„Mester, senki nem vár könyvismertetést.” Beszámoló E. Kovács Péter új kötetének bemutatójáról

Zsigmond király Sienában címmel jelent meg 2014-ben E. Kovács Péter könyve, amelynek bemutatására január 22-én a magyar kultúra napja adott alkalmat.

E. Kovács Péternek ez a második Corvina Kiadónál megjelent kötete. Előző, Hétköznapi élet Mátyás király korában című munkája sikerét látva kérte fel a kiadó az újabb történettudományi monográfia megírására. A háromszáznyolc oldal terjedelmű mű, mint az alábbiakban kiderül majd, nem egyszerűen történelmi munka, hanem posztmodern irodalmi regénynek is beillene.

Fotó: Balogh Ádám

Könyvbemutató

A Rózsavölgyi Szalon emeleti vendégterme zsúfolásig megtelt. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet munkatársai mellett számos irodalmár és néhány közszereplő is helyet foglalt a hallgatóság soraiban. Láthatóan nagy volt az érdeklődés az esemény, a szerző és a könyv iránt.

Talán éppen a magyar kultúra napjának tudható be, hogy rendhagyó módon a könyvbemutatón két másik terület képviselője, Presser Gábor és Parti Nagy Lajos is részt vett a könyv ismertetésében. Érdekes volt megfigyelni, hogyan viszonyulnak a „laikusok” egy tudományos munkához.

Fotó: Balogh Ádám

Parti Nagy Lajos véleményét hallhatta elsőként a közönség. Megtudhattuk, hogy személyesen korábbról nem ismerte E. Kovács Pétert. A Kossuth-díjas író, költő a legjobban posztmodern regényként tudta értelmezni a könyvet. Megjegyezte, hogy a kötet tele van szabadsággal és életszeretettel, valamint humorosan hozzátette: „végtelenül üdítő pofátlansággal.” Ezzel arra utalt, hogy a szerző bátran vállalta véleményét, és mivel középkori forrásokon alapuló kutatásról van szó, megengedhette – és gyakran meg is engedte – magának, hogy a tények és a fikció határán mozogjon. Mégis kétséget kizáróan tudományos szakmunkáról van szó, amely nyers és gyakran unalmas adatokon és tényeken alapul. Ám az új kutatási eredményeket, és a korábbi adatok cáfolatát felsorakoztató munkának élvezeti értéke is van. Szerb Antalhoz hasonlította E. Kovácsot, és dicsérte a szerkesztőség munkáját.

Presser Gábor folytatta, fokozva az addigra kialakult felhőtlen hangulatot a szerző által írt sms felolvasásával:

Mester, senki nem vár könyvismertetést. Sztorizni egy kicsit a könyv kapcsán, amire elsőre gondolt. A kaja az optimális átkötés.

A könyv szerzőjével baráti viszonyban lévő művész szavaiból magát a történészt ismerhettük meg közelebbről. Az üzenethez hasonlóan laza hangvételű sztorikat mesélt a korábbi találkozásaikról, az olaszországi közös élményekről, és a tartalmas beszélgetések közben elfogyasztott különleges ételekről. A kötettel kapcsolatban tréfásan megjegyezte, hogy az abban szereplő középkori nevek miatt kezdeti nehézségei akadtak ugyan, ám ezek gyors leküzdése után élvezettel folytatta tovább az olvasást. Elmondta, hogy neki is tetszett a munka, és mindenki számára csak ajánlani tudja.

Fotó: Balogh Ádám

Végül felhívták a színpadra magát a szerzőt, aki a történettudományról, a kollegáiról, az irodalomról, a levéltárosokról és korábbi tanárairól emlékezett meg. Elmondta, hogy nem árt a szakmának, ha megtisztelik más terület képviselői azzal, hogy elolvassák az eredményeit és egy kicsivel nagyobb figyelmet kap. Ám megjegyezte, hogy az már nem jó, ha túlságosan a középpontba kerül.

Ez az esemény és a könyv jó példája annak, hogy a tudás közvetítése lehetséges másként. A könyvbemutató nem ragaszkodott a szokványos értelemben vett szakmai kötöttségekhez, vicces, jó hangulatú „műsornak” lehettek a résztvevők szemtanúi, ami véleményem szerint nem megvetendő, hanem inkább követendő.

A könyvbemutató akarva, akaratlanul is továbbgondolásra készteti az embert. Egyfelől nagyon jól példázza, hogy a történettudomány és a művészet között a mai napig megvan a kapcsolat. Másrészt azt, hogy egy ilyesfajta együttműködés kimozdíthatja az utóbbi időkben „elefántcsonttornyába” visszahúzódni látszó történetírást. A könyv és maga a bemutató példaértékű abból a szempontból is, hogyan teremthető meg a párbeszéd a történettudomány és a nagyközönség között, hogyan tehető érdekesebbé, illetve szélesebb körben megbecsültebbé a szorgalmas kutatói munka, az ebből származó újabb kutatási eredmények. Meg merem kockáztatni, hogy az ilyen és ehhez hasonló események jobban bizonyíthatják a bölcsészettudományok társadalmi hasznosságát is. Hogy ez a fajta rugalmasság és mindez a történettudomány kárára válna, azt kétlem. Úgy vélem, éppen ez lehet az egyik módja annak, hogy átemeljük a XXI. századba.

Fotó: Balogh Ádám

Ezt olvastad?

100 éve Oroszországban a 20. századot meghatározó események történtek. Jelentőségén és részletein még ma is vitatkoznak a kutatók, de az