Miért szállt gépbe Horthy István 1942. augusztus 20-án?

Horthy István halála körül számos körülmény máig tisztázatlan. Az egymásnak ellentmondó források között embert próbáló feladat rendet tenni. Ma mégis megpróbáljuk ezt, azaz arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért szállt repülőgépbe a kormányzó-helyettes halála napján, annak ellenére, hogy parancsa volt arra, hogy ne tegye?

 

1942. augusztus 14-én este egy magyar felségjelű kétüléses Storch futárgép landolt Kijev Zsuljani repülőterén. Esett az eső. A frontról szabadságra érkező Horthy István repülő-főhadnagyot, Magyarország kormányzó-helyettesét és tisztiszolgáját üres terminál várta, annak ellenére, hogy a Magyar Megszálló Erők kijevi parancsnoksága egy héttel korábban kidolgozta fogadásának programját. Két nappal későbbre várták ugyanis, s csupán egy délutánra. Ennek köszönhető, hogy szállást sem készítettek elő számára. Egy váratlan telefon miatt érkezett két nappal korábban a tervezettnél. A hívó azt állította, hogy a kormányzó-helyettes felesége, aki önkéntes ápolónői szolgálatát kezdte Kijevben, az előzetes tervekkel ellentétben két nappal előbb érkezik az ukrán fővárosba. Az értesítés fals volt. Horthy Istvánné vonata az előre megbeszélt időpontban futott be, Kijevben pedig senki nem tudott programváltozásról. Feltehetően a váratlan helyzetből adódott, hogy a magyar kormányzó-helyettest a civil közigazgatású Ukrajna német katonai parancsnokának – annak a Kitzinger tábornoknak, aki hivatalos posztja mellett ellátta a német katonai titkosszolgálat, az Amt Ausland/Abwehr ukrajnai parancsnoki teendőit is – üresen álló szolgálati villájában helyezték el. Azon szervnek volt tehát helyi vezetője, amelynek elsődleges feladatát képezte katonai információk gyűjtése. ( Politikai merényletek szervezése semmiképpen sem.) A frontról érkező magyar kormányzó-helyettest az Abwehrnek szolgálati kötelessége volt lehallgatni. A magyar fél tálcán kínálta erre az alkalmat.


Forrás: Wikipedia

Három nappal korábban, 1942. augusztus 11-én érkezett a keleti frontra Imrédy Béla volt miniszterelnök, tartalékos huszárszázados. Azonnal kihallgatásra jelentkezett a kormányzó-helyettesnél. Horthy István segédtisztje augusztus 14-i időpontot javasolt neki az audienciára. Azt a délutánt, melyen az ifjú Horthy – az előzetes tervekkel ellentétben – a fals hírnek köszönhetően már semmiképp nem tudott találkozni vele, hiszen Kijevben volt.

Ugyancsak augusztus 11-én a budapesti Hadügyminisztérium, a Kormányzó Katonai Irodája és a Vezérkari Főnökség együttes ellenjegyzésével parancs indult a Magyar Királyi 2. Hadsereg Don-kanyari parancsnokságára, ami előírta Horthy István repülőszolgálatának azonnali megszüntetését, s a kormányzó-helyettest Jány Gusztáv hadseregparancsnok főhadiszállására rendelte szolgálatra. Az egyik érintett, Szabó László tábornok szerint ez a parancs is a fenn említett napon, 1942. augusztus 14-én érkezett meg a keleti frontra. A rendelet majd egy héten át feküdt mind Szabó, mind Jány Gusztáv asztalán. Horthy István 1942. augusztus 20-án hajnalban bevetésre indult. A felszállás utáni percekben gépe egy kanyarban lecsúszott, s egy horhosnak ütközött. A kormányzó-helyettes életét vesztette. Repülés-tiltó parancsát csupán a halála utáni délután kapták meg közvetlen felettesei.

Volt-e vajon összefüggés Imrédy Béla tervezett audienciája, a kormányzó-helyettes váratlan Kijevbe utazása, s a parancs elakadása között?

Horthy István közvetlen környezetében két katonatiszt is a Vezérkari Főnökség 2. osztályának, a magyar katonai elhárításnak az alkalmazásában állt. Egyikük, a már említett Szabó László vezérőrnagy, korábbi római katonai attasé hivatalosan a kormányzó-helyettes protokollfőnökeként érkezett a frontra. Szálasi Ferenc naplójából tudjuk, hogy őt a Magyar Nyilaskeresztes Párt saját beépített ügynökeként tartotta számon Horthy István mellett.  (A pártvezér úgy gondolta, Szabó szép lassan megtérítheti az ifjú Horthyt a nyilas eszméknek, hiszen „Az, hogy valaki nemzetiszocialista legyen, nem az évektől függ, vannak egyesek, akik ötvenéves korukban lesznek, mások már tizennyolc évesen… sehol nincs megírva, hogy csak politikusok fejlődhetnek, fejlődhetnek államfők és kormányzó-helyettesek is.”) Kétséges, Szabó kinek is játszott valójában.

Nagyjából egy hónappal frontra érkezése után elhagyta a repülőszázad ilovszkojei szálláshelyét, ahol Horthy István teljesített szolgálatot. Mintegy 150 km-rel északabbra, Jablocsnojében Jány Gusztáv hadseregparancsnok engedélyével átvette egy időlegesen éppen megürülő hadosztály parancsnoki posztját. A budapesti katonai hatóságok minderről nem tudtak. Feltehetően nagyobb kihívást látott egy harcoló alakulat vezetésében, mint protokoll programok szervezésében. A kormányzó-helyettes melletti napi szervezési munka és az aktív kémelhárítás így beosztottjára, Ortutay Tivadarra hárult, aki hivatalosan segédtisztként és orosz tolmácsként érkezett a frontra Horthy Istvánnal. Gyakorlatilag a kassai elhárítástól vezényelte a Vezérkari Főnökség a kormányzó-helyettes mellé közvetlenül a frontra indulás előtt. Minden bizonnyal sokféle szláv nyelvismerete folytán, illetőleg mivel a vezérkari főnök, Szombathelyi Ferenc, aki korábban Kassa katonai parancsnoki posztját látta el, személyesen ismerte őt. Ortutayhoz érkezett Imrédy Béla audienciakérése és ő szervezte meg Horthy István kijevi programját is, ő egyeztetette az ukrán főváros magyar katonai parancsnokságával a látogatás részletes programját. Mint elhárító tisztnek, neki magának is ott kellett volna lennie a kormányzó-helyettes környezetében – éppen azért, hogy kivédje az esetleges nemzetbiztonsági kockázattal járó helyzeteket. Ezért kapta a fizetését. Azonban mind a programszervezés, mind az elhárítás balul sült el. Ortutay – saját állítása szerint – nem volt Kijevben a kérdéses délutánon. „Az eredeti terv szerint szintén vele [ti. a kormányzó-helyettessel ] kellett volna utaznom, de módosítottuk a tervet, hogy távollétében intézkedhessek.”- olvashatjuk emlékirataiban.  Minden bizonnyal el is hihetjük neki ezt az állítást. Ha Kijevben lett volna, kivédte volna, kötelessége kivédeni ezeket a nem kiküszöbölhetetlen hibákat. Szintén tőle tudjuk, hogy Imrédy Béla jelentkezéséről azonnal értesítette felettesét, Szabó László vezérőrnagyot.

 

Ortutayt láthatóan félrevezette valaki a fals telefonnal. A hívó fél nem lehetett budapesti felettes szerve, a Kormányzó Katonai Irodája, amelynek képviselőivel korábban a kijevi programot egyeztette, hiszen ők egyrészt tudták, – korábban ők beszélték le Ortutayal  – hogy mikor érkezik úti céljához Horthy Istvánné vonata, másrészt semmiképp nem adták volna  utasításba a kormányzó-helyettes mellé rendelt kémelhárító tisztnek, hogy ne utazzon prominens védettjével az ukrán fővárosba. Nem lehetett a telefon túloldalán a Kijevi Magyar Megszálló Parancsnokság sem, tekintve, hogy ők maguk nem értesültek semmilyen programváltozásról. Valaki olyannak kellett tárcsáznia Ortutayt, akinek feladatkörébe tartozott neki utasítást adnia, s elrendelni a terv módosítását. Ráadásul olyasvalakinek kellett lennie, akinek Ortutay nem kérdőjelezte meg a szavahihetőségét, nem telefonált ellenőrzéseképpen Kijevbe. Sőt olyan valakinek, akinek a szavaiból azt vehette ki, hogy a módosított program már Kijevvel egyeztetett változtatás, neki a továbbiakban nincs szervezési feladata. A hívó fél nem lehetett más, csak Szabó László vezérőrnagy parancsnoki irodája. Mi oka lehetett a tábornoknak erre a közbeavatkozásra?

Imrédy Béla néhány hónappal korábban, a kormányzó- helyettes-választás parlamenti vitájában egy előzetes pártközi megállapodás ellenére felszólalt a képviselőházban, és élesen bírálta a kormánypárt jelöltjét.

A volt kormányfő és pártjának helyettes államfő-jelöltje, Habsburg Albrecht főherceg nagyobb német támogatást élvezett az akkoriban pártján belül is erősen ingatag helyzetű Szálasi Ferencnél. Szálasi naplójából kiderül, hogy nem csak Horthy István nemzetiszocialistává való átnevelését tartotta – teljesen alaptalanul – lehetségesnek, de a kormányzó- helyettes-választás után attól is félt, – szintén reális ok nélkül – hogy a radikális jobboldal más szereplői is megpróbálják majd (egy éles páli fordulattal) megszerezni Horthy István támogatását. S létrejöhet egy szélsőjobboldali összefogás a kormányzó-helyettesnek, Imrédy Béla pártjának s a Nyilaskeresztes Párt belső ellenzékének részvételével. Szálasi tudatában realitásként élt egy Imrédy-Horthy István kiegyezés rémképe.  Szabó, ha a tervezett találkozó híréről értesülve nem lépett volna közbe, elveszíti a pártvezér bizalmát. Ez nyilvánvalóan nem történt meg, 1944 októberében a Nyilaskeresztes Párt vezetője hadügyminiszteri posztra javasolta a katonadiplomatát.

Lehetett-e mindennek köze Horthy István repülésleállító parancsának elakadáshoz? Az utasítás a legmagasabb budapesti katonai szervektől két példányban érkezett a frontra. Egyrészt Jány Gusztávhoz, aki odakinn a kormányzó-helyettes legfelsőbb katonai parancsnoka volt, másrészt Szabó Lászlóhoz, aki további programjainak megszervezéséért volt felelős. Jánynak ez ügyben két feladata volt: a szolgálati rend szerint azonnal továbbítani a parancsot Horthy István közvetlen feletteseihez (András Sándor, a repülőcsoport-, Csukás Kálmán az 1. repülőosztály –, és Szabó Mátyás az 1/1 repülőszázad parancsnokához.) Ez, mint már említettük, csupán egy héttel a rendelet érkezése után, s fél nappal a kormányzó-helyettes halálát követően történt meg. Az utasítás végrehajtásával egyidőben a hadsereg-parancsnoknak vissza is kellett volna igazolnia Budapestre, hogy a rendelet megérkezett hozzá. Erre 1942. augusztus 19-én került sor. Azon a napon, amelyen Jány Szabó Lászlóval történt előzetes megállapodása szerint a parancsot átadta személyesen Horthy Istvánnak. Kihagyva a kötelező szolgálati rendet, s öt napot késlekedve a parancsban megjelölt kézhezvételtől számított azonnali hatályhoz képest.

Vessünk egy pillantást a történet szereplőire. Mi történt velük augusztus 14-én, a parancs megérkezése napján? Horthy István éppen Kijevben töltötte a szabadságát, Szabó László Budapest előtt titkolva tartózkodási helyét, Jablocsnojében tartózkodott, s láthatóan szívesen vezette a III. hadtest 6. könnyűhadosztályát, Imrédy Béla pedig a hadsereg-parancsnokságon várta végleges szolgálati helyére vezénylését. (Engedélyt kért Jány Gusztávtól a parancsnokságon maradni augusztus 18-ig, éppen addig a napig, amikor a kormányzó-helyettes szabadsága Kijevben véget ért.)  Ha a parancsot Jány azonnal és szó szerint betartja, egyrészt Horthy Istvánnak fel kellett volna adni napi repülőbevetéseit, amiről – ismerve repülésszeretetét – előre várható volt, hogy nehéz szívvel fogad majd, másrészt megvalósul a Horthy-Imrédy találkozó, harmadrészt Szabó kénytelen lett volna otthagyni hadtestparancsnoki posztját, hiszen a kormányzó-helyettes innentől folyamatos protokoll-programokon vett volna részt, reflektorfénybe kerül, ami elég hamar nyilvánvalóvá tette volna állandó katonai kísérőjének hiányát.

Horthy halála napján Jány Gusztáv a következő táviratot küldte Budapestre: „a Kormányzó-helyettes Úr Őfőméltósága… előtte való napon {t.i.19-én.} megkapta a parancsot, hogy a III. honvédhadtest kötelékében harcoló 6. hadosztályhoz vonuljon be szolgálattételre. Erre ő egyheti halasztást kért, hogy még egy hétig, mint vadászrepülő teljesíthesse katonai szolgálatát. Jány vezérezredes magához rendelte, és augusztus 19-én további repüléseit megszüntette.”

Ez a néhány mondat a következő kronológiát sugallja: 1) Horthy István augusztus 19-én átvette (valakitől, aki nem a hadseregparancsnok) visszahívó-parancsát, és az utasítást, hogy be kell vonulnia harmadik hadtest hatodik könnyűhadosztályához. 2) A kormányzó-helyettes elkeseredésében a parancs felett még egy hét halasztást kért a második hadsereg parancsnokától. 3) Jány Gusztáv a halasztás kérelme miatt berendelte őt Alekszejevkára. 4) augusztus 19-i találkozásukkor az egyheti halasztásnak helyt nem adott, megszüntette a kormányzó-helyettes repülőtevékenységét.

Csakhogy erre a kronológiára a rendelkezésünkre álló más források alapján  minden kétséget kizáróan mondhatjuk azt, hogy helytelen. A kormányzó-helyettes visszahívó parancsa ugyanis augusztus 14-e óta Alekszejevkában, a parancsnoki irodában volt. Innen továbbítva hivatalos úton Horthy egyetlen feletteséhez sem lett. Azt átvenni ő senki mástól nem tudta, mint Jánytól.

Valaki elrendelte tehát Horthy István bevonulását a III. hadtest 6. könnyűhadosztályához, Szabó László alakulatához.  Ki és milyen megfontolásból? Jány beszámolója szerint nem tudjuk, nem ő, valaki, akitől Horthy István a parancsot átvette. Horthy István, aki maga is zavarosabbá tette a parancs egyenes útját, hiszen azzal vitatkozva még egy hét haladékot kért. Ő, Jány Gusztáv egyetlen dolgot tett ebben az interpretációban mindezekre válaszul: augusztus 19-én rendkívül határozottan magához hívatta a kormányzó-helyettest, és repüléseit megszüntette. Rendet tett a zűrzavarban.

Maga is rájöhetett azonban, hogy elbeszélése több ponton problémás, s jobb, ha a III. hadtest hatodik könnyűhadosztályához való bevonulás terve említésre sem kerül, hiszen alig egy hét múlva, szeptember 5-én újra belefogott a történetbe. Már így fogalmazott:

Kiew-ből való visszatérte után VIII/19-én a kormányzó-helyettes rep. Csoportnál való működését befejezettnek jelentettem ki és VIII/20-án már a 6. k. ho-t kellett volna meglátogatni.”

Itt már nincs névnélküli parancsátadó, nincs egyheti haladékkérés, nincs erre reagáló magához kéretés. A „vonuljon be szolgálattételre” helyett újra a „kellett volna meglátogatni” szerepel, így mindezekre nem volt szükség.

A kormányzó-helyettes elvezénylése a jelek szerint tehát Szabó és Jány egyeztetett döntése volt. Szabó László augusztus 14-én magához rendelte Ortutay Tivadart Horthy István augusztus 20-i (tehát a parancsátvétel tervezett napját követő) programjának kidolgozására. Feltehetően ekkor realizálódott az vezérőrnagy számára sok szempontból problémás helyzet ilyetén megoldása.  Minden bizonnyal ezért nem volt elhárító tiszt a kormányzó-helyettes mellett kijevi útja során.

 

Mindezek után már csak az a kérdés maradt tisztázatlan, mi történt 1942. augusztus 19-én este hatkor a hadseregparancsnok irodájában, mikor Horthy István megérkezett, átvenni a budapesti utasításokat, s mi vezetett oda, hogy az azonnali hatályú repülésleállítás ellenére másnap hajnalban gépbe szállt, és elindult végzetes bevetésére?

Jány, mint láthattuk, állítása szerint a parancsot átadta. Személyesen. Tekintsünk most el attól, hogy mindez mennyire volt szabályszerű, vizsgáljuk meg inkább azt az azóta sok vitát gerjesztő kérdést, engedélyt adott-e a kormányzó-helyettesnek a parancs azonnali hatálya ellenében egy utolsó, 25-ik bevetésre. Illetve ezzel párhuzamosan nézzük meg azt, vajon közölte-e Horthy Istvánnal, hogy hiába látja a budapesti rendeletben következő szolgálati helyeként a hadsereg-parancsnokságot, további frontszolgálatát 150 km-rel arrébb, Szabó László szolgálati helyén kell folytatnia, így esélye sem lesz a továbbiakban (hobbyból sem) egy-egy csapatlátogatás közti szabadidejében repülőgépbe szállnia? A találkozón ketten vettek részt. Horthy István a parancs átvétele után egy bajtársa temetésére indult, ahol a repülőcsoport parancsnokának András Sándornak számolt be az elhangzottakról.

András beszélgetésük leírásába többször belefogott. Augusztus 19-i naplóbejegyzésében mindössze ennyit tartott érdemesnek megjegyezni: „ A KH [kormányzó-helyettes] a temetés végén jelentette, hogy elkésett, a hds pk-nál [hadseregparancsnoknál] volt, aki közölte vele, hogy megkezdi pgját,[programját] a földi stestek [seregtestek] látogatását.”

A naplóoldalt azonban – minden bizonnyal a kormányzó-helyettes halála után – pótlapokkal egészítette ki:

A KH. a temetési szertartás végén jel., hogy elkésett, a hds. pk-nál volt, aki jövő programmját közölte vele, hogy megkezdi földi programmját az egyes stesteknél. Ő szeretné folytatni repüléseit a földi programm közben is, reggel bevetés aztán földi látogatást, így képzeli ő. A Don-on túl úgyis csak siklótávolságra megy, mondja”-olvashatjuk az első betoldásban.

A KH. a temetési szertartás végén jelentkezik, hogy a hds. pk-nál volt, emiatt késett. Jelenti, hogy a hds. pk. jövő programmját közölte vele, de nem nyilatkozott arról, hogy vajon tovább repülhet-e. Ő szeretné folytatni repüléseit a földi stest-ek látogatása közben is! Reggel bevetés, aztán földi programm, így képzeli ő. Kér, hogy ilyen értelemben járjak közbe. A Don-on túl siklótávolságra megy csak, mondja. Én nem vagyok benne biztos, hogy Főméltóságod nem megy beljebb mint a siklótávolság! Erre mosolyog” – Így szól a második pótlap.

Miért alkudozott volna Horthy főhadnagy további repülésekért, ha tudja, hogy frontszolgálatát 150 km-rel arrébb folytatja, tehát esélye sincs a későbbiekben hajnalonként gépbe szállni? A fenti párbeszéd arra enged következtetni, hogy Jány nem közölte a Szabóval kötött megegyezést a kormányzó-helyettessel.

András Sándor egyre bővülő információtartalmú beszámoló-variációi közül azonban nem a második napló pót-lap volt az utolsó. Láthatóan évtizedek múlva is bántották a történtek, hiszen nagyjából ötven esztendővel később ismét visszatért a kérdéskörhöz. „A Kormányzóhelyettes a temetési szertartás közben hozzánk érkezett vissza a hds. parancsnoki kihallgatásról. A szertartás közben nem beszéltünk a kihallgatáson történtekről, de az úton hazafelé a harcálláspontra a Kormányzóhelyettes azt mondta, hogy a hds. pk-a a 25. bevetést engedélyezte. Az volt a benyomáson, hogy nem mondott igazat A hds. pság nem közölt velem semmit a kihallgatáson történtekről s én sem kérdeztem erre vonatkozólag semmit.”- fogalmazott egy interjúban, az 1990-es években.

Ezen történetvariáns szerint Horthy egy utolsó felszállást kért a hadseregparancsnoktól a személyes találkozó során, amit Jány a parancs azonnali hatálya értelmében megtagadott. Mivel azonban a kihallgatás négyszemközt zajlott, a kormányzó-helyettes ellenkező értelmű információt adott át közvetlen feletteseinek.  Hihető elbeszélés.


Forrás: Wikipedia

Van azonban egy zavarba ejtő összetevője a történetnek. Augusztus 19-én késő éjjel egy, a másnapra már lebeszélt négy bevetés fölé érkezett egy kiegészítő bevetési parancs Horthy István repülőszázadához.  Arra a bevetésre szóló utasítás, amely másnap Horthy végzetes felszállása lett. Nem mástól, mint András Sándortól. Alapvetően nem létfontosságú feladatra, egy hajnali légtérellenőrzésre szólította fel a vadászosztályt az utasítás. Mi vezette Andrást este tizenegy órakor, hogy a már egyeztetett másnapi felszállásokat kiegészítse? Lehet-e összefüggés a kései, másnap kora hajnalra szóló bevetés-elrendelés, s aközött, hogy Horthy István írott parancsa csupán a következő nap délutánján érkezett a repülőszázadhoz? Mindez könnyen lehet a véletlenek egybecsengése is. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy Jány Gusztáv engedélyt adott egy utolsó felszállásra, biztosított a kormányzó-helyettest a másnapi bevetésről, s arról is, hogy az írott parancsot nem továbbítja közvetlen feletteseihez addig, míg 25-ig repüléséről vissza nem tér. S az is meglehetősen valószínű, hogy minderről András Sándor alezredes is tudott, hiszen ő rendelte el a másnapi, kiegészítő felszállást. Ezért a pótlapok naplójában, ezért nem hagyta nyugodni a kérdés évtizedekkel később sem.

Bern Andrea

Ezt olvastad?

Hetvenöt éve, 1945. május 8-án tette le a fegyvert a náci Németország, amivel az európai hadszíntéren véget ért a második
Támogasson minket