Megemlékezés a roma holokauszt áldozatairól és a Cigány Történeti – Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ átadása

Szombaton, augusztus 2-án a roma holokauszt 70. évfordulójának alkalmából tartott megemlékezésen adták át a Cigány Történeti-, Kulturális-, Oktatási- és Holokauszt Központot Csepelen. Az ünnepségen beszédet mondott Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke és Áder János köztársasági elnök.

Az államfő beszédében kiemelte, hogy „a tisztelet, mindenkit megillet, a legszegényebbeket, a legelesettebbeket is.  Mindenkit, aki maga is tiszteletben tartja mások szabadságát, emberi jogait, emberi méltóságát. Politikai nemzetünk erejét növeli, ha tiszteljük egymásban az embert, és tiszteljük egymásban a magyart.” „Azért gyűltünk össze, hogy közösen utasítsuk el a faji megkülönböztetés minden formáját, minden megnyilvánulását” –hangsúlyozta.

Áder János szerint az áldozatok emléke előtt fejet hajtva ki kell mondani, hogy az akkori magyar államnak súlyos felelőssége van abban, hogy ez megtörténhetett hazánkban. Ki kell mondani, hogy a hazánk német megszállását követő tragédia az akkori magyar államnak is szégyene. A népirtásokért viselt felelősség nem egyedül a hitleri Németországé. Súlyos és elévülhetetlen felelősség terheli az európai országok náci kollaboránsait is. AZ államfő leszögezte: ami ebből a mi szégyenünk, azzal nekünk, magyaroknak kell szembenéznünk.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke az ünnepségen arról beszélt, hogy ez a nap a gyász, az emlékezés és az újjászületés napja. „Ez a Központ fontos lépés ahhoz, hogy megismerjék kultúránkat, hagyományainkat, fájdalmunkat és mély sebeinket.” –mondta. Az emlékház azérti is fontos, mert azon keresztül „megismerhetik a cigány kultúrát, a cigány közösség múltját, jelenét és talán jövőjét is, és megértik azt, hogy az embert a cselekedetein keresztül ítélhetjük meg.”

Az ünnepi beszédek után felavatták és megkoszorúzták a roma holokauszt áldozatainak emléktábláját, majd átadták a központot, és elhelyezték az emlékezés virágait.  A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra SS-katonák több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.

-MTI-

 

 


A Roma Polgári Tömörülés a Cigány Történeti-, Kulturális-, Oktatási- és Holokauszt Központról: 

2012-ben Németh Győzőné és Németh Zoltán közösségi célzattal a telket lakóingatlannal együtt felajánlotta a Roma Polgári Tömörülés részére. A felújítási munkálatokat a Roma Polgári Tömörülés saját forrásból és magánadományokból biztosította, a ház és a hozzá tartozó telek felújítását 2014 júliusára fejezte be. Civil kezdeményezés és összefogás eredményeként létrejött egy komplex, roma kultúrát, történelmet, hagyományos mesterségeket bemutató központ, ami Magyarországon és Európában is egyedülálló intézményként fogja betölteni küldetését. Sokrétű és összetett feladatot lát el a jövőben, melyek között a hazai roma közösségek történelmének, kultúrájának megismertetése, és ezen keresztül az önmeghatározás és önismeret megerősítése az átfogó cél.

A Cigány Történeti-, Kulturális-, Oktatási- és Holokauszt Központ kiállítótermei:

Holokauszt Emlékszoba és Cigány kultúrtörténeti és holokauszt bemutató interaktív bemutató terem

A vészkorszakban áldozatul esett összesen mintegy félmillió roma közül 23 ezren Auschwitzban lelték halálukat. A Roma Holokauszt nem csak a romák ügye, hanem közös ügy, az országé, Európáé és a világé. A Holokauszt Emlékszoba dokumentumai segítik az emlékezést, megerősítik a látogatók tudatát abban, hogy a Roma Polgári Tömörülés nem ért egyet semmilyen torz, szélsőséges eszmével, amely népeket, társadalmi csoportokat különböztet meg egymástól faji alapon, tesz bűnbakká az eltérő bőrszínük okán, vagy vallási és világról alkotott kép különbözősége okán.

Képzőművészeti és irodalmi szoba

Ez a rész alkalmas a régi roma kultúra és hagyomány gyűjteményeinek tematikus bemutatására, valamint kortárs roma művészek műalkotásokon keresztül történő bemutatkozásának is helyszínéül szolgálhat. A helyiség állandó- és időszaki kiállításokkal várja az ide betérőket, iskolai csoportok tárlatvezetést kaphatnak, de a pedagógusok célirányos továbbképzését is vállalhatja a Központ. Az irodalmi szoba funkciót is betöltő helyiség a kortárs roma költők, írók, művészek bemutatkozásának helyszíne, műveik, produktumaik bemutatására alkalmas közösségi térként funkcionáló intézményrész. Irodalmi, közéleti, művészeti tárgyú tematikus megbeszélések, találkozók műhelyeként funkcionáló intézményrész.

Cigány mesterségek szobája

Ez a még élő hagyományos szakmák számára kiállítási lehetőséget nyújtó intézményrész. A rendszeres termékbemutatók rendkívül széles skálán segíthetik a különböző – hagyományos roma foglalkozások újjáélesztését pl: szőnyegszövés, kosárfonás, kovácsolás, bútor – és gyermekjáték készítés, népviselet varrás-árusítás, stb. A hagyományos cigány mesterségek eszközeit és technikáit élőben lehetne tanítani, és gyakorolni (sármunkák és agyagozás, kosárfonás, faragás, szövés, fonás, kovácsolás stb.) a gyermekek bevonásával. Az alkotás, a kézműves munka adta öröm pszichés folyamatai az elfogadás és kíváncsiság felé tudják elmozdítani a gyerekeket, ami a szolidaritás alapja.

„Ez a hely kegyelet és tiszteletadás azok emléke előtt, akiknek életét erőszakos módon, egy gyilkos eszme szellemiségét követve szakították meg. Az utókor főhajtása a mártírok, az ártatlan véráldozatok, az elhurcoltak előtt. Ismernünk kell embertársainkat, közös kultúránkat, gyökereinket, hogy lebontsuk az előítélet falait, ezáltal befogadók és ne kirekesztők legyünk. Egyéni sorsok és egyéni felelősségek formálják társadalmunk, de tartalmas és értékes jövőt csak közös összefogással, erkölcsileg is megtisztult alapokra lehet építeni.”- Makai István


 

 

Ezt olvastad?

Harmadik kötetéhez érkezett a Napi Történelmi Forrás Online Folyóirat és Műhely fiatal szerzőinek a mindennapi történelmet, és az azt olvashatóvá