Megújul(t)-e a történelemtanár eszköztára?

A 2015/16-os tanévben új történelemtankönyv kerül a középiskolás diákok iskolapadjára. Erről a pedagógus körökben nem mozgó érdeklődők is hallhattak többek között az online médiából. Több tucat cikk foglalkozik a közoktatásban hamarosan bevezetésre kerülő tankönyvekről. E sorok írójának nem célja véleményt alkotni róla, aki tájékozódni szeretne, az megteheti, kezdetnek talán az Eduline.hu cikkválogatását tudjuk ajánlani. Vannak azonban olyanok, akik nem kerülhetik meg a diskurzust az új tankönyvekről, hiszen dolgoznak velük. A középiskolai fiatal történelemtanárok nem mennek el a változások mellett szó nélkül, ezért egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül egy asztalhoz ültetik az érintettek képviselőit. Mai írásunkban ezt a rendezvényt ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Történelem- és Politikatudományi Osztálya 2013 decemberében útjára indított egy rendezvénysorozatot, melyben a doktoranduszokat érintő szakmai kérdésekről beszélgethetnek kötetlen keretek között kompetens kutatókkal. A DOSz Café névre hallgató sorozat 2015. március 20-án érkezik el a IX. állomásához, mely a „Megújul(t)-e a történelemtanár eszköztára?” címet viseli. Szervezői a történész doktoranduszok közül azok, akik középiskolai tanárként is tevékenykednek, és erősen érintettek az új történelemtankönyv sikerességében. A téma aktualitását mi sem mutatja jobban, mint hogy az elmúlt időszakban több olyan rendezvény volt, ahol az új tantervi szabályozás, az új tankönyvek és más kérdések kerültek középpontba. Ilyen volt a kísérleti tankönyvek bemutatója az ELTE-n 2014 őszén, vagy a Magyar Történelmi Társulat 2014. május 31-i közgyűlése utáni tankönyvvita. A szervezők úgy gondolták, hogy elég idő telt el ahhoz, hogy a – koncepcionális vagy politikai megfontolásokon túl – immáron tapasztalatokról is beszélhessenek a résztvevők.

A helyszín az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtára lesz. Az ELTE BTK Történettudományi Intézete támogatja a kezdeményezést, a rendezvény megnyitására Dr. Borsodi Csaba intézetigazgatót, és a MTT Tanári Tagozatának elnökét kérték föl.

Kép forrása: ELTE Online

A meghívott résztvevők az alábbiak:

Némethy Kálmán, a Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium igazgatója

Dr. Albert B. Gábor, tankönyvkutató, Kaposvári Egyetem

Dr. Paksa Rudolf, történész (MTA BTK TTI), az új tankönyvsorozat egyik szerzője

Gyertyánfy András, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola történelemtanára

A beszélgetést Szemethy Tamás (DOSz TePo, középiskolai tanár) moderálja majd. A tervezett témák a következők:

Mennyiben változtak a történelemkönyvek? Jó-e a több típus egyidejű használata?

Voltak-e lényegi különbségek köztük? Mik a tapasztalatok az új könyvekkel kapcsolatban?

Mit és milyen arányban tartalmazzanak a történelemkönyvek (ábrák, források etc.)?

Kell-e, hogy tartósak legyenek a könyvek?

Mivel egészíthető ki a tanári eszköztár? Milyen szerepe van az adatbázisoknak, digitális eszközöknek?

Ki írja meg a tankönyveket: tanárok vagy történészek? Hogyan és kivel dolgozik a tankönyvíró?

Milyen szerepe lehet a történész doktoranduszoknak a történelemtanítás fejlesztésében?

A rendezvény plakátja

A rendezvény nyilvános és ingyenes, regisztrációhoz nem kötött. A szervezők minden érdeklődőt sok szeretettel várnak, akik valamilyen szempontból érdekeltek az új tankönyvek minőségében, tartalmában. Hisz gyermekeink jó része ebből tanulja majd hazánk és a nagyvilág történelmét, ki nem érdekelt?

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket