Mesék és sztereotípiák helyett: Mátyás király és uralkodása

Kiemelkedő tehetség volt a 15. századi magyarországi politikusok sorában, de aligha lehetett kedvelt személy – fogalmaz a népmesék és mondák igazságos Mátyás királyáról szóló írásában Horváth Richárd történész. Az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa szerint érdemes felülvizsgálni a „törökverő”, valamint a főnemességgel szemben a köznemességre támaszkodó királyról szóló képet is. A mostani írás az első azok sorában, amelyeket az mta.hu az egyik legismertebb magyar uralkodó születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából januárban kezdődött Mátyás-emlékév alkalmából közöl.

Az alábbi írás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül újraközlésre.

A cikk eredeti megjelenését lásd: Mesék és sztereotípiák helyett: Mátyás király és uralkodása. Magyar Tudományos Akadémia, 2018. április 23. [URL: http://mta.hu/tudomany_hirei/mesek-es-sztereotipiak-helyett-matyas-kiraly-es-uralkodasa-108635]

Hunyadi Mátyás (1458–1490) személyiségének és korának vizsgálatakor különösen nehéz helyzetben van a korszak kutatója. A királyról szélesebb körben élő elképzelés ugyanis nehezíti a valós kép megrajzolását. Tény, hogy Luxemburgi Zsigmondot (1387–1437) és korát a magyarországi tankönyvek és a „köztudat” lényegesen sötétebben festik le, a Jagelló királyokról már nem is szólva.

Esetükben tehát a történettudomány fontos feladata, hogy árnyalja a róluk kialakult képet, szükségszerűen pozitívabb elemeket építsen be a róluk való gondolkodásba, akár korábbi „biztos” tudásunk ellenében is.

Mátyással kapcsolatban azonban éppen ellentétes a helyzet. Esetében egy mindenki által ismert vagy ismerni vélt uralkodóról van szó, ami gúzsba köti a történészek kezét. A sztereotípiákból, olvasmányélményekből, mesékből táplálkozó képpel ugyanis sokszor nehezebb megbirkózni, mint a téves tudományos tényekkel. Ráadásul utóbbiak nem is nagyon akadnak. A korszak „tényei” általában véve széles körben ismertek, ugyanakkor – ami sokkal fontosabb – az ok-okozatok, a hangsúlyok, a szemlélet s nem utolsósorban a személyiség kérdése már korántsem ilyen magától értetődő.

Korábban az Újkor.hun Neumann Tibor II. Ulászló uralkodását értékelte újra, avagy valóban egy gyengekezű, a Magyar Királyságot romba döntő uralkodó követte-e Mátyást a trónon: A „Dobzsekirályról” egy kicsit másképp – Ötszáz éve halt meg II. Ulászló

Mátyás király – fametszet Thuróczy János krónikájában
(Forrás: Wikimedia Commons)

Kiemelkedő tehetség

Ha a középkorról beszélünk, sokszor túlbecsüljük a szokásjog, a külpolitikai tényezők és a rendi „intézmények” szerepét a történésekben. Ez részben érthető, hisz ezekről maradtak fenn leginkább forrásaink. Egy-egy nagy formátumú uralkodó esetében azonban jelentőségük csak részleges volt. Márpedig, gondoljunk róla bármit is, Hunyadi Mátyás kiemelkedő tehetség volt a 15. századi magyarországi politikusok sorában, de aligha lehetett kedvelt személy. A politikai rátermettség és a modern kor emberének képe a „szerethetőségről” a régiségben meglepően ritkán járt kéz a kézben, mint ahogyan ma sincs így feltétlenül. E bevezető sorok zárásaképpen pedig arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a 19. és 20. századi politikai rendszerek Dózsa György és Kossuth Lajos mellett talán Mátyás király megítélésén alakítottak a legtöbbet.

Ráadásul sokszor lehetünk tanúi, hogy a 21. századi gondolkodásmódot, értékrendet kérik számon a 15. századon (például Mátyás a „zsarnok” király), ami lássuk be, teljes aránytévesztés.

Az alábbiakban egy sorozat beharangozójaként néhány Mátyással kapcsolatos, visszatérő vitatott téma (trónra kerülés, Habsburg-trónigény stb.) áttekintésével szeretném felkelteni az érdeklődést a király uralkodásával kapcsolatos kérdésekre és tudományos vagy olykor azon kívüli megítélésükre.

Ha Mátyás személyiségének alakulásáról szólunk, aligha lehet elhallgatni a királlyá választása előtti hónapok eseményeit: bátyja 1457. márciusi lefejezését, budai elfogatását, „menekülését” V. Lászlóval (1452–1457) Bécsbe, majd Prágába, a király váratlan halálát, Podjebrád György házi őrizetét. Lehettek olyan órák, amikor Mátyás inkább a hóhér lépteit vélte a folyosón hallani, mintsem a hírnökét, aki magyar királlyá választásáról tudósította, s ezek a napok-hetek-hónapok bizonnyal „megágyazhattak” későbbi legendás bizalmatlanságának.

A trónra kerülése körüli események megítélése sem egységes a régi és a mai köztudatban. Régtől fogva ismertek a király „zsarnoki” személyiségjegyei, ám ezek 1458 táján még bizonyosan nem nyilvánultak meg. Nem beszélhetünk egységes „Mátyás-korról”, emberöltőnyi uralkodása több szakaszra bontható és bontandó, amelyek közül az 1458-tól 1464-ig terjedő időszak az egyik legjobban megragadható.

Fából faragott Mátyás-szobor a Kassa melletti Csécs település Árpád-kori temploma előtt
(Fotó: Horváth Richárd)

A hatalom meg-, illetve visszaszerzése

Mátyás budai trónra ültetésekor a királyság nyugati határszélét (az 1447. évi radkersburgi fegyverszünet óta legálisan) részben III. Frigyes Német-római Birodalma, illetőleg a császárhoz hű magyar arisztokraták, mint például a Szentgyörgyi és Bazini grófok tartották megszállva. Az északkeleti Felvidéken Jan Jiskra „huszita” csapatai vetették meg a lábukat, számos bányavárost is a kezükben tartva, míg a déli határ – a nándorfehérvári győzelem dacára – folyamatos török fenyegetés alatt állt.

Ezenfelül Mátyásnak számolnia kellett azzal is, hogy királlyá választásához egy arisztokrata kör és a Hunyadi-hívek megegyezésére volt szükség, így többen (élükön Szilágyi Mihály kormányzóval) gondolhatták „lekötelezettjüknek” az ifjú királyt. Amikor pedig ennek a szerepnek nem akart megfelelni, villámgyorsan (már 1459 elején) fel is lázadtak ellene. S mindezt tetézte, hogy 1440 óta Bécsben őrizték a Szent Koronát, amely nélkül a középkori Magyarországon senki sem lehetett legitim uralkodó. Kis túlzással azt mondhatjuk: Mátyás első és legfontosabb feladata tehát a királysága fölötti valódi hatalom meg-, illetve visszaszerzése volt, s láthattuk nem akármilyen körülmények fogadták az 1458 februárjában Budára érkező királyt.

E folyamat legszükségesebb lépése a Szent Korona visszaszerzése lehetett. Már 1458-ban karnyújtásnyira volt Mátyás a lehetőségtől, hogy a korona hazakerüljön, ez végül elmaradt. Ezután szívós diplomáciai munkával és belső uralmának megerősítésével (1459: lázadás leverése; 1462: kiegyezés a Szentgyörgyiekkel, majd Jiskrával; 1463–64: sikeres boszniai hadjárat, Jajca megvívása) érte el. 1462-re született meg az előzetes megállapodás, végül 1463. július 19-én Bécsújhelyen aláírták a szerződést, amelynek keretében Sopron városa és a Szent Korona visszatért. Igaz ennek súlyos ára volt. Egyfelől Mátyás vállalta 80 000 arany készpénzben történő kifizetését, másfelől pedig beleegyezett, hogy törvényes utód nélküli halála esetén a trónt Frigyes vagy utódai örökölhetik – voltaképpen legalizálta a Habsburgok magyarországi trónöröklési jogát. Mentségére szóljon, hogy egyrészt a fenti okok miatt égető szüksége volt a koronára, másrészt ne feledjük, egy húszesztendős, friss házas fiatalemberről beszélünk. A prágai „vendégségből” ugyanis csak úgy szabadulhatott, hogy feleségül vette Podjebrád György (1458–1471) cseh király leányát. Az ifjú ara nem sokkal korábban érkezett Magyarországra, s ritkán vesszük figyelembe, hogy 1463 júliusában Podjebrád Katalin áldott állapotban volt, amiről természetesen Mátyás és a szerződést aláíró követei (Vitéz János, Szapolyai Imre, Pálóci László) is tudhattak. A személyes momentumokon túl a szerződés fényében ezért volt különösen tragikus a királyné és a fiúgyermek 1464. márciusi halála.

Andrea Mantegna Mátyás-portréjának másolata. (Forrás: Wikimedia Commons)

A törökkérdés

Hunyadi János fiaként bizonyosan sok elvárással és „árnnyal” kellett megküzdenie, ezért is érdekes Mátyás törökpolitikájának vizsgálata. A történeti köztudatban Mátyás is törökverőként szerepel, sőt, a mai napig tartja magát az a vélekedés, miszerint a király azért szeretett volna császár lenni, hogy a birodalom erejét is az oszmánok ellen fordíthassa. Ezzel szemben Mátyás – ízig-vérig reálpolitikus lévén – felmérte országa katonai és gazdasági erejét, s ennek fényében viszonyult a törökkérdéshez. Uralkodása elején – korántsem idilli körülmények között – még szerencséje is volt, hiszen a nándorfehérvári vereség után Hódító II. Mehmed (1451–1481) nem tört ismét az országra, ám ennek a helyzetnek a változása csak idő kérdése volt.

A szultán 1463-ban ugyanakkor már lerohanta Boszniát, amit Mátyás kevéssel koronázását követően nem hagyhatott ellenlépés nélkül, így ostrommal (igaz, téli ostrommal) vette vissza Jajca várát. Ezután azonban 1476-ig elkerülte a déli határt, vélhetően nem csupán a cseh, majd a készülő osztrák hadjáratok miatt, hanem az erőviszonyok okán is. II. Mehmed birodalma 1458 táján ugyan még nem volt nagyságrendekkel nagyobb a Magyar Királyságnál, azonban az 1470–80-as évektől az „olló” nyílni kezdett. Ez lehetett az oka, hogy Mátyás harmadik és egyben utolsó török elleni akciója 1480-ban (Bosznia területén) eleve télen zajlott, s igencsak korlátozott célokat tűzött maga elé.

Mátyásnak esze ágában sem volt maga és országa ellen fordítani a teljes szultáni hadigépezetet.

Mátyás remekül értett a hatalomgyakorláshoz, ellenfelei „leszereléséhez”. Ennek talán legfényesebb bizonyítéka, hogy az ellene szervezett három lázadást (1459, 1467, 1471), valamint az 1474-es belpolitikai válságot (ráadásul távollétében, hisz akkor Boroszlóban volt ostromzár alatt) sikeresen felszámolta. Külön dolgozatot érne meg annak vizsgálata, hogyan lehetséges, hogy a „legnépszerűbb” király ellen oly sokszor fordultak hívei, de beszédes az a tény is, hogy összes kancellárja vagy szembefordult vele, vagy ő vetette börtönbe némelyiküket.

Mátyás király hadseregéhez kapcsolódó zászló, ahol is az uralkodó az Árpád-házi családi sávokat, valamint a cseh királyság oroszlános címerét egyesítette egy negyedelt pajzsban, középen a saját, családi hollós címerével. A zászló ábrázolása Philostratus krónikában maradt fenn, és Corvin János bécsi bevonulását ábrázolja. A sávok és az oroszlán eredetileg ezüst színűek voltak, a miniatúrán azonban az ezüst oxidálódott, így hagyománytiszteletből feketében ábrázolják a zászló rekonstrukcióján.
(Forrás: nemzetijelkepek.hu)

Téves toposz

Ami a kormányzását illeti, ha van a közgondolkodásban igazi téves toposz a korral kapcsolatban, akkor a király és a köznemesség kapcsolata feltétlenül ezek közé tartozik. Általánosan elterjedt vélekedés, hogy hatalmát jelentős részben a köznemességre és a városokra „támaszkodva” tudta megőrizni a hataloméhes és egymással is vetélkedő főnemesekkel szemben. Nos, ez a vélekedés a forrásokkal még köszönő viszonyban sincs.

A fentiekből is világos lehet, hogy Hunyadi Mátyás hatalmának első percétől fogva nem nélkülözhette a legnagyobb birtokosok támogatását.

Emlékezzünk, trónra kerültét jelentős részben a Szilágyi Mihály vezette hadnak köszönhette. Nyugat-Magyarország megtartása csak úgy volt kivitelezhető, hogy a Kanizsaiak, Gersei Petők, később a Szentgyörgyi és Bazini grófok hűségére tértek, Garai László leváltott nádor pedig meghalt. Velük és a hozzájuk társult Újlakival, láthattuk az 1459-es lázadás alkalmával, meggyűlt a király baja. Tetszik, nem tetszik, a késő középkori Magyarországon a legnagyobb birtokosok megkerülhetetlen és állandó hatalmi tényezőnek számítottak.

Persze nem volt mindegy, hogy hányan voltak, és miként szerezték a birtokaikat. Ennek felismerésében Mátyásnak múlhatatlan érdemei voltak, s tegyük hozzá gyorsan: utolsó is volt a középkori uralkodók sorában, aki ezt még ki tudta használni. Uralkodása volt a magyar középkor öt és egynegyed évszázada alatt az utolsó időszak, amikor igazi, jelentős arisztokrata birtokegyüttesek jöttek létre tisztán a királyi adománypolitika eredményeképpen. Ezekre a legjobb példa a Corvin- és a Szapolyai-vagyon kialakulása. Nem beszélve további „kiemelten” kezelt bizalmasairól, mint Magyar Balázsról, Egervári Lászlóról, Bátori Istvánról vagy éppen Kinizsi Pálról.

Benczúr Gyula: Mátyás fogadja a pápa követeit
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az utódlás problémája

1464-től a törvényes utód kérdése kiemelt fontosságú volt a király számára. Fiatal felesége és fia halála után bő évtizeden át nem volt királynéja az országnak. Mátyás természetesen nem mellőzte a szebbik nem társaságát (gondoljunk csak az 1470–1475 között az osztrák polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával fenntartott viszonyára), de feleséget a magyar „diplomácia” csak lassan és nehezen tudott szerezni számára. Ezért előzte meg nagy várakozás 1476 végén a fiatal Aragóniai Beatrix Magyarországra érkezését, akitől az uralkodó – és a politikai elit – a törvényes utódot várta. Amikorra véglegessé vált, hogy erre nincs mód, Mátyás utódjának törvénytelen fiát, Corvin Jánost (1473–1504) jelölte ki.

E döntése, legalább is az utókor számára úgy látszik, merőben átalakította adománypolitikáját. 1479-ben fiát hercegi rangra emelte, s 1481-től fogva a Hunyadi-vagyont, valamint a koronára háramlott legnagyobb uradalmakat rendre neki adományozta. Nem riadt vissza attól sem, hogy nagybirtokos családokat (Laki Túzokat, a Perényieket vagy éppen a Bánfiakat), bírói úton tiltson vagy ostromoljon ki birtokaikból. A folyamat odáig jutott, hogy Mátyás halálakor Corvin lett a királyság legnagyobb birtokosa, de ez sem volt elég a hatalom megszerzéséhez. A király korábbi kegyeltjei (például Szapolyai, Kinizsi, Egervári vagy épp Bakóc Tamás) egyöntetűen fordultak szembe a herceggel, így a Hunyadi-ház uralkodása nem folytatódhatott.

A Philostratus-krónika egyik iniciáléja, amelyen Corvin János látható (középen) a fekete sereg zászlajának (a kép jobb szélén) első ismert ábrázolásával
(Forrás: Wikimedia Commons)

A vég: legenda és megfontolandó érvek

S itt kell pár szót szólni a király halála körüli elméletekről. Kitörölhetetlenül él ugyanis a köztudatban az az elmélet, miszerint Mátyás nem természetes halállal halt meg, ráadásul a halálba „segítő” kéz magáé Beatrix királynéé volt. Nos, a „mérgezett” füge történetének képtelenségét talán nem kell taglalni, ám akad két megfontolás, amelyet érdemes kiemelni. Egyrészt a középkori Magyarországon az özvegy királynék sorsa sohasem volt könnyű, hisz hatalmuk és befolyásuk csak férjük életében létezett, azon túl csupán „koloncok” voltak az új hatalom számára. Ezért 1490 áprilisában épp Beatrix volt az egyik legjobban érdekelt Mátyás mind további életben tartásában. Közel másfél évtizedes budai lét után azzal is tisztában kellett lennie, hogy a magyar politikai elit semmiképpen sem fogadná el egy nő „királyságát”.

Másfelől jól tudjuk, hogy nagyjából Bécsújhely elfoglalásától (1487) Mátyás komoly egészségügyi problémákkal küszködött. Sőt, 1489-ben, amikor maga is tárgyalni kívánt III. Frigyessel és Miksával az utódlást és Corvin sorsát érintően, történetesen épp rossz egészségi állapota miatt halasztották a találkozót. Mindezek fényében aligha tételezhető fel, hogy nagy királyunk méreg áldozata lett.

Az MTA 189. közgyűlésének második napján, a tudományos előadások között Műveltség és tudomány Mátyás király korában címmel Kecskeméti Gábor, az MTA levelező tagja és Csukovits Enikő, az MTA doktora tart előadást május 8-án 15.50-től. A program az akadémikusok és nem akadémikus közgyűlési képviselők mellett a sajtó munkatársai számára is nyilvános. Az előadás videófelvétel is készül, amelyet az mta.hu-n lehet majd megnézni.

A Mátyás király-emlékév programjaihoz kapcsolódik az a tudományos konferencia is, amelynek témája Mátyás király és kora lesz. Az eseményt a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetében tartják szeptember végén.

 

Ajánlott irodalom

Horváth Richárd: Mátyás király és kora. A király személye és az ország irányítása.

URL: http://www.arkadia.pte.hu/tortenelem/cikkek/matyas_kora

Kubinyi András: Mátyás király. Budapest: Vince, 2001.

Pálosfalvi Tamás: Igazságos volt-e Mátyás király? Korunk 2012, 23. évf., 3. sz., 21–26.

URL: http://epa.oszk.hu/00400/00458/00578/pdf/EPA00458_korunk_2012_03_021-026.pdf

Tringli István: Az újkor hajnala. Magyarország története 1440–1541. Budapest: Vince, 2003, 46–78.

Horváth Richárd

Ezt olvastad?

Bár számos feljegyzés, dokumentum segíti a hely fordulatos históriáját kutatók munkáját, a solymosi erőd építészettörténeti elemzésére, alapos régészeti feltárására Czigler