látható adatok félrevezetőek lehetnek: az az időpont ugyanis, amit az ábrán láthatunk, és az, amikor a hír ténylegesen megérkezett az adott államba, nem feltétlenül esik egybe, én a forrással bizonyítható legkorábbi dátumot tüntetem föl, azonban Róma esetében teljesen valószerűtlen, hogy április 20-a előtt ne tudtak volna a halálhírről.

Az információterjedésnek két hullámát figyelhetjük meg: Az első április 12-19 közötti időszak, amikorra a halálhír valamilyen módon eljutott az egyes udvarokba, majd az itáliai államok közötti levelezés kap nagyobb hangsúlyt, ezekben a napokban győződtek meg ugyanis az egyes udvarokban arról, hogy nem egy újabb álhírről van szó, hanem a király valóban meghalt. Ezzel kapcsolatban két kérdés vetődhet föl az Olvasóban. Egyrészt a viszonyítás kérdése: mennyire tekinthetjük a korszakhoz képest gyorsnak a hírterjedést. Másrészt pedig az, hogy miért kellett ennyi idő ahhoz, hogy a hír valóságtartalmáról meggyőződjenek.

Az első kérdésre a választ akkor kaphatjuk meg, ha megvizsgálunk néhány hasonló adatot: C. Tóth Norbert például 1464-ben, Podjebrád Katalin halála időpontjának meghatározása kapcsán megemlíti, hogy lényeges események esetében a hírek nagyon gyorsan eljutottak a célállomásra, 1395-ben például Mária királynő halálhíre 5 nap alatt jutott el az 1000 km-re lévő Raguzába. Jankovich Miklós szerint 1556-ban a futárok esetében, ha nem váltották a lovakat, akkor 7-12 km/órás, ha pedig igen, akkor 12-15 km/órás átlagsebességgel kell számolnunk. Napi 12 óra utazás esetén pedig körülbelül 6 lócserére volt szükség.  A forrásanyagban a hírek terjedéséről a levelek késése kapcsán Mátyás király milánói követe is közöl egy adatot: Szerinte egy lovasnak Bécsből Milánóba 10 nap alatt a legkényelmesebb tempóban is meg kellett érkeznie. A két város kb. 620 km-re van egymástól, tehát napi 60 km komolyabb megterhelés nélkül is teljesíthető. Tehát Velence esetében az adataink mindenképp valósnak tekinthetők, és az első kérdésre azt a választ adhatjuk, hogy a hírterjedés sebessége a hír relevanciájának megfelelő volt a kor adottságai szerint.

A második kérdésre a választ a forrásaink adják meg. A Bécsben tartózkodó követek természetesen már aznap elküldték jelentéseiket, azonban ezek közül is csak a milánói követ és a pápai legátus levelei maradtak fönn, és minden valószínűség szerint már ezek sem az elsők a nap folyamán, hiszen mindkettő bőbeszédű, ennél a reggeli órákban egy sokkal gyorsabb, pár mondatos tájékoztatást küldhettek. Azonban tudjuk, hogy Maffeo Treviglio milánói követ április 6-án írott jelentését még 20-án sem kapta meg Ludovico Maria Sforza. Mi áll ennek hátterében? Az általam feldolgozott forrásokban többször is megjelenik, hogy az utak rendkívül veszélyesek voltak, a küldöncöket rendszeresen kirabolták, adott esetben akár meg is ölték. Az információt minden lehetséges módon próbálták védeni, gyakori volt például a rejtjelezés vagy a levelek két példányban történő megírása, azonban ez sem mindig járt sikerrel. Azonban a hivatalos forrásból történő tájékoztatás késése okozta azt, hogy egy ilyen sürgős kérdésben is hetekig tartott a bizonytalanság.

Ennek kapcsán kell szót ejtenünk az első ránézésre csak protokolláris szerepet betöltő részvétnyilvánításokról. Mint már többször utaltunk rá, Ludovico Maria Sforza április 20-án még mindig nem tudta, hogy hitelt kell-e adni a híresztelésnek, ugyanis Francesco Fontana, Mátyás milánói követe olyan hírt is kapott, hogy a király egészséges, noha ekkor már több helyről is épp az ellenkezőjét hallották, a hivatalos jelentés azonban még mindig nem érkezett meg. A Milánó melletti Vigevanóban tartózkodó régens és titkára, Bartolomeo Calco több, egymásnak írott levele is fennmaradt, valamint a levelezés eredményeképp megírt részvétnyilvánítások. A herceg ekkor írta meg szinte szó szerint ugyanazt a részvétnyilvánítást Beatrix királynénak, Corvin Jánosnak, illetve az általa legfontosabbaknak tartott udvari főméltóságoknak, például Kinizsi Pálnak vagy Nagylucsei Orbánnak (a főurakhoz írottak közül kizárólag ez utóbbi maradt fönn, a többi címzett neve itt van felsorolva). Minden levél úgy kezdődik, hogy a régens meglepődésének ad hangot, hogy bár több helyről is eljutott hozzá Mátyás halálhíre, sem a magyar udvartól, sem pedig a követétől nem kapott erről értesítést, ezért még bízik benne, hogy csak álhírről van szó. Ha viszont mégis igaz lenne, akkor a kornak megfelelő formulákkal fejezi ki együttérzését és méltatja az elhunytat. (Mellesleg a Beatrixnak írott levél második felében kedves rokonát, Corvin Jánost a királyné anyai szeretetébe ajánlja, így nyíltan az özvegy értésére adta, hogy Milánó Corvin mellett áll.) Erre a levélre mindenképp válaszolni kellett, ez pedig értelemszerűen csak a részvétnyilvánítás megköszönése, ezáltal pedig a halálhír megerősítése, vagy pedig annak cáfolata lehetett.

Ha pedig már biztosra vesszük a hír valóságtartalmát, akkor nézzük meg az eseményeket a Bécsben tartózkodó követek szemszögéből. Ők mit tartottak említésre méltónak a  virágvasárnaptól nagykeddig tartó időszak eseményeiből? A levelekben Mátyás halálának körülményeiről csak nagyon ritkán esik szó – ahol igen, ott leginkább a virágvasárnapi rosszullét mellett a füge jelenik meg. A pletykák szintén csak elvétve jelennek meg. Néhány jelentésben félmondat erejéig utalnak a Mátyás megmérgezésével kapcsolatos szóbeszédre, ám egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget neki. Érdekes viszont, hogy a legkorábbi pletyka, amit a megvizsgált forrásbázisban találtam, nem a királlyal, hanem Beatrix-szal kapcsolatos. Az április 11-én keltezett, ferrarai herceghez írott jelentés szerint már ekkor azt találgatták az udvarban, hogy ki lehet majd az özvegy új férje, aki ekkor még váltig állította, hogy soha többet nem hajlandó férjhez menni.

Costabili ferrarai követ jelentése (Vestigia)

Azon, hogy a haláleset részletei csak elvétve jelennek meg a több, mint 50 levélben, nem kell csodálkoznunk. A nagypolitika számára az április 4-6. közötti eseményekből egyedül az volt a releváns információ, hogy a király meghalt. Ebből következett az, ami sokkal lényegesebb volt a körülményeknél: a trónutódlás. A forrásanyagban pedig már a király halála napján kelt levelek nagyrészt erről szólnak. Ráadásul láthattuk, hogy a követeknek és a küldöncöknek milyen nehéz és veszélyes volt a feladata, és mennyire nehéz volt eljuttatni a híreket a címzetthez. A jelentésekben tehát kizárólag a lényegre koncentráltak, mellékes körülmények, irreleváns érdekességek elmeséléséről egy ilyen fontos kérdés esetében szó sem lehetett.

Végezetül pedig néhány szót a Mátyás halála kapcsán történő reprezentatív eseményekről. Ezekről két esetben maradt fönn adat, mindkettő Firenze kapcsán, a köztársaság és annak nápolyi, illetve római követével való levelezéséből. Innen tudjuk, hogy a pápa április 20-án tartott gyászmisét a magyar uralkodóért, I. Ferdinánd nápolyi király pedig május 2-án az impozáns San Domenico-székesegyházban, azonban biztosak lehetünk abban, hogy a többi itáliai államban is tartottak hasonló megemlékezést, különösen a szintén közeli rokon Ferrarában és Milánóban.

Nápoly, San Domenico-székesegyház (www.napolike.it)

Összegzésképpen tehát megállapíthatjuk, hogy Mátyás király halála nem csak a magyar történelemben lényeges esemény, hanem közvetve vagy közvetlenül több itáliai államot is azonnali lépésre késztetett. Ezt hátráltatta az, hogy noha a hír már kb. 1 hét- 10 nap alatt eljutott valamilyen módon az adott udvarba, ennek hivatalos forrásból történő megerősítésére több hetet kellett várni. A téma fontosságát mutatja az is, hogy az eddig feldolgozott forrásanyagban az itáliai államok közötti levelezésben is központi kérdésként jelennek meg a magyarországi események, és valószínűnek tartom, hogy az olaszországi levéltárakban történő kutatás folytatásával további források fognak előkerülni.

De mit is üzenhet a mai kor emberének ennek a néhány hétnek a diplomáciai levéltermése? Számomra leginkább azt, hogy hír és álhír megkülönböztetése nem csak számunkra kihívás, de Ludovico Maria Sforza példája a részvétnyilvánításokkal azt is megmutatja, hogy hírforrásaink hitelességének ellenőrzésekor mennyi eszköz áll rendelkezésünkre: Ha kellően kreatívak vagyunk, akár a protokollt is felhasználhatjuk.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-18-2-I-PPKE-28 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával készült

A cikk a Vestigia Kutatócsoport tevékenysége keretében készült.

 

Felhasznált irodalom

Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Ford. Kulcsár Péter. Bp., 1995.

Tóth Norbert: Mátyás király első felesége. S. a. 2019.

Magyar diplomácziai emlékek Mátyás király korából 1458–1490. Szerk. Nagy IvánNyáry Albert. Bp., 1878.

Kovács Péter: A Szentszék, a török és Magyarország a Hunyadiak alatt. In: Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve. Szerk. Zombori István. (METEM könyvek) Bp., 1996.

Kovács Péter: Egy középkori utazás emlékei (Estei Hippolit utolsó utazása Magyarországon). Történelmi Szemle 32. (1990) 101–127

Szerk. Simonyi Ernő: Flórenczi okmánytár I-II, őrzőhely: MTA Kt. é.n.

Fraknói Vilmos: Hunyadi Mátyás király 1440-1490. Bp., 1890.

Fraknói Vilmos: Oklevéltár a magyar királyi kegyúri jog történetéhez. Bp., 1899.

Galla Ferenc: Mátyás király és a Szentszék. In: Mátyás király emlékkönyv I. Szerk. Lukinich Imre. Bp., 1940.

Miklós Jankovich: Pferde, Reiter, Völkerstürme. München–Basel–Bécs, 1975.

Jászay Magda: Párhuzamok és kereszteződések az olasz-magyar kapcsolatok történetéből. Bp., 2000.

Jászay Magda: Velence és Magyarország. Egy szomszédság küzdelmes története. Bp., 1990.

Kubinyi András: Két sorsdöntő esztendő. Történelmi Szemle 33. (1991) 1–54.

Kubinyi András: Mátyás király. (Tudomány – Egyetem) Bp., 2001.

Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János 14731504. Bp., 1894.

Szovák Márton: I rapporti magiari nello sguardo di Bernardino Zambotti. Verbum Analecta Neolatina 17. (2016) 129–146

Teke Zsuzsa: A velencei külpolitika főbb vonásai a XV. században. Történelmi Szemle 11. (1968)

Teke Zsuzsa: Mátyás és Firenze. Magyar Tudomány 12. (2008)

Vestigia Adatbázis: www.vestigia.hu

Kriston Dorottya

Ezt olvastad?

Habsburg Albert halála és Hunyadi Mátyás trónra kerülése közötti időszak sajátossága, hogy számos ún. több- és sokpecsétes oklevél, levél került kibocsájtásra,