Mese vagy valóság? – Gondolatok a Romy Schneider-féle Sissi-filmekről

Erzsébet, osztrák császárné-magyar királyné életét sok filmben feldolgozták, azonban a legnépszerűbb változat minden kétséget kizárólag a Romy Schneider és Karlheinz Böhm főszereplésével 1955 és 1957 között bemutatott Sissi-trilógia. Az osztrák rendező, Ernst Marischka nem először választotta a színészcsaládból való, 1955-ben mindössze tizenhét éves Romy Schneidert filmje főszereplőjének.

Egy évvel korábban a Viktória – Egy királylány gyermekkora című, Viktória királynő fiatalkori éveit bemutató filmben szintén ő játszotta a címszerepet. Mindkét filmben édesanyját sajátja, Magda Schneider alakította. Mi lehet az oka annak, hogy a film ennyire népszerű és közkedvelt, hiszen készítése után 60 évvel, még ma is műsorára tűzi valamelyik tévécsatorna karácsonykor?


Forrás: pinterest.com

A bemutatáskor talán a közeli háború borzalmas emlékeit is segítettek feledtetni a film szép tájai, jelmezei, és a kedves, néha vicces jelenetek. A filmnek ez az idillikus, nosztalgikus, romantikus hangulata a későbbiekben is kedveltté tette a történetet, hiszen a nézők könnyebben azonosulnak a hozzájuk hasonló szereplőkkel, akik rangjuk ellenére a hétköznapi emberek tulajdonságaival rendelkeznek. A film nyújtotta könnyed kikapcsolódást az sem zavarja meg, hogy a cselekmény nem feltétlenül követi a történelmi hűséget, a film készítői láthatóan nem is törekedtek erre. Arra vonatkozó évszámot, hogy mikor játszódik a történet, csak egyszer, az első részben, az eljegyzés utáni tűzijáték alkalmával tüntetnek fel (1853), ezzel mintegy kortalanná téve a filmet. Akik azonban jártasabbak a korszak történelmében, azoknak feltűnhet, hogy a filmben az egyes történelmi eseményeket nem a megfelelő időrendben ábrázolják, de erről majd részletesebben alább, először lássuk röviden a cselekményt…

Az első rész (Sissi) a Wittelsbachok nyári, a Starnbergi-tó partján álló possenhofeni kastélyában indul (a filmben nem a valódi kastély a helyszín), ahol megismerhetjük a szereplők egy részét, Erzsébet szüleit: Miksa, bajorországi herceget és Ludovika főhercegasszonyt (aki Ferenc József édesanyjának, Zsófia főhercegnőnek testvére volt), nővérét, Ilonát (becenevén Nenét), kisebb testvéreit, és nem utolsósorban Sissit. A következő képkockák a Schönbrunni kastélyba vezetnek és jól illusztrálják azt a két különböző környezetet, ahonnan Erzsébet és Ferenc József származik. 1853 augusztusában járunk, a cselekmény kiindulópontja az a levél, amelyben Zsófia meghívja Ferenc József 23. születésnapjára Ludovikát és Ilonát, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egyben megtartsák a két fiatal eljegyzését is. A nagy nyilvánosság elkerülése végett magukkal viszik Sissit is – aki ekkor még nem sejt semmit a nagy tervekből – Bad Ischlbe, a császár nyári rezidenciájába.  Sissi és Ferenc József kalandos megismerkedése után, ahol Erzsébet még nem fedi fel kilétét a császárnak, az eljegyzési bálon mindenki meglepetésére, Ferenc József Sissit választja menyasszonyának és nem Ilonát.


Forrás: Sissi.de

Az első rész Ferenc József és Erzsébet esküvőjével ér véget, tehát 1854. április 24-én. Ebben a részben nagyobb történelmi tévedéseket nem találhatunk, kivéve azt, hogy az eljegyzés és az esküvő nem jelentett akkora boldogságot Sissinek, mint amilyet a film bemutat. Amellett, hogy szerette Ferenc Józsefet, nagyon meg volt rémülve a gondolattól, hogy egy nagy birodalom császárnéja lesz. Persze vannak még a részben egyéb kitalált epizódok (például Sissi és Ferenc József megismerkedésének körülményei, mikor a fiatal lány, horgászás közben véletlenül a császárt „fogja ki”, vagy a kissé szerencsétlen, de jólelkű és szórakoztató Böckl ezredes kalandjai), de ezek nem zavaróak, inkább megnevettetik a nézőt. Ugyanígy persze valóságos történelmi eseményekre is történik utalás, például a Libényi János magyar szabólegény által elkövetett merényletkísérletre 1853-ból, vagy Ferenc József kötelességtudó, míg Erzsébet szabadság- és igazságszerető jellemére.


Forrás: Sissi.de

A második rész (Sissi, az ifjú császárné) kezdő helyszíne a Schönbrunni kastély, ami jól mutatja a Sissi életében bekövetkező változást. Míg az első rész képkockái a szeretett „Possi” kertjében, a természetben, a szabadban játszódnak, addig a második rész már mutatja azt a zord, magányos udvari életet, amely Bécsben uralkodott, s amelyhez Sissinek is alkalmazkodnia kellett. Mivel nem császárnénak nevelték, nem volt hozzászokva a bezárt, merev és szigorú szabályok szerinti élethez. Órákat kellett vennie, melyeken a birodalom nyelveivel és kultúráival ismertették meg, például csehül, horvátul és magyarul (melyeket a filmben is említenek) is tanult, valamint protokoll-, és illemszabályokat is el kellett sajátítania. Emellett sokat volt egyedül, Ferenc Józsefet lefoglalták a birodalmi ügyek, gondok, s anyósa, Zsófia sem könnyítette meg az életét. Mindenáron irányítani akarta tizenhat éves menyét, a konfliktus végül odáig jutott, hogy átvette Sissi és Ferenc József gyermekeinek nevelését is. Ebben a tettében Zsófiát nem feltétlenül rossz szándék vezényelte, de Sissit még túl fiatalnak és tapasztalatlannak tartotta arra, hogy megfelelő nevelésben részesítse a császári gyermekeket. A második résznek ez a momentuma egyben a film központi konfliktusa, és az egyik fő időbeli torzítása is. Addig rendben van, hogy a pár első gyermeke, Zsófia 1857-ben született, és az is igaz, hogy Sissi anyósa átvette az irányító szerepet a nevelésében. Viszont a kislány két és fél évesen meghalt, s a film következő jelenetében, amely már közvetlenül a kiegyezés előtti időbe, vagyis 1867-be visz, ott a kis Zsófia már régen nem él, sőt, már Gizella, a második lány is tizenegy éves, Rudolf koronaherceg pedig kilenc. A filmben az Ő karakterük egyáltalán nem szerepel, ahogy az 1868-ban Budán született magyar királykisasszonyé, Mária Valériáé sem. A filmben Sissinek sikerül elérnie, hogy Zsófia átengedje neki kislánya nevelését, valójában azonban ez csak Rudolf esetében sikerült, amikor a szigorú katonai fegyelmezésen, Sissi közbenjárására, némiképpen enyhítettek. Mária Valéria volt az, akit Sissi kedve szerint szerethetett és nevelhetett, ezért is hívták őt Erzsébet Kedvenc Leányának.


Forrás: Sissi.de

A trilógia második részének következő fő vonulata a magyar ügy, illetve a kiegyezés. A filmben megismerhetjük az emigrációból hazatért Andrássy Gyula grófot, akit 1851-ben távollétében kötél általi halálra ítéltek az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban való részvétele miatt. A sors különös szeszélye folytán azonban 1867-ben éppen az ő közreműködésével lett Ferenc József Magyarország királya. A film próbálja hangsúlyozni Erzsébet szerepét a kiegyezés létrejöttében, onnét kezdve, hogy az egyes országok történelmének tanulásakor a legjobban Magyarország ragadja meg őt, folytatva azzal, ahogy emberségével és kedvességével igyekszik megnyerni a magyar nép jóindulatát. A valóságban Sissi eleinte inkább csak anyósa bosszantására preferálta inkább a magyar nyelvet és kultúrát, de ahogy egyre inkább megismerte ezeket, úgy érzett egyre jobban rokonszenvet a hozzá hasonlóan szabadságszerető magyarok iránt. A második rész a koronázással, a Királydombon történő kardvágás pillanataival és a magyar himnusszal zárul.

A film harmadik, befejező része (Sissi. Sorsdöntő évek) Magyarországon kezdődik, ahol Sissi – hasonlóan az első részben lévő jelenethez – éppen egyik fő szenvedélyének hódol, a lovaglásnak. A film jól ábrázolja azt a szabadságérzetet, melyet Erzsébet magyarországi tartózkodása alatt érzett, ahol nem kötötte őt az udvari élet szigorúsága. Ám az utolsó résznek nem a „magyar ügy” a fő cselekményszála, hanem a császárné betegsége. A filmben tüdőbaját egy megfázásból eredeztetik, tudvalevő azonban, hogy Sissi tüdőbetegsége, depressziója elsősorban pszichés eredetű volt, szervezete így tiltakozott a bécsi udvarban őt ért sérelmek és a kötöttségek ellen. Eleinte orvosi javallatra utazott a déli országokba, például Madeira-ra, Görögországba, Korfura, később azonban ez már olyannyira rendszerszerűvé vált, hogy több időt töltött a külföldön vásárolt kastélyaiban, mint Bécsben, amit persze a bécsiek nem néztek túl jó szemmel. Míg a film a betegség motívumát az 1867 utáni évekre teszi, addig valójában nem sokkal az esküvő után, de főként a kis Zsófia halála után vált általánossá Sissinél a betegségbe történő „menekülés”.


Forrás: Sissi.de

A film másik fő témája Sissi bátyjának, Lajosnak házassági ügye egy – nála rangban alacsonyabban lévő – polgárlánnyal, Henriette Mendel-lel, a későbbi Wallersee bárónéval. A film a „rangszerzés” módját mutatja be, elég szórakoztatóan: hogyan fog össze a család, hogy diszkréten legalizálják a rangon aluli házasságot, és kíméletesen beadagolják a hírt Lajos édesanyjának, Ludovikának, aki a kezdeti morgás után elfogadja menyét, főként miután kiderül, hogy fiának és Henriette-nek már gyermeke is van, Marie, a későbbi Larisch grófné. A valós adatok ezzel szemben a következők: Marie 1858-ban született, szülei viszont csak 1859-ben házasodtak össze. A film azon túl, hogy a két eseményt felcseréli időben, az egész történetet a kiegyezés utáni évekre teszi.

A film utolsó momentuma az olaszországi konfliktus, melynek szintén megmosolyogtató jelenete, mikor a milánói Scalában megtartott koncertre és utána lévő fogadásra az arisztokraták az inasaikat, komornáikat, portásaikat küldik el maguk helyett. A Velencébe történő behajózást körülvevő csendet – hiszen az emberek nem köszöntötték a császári párt – végül ismét Sissi embersége töri meg, mikor saját kislányát hamarabb köszönti, mint az egyházi főméltóságokat. A film Velencében, a Szent Márk téren zárul, ahol a galambok Sissi nevét formázzák az osztrák himnusz dallamára.


Forrás: pinterest.com

A Sissi-trilógia készítői a szigorú történeti hűség megtartása helyett láthatóan inkább arra törekedtek, hogy kiragadjanak néhány motívumot Erzsébet királyné életéből, és ezek alapján mesébe szőve reprezentálják a császárné sorsát. Ezáltal a címben feltett kérdésemre – miszerint a film mese vagy valóság – tulajdonképpen úgy lehet válaszolni, hogy mindkettő, döntse el mindenki maga…

Simon Bernadett

Ezt olvastad?

„Mi részünkről csak annyi akarunk megjegyezni: ne legyen fővárosunk olyszerű, amilyen Páris és London: azaz ne legyen bolondító fényüzésnek, roppant