A Mexikói kaland: egy Habsburg főherceg tragédiája

1864. május 28-án Veracruzban a Mexikói Császárság zászlója alatt levő hajón Habsburg Miksa főherceg és felesége, Sarolta partra szálltak, és megkezdték uralkodásukat a polgárháború sújtotta államban, amelynek tragikus vége három év múlva következett be. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miként került Európa egyik legrégibb és legbefolyásosabb családjának egyik tagja a közép-amerikai Mexikó trónjára, illetve miért nem hagyta hátra az országot, amely lassan teljesen ellene fordult. Mindezekre a választ az események és az uralkodó személyének tükrében próbálunk választ adni.

Habsburg Ferdinánd Miksa 1832. július 8-án született. Már gyerekkorában rivalizált bátyjával, Ferenc Józseffel, aki később V. Ferdinánd utódjaként átvette az Osztrák Császárság kormányzását. Miksa tanulmányai során elsajátította a Birodalom különféle nyelveit, és kimagasló érdeklődés mutatott a botanika iránt. 1850-ben belépett a Császári–Királyi Haditengerészet kötelékébe, ahol bátyja négy év múlva kinevezte ellentengernagynak és egyúttal főparancsnoknak. Ebben a tisztségében 1856-ban megszervezte a világ körüli Novara-expedíciót, ami hatalmas tudományos sikernek bizonyult a Birodalom számára. A másik hatalmas érdeme az volt, hogy új alapokra helyezte, és 1861-től hazai építésű páncélos hadihajókkal szerelte fel a flottát. A haditengerészeti megbízása mellett 1857-től a Lombard–Velencei Királyság kormányzója lett, és szintén ebben az évben feleségül vette Saroltát, I. Lipót belga király lányát. Két éves uralkodását reformok jellemezték, de a szárd–francia–osztrák háború véget vetett ennek, ugyanis Lombardia tartományt a Habsburg Császárság elvesztette.

Mexikóban polgárháború zajlott a konzervatívok és a liberálisok között 1857 és 1861 között. A konfliktus kiváltó oka az 1857-ben elfogadott alkotmány volt, amely megfosztotta a katolikus egyházat vezető szerepétől. Ezt a konzervatív katolikus nemesség nem hagyhatta szó nélkül, mert attól féltek, hogy a ez az első lépés ahhoz, hogy a liberálisok átjátsszák az országot az Egyesült Államoknak. 1859-ben konzervatív puccsal megdöntötték a liberális kormányt, és visszavonták az alkotmányt. Ebben a háborúban, 1859-ben a konzervatívok egy csoportja már felajánlotta Miksának a mexikói trónt, de ezt akkor elutasította, mert egy brazíliai botanikai expedíción vett részt. Az 1861-ig tartó polgárháború a Liberális Párt győzelmével zárult, akik megválasztották Benito Juárezt Mexikó elnökének. Azonban az országban még akadtak konzervatív ellenállási gócpontok, amelyeket az új mexikói kormány nem tudott felszámolni. Mexikó a zűrzavaros évek alatt teljesen eladósodott a külföldi befektetők felé. Három legnagyobb hitelezője Franciaország, Nagy-Britannia és a Spanyolország volt. A Juárez–kormány befagyasztotta a hitelek visszafizetését. Az elmaradt törlesztőrészletek behajtásának céljával Franciaország tárgyalásokba bocsátkozott a másik két érintett ország képviselőivel, aminek eredményeképpen 1861 októberének végén megkötötték a londoni szerződést, amely arról határozott, hogy beavatkozik a három ország érdekeinek védelmében. Erre jobb alkalmat nem találhattak, ugyanis az amerikai polgárháború már elkezdődött, ami az Egyesült Államokat jelentősen meggyengítette. A londoni szerződés aláíróinak csapatai 1861 végén partra szálltak Veracruzban. Hamarosan a part menti településeket a spanyol–angol csapatok elfoglalták, majd tárgyalásokat kezdeményeztek Juárez kormányával a mexikói adósság rendezéséről.

A tárgyalások alatt hamar világossá vált, hogy a franciák teljesen más céllal, III. Napóleon grandiózus tervének megvalósításának szándékával érkeztek Mexikóba. Miksának III. Napóleon már korábban is próbált trónt juttatni (pl. görög trón), mert meggyőződése szerint egy Miksának juttatott trónért cserébe tárgyalás útján meg tudja szerezni Olaszország számára Velencét a Habsburg Császárságtól. Másodsorban a francia császár ellensúlynak szánta Mexikót az Egyesült Államok ellen, hogy sakkban tartsa a polgárháború után. A francia csapatok megkezdték az ország megszállását, amivel megszegték a londoni szerződést, és a spanyol–angol csapatok kivonultak az országból 1862 áprilisában, ezzel nyilvánvalóvá téve a francia intervenciót.

Miksa meghívása a mexikói trónra. Kép forrása: NatGeo.com

Az expedíciós erők mihamarabb el akarták foglalni Mexikóvárost, de a legnagyobb meglepetésre a francia hadsereg vereséget szenvedett a fővárosba vezető úton, Puebla városában május 5-én. Alig pár évvel ezelőtt a francia hadsereg legyőzte az oroszokat a Krím-félszigeten és az osztrákokat Solferinonál, de a mexikói irreguláris csapatokkal nem bírt. (Mexikóban a mai napig nemzeti ünnep a peublai győzelem.) A vereség után újabb francia egységek érkeztek, amivel a számuk 1863-ban elérte a negyvenezret. Az új offenzíva sikerrel járt, májusban a francia csapatok elfoglalták Pueblát. Júniusban Mexikóváros is elesett, Benito Juárez csapataival az ország északi részébe menekült.

Mexikóvárosban a konzervatív elit tagjai kikiáltották a Második Mexikói Császárságot, majd a trónt felajánlották Miksának, akihez követeket küldtek. Ezeket azzal küldte vissza, hogy tartsanak népszavazást személyéről, hogy legitim legyen az uralkodása. A „népszavazást” (az ország kevesebb, mint a fele volt francia megszállás alatt, de mégis a szavazás alapján az egész ország lakossága voksolhatott) megtartották a francia megszállás alatt levő területeken, és Miksa elfogadta a trónt. Ezután Bécsbe utazott, ahol Ferenc József kérésére lemondott az osztrák trón igényéről. Május 28-án megérkezett Mexikóba a Novara fregatt fedélzetén. A francia erők parancsnoka Bazaine marsall lett, aki az év folyamán Juárezt üldözte, bár elfognia nem sikerült.

A harctéri jószerencse palástolta a rossz politikai döntéseket. Miksa kormányába liberális politikusokat akart meghívni, akik nem fogadták el őt törvényes uralkodónak (köztük amnesztiáért cserébe Juáreznek felajánlotta a kormányalakítást, aki nemet mondott), de ezzel a gesztussal sikerült maga ellen fordítania azokat a konzervatív szereplőket, akik meghívták a trónra. Juárez elnöksége és az azt megelőző liberális kormányok egyházi földeket államosítottak. A mexikói főpapság természetesen támogatta Miksa megkoronázását az elszenvedett sérelmek miatt. Csalódniuk kellett, mert a császár az államosított földeket nem adta vissza, ezzel az egyházat is ellenfelei közé sorolva. Katonai téren a sikerek ellenére komoly problémák adódtak, ugyanis hadserege jelentős része külföldi katonákból állt. Nemcsak franciákból, hanem belgákból, akik egy részét apósa Lipót király küldött lánya testőrségének, illetve osztrákokból és magyarokból, akik az Osztrák Császárságból érkeztek. Ezek az egységek alkották a külföldi önkéntes haderő gerincét.

Az 1865-ös év fordulópontot jelentett az amerikai kontinens történetében, mivel az amerikai polgárháború a végéhez közeledett. Vesztes déliek egy maroknyi csoportja eldöntötte, hogy Miksa császárságában fog letelepedni, és segítséget nyújtanak neki a Juárez elleni harchoz. Miksa földet adományozott az amerikai menekülteknek, amivel a mexikói katolikusok újabb csoportját haragította maga ellen, mert déliek protestánsok voltak, és a föld eredetileg egyházi birtok volt. Eközben a francia csapatok sikeresen tartották az ország jelentős részét, és sikerült elfogniuk Diáz tábornokot Oaxaca ostroma után, akit börtönbe zártak Puebla városában. A fogságból Csizmadia János huszár főhadnagy segített neki megszökni, amit a mexikói tábornok nem felejtett el.

Az amerikai polgárháború befejeztével az Egyesült Államok kormánya fegyvereket küldött Juárez csapatainak, ami megerősítette őket. Az intenzív ellenállás drasztikus lépés megtételére sarkallta Miksát, aki aláírta a Fekete rendeletet, ami törvényesítette a lázadók azonnali kivégzését elfogásuk után. 1866-ban III. Napóleon az Amerikai Egyesült Államokkal való kapcsolatáért cserében bejelentette Bazaine marsallnak, hogy kivonja a francia haderőt Mexikóból. Bár nemcsak az amerikai kapcsolatok normalizálodása játszott szerepet a francia császár döntésében, hanem az európai helyzet válságossá válása is. A francia csapatok kivonásával III. Napóleon felajánlotta Miksának Mexikó elhagyását, aki ezt elutasította. Ezzel teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a mexikói császár mindvégig önálló uralkodóként tekintett önmagára, és nem francia bábként, mint ahogy a világ többi része. Miksa a francia kivonulás bejelentése után nem tudott megbízni korábbi szövetségesében, és Anton von Magnus porosz megbízott lett az egyik legfontosabb tanácsadója. A mexikói uralkodó elküldte Sarolta császárnét Europába, hogy támogatást szerezzen Franciaországtól és más európai országoktól, de a nyár folyamán Ausztria vereséget szenvedett Poroszországtól, ami figyelmeztető jel volt a francia császárnak és Európa többi államának. A porosz–osztrák háború mellékhadszínterén a Császári–Királyi Hadiflotta vereséget mért az olasz flottára Lissán szigete mellett, amely Miksa flottafejlesztési tervének volt köszönhető, Tegetthof admirális irányításával.

A Die Presse tudósítása szerint a július 20-i győzelemről Miksa császár legkésőbb augusztus 24-én szerzett tudomást, ekkor írta meg gratuláló levelét Tegetthof admirálisnak, akit egyúttal kitüntetett egy mexikói érdeméremmel is. Ez a levél október 13-án érkezett meg Bécsbe, és másnap közölték a bécsi napilapok. Ősszel Miksa előkészületeket tett, hogy elhagyja országát, és New Orleansba hajózzon, de porosz bizalmasa, Anton von Magnus lebeszélte róla. Bazaine marsall utolsó katonáival védelmet ajánlott a császárnak a távozáshoz, de ezt Miksa nem fogadta el. (Magnus azt mondta neki, hogy Bazaine el akarja rabolni, hogy fogolyként átadja az amerikaiaknak.) 1866 végén amerikai csapatok szálltak partra Veracruz városában, akik felajánlották Miksának, hogy távozhat Mexikóból, de (ismét Magnus javaslatára) erről lemondott. Miksa egy végső haderőreformot hajtott végre, amely a külföldi önkéntes egységek átszervezését foglalta magába, de hiába: a katonák háromnegyede elmenekült.

1867-ben a Császárság az utolsó évét élte. Juárez erői törtek előre, és már nem volt remény a győzelemre. Miksa a jó stratégiai helyzetű Querétaro városát választotta főhadiszállásként, és külföldi katonáit Mexikóváros védelmére hagyta hátra. Végül itt, Querétároban, két hónapos ostrom után egy árulás miatt Miksa és serege fogságba esett. Ezután a korábbi császárt perbe fogták, és halálra ítélték június 14-én. A korabeli információk nagyon ellentétesek voltak a császár sorsáról. Június 20-án a Pesti Naplóban arról cikkeztek, hogy legújabb hírek szerint Miksát száműzetésre ítélték, bár már ekkor felmerült, hogy esetleg kivégezték. Három nappal később egyre több hír szólt arról, hogy a császárt hagyják távozni Mexikóból. Végül július 2-án bizonyossá kezdett válni, hogy Miksát június 19-én két tábornokával együtt kivégezték.

I. Miksa császár utolsó imája. Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára (MNMTFT823)

A Mexikóvárosban levő külföldi katonák letették a fegyvert a császár halálának hírére. A megadás után a magyar foglyok érdekeit Csizmadia képviselte, aki Diáz tábornokkal tárgyalt a szabad eltávozásról, amit a mexikói tábornok a múltra való tekintettel engedélyezett. Az osztrák és magyar katonák a Tegetthof altengernagy parancsnokolta Novara fedélzetén térhettek vissza hazájukba 1868 januárjában. Magukkal vitték Miksa holtestét is. A volt császárt január 18-án helyezték örök nyugalomra Bécsben.

Miksa tudatosan döntött akkor, amikor Mexikóban maradt. Vállalta a következményeket akkor is, ha az életébe kerültek, ahogy egy anyjának írt, 1867. június 16-án kelt levélből kiderül. Olyan szereplője lett a nemzetközi politikának, aki csak későn eszmélt rá, hogy III. Napóleon a kezdetektől csupán bábnak szánta. Ezután nem tudott többé megbízni a franciákban, és így nem is fogadta el a biztonságos távozására tett ajánlatokat. Halálával bizonyítani akarhatta, hogy ő független uralkodó volt, saját döntéseket hozott, még ha ez az életébe is került. Végezetül a szót átadom a Vasárnapi Újság nekrológjának, ahol így írtak a néhai császárról:

„Kiváló tehetségek, nemes szív és szellem birtokában, trón lépcsején születve, egy tengerentúli nagy állam trónjára emelkedve, vesztőhelyen, golyó által végzé be életét, miután magas becsvágyát a balsors által megcsalva, reményeit kijátszva s még családi boldogságát is földúlva kelle látnia!”

Miksa, mexikói császár. Vasárnapi Újság, 14. évf. 28. (1867. július 14.)

 

Szabó Krisztián

 

Külső hivatkozások és szakirodalom:

Abbey Hanna, Kathryn: The Roles of the South in the French Intervention in Mexico. In: The Journal of Southern History 20. (1954) 1. 3–21.

Ceasar, Egon: Maximilian and Charlotte Volume I–II. London, 1928.

Colby, Elbridge: Exporting Arms to Juarez or Maximilian. In: The American Journal of International Law 19. (1925) 1. 177–18

Weber, Frank: Bismarck’s Man in Mexico: Anton von Magnus and the End of Maximilian’s Empire. In:  The Hispanic American Historical Review 46. (1966) 1. 53–65

Jancsó Katalin: Magyarok Habsburg Miksa, Mexikó császárának szolgálatában. In:  Tiszatáj 65. (2011) 1. 72–79.

Schwenk, Tina: Maximilian I – A Habsburg on Montezuma’s Throne. University of Stirling, 2011. 

Vasárnapi Újság

Pesti Napló

Die Presse

Balogh Tamás: A mexikói császártragédia vége. NatGeo Online.

 

Ezt olvastad?

Változatos tudományos programok kaptak helyet e heti kínálatunkban, rendkívül érdekes rendezvényeket ajánlunk a figyelmetekbe a határainkon innen és túlról is. Október