Miklós Béla tábornok harctéri pályafutása 1941–1944

Magyarország II. világháborús hadtörténetének tanulmányozásakor Miklós Béla személye megkerülhetetlen. Magasan képzett és kitüntetett katonatiszt volt, végigharcolta a Nagy Háborút, majd jelentős pozíciókat töltött be a Magyar Királyi Honvédségben előbb mint katonai attasé, később mint harctéri parancsnok. A háborús időszak első két jelentős hadműveletében a gyorshadtest parancsnokaként vett részt, majd az ország sorsát jelentősen befolyásoló kiugrási kísérletben is kulcsszerepet játszott.

Pályája során több fontos szerepkörben is megmérettetett, volt hadtest- és hadseregparancsnok, főhadsegéd, csak a Honvéd Vezérkar főnökének pozícióját nem tölthette be, ami számára nagy csalódást jelentett.

Cikkemben pályafutásának két leglényegesebb fejezetét próbáltam behatóbban feltárni. A gyorshadtest élén eltöltött időszakban csapattiszti szerepben mérettetett meg a Magyar Királyi Honvédség akkor legütőképesebbnek számító seregtestének vezetése során. A cikk másik részében pedig a balsikerű 1944 októberében lezajló kiugrási kísérletben játszott szerepét igyekszem bemutatni.

Életrajzi áttekintés

Vitéz lófő Dálnoki Miklós Béla 1890. június (máshol július) 11-én született egy budapesti református családban. Édesapja Miklós Gergely tanítóképző intézeti tanár, édesanyja Traviczky Johanna. Kiválóan beszélt németül, franciául megfelelően, valamint rendelkezett némi szerb és horvát nyelvtudással is. 1929-től 1932-ig a Kormányzó Katonai Irodájának főnökhelyettese. 1933. május 1-től 1936. május 1-ig Berlinben katonai attasé. 1940. március 1-én kerül a gyorshadtesthez, mint megbízott parancsnok, majd 1941. augusztus 1-én kinevezik a hadtest parancsnokául. 1940 decemberében igazolja lófői rangját és nemesi előnevét. 1942 októberében kinevezik főhadsegéddé és egyben a Kormányzó Katonai Irodájának főnökévé. 1943. augusztus 1-től vezérezredes. 1944 augusztusától a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnoka, október 16-án felmentik a szolgálat alól.

Miklós Béla 1942-ben (Wikipedia)

A gyorshadtest élén

Miklós Béla vezérőrnagy – mint egykori huszártiszt – megfelelő választás volt a gyorshadtest élére. Katonai képzettsége mellett berlini tapasztalatai is segíthették a gyorscsapatok vezetésében, ugyanis abban az időszakban dolgozták ki a gyorslefolyású hadműveletek alapelveit Németországban, amikor katonai attaséként szolgált ott. Az 1933 és 1936 közötti időszakban több hadgyakorlaton is részt vehetett, ahol személyesen tapasztalta meg az újszerű elgondolások gyakorlati megvalósítását.

1941 tavaszán a felbomló Jugoszlávia ellen folytatott hadműveletekre magyar részről a Gorondy-Novák Elemér altábornagy parancsnoksága alatt álló magyar királyi 3. honvéd hadsereget jelölték ki, melynek alárendeltségébe helyezték a gyorshadtestet is. A hadtest korábbi bevetései alatt nem került közvetlen harcérintkezésbe, így gyorsseregtestek vezetésében Miklós Béla hadtestparancsnok is a délvidéki műveletek során szerezte első komolyabb tapasztalatait. A magyar csapatok április 11-én kapcsolódtak be a délvidéki hadműveletekbe. Az eredeti terv szerint a gyorshadtest csak egy nappal később csatlakozott volna a támadáshoz, azonban Miklós Béla tábornok látva, hogy a jugoszláv csapatok nem mutatnak komolyabb ellenállást azonnal bevetette erőit. Miklós Bélának a kapott feladatokat úgy kellett megoldania, hogy hadteste ekkor még nem rendelkezett harckocsi zászlóaljakkal, amelyek pedig a seregtest fő ütőerejét jelenthették volna. A harckocsizó alakulatok ugyanis még nem rendelkeztek sem elegendő kiképzett legénységgel, sem pedig megfelelő mennyiségű és minőségű technikai eszközzel ahhoz, hogy bevethetők legyenek.

Ennek ellenére a hadtest a rászabott feladatokat megfelelően ellátta, igaz, hogy elsősorban irreguláris és már a felbomlás szélén álló ellenséges csapatokkal került szembe. Miklós Béla a kisebb súrlódások ellenére kiválóan koordinálta csapatait, az adódó helyzetekre gyorsan és határozottan tudott reagálni.

A hadművelet során Miklós Béla és Gorondy-Novák Elemér között több kisebb-nagyobb nézeteltérés zajlott, melyek igen lényeges dolgokra világítanak rá. A hadseregparancsnok az előzetes tervekhez mereven ragaszkodó hozzáállást tanúsított, mely a német feladatorientált harcászati elképzelésekkel összeegyeztethetetlen volt. Ezzel szemben a hadtestparancsnok jóval rugalmasabb, kezdeményezőbb, vagyis olyan parancsnoki vonásokkal bír, melyek a gyorscsapatok eredményes vezetéséhez nélkülözhetetlenek, de egy hierarchikus rendszerben összeütközéseket okoznak. Miklós Béla makacsságáról is lépten-nyomon tanúbizonyságot tett, adott esetben a hadseregparancsnok aggályai és utasításai ellenére is a saját elképzelései szerint alkalmazta hadtestét.

Miklós Béla harcálláspontjával a csapataihoz közel helyezkedve folyamatosan követte azok előretörését, hogy az adott helyzetre megfelelő időben tudjon reagálni és minél gyorsabb döntéshozatalra legyen képes. Ez lehetőséget adott arra, hogyha szükségesnek vélte, személyesen vegye át csapatai irányítását, amire több esetben is sor került. A mozgó, gyorslefolyású hadműveletek folyamán gyakorta kialakulhatott olyan szituáció, amiben a hadtestparancsnok személyes beavatkozása nemcsak szükséges lehetett, hanem jelentősen meg is határozhatta az események alakulását. Miklós Béla a hadművelet alatt ilyen hozzáállást tanúsított, amely párhuzamba állítható a német harcászati elképzelésekkel.

A Délvidékről visszatért egységek nevében Dálnoki Miklós Béla vezérőrnagy megkoszorúzza a Hősök Kövét. 1941. május (5296, Hdt. O./ Horváth Csaba–Lengyel Ferenc: A délvidéki hadművelet 1941. április. Debrecen, É. n.)

A Szovjetunió elleni hadjárat

A Szovjetunió ellen folytatott 1941. évi hadműveletben szintén kulcsszerep jutott a gyorshadtestnek, mely az újra felállított Kárpát-csoport fő ütőerejét képezte. Július 2-ától Szombathelyi Ferenc altábornagy a támadás fő irányában átadta a parancsnokságot Miklós Bélának, valamint alárendeltségébe helyezte az 1. hegyi dandárt, ezzel létrehozva a Miklós-csoportot.

A gyorshadtest zöme július 8-áig átkelt a Dnyeszteren, és német kérésre július 9-én kivált a Kárpát-csoportból, ettől kezdődően a német Dél Hadseregcsoport alárendeltségében folytatta az előrenyomulást.

A gyorshadtest tevékenyen segítette a német csapatokat a Sztálin-vonal áttörésében, ezt a német 17. hadsereg parancsnoka távbeszélőn köszönte meg Miklós Bélának, majd ezt követően még egy jelentősebb összecsapásból is kivette a részét.

A német csapatok Umany térségében jelentős szovjet erőket kerítettek be: három hadsereget és egy gépesített hadtestet. A szovjetek kitörési kísérleteit az őket körülzáró német erők nem biztos, hogy képesek lettek volna megakadályozni a gyorshadtest szerepvállalása nélkül.

December 14-én tartották meg a Hősök terén a gyorshadtest díszfelvonulását. A korabeli sajtó részletesen beszámolt az eseményről, a kormányzó nevében Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta a hazatérő alakulatokat.

A hadtest vezetése során szerzett érdemei, elsősorban pedig az Umany környéki meghatározó győzelem okán a német hadvezetőség Miklós Béla altábornagyot felterjesztette a Vaskereszt Lovagkeresztjére. Ezt a kitüntetést aztán 1941. december 4-én kapta meg a magyarok közül a háború alatt másodikként Horthy Miklós kormányzót követően. December 15-én a kormányzó személyesen is kitüntette, megkapta a Magyar Érdemrend hadiszalagos, kardos középkeresztjéhez a csillag hadidíszítményt kardokkal.

A magyar, illetve német részről is adományozott viszonylag magas fokú kitűntetések azt bizonyítják, hogy Miklós Béla a csapatait példásan vezette. Rugalmasan alkalmazkodott a kialakult szituációkhoz, a hadműveletek során át is szervezte hadtestét a kedvezőtlen időjárási és terepviszonyokhoz igazodva. Első vonalbeli csapatai közelébe helyezve harcálláspontját, nemegyszer az első vonalakba előremenve adta ki utasításait, még akkor is, ha a körzetben az ellenség erőteljesen tevékenykedett.

Miklós Béla a fronton német haditudósítóknak nyilatkozik 1941 szeptemberében (Wikipedia)

Miklós Béla szerepe a kiugrási kísérletben

Miklós Béla katonai pályájának legvitatottabb fejezete az 1944. október 15-i kiugrási kísérletben betöltött szerepe.

Miután Beregfy Károly vezérezredes 1944 áprilisában súlyos kudarcot vallott, helyére Horthy Miklós kormányzó a magyar királyi 1. honvéd hadsereg parancsnokának Miklós Béla vezérezredest nevezte ki, akiről tudhatta, hogy a parancsait akár a németekkel szembemenve is teljesíti.

Miklós Béla áthelyezése a hadsereg élére több szempontból is körüljárható. A német megszállást követően kialakult egy jelentős bizalmi válság, ennek következtében a készülő kiugrásban mindenképpen egy tapasztalt és teljességgel megbízható tábornok kellett, hogy legyen a kulcsszerepet kapó hadsereg parancsnoka. Miklós Béla kormányzóhűsége megkérdőjelezhetetlen volt. Horthyt az 1930-as évekből, amikor a Kormányzó Katonai Irodájának főnökhelyettese volt, nagyon jól ismerte és később, az Iroda főnökeként a kormányzó belső köréhez tartozott. Katonai képzettsége, erélyessége és jelentős harctéri tapasztalatai pedig őt tették a legideálisabb jelöltté a kormányzó számára.

Van egy másik szegmens is, melyet Miklós Béla fia, Lajos visszaemlékezésében vázolt fel. Kifejti, hogy apja és a kormányzó családjának viszonya meglehetősen hűvös volt, így számukra kapóra jött a tábornok „eltávolítása” a Várból. Konfliktusuk abból adódott, hogy Miklós rossz szemmel nézte a kormányzói család nyílt politikai megnyilvánulásait. Horthy Miklós felesége rendszeresen hangot adott ellenérzéseinek a németekkel szemben, akik besúgóik révén erről jól értesültek, azonban ellene fellépni mégsem tudtak, de neheztelésüket Miklós Béla tudomására hozták. Ezen felül, elsősorban ifjabb Horthy Miklós révén, nyilvános helyeken, mint például a Nemzeti Kaszinóban, olyan saját bizalmas témájú jelentéseit hallotta vissza, amit akkor, mint Főhadsegéd adott a kormányzó számára. A kormányzó fiának ezen magatartása, illetve alig palástolt szembenállása a németekkel, ebben a szituációban nem volt túlzottan célravezető. Ezzel kapcsolatban Miklós Béla többször próbálta figyelmeztetni a kormányzót, azonban ő meglehetősen elfogult volt a családjával. Sajnálatos módon a későbbi események során bebizonyosodott, hogy Miklós Béla félelme nem volt alaptalan.

Miklós Béla 1944. augusztus 1-étől vette át a hadsereg parancsnokságát, Kéri Kálmán vezérkari ezredes, a hadsereg vezérkari főnöke, aki korábban nem ismerte, a következőképp vélekedett róla:

„Új parancsnokomról keveset tudtam. Zárkózott, rideg modora mögött csak fokozatosan ismertem meg az igen művelt, katonailag kiválóan képzett, erélyes tisztet, aki súlyos cukorbajából eredő fizikai gyengülésének alkalmával rendkívüli akaraterővel küzdött azért, hogy szellemi készsége töretlen maradjon.” (HL, TGY. 2894. 18.)

A hadsereg ekkor a német 1. páncéloshadsereg alárendeltségébe tartozott. Miklós Béla a fölérendelt parancsnokkal, Gotthard Heinrici vezérezredessel és a hadseregparancsnoksághoz beosztott német összekötőtörzs vezetőjével az érintkezéseket igyekezett a minimálisra csökkenteni, és mindinkább áthárítani vezérkari főnökére. Ellenérzéseit a németekkel kapcsolatban próbálta hűvös udvariassággal leplezni. A németekkel szemben ekkor már meglévő alapvető ellenszenve mellett hiúságát is sértette az, hogy az elöljáró német parancsnok vele azonos rendfokozatú volt, és az övénél jóval gyengébb hadsereggel rendelkezett.

Miklós Béla első útja a hadsereg parancsnokaként természetesen a legveszélyeztetettebb helyen küzdő VI. hadtest arcvonalához vezetett. Ekkor a hadtestparancsnok jelenlétében beszámolót tartott a pár nappal azelőtti, Hitlernél tett látogatásáról.

„Csodafegyver nincs. Ezt a háborút a németek már elvesztették.” (HL, TGY. 2894. 18.)

Miklós Béla október 9-én Budapestre távozott, ahol a kormányzó tájékoztatta a fegyverszüneti tárgyalások menetéről. Budapesti tartózkodása alatt október 11-én kormányzói kihallgatásra érkezett. Ezen alkalom során közölték vele, hogy a közelgő kiugráshoz kapcsolódó műveletek megkezdésére egy távirat kiadása ad majd jelet, az alábbi szöveggel: „Az 1920. évi III.1. számú rendeletem érvénybe lép.”.

Az úgynevezett „Code parancs” átvétele után Miklós Béla csak annyit kérdezett, hogy: „Ennyi az egész?” Horthy pedig annyiban hagyta, hogy később még kidolgozzák a további részleteket.

Ezen megbeszélés alatt Miklós Béla próbálta rábírni a kormányzót, hogy mindenképpen jelenjen meg személyesen a magyar királyi 1. honvéd hadsereg körletében, és a fegyverszünetet onnan jelentse be. Igyekezett megértetni vele, hogy az egész terv tőle függ, a kormányzó személye biztosítja az egyedüli törvényes alapot bármiféle intézkedéshez. Egyéb esetben a Szolgálati Szabályzat alapján bárkit árulónak nyilváníthatnak, ami a későbbiek során be is igazolódott. Horthy úgy érvelt, hogy „nem hagyhatja el a süllyedő hajót”. Még hosszasan zajlott köztük a beszélgetés, majd Miklós Béla így zárta le:

„A fejemmel szavatolok Főméltóságod biztonságáért, és kérem, hogy jöjjön ki a hadsereg körletébe, amikor a cselekvés ideje elérkezett.” (HL, TGY 3297. 20.)

Október 12-én, reggel Budapesten a németek, Bakay Szilárdhoz hasonlóan, aki akkor a budapesti I. hadtest parancsnoka volt, feltehetőleg megpróbálták letartóztatni Miklós Bélát, mielőtt visszatért volna hadseregéhez, ám korai indulása ezt meghiúsította.

Október 13-án este a Vkf. 1. osztályától egy távirat érkezett, melyben értesítették Miklós Bélát, hogy vezérkari főnöke társaságában másnap estére utazzon Szatmárnémetibe, ahol a Honvéd Vezérkar főnöke eligazítást fog tartani, azonban másnap ezt a találkozót lefújták.

Ezek az események jól mutatják a vezetésben uralkodó bizonytalanságot és határozatlanságot, mely tényezők erősen közrejátszottak a kiugrási kísérlet elhibázásában.

Miklós Béla október 15-én délelőtt Beregszászon tartózkodott. Vezérkari főnöke 13 óra körül érkezett hozzá jelentéstételre. Kéri éppen belekezdett a napi helyzetjelentés ismertetésébe, amikor a rádióban elhangzott a kormányzó proklamációja.

„Döbbent csendben hallgattuk a rádiót és kérdőn, vizsgálgatva néztünk egymás szemébe…” (HL, TGY. 2894. 45.)

Miklós Béla 1944-ben (Wikipedia)

Miklós Béla igaz, hogy tudott a közelgő kiugrásról, azonban budapesti tartózkodása során Horthy az eredetileg tervezett, október 20-i időpontot említette neki. Arról tájékoztatást nem kapott, hogy a műveletet előrehozzák, a 14-ére tervezett egyeztetés pedig elhalasztásra került, amiből arra is gondolhatott, hogy a kiugrást még későbbre tették. A „Code parancs” távirata, melynek a proklamációt kellett volna követnie, nem érkezett meg a hadsereghez, ellenben a vezérkar főnökének távirata, hogy a harcot a németek oldalán kell folytatni, igen.

Ebben a zűrzavaros helyzetben adta ki Miklós Béla délután 3 óra körül az intézkedést, hogy a magyar királyi 1. honvéd hadsereg csapatai a védőállásokban maradjanak, bármely irányból érkező esetleges támadásoknak álljanak ellen, de kerüljék a proaktív magatartást a Vörös Hadsereggel szemben.

Október 16-án a kora reggeli órákban sikerült végül elérni telefonon a Honvéd Vezérkar főnökét, akit Kéri Kálmán Miklós Bélához kapcsoltatott.

Kéri a beszélgetésükre így emlékezett:

„Miklós Béla magánkívül ordítja: – Mi van? És miért nem voltál Szatmárnémetiben tegnapelőtt este?

Most hangot vált – Mi a hadsereg feladata?

Vörös János válasza röviden a következő: a hadsereg feladata a szomszédos német hadsereg jobbszárnyának biztosítása, nehogy az oroszok a hátába kerüljenek.

 – Micsoda? – Ordít bele a kagylóba Miklós Béla.

Vörös János szabatosan megismétli az utasítást, aztán hozzá teszi: – Kérlek ez a feladata. Különben is az előszobámban német urak ülnek. Erre Miklós Béla odavágta az asztalra a telefonkagylót. Azt hiszem azon többet senki sem beszélt.” (Gosztonyi, 1995. 211.)

Rövid idő múltán Miklós Béla közölte vezérkari főnökével, hogy a 4. Ukrán Fronttal való kapcsolatfelvételnél szükségesnek érzi személyes jelenlétét.

Láthatjuk, hogy Miklós Béla a kiugrási kísérlet megszervezésében még határozott lépéseket próbált tenni, igyekezett a kormányzót nagyobb elővigyázatosságra sarkalni.

Az is tagadhatatlan viszont, hogy az október 15-16-i viselkedése során már némi bizonytalanság is megfigyelhető. A kormányzói rádióbeszéd elhangzását követő nyilatkozatai még határozottságot mutattak, viszont az elmaradt távirati jelmondat várakozásra késztethette.

Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy később kritikát fogalmazott meg Miklós Bélával szemben, azonban ez nem teljesen helytálló. Miklós Béla ideiglenesen átadta Vasváry vezérőrnagynak a hadsereg parancsnokságát, ellátta utasításokkal is, azonban rajta kívülálló okokból azoknak a parancsoknak, melyeket a hadseregnek szánt, már nem volt hatása.

Azt, hogy Miklós Béla netán a német letartóztatástól tartva ment át a szovjet csapatokhoz, kizártnak tekinthetjük, a hadsereg körletében a németek nem tudtak volna vele szemben eljárni, azon oknál fogva, hogy a térségben nem rendelkeztek megfelelő katonai erővel egy ilyen jellegű akció végrehajtására. A fronton nélkülözhetőbb erőiket az ország belső területére, illetve a fővárosba irányították a nyilas hatalomátvétel támogatására.

Ezen szempont alapján viszont felróható Miklós Bélának, hogy ha képes lett volna a politikai vezetéstől érkező nem egyértelmű parancsok ellenére is erélyesen fellépni a németekkel szemben, akkor szovjet segítséggel könnyedén felmenthették volna Budapestet.

Határozatlanságát ebben a kritikus helyzetben a zavaros állapotok mellett fokozhatta romló egészségi állapota is.

A sikertelen kiugrási kísérlet után a nyilasok, illetve a németek Miklós Bélát árulónak bélyegezték. Ennek ellenére Miklós Béla katonai esküjéhez mindvégig híven, igyekezett a kormányzó utasításainak megfelelően eljárni és az ország érdekében cselekedni. Ezt követően katonai pályafutása lényegében lezártnak tekinthető. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöki pozíciójának betöltését követően még rövid ideig részt vett az ország politikai életében, de a kommunisták térnyerésével párhuzamosan teljesen elszigetelődött, majd 1948-as haláláig visszavonult a közéleti szerepvállalástól.

Kulcsár Viktor

Felhasznált források:

Hadtörténelmi Levéltár (HL)

Horthy-kori csapatanyag 
Kárpát-csoport anyaga 1-2. doboz

Tanulmánygyűjtemény (TGY)
2894. Kéri Kálmán: 1944.okt.15.-e és az 1. magyar hadsereg.

3297. dálnoki Miklós Lajos: Észrevételek és Kiegészítések Vigh Károly Ugrás a sötétbe című könyvéhez. 1981.

 

Felhasznált irodalom

Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban. Budapest, 1995. (Gosztonyi, 1995)

Horváth Csaba – Lengyel Ferenc: A délvidéki hadművelet 1941. április. Debrecen, 2003.

Ölvedi Ignác: Az 1, magyar hadsereg története 1944. január 6-tól október 17-ig. Budapest, 1989.

Szabó Péter – Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1941-1943. Debrecen, 2003.

Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945. Budapest, 2001.

 

Ezt olvastad?

A rádiót nemcsak hallgatjuk, hanem mint technológia meghatározza mai életvitelünket. Csak gondoljunk bele, hogy internetünket wifin keresztül osztjuk meg, és