„Miként marad fenn Magyarország?” – Politikai útkeresés és konszolidáció 1919-1920 fordulóján

A címben található kérdést tette fel 1920-ban megjelent Küzdelmeim című visszaemlékezésében Windisch-Graetz Lajos herceg.[1] Akár ez a kérdés is a címe lehetett volna annak a tudományos konferenciának, amit a Székesfehérvár Város Közgyűlése által még 2018 őszén életre hívott Székesfehérvári Trianon Centenárium Emlékbizottság rendezett 2019. november 16-án. A Politikai útkeresés és konszolidáció 1919-1920 fordulóján című konferencia szervesen illeszkedett abba a tematikus tudományos rendezvénysorozatba, amelyet az Emlékbizottság 2019 februárjában indított el, és amelynek keretében a korszak történetével foglalkozó történészek, levéltárosok vizsgálták meg a száz évvel ezelőtti nemzetközi, országos és helyi, lokális politikai folyamatokat, s fókuszáltak az 1918 őszétől 1919/1920 fordulójáig tartó rendkívül mozgalmas történelmi folyamatokra.

A székesfehérvári Városháza Dísztermében megrendezett konferenciát az Emlékbizottság elnöke, Vizi László Tamás köszöntette, aki megnyitójában felidézte azt a rendkívül válságos és egyben zavaros időszakot, amikor hosszú hónapokig az országnak nem volt legitim, nemzetközileg elismert kormánya, amikor fájdalmas forradalmak és ellenforradalmak, s országpusztító idegen megszállás nehezítette a politikai kibontakozást. Emberpróbáló és nemzetpróbáló időszakot él át ezekben a hónapokban az ország. A konferencia ennek az időszaknak egy kevésbé kutatott periódusát helyezi vizsgálatának fókuszába. Nevezetesen azt kívánja bemutatni és elemezni, hogy 1919 ősze és 1920 tavasza között a megalakult különböző összetételű és politikai kibontakozást képviselő kormányok és a korszak meghatározó politikai személyiségei mit próbáltak tenni a konszolidáció érdekében – fejtette ki Vizi László Tamás. Egyúttal utalt a konferencia mottójára, a Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnöktől származó azon megállapításokra, amelyek 1920. március 17-én, a miniszterelnök bemutatkozó és egyben kormányprogramot hirdető felszólalásakor hangzottak el, s amely gondolatok kellő súllyal idézik vissza azokat a nehézségeket, amelyekkel az országnak és kormányának szembe kellett néznie: „Mi elindulunk egy elpusztult ország rögös, elromlott, rossz országútján, kicsiny eszközökkel, de nagy hittel és nagy reménnyel a keresztény-magyar kurzusban.”

Ujváry Gábor bevezetője. Fotó: Lugosi Balázs

A konferencia levezető elnöke, Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár kutatócsoport-vezetője emlékeztette a hallgatóságot, hogy napra pontosan száz évvel ezelőtt, 1919. november 16-án vonult be a Horthy Miklós vezette nemzeti hadsereg Budapestre, amelynek főpróbája éppen az a székesfehérvári bevonulás volt 1919. október 12-én, amelyet a székesfehérvári Városháza Dísztermében látható és olvasható felirat is megörökít. Ugyanakkor megemlítette azt is, hogy a nemzeti hadsereg november 16-i budapesti bevonulásának napja szimbolikus értékkel is bírt, mivel pontosan egy évvel korábban történt meg Budapesten a népköztársaság kikiáltása.

A konferencia bevezető előadását Gulyás László egyetemi tanár, a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója tartotta Versailles és a magyar kérdés 1919 őszén címmel. Előadásában az 1919. augusztus 1-től 1919. december 2-ig tartó időszak történéseit ismertette, különös tekintettel arra, hogyan alakult a „versaillesi” „béketeremtők” és a korszakot meghatározó magyar szereplők – Friedrich, Horthy vagy Huszár – kapcsolata. Az előadó kiemelte, hogy azzal, hogy 1919. augusztus 1-jén megbukott a Kun Béla által vezetett bolsevik diktatúra, Versailles-ban a világ és Közép-Európa új rendjét megalkotó „béketeremtők” a magyar kérdésben új kihívás elé kerültek. Nevezetesen: van-e, vagy lesz-e a közeli jövőben olyan magyar kormány, mellyel alá lehet íratni a békeszerződés? Az előadó kifejtette, hogy az 1919 augusztus eleji magyar belpolitikai helyzet rendkívül kaotikus volt. Gulyás előadásában kiemelte, hogy 1919 őszén több erőközpont – Friedrich István és József főherceg Budapesten, P. Ábrahám Dezső Szegeden, Horthy Miklós Siófokon – küzdött a hatalomért. Ebben a szituációban Versailles a brit diplomatát, George Russel Clerket küldte Budapestre, akinek missziója végül sikerrel járt, hiszen 1919. november 24-én megalakult Huszár Károly kormánya, amelyről Versaillesben azt a döntést hozták, hogy alkalmas arra, hogy meghívják a békekonferenciára a békefeltételek átvétele céljából. Ennek megfelelően december 2-án megérkezett Budapestre a versailles-i meghívó.

Gulyás László előadása. Fotó: Lugosi Balázs

Nánay Mihály, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének az elnöke az 1919-es nyár végi, őszi ellenforradalmi időszakot elemezve kiemelte, hogy a történettudomány hagyományosan retrospektív módon, a későbbi események ismeretében, tulajdonképpen Horthy Miklós kormányzói tisztségéig zajló felemelkedéseként szokta áttekinteni. A valóságban azonban jóval összetettebb folyamatok zajlottak a főként kezdetben meglehetősen kaotikus magyar belpolitikai életben. Bár a bécsi ABC és a szegedi ellenkormány jóval ismertebb ellenforradalmi intézmények, jogi értelemben az ellenforradalmi fordulatot mégis egy budapesti ellenforradalmár csoport, a Fehér Ház, valamint az általuk a változás legitimálása céljából fölkért József főherceg valósította meg – emelte ki az előadó, s idézte előadásának címét: „Székesfehérvár szab. kir. város törvényhatósága […] teljes honszerelmével siet József királyi herceg […] és az új magyar kormány köré.” Nánay Mihály álláspontja szerint 1919. augusztusában József főherceg állt az ellenforradalom élén. Rövid kormányzósága során az ország közellátását igyekezett biztosítani, valamint Friedrich Istvánnal karöltve próbálta létrehozni az antant számára elfogadható kormánykoalíciót. Külpolitikai tekintetben a román megszállás igen szűkre szabta a mozgásterét, majd végül az antant egyértelmű jegyzéke miatt kénytelen volt visszalépni. Az ország vezetése iránt táplált ambícióiról azonban nem mondott le, a későbbiekben akár a kormányzói, akár a királyi vagy hadseregparancsnoki tisztséget is elfogadta volna, sőt indokoltnak is tartotta volna. Ez természetesen előre vetítette az egész következő korszakban jellemző mély személyes ellentétét Horthy Miklóssal, melynek magvai már ekkor, 1919 őszén megjelentek – fejtette ki az előadó.

Anka László, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa A Friedrich-kormány és az antant címmel tartott előadásában emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy a közvélemény és a történelem iránt érdeklődő olvasók az első világháború, és az azt követő népköztársaság, tanácsköztársaság, ellenforradalom és a trianoni békediktátum aláírásának történetét néhány olyan fontos és közismert történelmi szereplő nevéhez kötik, mint Tisza István, Károlyi Mihály, Kun Béla, Apponyi Albert, Horthy Miklós. De a történelemnek – és ezek az évek különösen lehetőséget adtak erre – voltak olyan fontos szereplői is, akik csak ideiglenes jelleggel, rövid időre meg tudták határozni a politika irányát. 1919-ben ilyen személyiség volt Friedrich István, aki néhány hónapig miniszterelnökként próbálta vezetni Magyarország ellenség által meg nem szállt részeit. Anka László előadásban arra kereste a választ, hogy milyen volt a Friedrich István vezette kabinet és az antant viszonyrendszere. Előadásában Anka László kiemelte, hogy Friedrich 1919 augusztus folyamán mindent elkövetett azért, hogy megszerezze kormánya számára a nemzetközi elismerést és a békekonferenciára való meghívást. Az előadó kiemelte, hogy ez a külpolitikai fegyvertény nagy elismerést jelentett volna a Friedrich-kormány számára, de Párizs egyáltalán nem gondolta, hogy egy olyan kabinetet partnerként kezelhet, amelynek létrejöttében egy Habsburg királyi herceg (József Ágost királyi herceg) is közreműködött. A békekonferencia ez irányú véleményének megismerése után aztán elkezdődött a kormány időhúzó politizálása, amely végül 1919 novemberére politikailag elszigetelődött.

Ligeti Dávid, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa A keresztényszociális út. Huszár Károly miniszterelnöksége címmel tartott előadása bevezetőjében utalt arra, hogy 1919 augusztus 1-jét, vagyis a proletárdiktatúra bukását követően, Magyarország bő kilenc hónap alatt már a harmadik rendszerváltoztatást élte át. Az előadó kiemelte, hogy az első Magyar Népköztársaság (1918) majd a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság (1919) után, az ország többségét alkotó konzervatív vagy mérsékelt liberális politikusok felismerték, hogy a dualizmus politikai rendszeréhez nem lehet visszatérni. Ligeti Dávid előadásában azt a lehetséges keresztényszociális utat mutatta be, amely elsődlegesen Huszár Károly személyével kapcsolható össze. Huszár mindössze három és fél hónapig volt magyar miniszterelnök, de döntő szerepet játszott a hazai kereszténydemokrácia történetében. A magyar történelemben 1919-1920 fordulóján első ízben került sor arra, hogy a keresztényszociális politikai irányzat ilyen magas szintű posztot foglaljon el. 1919 végén azonban az országban felhalmozódott gyűlölet, valamint a diktatúrák utáni rendezésben újra és újra felbukkanó erőszak lehetetlenné tette, hogy valóban keresztényi elvek mentén lehessen újraszervezni az országot – zárta előadását Ligeti Dávid.

Nánay Mihály, Anka Lászó, Ligeti Dávid, Olasz Lajos. Fotó: Lugosi Balázs

Olasz Lajos, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense, a Horthy Miklós kormányzóvá választása című előadásában kiemelte, hogy a világháborús katonai vereség, a forradalmak és azok bukása, az idegen katonai megszállás okozta politikai zűrzavar, gazdasági és társadalmi válsághelyzet megoldása szempontjából meghatározó jelentősége volt az alkotmányos viszony helyreállításának, az államfői hatalom kérdése rendezésének. Kiemelte, hogy az 1920 elején újonnan választott nemzetgyűlés a politikai erőket leginkább megosztó ügyek, köztük a király-kérdés prolongálásával, kompromisszumos megoldásként kormányzói intézmény létesítése mellett döntöttek. Az ideiglenesnek szánt, és a korábbi királyi hatalomhoz képest erősen korlátozott jogkörrel felruházott kormányzói posztra az adott körülmények között egyetlen személy tűnt alkalmas jelöltnek. Az egymással vetélkedő politikai csoportok számára egyaránt elfogadható volt a pártoktól független, komolyabb kormányzati tapasztalattal ugyan nem rendelkező, de katonadiplomáciai és udvari szolgálata révén az államfői feladatok ellátására alkalmas Horthy Miklós, aki a monarchia iránti elkötelezettségével, ugyanakkor erős nemzeti ambícióival bizonyos legitimista és szabad királyválasztó körök támogatását is élvezte. Előadásában Olasz Lajos kiemelte, hogy Horthy esélyeit növelte, hogy a kormánytól függetlenül gyakorlatilag ő rendelkezett a fegyveres erők felett, és ezt felmérve a nagyhatalmak is az ország egyik vezető személyiségének tekintették. Háborús hírneve, és az 1919 őszétől a személye körül kialakított „nemzetmentő” kultusz szélesebb körű társadalmi elfogadottságot is biztosított a számára. A különítményesek által elkövetett törvénytelenségek, a parlament fegyveres megszállása a választás alatt, vagy, hogy Horthy garanciát kényszerített ki jogköre későbbi bővítésére vonatkozóan, jól jelezték a politikai viszonyok ellentmondásosságát – a kormányzóválasztás azonban így is fontos lépés volt az alkotmányos berendezkedés megteremtése, a gazdasági és társadalmi stabilizáció irányába való elmozdulás, illetve a nemzetközi kapcsolatok újjáépítése tekintetében – emelte ki előadásának összegzéseként Olasz Lajos.

A konferencia záró előadását Vizi László Tamás, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese tartotta Konszolidációs kormányprogram Trianon árnyékában. A Simonyi-Semadam-kormány politikai útkeresése címmel. Az előadó utalt a konferencia mottójára, majd előadását annak továbbgondolásával kezdte. Nevezetesen Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnöknek 1920. március 17-én a nemzetgyűlésben elmondott szavait idézte fel a korszak hangulatát, s azokat a válságos napokat, amelyeket az ország 1920 tavaszán átélni kényszerült. Simonyi-Semadam ezekkel a szavakkal fogalmazta ezt meg: „a mi vállalkozásunk nem olyan, mint a régi kormányok békés időkben kialakult vállalkozása. Mi nem indulunk kényelmes Pullmann-kocsikon és nem is áll rendelkezésünkre az országnak addig ki nem merített teljes gazdasága. Mi elindulunk egy elpusztult ország rögös, elromlott, rossz országútján, kicsiny eszközökkel, de nagy hittel és nagy reménnyel a keresztény-magyar kurzusban.” Az előadó bemutatta azt a politikai alkufolyamatot, amelynek eredményeként Simonyi-Semadam Sándor dezignált (kijelölt) miniszterelnökké vált, ismertette életútját, s részletesen elemezte a nemzetgyűlésben 1920. március 17-én bemutatott kormányprogramját. Ennek kapcsán kiemelte, hogy álláspontja szerint ez a kormányprogram a rendszer konszolidációs programja volt, s a kormány nem átmeneti – a békeszerződés aláírásának idejére – szerveződött, hanem programja hosszabb távra készült. Ezt igazolta az is – emelte ki az előadó – hogy a Simonyi-Semadam Sándor kormányát váltó Teleki-kormány nemcsak a korábbi kabinet 12 miniszteréből 8-at újra kinevezett, hanem kormányprogramját is továbbvitelre alkalmasak tartotta.

Vizi László Tamás előadása. Fotó: Lugosi Balázs

A konferencia zárszavában a levezető elnök utalt arra, hogy a rendezvény mindenképpen hiánypótló volt, hiszen a magyar történettudomány egy kevésbé vizsgált és elemzett időszakát vette górcső alá, s egyúttal rámutatott arra, hogy nem kerülhető meg az 1919 őszétől 1920 tavaszáig tartó korszak szakszerű, elemző vizsgálata és tényszerű bemutatása.

Az összefoglalót készítette:
Vizi László Tamás,
a székesfehérvári Trianon Centenáriumi Emlékbizottság elnöke

 

[1] Windisch-Graetz Lajos 1920-ban, magánkiadásban megjelent „Küzdelmeim” című munkáját 2018-ban az Athenaeum Kiadó jelentette meg. A kötetet Gali Máté gondozta. A címben közölt idézet a 2018-as kiadás 382. oldalán olvasható.

 

Ezt olvastad?

Sokszínű tudományos kínálatunkat ezen a héten az előadások és kiállításmegnyitók uralják, figyelmetekbe ajánlunk programokat Szombathelytől Szolnokon át Szegedig. Február 17., hétfő 15.00-kor