Megnyitott a Lajta Monitor Múzeumhajó

Pénteken, augusztus 15-én adták át a Lajta Monitor Múzeumhajót a Parlament előtt számára kialakított kikötőben. A hajó felbecsülhetetlen értéket képvisel, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen fennmaradt, úszóképes hadihajója. Hende Csaba honvédelmi miniszter és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke vágta át a megnyitást jelképező, nemzeti színű szalagot. A kiállított monitort november végéig látogathatja a közönség.

Eredetileg augusztus 20-ra tervezték a hajó felavatását, de – valószínűleg az ünnepségek miatt – előbbre hozták a megnyitót. A résztvevők között volt Boross Péter, volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Farkas Anikó, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnöke, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság több tagja, honvédtábornokok és tisztek is.

Fotó: Gyenes Andrea

Dr. Kovács Vilmos, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka köszöntőbeszédében elmondta: „A Lajta Monitor nem csupán egy öreg hajó a múltból, hanem történelmünk, hadtörténelmünk egyik legjelentősebb tanúja. Az Európában egyedülálló 143 éves hajó Magyarországon készült 1871-ben, és több mint ötven esztendeig szolgálta a magyar honvédséget, pontosabban a flottillát.” Kiemelte, hogy a hajó ma látható, újjáépített állapota a Neszmélyi Hajóskanzen-Zoltán Gőzös Alapítvány, a Hadtörténeti Múzeum, a Honvédelmi Minisztérium és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság jelentős támogatásának köszönhető.

A 2009-ben elnyert Európai Uniós pályázati pénzből a hajót az 1887-es állapotának megfelelően újították fel. A rekonstrukció több mint 100 millió forintos támogatásból valósult meg.

Fotó: Gyenes Andrea

Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy a Lajta Monitor a világ egyik legkorszerűbb hadihajójának számított építésekor. „Hajó volt, amely a haza védelmében hordozta legénységét, fegyver volt, ami jó szolgálatot tett sok harcban és hősök vérével öntözött csatatér volt, amelyen matrózaink találkoztak a sorsukkal, ezért szent hely.”- fogalmazott a miniszter.

“Elhoztuk ezért a Lajta Monitort ide, a nemzet főterére, hogy az első világháború kirobbanásának centenáriumi esztendejétől a Parlament előtt kikötve beszéljen a múltról. Beszéljen egy nemzedékről, amelynek nehéz élet jutott osztályrészül.” „Arról a nemzedékről, amelynek meg kellett tapasztalnia, hogy minden erőfeszítése ellenére az ország elvesztette a Nagy Háborút– de nemcsak a háborút, hanem a trianoni békeszerződésben Szent István országának kétharmad részét és honfitársaink harmadát is.”– mondta a honvédelmi miniszter.

Fotó: Gyenes Andrea

Hende Csaba párhuzamot vont a hajó és a magyar katonák sorsa között: A monitor „a háború után, a civil életben kavicsbányászattal foglalkozott, majd félredobva várta az enyészetet, hasonlóan az élet peremére szorítva, mint azok a honvédek, akik végigharcolva a második világháborút csak kemény munkával találták meg a helyüket újra a békében.” A helyreállítóknak mondott köszönet után pedig a miniszter kiemelte: „A megújult Lajta Monitor egy erős Magyarország hajója, ami figyel a múltjára, hogy értse a jelent és birtokba vehesse a jövőt.”


Fotó: Gyenes Andrea

A beszédek után felvonták a tatlobogót. Majd a hadihajók fedélzetén hősi halált halt katonák emlékére, és a Lajta fedélzetén elsőként elhunyt Huj János halálának 100. évfordulója alkalmából virágkoszorút bocsátottak a Duna vízére. Ezt az AM 32 Dunaföldvár katonai hajó díszsortüze kísérte.

A Lajta Monitoron látható kiállítást a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesülete, a Zoltán Gőzös Alapítvány és a Császári és Királyi Duna-flottilla Hagyományőrző Egyesület készítette el. A hajó az Országház Látogatóközpontjának része.

A Magyar Múzeumok honlapján a hajó látogatásával kapcsolatban a következő információkat találjuk: “A hajón állandó tárlatvezetés biztosítja a látogatók szakszerű tájékoztatását. Csoportok külön bejelentkezése is lehetséges. A hajó nyitva tartása a Hadtörténeti Múzeum nyitva tartásához igazodik, nyári időszakban 10 – 18 óráig, október 1-től november 2-ig 10 – 16 óráig látogatható, a hétfői napok kivételével. Látogatása díjtalan, de csak vezetett csoportokban lehetséges, melyek a nyitvatartási időben minden egész és fél órakor indulnak. Diákcsoportoknak előzetes bejelentkezés szükséges, ez a torlódások elkerülésére ajánlott egyéb nagyobb csoportoknak is.”

(Update: A Lajta Monitor Múzeumhajó 2015. május 1-től ismét látogatható.)

Részletesebb történetét, részeit, fegyverzetét, felújításának lépcsőfokait a Honvédelmi Minisztérium oldalán olvashatjátok.

Kattints a képre, és nézd meg fotóinkat a Lajta Monitor Múzeumhajóról!

Fotók: Gyenes Andrea

Ezt olvastad?

A megszálló román hadsereg kivonulásának második szakaszára – az antant elvárásai szerint – november közepén került sor, amikor kiürítették a