Migráció az ókortól napjainkig – kerekasztal-beszélgetés

Migráció a történelemben címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést 2015. október 20-án a Kubinyi András Történész Műhely a PPKE BTK piliscsabai campusán. Az eseményt nagy érdeklődés kísérte.

A rendezvényen Rácz György (PPKE BTK Medievisztika Tanszék) moderálásával Forgó András (PPKE BTK Újkori Történeti Tanszék), Kőszeghy Miklós (PPKE BTK Ókortörténeti Tanszék) valamint Tüske László (PPKE BTK Keleti Intézet) fejtette ki nézeteit. Rácz György bevezető szavaiban annak a véleménynek adott hangot, miszerint noha a történelem nem példatár, ennek ellenére tanulhatunk belőle, s ez a migráció több ezer éves történetére is igaz. A beszélgetést két nagy téma uralta: a történelem nagy migrációs hullámainak jellegzetességei, illetve az asszimiláció kérdése.


Kőszeghy Miklós, Forgó András, Rácz György. Fotó: Kollár Levente

A beszélgetés résztvevői elsőként kronologikusan vették sorra a legfontosabb népvándorlási hullámokat, bemutatva azok koronként és helyszínenként eltérő jellegzetességeit. Kőszeghy Miklós ókori közel-keleti példák segítségével mutatta be, hogy tulajdonképpen minden nép történetében találkozunk tömeges vándorlással.  Az adott nép utólagos történelmi emlékezete szakrális jelleggel ruházta fel egy-egy új törzsterület elfoglalását, mint például az ókori zsidóság esetében. Ám az Ószövetség népével ellentétben számtalan olyan migrációs hullámmal találkozunk, amelynek nemhogy a kiinduló okait, de a benne résztvevő népek eredetét sem ismerjük: minderre jó példát nyújtanak a tengeri népek közül a filiszteusok. Kőszeghy Miklós kiemelte, hogy az ókori letelepült népeknek állandó problémát okozott a nomád törzsek ellenőrizhetetlen vándorlása, amelyre leginkább falak építésével és háborúval tudtak válaszolni, ám ezek sem minden esetben érték el a kívánt eredményt. (Jó példa erre a Martu-fal, amelyet hiába építettek meg az Eufrátesz és a Tigris folyó között, a nomád hadseregnek ugyanis sikerült a falat megkerülve a biztosítottnak vélt területekre bejutnia.)


Fotó: Kollár Levente

Rácz György a magyar honfoglalás példáján mutatta be, hogy a magyar törzsszövetség asszimilációjához és az európai normarendszerbe való beilleszkedéséhez is közel száz évre volt szükség. Ennek ellenére a középkori Magyar Királyság történetében döbbenetes mértékű migráció zajlott. Mindez azonban túlnyomórészt nem ad hoc-jellegű és kontrollálatlan folyamat volt, hanem a magyar királyok tudatos, hosszú távra tervezett döntései nyomán ment végbe. Az Árpád-házi uralkodók túlnyomó részben hasznos, szaktudással rendelkező csoportokat hívtak meg Nyugat-Európából, akik jól körülhatárolható hospes-kiváltságokkal rendelkeztek, és hasznos tagjaivá váltak a társadalomnak. A keleti, még nagyrészt nomád népek befogadásával is megpróbálkoztak, s bár ezek időnként komoly konfliktusokat eredményeztek, ennek köszönhetően települtek Magyarországra például a jászok, a kunok és a besenyők. E népek különleges szerepet játszottak, ugyanis évszázadokon át a magyar királyok főuraktól független magánhadseregét alkották. Rajtuk kívül a korai századokban zsidók, izmaelita kereskedők és katonanépek is éltek az ország területén, szintén a király – például II. Géza – katonáiként vagy gazdasági szakembereiként szolgálva. Mindebből jól látszik, hogy a mindenkori uralkodó a számára hasznos népelem befogadásában volt érdekelt, nem egyszer abból az okból, hogy ezzel nemcsak az országot, hanem a határokon belül a főurakkal szembeni hatalmát is erősítse. Utóbbi esetben persze a gyakorlati megfontolások számos alkalommal felülkerekedtek az ideológián. E momentum fontosságát jól mutatja, hogy IV. László kunokkal szembeni politikája a késő Árpád-kori konszolidáció összeomlását okozta. Erre reflektálva Kőszeghy Miklós megjegyezte, hogy ez egy régóta ismert uralkodási mechanizmus lehetett, hiszen Dávid király is filiszteus és krétai testőrökkel vette körül magát, és a római császárok is barbár testőrséget alkalmaztak.


Kőszeghy Miklós, Forgó András. Fotó: Kollár Levente

Forgó András a 17-18. századi Magyar Királyság területén lezajló spontán és szervezett migrációt elemezve mutatott rá arra, hogy a korban a kérdéskör elsősorban felekezeti problémaként jelentkezett. Az uralkodóknak és a rendek többségének ezért nehéz helyzetet jelentett, hogy katolikusként mit kezdjenek például a Balkánról és a román vajdaságokból érkező ortodox délszláv tömegekkel, vagy éppen a nyugatról beköltöző protestáns német telepesekkel, vagy hogyan egyeztethető össze az ország katolikus dominanciájának fenntartása a betelepülőktől remélt gazdasági fellendüléssel. A kérdést azonban – többek között a Carolina Resolutio rendelkezéseinek és a katonáskodó szerbeknek adományozott kiváltságoknak köszönhetően – a nyugat-európai államok többségéhez képest sokkal engedékenyebb módon sikerült megoldani. Emellett felhívta a figyelmet arra a jelenségre is, hogy a török hódoltság korában nem érkezett jelentős számú muzulmán népcsoport a Kárpát-medencébe, a visszafoglaló háborúkat túlélők pedig elhagyták az országot, vagy asszimilálódtak.

Tüske László kiemelte, hogy az iszlám terjedésének kezdeti szakaszában az arabok nem vegyültek az elfoglalt területek lakosságával, hanem önálló kolóniákat hoztak létre, és az áttérést sem erőltették, aminek elsősorban anyagi oka volt, a nem iszlám vallású lakosságnak ugyanis különadót kellett fizetnie. Ennek hatására csak évszázados késéssel indult meg a Közel-Kelet iszlamizálódása.


Rácz György, Tüske László. Fotó: Kollár Levente

A hódoltság korának és napjaink Európájának iszlám vallású kisebbségeire kitérve elmondta, hogy az európai gondolkodásmódtól eltérően az iszlámban vallás és politika elválaszthatatlan egymástól. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az iszlám törvények szerint muszlim vallású ember olyan helyen nem élhet, ahol nem érvényesül az iszlám törvénykezés, a saría. Ennek fényében jobban érthetővé válnak az arab tavaszt követő események is. Felmerül azonban a kérdés, hogy a múlt század közepén Németországba érkező nagyszámú török vendégmunkás akkor hogyan is dolgozhatott egy keresztény többségű államban. Erre az iszlám vallástudósok azt a választ találták, hogy ideiglenesen megengedett a saríát el nem ismerő országban élni. Mindennek van egy olyan muzulmán megközelítése is, hogy mivel előbb-utóbb az egész világ muzulmán lesz, mindenhol ideiglenes ez az állapot.

A beszélgetés alatt felmerült az integráció kérdése is. Kőszeghy Miklós kiemelte, hogy a mezopotámiai népek között észlelhető nagy asszimilációs sikerek leginkább az ékírásnak köszönhetőek. Tüske László szerint a muzulmán kisebbség integrációja akkor mondható sikeresnek, ha a betelepülők elfogadják az európai normarendszert, munkát tudnak vállalni, és képesek családot alapítani. Ennek ellenére így is számtalan probléma marad, például a muzulmán és keresztény emberek közötti házasság ügye, az étkezési szokások vagy éppen a becsületgyilkosságok kérdése. Többek között ezen helyzetek tisztázására alkották meg a muftik a muzulmán kisebbségek vallásjogát. Tüske László itt külön részletezte Tariq Ramadan ehhez köthető tevékenységét.


Fotó: Kollár Levente

A beszélgetés közben a hallgatóság részéről több kérdés is felmerült. Szóba került, hogy a muzulmán kisebbség számának ugrásszerű növekedése következtében egyre fokozódó félelmet a szélsőséges politikai pártok kihasználhatják. Emellett megfogalmazódott a hallgatók részéről az is, hogy sokszor a „Nyugat” nem tud olyan biztos értékrendszert felmutatni, amellyel az asszimilálódni vágyók azonosulni tudnak. Emellett kérdésként merült fel a muzulmánok európai politikai szerepvállalásának, valamint a vallásközi párbeszédnek a kérdése is, amely csak úgy tud eredményt elérni, ha mindkét fél részéről jóhiszeműséggel és kompromisszumkereséssel jár együtt.

Szóba került a Szent István nevéhez köthető Intelmek sokat emlegetett passzusa is, miszerint „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy az itt szereplő regnum kifejezés nem „ország”, hanem „királyi udvar” jelentésben volt használatos az adott korban. Mindez jelentősen átrajzolja e mondat eddig rosszul értelmezett mondanivalóját, hiszen ez csupán a művelt írástudók és a fejlett nyugati fegyverzettel ellátott, a nehézfegyveres harcmodort ismerő lovagok behívását szorgalmazza.

A résztvevők a két órás beszélgetés konklúziójaként azt állapították meg, hogy az európai társadalmak jelenleg nagyon keveset tudnak az iszlám élet történelméről és jellegéről, s éppen ezért feltétlenül szükség volna az iskolákban és főként az egyetemeken széleskörű lehetőséget biztosítani arra, hogy az európai fiatalok minél jobban megértsék ezt a számukra nagyrészt ismeretlen civilizációt, s e törekvésben a Katolikus Egyetem élen járhatna.

Kanász Viktor

Kapcsolódó cikkek:

Az Iszlám Állam jelenség – kerekasztal-beszélgetés az ELTE-n

Nyugat-Európa kora újkori háborús határvidékei

Háború, migráció, áldozatkészség – beszélgetés L. Juhász Ilona néprajzkutatóval az első világháború etnikai mozzanatairól

A dunai svábok betelepüléséről és identitásáról: Beszámoló Dr. Fata Márta müncheni előadásáról

Bemutatkozik a Kubinyi András Történész Műhely

Ezt olvastad?

2017. december 7–8-án immár harmadik alkalommal rendezett első világháborús hétköznapokkal foglalkozó tudományos konferenciát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint