A Mexikói kaland: egy Habsburg főherceg tragédiája

1864. május 28-án Veracruzban a Mexikói Császárság zászlója alatt levő hajón Habsburg Miksa főherceg és felesége Sarolta partra szálltak és megkezdték uralkodásukat egy polgárháború sújtotta államban, amelynek tragikus vége 3 év múlva következett be. Jogosan merül fel a kérdés, hogyan került Európa egyik legrégibb és legbefolyásos családjának egyik tagja a közép-amerikai Mexikó trónjára, illetve miért nem hagyja hátra az országot, amely lassan teljesen ellene fordult. Mindezekre a választ az események és az uralkodó személyének tükrében próbálunk választ adni.

Habsburg Ferdinánd Miksa 1832. július 8-án született. Már gyerekkorában rivalizált bátyjával Ferenc Józseffel, aki később V. Ferdinánd utódjaként átvette az Osztrák Császárság kormányzását. Miksa tanulmányai során elsajátította a Birodalom különféle nyelveit és kimagasló érdeklődés mutatott a botanika iránt. 1850-ben belépett a Császári–Királyi Haditengerészet kötelékébe, ahol bátyja 4 év múlva kinevezte ellentengernagynak, és egyúttal főparancsnoknak. Ebben a tisztségében 1856-ban megszervezte a világ körüli Novara expedíciót, ami hatalmas tudományos siker volt a Birodalom számára. Másik hatalmas érdeme a flotta új alapokra helyezése és 1861-től hazai építésű páncélos hadihajókkal való felszerelése. A haditengerészeti megbízása mellett 1857-től a Lombard–Velencei Királyság kormányzója lett, és szintén ebben az évben feleségül vette Saroltát, I. Lipót belga király lányát. Két éves uralkodását reformok jellemezték, de a szárd–francia–osztrák háború véget vetett ennek, ugyanis Lombardia tartományt a Habsburg Császárság elvesztette.

Mexikóban 1857 és 1861 között polgárháború zajlott a konzervatívok és a liberálisok között. A konfliktus kiváltó oka az 1857-ben elfogadott alkotmány, amely megfosztotta a katolikus egyházat vezető szerepétől és ezt a konzervatív katolikus nemesség nem hagyhatta szó nélkül, mert félelmük volt, hogy az ország az Egyesült Államoknak játszák át a liberálisok, melyhez ez az első lépés. Ezért 1859-ben konzervatív puccsal megdöntötték a liberális kormányt és visszavonták az alkotmányt (Ebben a háborúban 1859-ben ajánlották föl Miksának első alkalommal a mexikói trónt a konzervatívok egy csoportja, de ezt akkor elutasította, mert Brazíliában volt egy botanikai expedíción). Az 1861-ig tartó polgárháború a Liberális Párt győzelmével zárult, akik megválasztották Benito Juárezt Mexikó elnökének. Azonban az országban még akadtak konzervatív ellenállási gócpontok, amelyeket az új mexikói kormány nem tudott felszámolni. Mexikó a zűrzavaros évek alatt teljesen eladósodott külföldi befektetőknek. Három legnagyobb hitelezője Franciaország, Nagy-Britannia és a Spanyolország volt. A Juárez–kormány befagyasztotta a hitelek visszafizetését. Az elmaradt törlesztőrészletek behajtásának céljával Franciaország tárgyalásokba bocsátkozott a másik két érintett ország képviselőivel, akik 1861 október végén megkötötték a londoni szerződést, amely határozott a három ország érdekeinek védelmében való beavatkozás mellett. Erre jobb alkalmat nem találhattak, ugyanis az amerikai polgárháború már elkezdődött, ami az Egyesült Államokat jelentősen meggyengítette. A londoni szerződés aláíróinak csapatai 1861 végén partra szálltak Veracruzban. Hamarosan a part menti településeket a spanyol-angol csapatok elfoglalták és tárgyalásokat kezdeményeztek Juárez kormányával a mexikói adósság rendezéséről.

A tárgyalások alatt hamar világossá vált, hogy a franciák teljesen más céllal, III. Napóleon egy grandiózus tervének megvalósításának szándékával érkeztek Mexikóba. Miksának III. Napóleon már korábban is próbált trónt juttatni (pl. görög trón), mert meggyőződésé szerint egy Miksának jutatott trónért cserébe tárgyalás útján megtudja szerezni Olaszország számára Velencét a Habsburg Császárságtól. Másodsorban Mexikót a francia császár ellensúlynak szánta az Egyesült Államok ellen, amivel sakkban tarthatja azt majd a polgárháború után. Ezért a francia csapatok megkezdték az ország megszállását, amivel megszegték a londoni szerződést és a spanyol-angol csapatok kivonultak az országból 1862 áprilisában, ezzel nyilvánvalóvá téve a francia intervenciót.

Miksa meghívása a mexikói trónra. Kép forrása: NatGeo.com

Az expedíciós erők mihamarabb el akarták foglalni Mexikóvárost, de a legnagyobb meglepetésre a francia hadsereg vereséget szenvedett a fővárosba vezető úton, Puebla városában május 5-én. Alig pár évvel ezelőtt a francia hadsereg legyőzte az oroszokat a Krím-félszigeten és az osztrákokat Solferinonál, de nem tudott győzni a mexikói irreguláris csapatokkal szemeben. (Mexikóban a mai napig nemzeti ünnep a peublai győzelem.)  A vereség után újabb francia egységek érkeztek, amivel a számuk 1863-ban elérte a negyvenezret. Az új offenzíva sikerrel járt és májusban a francia csapatok elfoglalták Pueblát. Júniusban Mexikóváros is elesett, Benito Juárez csapataival az ország északi részébe menekült.

Mexikóvárosban a konzervatív elit tagjai kikiáltották a Második Mexikói Császárságot és a trónt felajánlották Miksának és követeket küldtek hozzá, akiket visszaküldött, mert egy népszavazást akart személyéről, hogy legitim legyen az uralkodása. A „népszavazást” (az ország kevesebb, mint a fele volt francia megszállás alatt, de mégis a szavazás alapján az egész ország lakossága voksolhatott) megtartották a francia megszállás alatt levő területeken és Miksa elfogadta a trónt. Miksa Bécsbe utazott, ahol Ferenc József császár aláírattatott egy lemondó nyilatkozatot, amivel lemondott az osztrák trón igényéről. Ezt megtette és megérkezett május 28-án Mexikóba a Novara fregatt fedélzetén. A francia erők parancsnoka Bazaine marsall lett, miután az év folyamán sikeresen üldözte Juárezt, igaz nem sikerült elfognia.

A jó harctéri történések palástolták a rossz politikai döntéseket. Miksa kormányába liberális politikusokat akart meghívni, akik nem fogadták el őt törvényes uralkodónak (köztük amnesztiáért cserébe Juáreznek felajánlotta a kormányalakítást, aki nem fogadta el, mivel Miksát nem volt hajlandó uralkodónak elfogadni), de ezzel a gesztussal sikerült maga ellen fordítania, olyan konzervatív szereplőket, akik őt meghívták a trónra. Juárez elnöksége és azt megelőző liberális kormányok egyházi földeket államosítottak. A mexikói főpapság természetesen támogatta Miksa megkoronázását az elszenvedett sérelmek miatt. De csalódniuk kellett mert a császár az államosított földeket nem adta vissza, ami az egyházat is ellenfelei közé sorolta. Katonai téren a sikerek ellenére komoly problémák adódtak, ugyanis hadserege jelentős része külföldi katonákból állt. Nem csak franciákból, hanem belgákból, akik egy részét apósa Lipót király küldött lánya testőrségének, illetve osztrákokból és magyarokból, akik az Osztrák Császárságból érkeztek. Ezek az egységek alkották a külföldi önkéntes haderő gerincét.

Az 1865-ös év fordulópontot jelentett az amerikai kontinens történetében, mivel az amerikai polgárháború a végéhez közeledett. Vesztes déliek egy maroknyi csoportja eldöntötte, hogy Miksa császárságában fognak letelepedni és segítséget nyújtanak neki a Juárez elleni harchoz. Miksa földet adományozott az amerikai menekülteknek, amivel a mexikói katolikusok újabb csoportját haragította maga ellen, mert a protestáns délieknek adta a volt egyházi földeket. Eközben a francia csapatok sikeresen tartották az ország jelentős részét és sikerült elfogniuk Diáz tábornokot Oaxaca ostroma után, akit börtönbe zártak Puebla városában. A fogságból Csizmadia János huszár főhadnagy segített neki megszökni, akinek segítségét a mexikói tábornok nem felejtette el.

Az amerikai polgárháború befejeztével az Egyesült Államok kormánya fegyvereket küldött Juárez csapatainak, amivel az ellenállásuk folyamatosan erősebbé vált. Az intenzív ellenállás drasztikus lépés megtételére sarkallta Miksát, aki aláírta a Fekete rendeletet, ami törvényesítette a lázadók azonnali kivégzését elfogásuk után. 1866-ban III. Napóleon az Amerikai Egyesült Államokkal való kapcsolatáért cserébe, bejelentette Bazaine marsallnak, hogy a francia haderő kivonásra kerül Mexikóból. Bár nemcsak az amerikai kapcsolatok normalizálodása játszott szerepet a francia császár döntésében, ugyanis az európai helyzet válságossá vált. A francia csapatok kivonásával III. Napóleon felajánlotta Miksának Mexikó elhagyását a francia csapatokkal, amit elutasított és ezzel teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a mexikói császár mind végig önálló uralkodóként tekintet önmagára és nem francia bábként, mint ahogy a világ többi része tekintett rá. Miksa a francia kivonulás bejelentése után nem tudott megbízni korábbi szövetségesében és Anton von Magnus porosz megbízott lett egyik legfontosabb tanácsadója. A mexikói uralkodó elküldte Sarolta császárnét Europába, hogy támogatást szerezzen Franciaországtól és más európai országoktól, de a nyár folyamán Europában Ausztria vereséget szenvedett Poroszországtól, amely vereség figyelmeztető jel volt a francia császárnak és Európa többi államának. A porosz–osztrák háború mellékhadszínterén a Császári–Királyi Hadiflotta vereséget mért az olasz flottára Lissán szigete mellett, amely Miksa flotta fejlesztési tervének volt köszönhető, Tegetthof admirális irányításával.

A Die Presse tudósítása szerint a július 20-i győzelemről Miksa császár legkésőbb augusztus 24-én szerzett tudomást, ekkor írta meg gratuláló levelét Tegetthof admirálisnak a jelentős győzelemért, akit egyúttal kitüntetett egy mexikói érdeméremmel is. Ez a levél Bécsbe október 13-án érkezett meg és másnap közölték a bécsi napilapok. Ősszel Miksa előkészületeket tett, hogy elhagyja országát és New Orleansba hajózzon, de porosz bizalmasa, Anton von Magnus, lebeszélte róla. Bazaine marsall utolsó katonáival védelmet ajánlott a császárnak a távozáshoz, de ezt Miksa nem fogadta el. (Magnus azt mondta neki, hogy Bazaine el akarja rabolni, hogy az amerikaiaknak, majd ő adhassa át a császárt, mint fogoly.) 1866 végén amerikai csapatok szálltak partra Veracruz városában, akik felajánlották Miksának a távozást Mexikóból, de (ismét Magnus javaslatára) erről lemondott. Miksa egy végső haderő reformot hajtott végre, amely a külföldi önkéntes egységek átszervezését foglalta magába, de a katonák háromnegyede elmenekült.

1867-ben a Császárság az utolsó évét élte, Juárez erői törtek előre és már nem volt remény a győzelemre. Miksa választása főhadiszállásként Querétaro városára esett, jó stratégiai helyzete miatt (A választást Magnus is támogatta.) és külföldi katonáit Mexikóváros védelmére hagyta hátra. Végül itt, Querétároban, két hónapos ostrom után egy árulás miatt Miksa és serege fogságba esett. Ezután a volt császárt perbe fogták és halálra ítélték június 14-én. A korabeli információk nagyon ellentétesek voltak a császár sorsáról. Június 20-án a Pesti Naplóban arról cikkeznek, hogy legújabb hírek szerint Miksát száműzetésre ítélték, bár már ekkor felmerült, hogy kivégezték. Három nappal később egyre több hír szólt, arról, hogy a császárt végül hagyják távozni Mexikóból. Végül július 2-án bizonyossá kezdett válni, hogy Miksát június 19-én két tábornokával együtt kivégezték.

I. Miksa császár utolsó imája. Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára (MNMTFT823)

Mexikóvárosban levő külföldi katonák a császár halálának hírére letették a fegyvert. A megadás után a magyar foglyok érdekeit Csizmadia képviselte, aki Diáz tábornokkal tárgyalt a szabad eltávozásról, amit a mexikói tábornok a múltra való tekintettel engedélyezett. Az osztrák és magyar katonák a Novara fedélzetén, aminek parancsnoka Tegetthof altengernagy volt, térhettek vissza hazájukba, Miksa császár holtestével együtt 1868 januárjában. Miksa császárt január 18-án helyezték örök nyugalomra Bécsben.

Miksa tudatos döntése volt a Mexikóban való maradás és vállalta a következményeket, amik az életébe kerültek és ezt anyjának is megírta 1867. június 16-án kelt levélben. Egy olyan szereplője lett a nemzetközi politikának, aki csak későn vette észre, hogy III. Napóleon bábnak szánta csupán a kezdetektől Mexikó trónján és amikor erre rájött már késő volt. De a ráeszmélés után nem tudott többé megbízni a franciákban és így nem is fogadta el a biztonságos távozására tett ajánlatokat. Halálával bizonyítani akarhatta, hogy ő egy független uralkodó saját döntésekkel, még ha ez a saját életébe is kerül. Végezetül a szót átadom a Vasárnapi Újság nekrológjának, ahol, így írtak a néhai császárról:

„Kiváló tehetségek, nemes szív és szellem birtokában, trón lépcsején születve, egy tengerentúli nagy állam trónjára emelkedve, vesztőhelyen, golyó által végzé be életét, miután magas becsvágyát a balsors által megcsalva, reményeit kijátszva s még családi boldogságát is földúlva kelle látnia!”

Miksa, mexikói császár. Vasárnapi Újság, 14. évf. 28. (1867. július 14.)

 

Szabó Krisztián

 

Külső hivatkozások és szakirodalom:

Abbey Hanna, Kathryn: The Roles of the South in the French Intervention in Mexico. In: The Journal of Southern History 20. (1954) 1. 3–21.

Ceasar, Egon: Maximilian and Charlotte Volume I–II. London, 1928.

Colby, Elbridge: Exporting Arms to Juarez or Maximilian. In: The American Journal of International Law 19. (1925) 1. 177–18

Weber, Frank: Bismarck’s Man in Mexico: Anton von Magnus and the End of Maximilian’s Empire. In:  The Hispanic American Historical Review 46. (1966) 1. 53–65

Jancsó Katalin: Magyarok Habsburg Miksa, Mexikó császárának szolgálatában. In:  Tiszatáj 65. (2011) 1. 72–79.

Schwenk, Tina: Maximilian I – A Habsburg on Montezuma’s Throne. University of Stirling, 2011. 

Vasárnapi Újság

Pesti Napló

Die Presse

Balogh Tamás: A mexikói császártragédia vége. NatGeo Online.

 

Ezt olvastad?

Casanováról mindenkinek az a kép él a fejében, hogy milyen nagy nőcsábász volt, milyen kalandos életét élt. Viszont mi a