Miért éppen Kasmír? Az India és Pakisztán közötti konfliktus történeti háttere

Az utóbbi hónapok híradásai között egyre többször szerepel Kasmír neve, illetve a kasmíri konfliktus fogalma. A vita gyökerei a második világháborút követő évekig nyúlnak vissza, amikor a britek indiai gyarmatbirodalma tömegmozgalmak, tüntetések és hosszas politikai csatározások után a függetlenség útjára lépett.

Kasmír régió neve egy rendkívül összetett jelentést takar. Földrajzilag az indiai szubkontinens északnyugati területét értjük alatta, amely a hindu, a kínai, az orosz és az iszlám kultúra metszéspontjában található. Történetileg viszont a Nagy-Himalája és a Pir-Panjal hegyei közötti völgyet szokás így nevezni, amely a mai fogalomnál jóval kisebb területet jelentett.

Kasmír völgye (Forrás: nationsonline.org)

Manapság a földrajzi és közigazgatási fogalmak mögött több tartomány áll. Indiában Dzsammu és Kasmír állam három körzetre osztható: Dzsammu, Kasmír és Ladakh. Pakisztánban pedig két adminisztratív terület található itt: Aszad-Kasmír és Gilgit-Baltisztán.

Kasmír története rendkívüli érdekességet mutat. A számos birodalom és dinasztia után nagy változást a 11–12. századi iszlám hódítás hozott. A Delhi Szultanátus és a Mogul Birodalom hatalma alatt jelentős síita és szunnita közösségek alakultak ki a területen. Az európaiak megjelenése nem volt nagy hatással Kasmír mindennapjaiban, az angolok térhódítása viszont gyökeresen változtatta meg a terület sorsát.

Kasmír vitatott területe (Forrás: legacy.lib.utexas.edu)

A fejedelemség 1947 előtt mintegy 86.000 négyzetmérföld nagyságú volt, ahol körülbelül 13 millió lakos élt, akiknek 77 százaléka muzulmán volt. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Brit Birodalom két különálló államra osztja egykori gyarmatát, az uralkodó Hari Singh kényes helyzetbe került. Az úgynevezett Felosztási Törvény (1947. augusztus 15.) rendelkezett a felosztás mechanizmusáról, illetve arról, melyik terület melyik új állam fennhatósága alá kerül. A határok meghúzásakor bizonyos mértékig az etnikai és vallási összetételt is figyelembe vették, amelyek alapján a két új állam közül az egyikben hindu, a másikban muzulmán többség alakult ki. Ez a rendelkezés okozta a 20. század talán legnagyobb mértékű népességmozgását, mivel a lakosság igyekezett azon államban letelepedni, amelyik a vallásának megfelelt. A folyamat azonban milliók életét követelte, hiszen az erőszakos cselekmények végigkísérték a felosztást, valamint a lakosságcserét is.

Hari Singh, Kasmír utolsó uralkodója (Forrás: hindustantimes.com)

Kasmír problémájának kiváltójaként azonban az augusztusi törvény egyfajta hiányosságát lehet megnevezni. A brit rendelkezések ugyanis kizárólag Brit-Indiára vonatkoztak, a fejedelmi államokra nem. Ezek a területek 1947. augusztus 15-én minden tekintetben teljesen függetlenné váltak, megszűnt felettük a brit befolyás. Ezt a törvény hatályba lépte előtt a brit kormánymisszió ismertette a fejedelmekkel. Ebből kifolyólag minden úgynevezett hercegi állam dönthetett, melyik országhoz akar csatlakozni. Lord Mountbatten, a regnáló alkirály minden fejedelemnek javasolta, hogy vegyék figyelembe a földrajzi és közösségi adottságokat, érdekeket. Mindeközben az indiai politikusok kijelentették, a fejedelmi államokat függetlenként nem ismerik el, azok mindenképpen csatlakozzanak valamelyik új államalakulathoz. Ennek feltétele a Csatlakozási Okmány volt, amelyben a hercegi állam uralkodója átruházta a választott országra a külügy, a védelem és a közlekedés irányítását. Ennek hiányában a törvény szerint a még független fejedelemséget India mint a Brit Korona jogutódja köteles megvédeni. A csatlakozási okmányok mellett létezett úgynevezett Átmeneti Megállapodás is, amelyet egyszerre mindkét országgal megköthettek az uralkodók, biztosítva az alapvető szolgáltatások folyamatosságát.

India közel 600 fejedelemségéből 1947. augusztus 15-ig mindössze három állam nem választott, Kasmír és Jammu, Junagadh, illetve Hajdarábád. Kasmírban a függetlenségi folyamat hatására soha nem látott feszültség alakult ki a lakosság körében. Míg a második világháború előtt teljesen idegen volt Jinnah két független államról szóló elmélete, addig a háború után egyre inkább terjedtek ezek a gondolatok. A helyzetet súlyosbította, hogy míg a lakosság 77 százaléka muzulmán, az uralkodó és a politikai elit hindu vallású volt. Ebből és a földrajzi fekvéséből következően Kasmír bármelyik államalakulathoz csatlakozhatott volna. Hari Singh azonban húzta az időt, és egy olyan független országról álmodott, amely mindkét új állammal baráti viszonyt ápolna. Ennek jegyében augusztus 12-én azonos szövegezésű táviratot küldött Indiának és Pakisztánnak, amelyben átmeneti megállapodások megkötését kezdeményezte. Pakisztán elfogadta a lehetőséget, India azonban további tárgyalásokat kért. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mivel szeptemberben Pakisztán felől fegyveresek törtek be Kasmírba, amelyet India a pakisztániak rablóhadjáratának titulált.

Bár Pakisztán tagadta a vádakat, célja – a Kasmírral való egyesülés – elérése érdekében gazdasági blokádot vezetett be a régióval szemben, megbénította a terület közlekedését, korlátozta az emberek szabad mozgását. 1947. október végén több ezer pathan harcos lépte át a határt Kasmír elfoglalása miatt, amely akciót Pakisztán spontán reakciónak nevezett Hari Singh korábbi tettei miatt. India szerint viszont a támadást a szomszédos ország szervezte meg, fegyverrel és tisztjei szakértelmével segítve a terület elleni hadjáratot. A fejedelem ekkor Indiához fordult segítségért, ám az állam Védelmi Bizottsága arra a véleményre jutott, hogy a segítséghez teljes jogi alapot csak Kasmír csatlakozása adhat (a fent említett jogutódlási kötelezettségek ellenére). Ezt követően Hari Singh Csatlakozási Okmányt írt alá Indiával, amelynek következtében Kasmír India szerves része lett.

A Hindustan Times címlapja (Forrás: thedailystar.net)

Ezzel egy időben létrejött az indiai alkotmány 370. cikkelye, amely különleges státuszt biztosított a terület számára. Az új Dzsammu és Kasmír államra nem alkalmaztak minden rendelkezést, amely a többi volt fejedelmi államra vonatkozott. Ez a különleges bánásmódot biztosító cikkely határozta meg a következő évtizedekben Kasmír jogállását. A következő napon India csapatokat vezényelt Szrinagarba, Kasmír nyári fővárosába, innentől pedig szinte folyamatos a konfliktus a két állam között.

A kialakult helyzet megoldására az ENSZ is lépéseket tett. 1948 januárjában a Biztonsági Tanács rendelete szerint felállítottak egy bizottságot (UNCIP), amelynek feladata a két ország viszonyának rendezése volt. Megállapodás csak 1949-ben jött létre, amely kijelölt egy demarkációs vonalat India és Pakisztán között. Az előbbi ország a terület kétharmadát, utóbbi az egyharmadát kapta meg.

A rendet Kína közbelépése változtatta meg valamelyest. 1962-ben Kína háborút kezdett Indiával, amelynek következtében Akszái Csin kínai uralom alá került, jobb kommunikációt biztosítva Hszincsiang és Nyugat-Tibet között. Bár a vereséget Nehru hivatalosan nem fogadta el, ígéretet tett, hogy hadserege be fogja tartani a fegyverszüneti megállapodást.

Pakisztánnal 1965-ig viszonylagos békét sikerült kialakítani, bár a határvillongások folyamatosak voltak. 1965 tavaszán azonban komoly összecsapás zajlott a Kács-sivatagban, amely némi pakisztáni területi növekedést jelentett. A konfliktus lezárásához Harold Wilson brit kormányfőnek kellett közbenjárnia, akinek sikerült elérnie, hogy a két fél fegyverszüneti megállapodást kössön. Ez azonban nagyobb önbizalmat adott a pakisztáni vezetésnek, akik már ugyanez év nyarán megtámadták Indiát a milicisták segítségével. Az indiai kormány, valamint a hadsereg azonban fordított a helyzeten, és a határvonalat átlépve elfoglalt néhány stratégiai erősséget a szomszédos országban. Erre Pakisztán az úgynevezett Nagy Csapás hadművelettel válaszolt. Ettől a pillanattól számítjuk a második indiai­–pakisztáni háború kitörését. Az ENSZ és Kína közbelépése azonban fegyverszüneti megállapodáshoz vezetett a két állam között, amely 1965. szeptember 23-án lépett életbe. A helyzetet végül Alekszej Koszigin, szovjet politikus tervei rendezték. Koszigin Taskentbe egy konferenciára hívta meg a két ország vezetőit, ahol megállapodtak, hogy visszaállítják az 1965. augusztus 5-i állapotokat. Így bár a háború katonailag döntetlennek tekinthető, politikailag India győzedelmeskedett, hiszen visszaállt a korábbi kasmíri status quo.

A béke egészen 1971-ig tartott, amikor India bekapcsolódott a kelet-pakisztániak függetlenségi háborújába.[1] A zavargásokat és katonai összecsapásokat követően India 1971 decemberében elismerte Bangladest mint önálló, független államot. A szintén ebben a hónapban kitört háború azonban gyorsan véget ért. A Kelet-Pakisztánban állomásozó reguláris erők néhány hét után kapituláltak, így a terület végleg elszakadt Pakisztántól, amelynek vezetője Zulfikar Ali Bhutto hiába igyekezett létrehozni egy konföderációt.

Nyugat- és Kelet-Pakisztán 1947 és 1971 között (Forrás: hu.wikipedia.org)

Az ezt követő néhány évben bár a feszültség megmaradt a két ország között, nagyobb összecsapásra nem került sor. 1987-ben azonban Kasmír indiai területein a törvényhozó testületi választásokon történt visszaélések miatt lázadási hullám söpört végig. A tüntetők egy része a függetlenség, másik része a Pakisztánhoz való közeledés reményében fejezte ki véleményét a megmozdulások során.

1999-ben újabb háborús eseményekre került sor. Az Afganisztánból kiszoruló mudzsahedinek (a szovjet megszállás ellen harcoló muszlimok) beszivárgása Kasmírba tovább szította a két állam közötti konfliktust, amely a kargili háborúba torkollott. Májusban több száz fegyveres lépte át az úgynevezett Ellenőrzési Vonalat Kargil környékét, katonai és stratégiai pontokat foglaltak el. Pakisztán szerint a támadók kizárólag a Kasmír függetlenségéért küzdő mudzsahedinek voltak, ám India, az ENSZ és egyéb nemzetközi források szerint a fegyveres csapatokat pakisztáni katonák, mudzsahedinek, illetve szélsőséges szervezetek tagjai alkották. A feltárt adatok szerint pedig Pakisztán felelőssége egyértelműen megállapítható volt. India augusztusban visszaszorította a fegyvereseket a pakisztáni határon túlra, anélkül, hogy bármilyen korábbi egyezményt megszegett volna, így Pakisztán a nemzetközi nyomás és az ellenfél sikere miatt a visszavonulás mellett döntött.

Kasmír területe ma (Forrás: asianaffairs.in)

1999-et követően újra béke honolt Kasmírban, a feszültség azonban továbbra is megmaradt. Azóta rengeteg a tüntetéshullám, a halálos áldozat követelő demonstráció, vagy a kisebb-nagyobb katonai összecsapás, valamint számtalan terrortámadás történt. A hullámzó diplomáciai kapcsolatok mellett azonban Indiának meg kell küzdenie a muzulmán többségű Dzsammu és Kasmír tartományban zajló szeparatista és iszlamista törekvésekkel is. A helyzet kényes mivoltát pedig súlyosbítja, hogy vélhetően 1998-ra mind India, mind Pakisztán rendelkezett bevethető atomfegyverrel. Bár a nemzetközi élet szereplői számos szankciót eszközöltek a konfliktuskezelés és az atomtesztek miatt (például az ide érkező hitelek, segélyek, kereskedelmi kapcsolatok befagyasztását), közvetlen beavatkozás évtizedek óta nem történt. A szituáció helyi kezelése sem egyszerű, mivel Pakisztán nem hagy fel a milíciák támogatásával, mire India rendre terrorizmussal, illetve annak segítésével vádolja.

Forrás: samaa.tv

A Kasmír-konfliktus jelenleg is megoldásra vár. Mivel a benne résztvevő országok – India, Pakisztán vagy éppen Kína – viselkedése akadályozza a helyzet rendeződését, a nemzetközi politika és az ENSZ korlátozott törekvései és tettei mindeddig kevésnek bizonyultak a béke és a nyugalom megteremtésére.

Kovács Márta

Felhasznált irodalom:

Babos László: Kelet-Pakisztánból Banglades. Az 1971-es indiai-pakisztáni háború. In: Belvedere, 2011/2. 58–71.

Wilhelm Zoltán – Pete József – Kisgyörgy Péter: Adatok a kasmíri konfliktus politikai földrajzi elemzéséhez. In: Földrajzi Értesítő, 2006/1–2. 213–237.

Marosvári Csaba: Második indiai–pakisztáni háború (1965) In: http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=VIQXXK 

[1] 1947-ben két ország jött létre három területen. A szubkontinens közepén India, a félsziget nyugati és keleti szélein pedig Pakisztán, amelynek területei egymástól mintegy 1500 kilométere voltak. A két tartományból álló országban a kormányzati irányítás Nyugat-Pakisztáné lett, míg a szinte teljes egészében bengáliak által lakott, nagyobb lakosságszámú Kelet-Pakisztánt számos területen hátrányosan megkülönböztették.

Ezt olvastad?

Dél-Afrika újkori történelme szorosan kapcsolódik Európa, de főképp a gyarmatosító nagyhatalmak, így Nagy-Britannia történelméhez. Az európaiak első érintkezése a térséggel