Militáns ünnep? A női szolidaritás világnapja? Fogyasztói hírverés? – A nőnap történetéből

120 esztendővel a nemzetközi nőnap történetének első epizódját követően, 1977-ben nyilvánította az Egyesült Nemzetek Szövetsége március 8. napját a női jogok és a nemzetközi béke világnapjává. Míg a 20. század elején ezen a napon dolgozó nők tízezrei vonultak az utcákra, hogy különféle követeléseiknek hangot adjanak, a 20. század második felében, különösen a Szovjetunió érdekszférájához tartozó országokban, a szocialista propaganda eszközévé lett, míg mára sokhelyütt jelentésfosztottan leginkább a virág- és édességüzletek forgalmát növeli.

Az origó

1857. március 8-án több tízezer New York-i ruhagyári munkásnő vonult az utcára, hogy jobb munkakörülményekért, a napi munkaidő csökkentéséért és a nők politikai egyenjogúságáért tüntessen. 51 évvel később szintén ezen amerikai nagyváros varrónői érezték úgy, hogy adózva elődeik emlékének, tömeges felvonulással adnak hangot azonos tárgyú követeléseiknek. A nőket hátrányosan érintő gazdasági és politikai egyenlőtlenségek a jelek szerint fél évszázad múltával sem voltak tűnőben. Az Amerikai Egyesült Államok szocialista pártja 1909. február 28-án az egy évvel korábbi sztrájk résztvevőinek tiszteletére rendezte meg az első nemzeti nőnapot.

A következő évben a Második Internacionálé Koppenhágában ülésező nemzetközi kongresszusán Clara Zetkin volt az, aki kezdeményezte a dolgozó nők emléknapjának nemzetközivé tételét. A 17 országból verbuválódott mintegy 100 követ egyhangúlag üdvözölte a felvetést, és határozat született arról, hogy 1911-ben egy napot nemzetközi nőnappá nyilvánítanak, amely keretében elsősorban a nők választójogáért kampányolnak majd.


Clara Zetkin (balra) és Rosa Luxemburg 1910-ben

A nemzetközi mozgalom

Az első immáron nemzetközi nőnapot 1911. március 19-én (!) korábban nem várt érdeklődéstől övezve rendezték meg Németországban, Ausztriában, Dániában, Svájcban és az Amerikai Egyesült Államokban. A résztvevők minden nagyobb városban (Berlinben 45 000-en, Bécsben 20 000-en) szót emeltek a nők munkakörülményeinek javítása, művelődési és politikai jogaik megadása/szélesítése, valamint közhivatal-viselésük biztosítása érdekében. A március 19-ei dátumot a németek jelölték ki, mert 1848-ban ezen a napon ígért Frigyes Vilmos porosz király választójogot a nőknek. 1913-tól a legtöbb országban már március 8-án tartották a nőnapot.


Az osztrák szociáldemokrata párt 1913. évi nőnapi emlékkönyvének címlapja

A világtörténelem egyik legemlékezetesebb nőnapjára 1917-ben került sor, amikor is a „kenyeret és békét” jelszavakat skandálva vonultak a nők tömegesen utcára Szentpétervárott. Az 1921. évi moszkvai kommunista kongresszuson megjelent bolgár küldöttek felvetésére ennek a megmozdulásnak az emlékére lett március 8. napja a nemzetközi nőnap. Szovjet-Oroszországban hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánították, amelyben nagy szerepet játszott Alekszandra Kollontaj, aki 1920-ban röviden össze is foglalta a nemzetközi nőnap eredetének történetét, munkájában militáns ünnepnek nevezte a dolgozó nők napját, amely nem más, mint egy visszatekintés a proletár nők szervezetére és erejére.

Az első világháború és az azt következő politikai konszolidáció több európai államban meghozta ugyan a nők számára a választójogot, de számos a nőket érintő kérdés várt még megoldásra a két világháború közötti időszakban is. Egy 1928. évi német plakát jól illusztrálja, hogy a nőnapi demonstrációk keretében nemzetközi szolidaritás kifejezése mellett a gyermek- és ifjúságvédelmi, család- és munkajogi kérdések egyaránt napirendre kerültek.


A nemzetközi nőnap 1928. évi plakátja

Számos világtörténelmi esemény tekintetében kiváló prizma a nemzetközi nőnap. Németországban 1933-ban betiltották a nőnapot és az anyák napját vezették be helyette, ezzel is kifejezve, hogy a nemzetiszocialista társadalomban elsősorban milyen szerepet szánnak a nőknek. A második világháborút követően aztán a szovjetek által megszállt területeken újra nagy hangsúlyt a kapott a nőnap és általa a nő mint a szocializmus egyik építője. A Sztálin uralmának időszakában kibontakozó pártpropaganda a nőnap virágkorát jelentette. A megemlékezések nyomán Clara Zetkin alakja körül jelentős kultusz teremtődött. A spanyol polgárháború idején fasizmus elleni tüntetések folytak nőnapkor Lengyelországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Norvégiában. 1941-ben pedig Londonban szintén a fasizmus és általában a háború ellen demonstráltak.

A nőnap Magyarországon

Magyarország a nemzetközi kezdeményezéshez csak 1913-ban csatlakozott. Az Országos Nőszervező Bizottság más európai országokhoz hasonlóan népszerűsítő kiadványt jelentetett meg Nők Napja címmel. Bédy-Schwimmer Rózsa az általa szerkesztett A Nő című feminista folyóirat hasábjain élesen bírálta a „nők napját”. Egyrészt elítélte, amiért a szocialista párt olyan eszmét vallott magáénak, amely a párton kívüli mozgalom hatása alatt született. Másrészt egy olyan eszköznek tekintette a pártvezetés kezében, amely szemfényvesztő módon elhiteti a soraiba lépett nőkkel, hogy harcol a női választójogért. Miközben meglátása szerint a szociáldemokrata pártok sehol a világon nem tettek egyetlen lépést sem a nők választójogáért. Ezeken túlmenően pedig sajnálatát fejezte ki, amiért felsőbb utasításra a párton belüli nők nem érintkezhetnek, és nem dolgozhatnak együtt a liberális feminista mozgalom képviselőivel, holott a szocialista párt férfi tagságát nem érintik efféle korlátozások. Az 1914-ben megrendezendő nőnapi programokról hírt adó Nőmunkás lap sorait idézve Bédy-Schwimmer Rózsa rámutatott a párton belül érvényesülő, nemek szerinti kettős politikai morálra: „demonstrációjuk a nők politikai felvilágosítása mellett követelni fogja az általános, egyenlő, titkos választójogot férfiak részére mint a női választójog előfeltételét.” Mindez pedig határozottan ellentmondott az 1910-es koppenhágai határozatnak, amelynek értelmében a nők napja éppen a nők választójogáért rendezendő. Ostorozta a párthoz csatlakozó asszonyokat, mert hagyták magukat megvezetni, míg más országokban, „ahol a proletárnők is öntudatosan és függetlenül gondolkodnak s emberek mernek lenni”, a pártbefolyást elkerülve eredményesen tudtak fellépni a nők választójogáért és nem kerültek szembe a minden nő érdekéért küzdő nőmozgalommal (a liberális feministákkal).

1914-ben már országszerte került sor különféle rendezvényekre. Budapesten mintegy 800-an vettek részt az első nemzetközi nőnapi megemlékezésen, ahol Buchinger Manóné Ladányi Szeréna, a szociáldemokrata Nőszervező Bizottság elnöke, a Nőmunkás szerkesztője és Bokányi Dezső, a Szociáldemokrata Párt egyik vezető politikusa tartott beszédet. Ladányi hangsúlyozta a női összefogás szükségességét a politika mellett a művelődés területén elérendő közös célok érdekében. Bokányi sürgette a nők közreműködését a férfiak általános, titkos és egyenlő választójogát célzó harcban. A szónoklatokat követően a résztvevők zászlókkal vonultak a Thököly és Rákóczi utcáktól a Rákóczi térig.


Ladányi Szeréna és az 1918. évi nőnap résztvevői

Pécsett az első nőnapi rendezvényen, 1914-ben mintegy 4-500 munkásnő jelent meg a Munkás Kaszinó nagytermében megtartott gyűlésen, hogy „kivegye a részét abból a világraszóló tüntetésből, amelyet az elnyomott proletárnők rendeztek március 8-án a nők felszabadítása érdekében.” – számolt be a Nőmunkás. A Nőszervező Bizottságot Tímár Szeréna képviselte, aki másfél órás beszédben méltatta a nap jelentőségét. A szintén felszólaló Szabó József megragadta az alkalmat, hogy beszédében ostorozza a nőket, amiért korábban közömbösek voltak a társadalmi kérdések iránt és különösen kikelt a feministák ellen, akik vélekedése szerint csak a vagyonos nők számára követelnek jogokat. Tehát a nők napja Magyarországon 1914-ben kiváló alkalmat jelentett arra, hogy a liberális feminista és szocialista nőmozgalom képviselői egymással kapcsolatos kritikáikat széles közönség előtt fogalmazzák meg.

A következő esztendőkben a nőnapi megemlékezéseket hazánkban is a béke óhaja és ezzel szoros összefüggésben a női választójog megadásával kapcsolatos feszült várakozás hatotta át. A fokozott belpolitikai feszültség oda vezetett, hogy egyes városi hatóságok mint politikai jellegű összejövetelt akadályozták meg a nőnapi ünnepséget. Ez történt a baranyai megyeszékhelyen is 1916-ban. A konzervatív sajtó ostorozta is a szocialista eszmék hirdetőit, amiért az itthon maradt asszonyok körében igyekeznek „hinteni a konkolyt.” Budapesten azonban újfent sikerrel zajlott az összejövetel, ahol ez alkalommal is Ladányi Szeréna osztotta meg gondolatait: „Lelkünkben mélységes gyász, szívünkben keserűség, agyunk a gondoktól terhes, testünk roskadozik a sok munka alatt és egyre kérdezzük: miért és meddig? Az utolsó Nők Napja óta mennyi ember pusztult el, mennyi asszony jutott özvegységre, mennyi gyerek árvaságra. Összejöttünk, hogy egy jobb jövő előkészítéséhez, megteremtéséhez társakat, új harcosokat leljünk, hogy az ünnepély hatása alatt minden jelenlévő ügyünk agitátorává váljék. A háború új helyzeteket teremtett, elavultak a régi jelszavak és helyükbe újak keletkeztek. A házba zárták, a tűzhely mellé állították a nőt azok, akik a háború kitörésekor a gyárakba és műhelyekbe utasították. Dicséretekkel halmozzák el a jól teljesített munkáért, dicsérik mindaddig, amíg jobb fizetést nem kér. A mi új jelszavunk: Egyenlő munkáért, egyenlő bért!

Az első világháborút követő belpolitikai fordulat hazánkban is háttérbe szorította a szociáldemokráciával azonosított nőnapot és új hagyományt teremtett. A konzervatív kormányzat hangsúlyozva a nők természetes hivatásának fontosságát a megfogyatkozott népesség „újratermelésében” a Magyar Anyák Nemzeti Ünnepének 1928-as kialakításával a gyermekvállalási hajlandóságát kívánta fokozni. Egy tanulmányban és A kitalált hagyomány címet viselő kötetében Kovács Ákos kimerítően feldolgozta ennek történetét és jelen írás szerzője is közzétette kutatási eredményeit az ünnep pécsi vonatkozásait illetően.

A második világégés követően a Rákosi-korszakban a nemzetközi nőnap megünneplése kötelezővé vált és időpontjaként, szovjet mintára, március 8. rögzült. 1948-tól évről-évre a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége gondozásában került sor a nemzetközi nőnap impozáns keretek közötti megülésére. A filmhíradók beszámolóiban és a világszerte használatos plakátokon egyre nagyobb gondot fordítottak arra, hogy a nők nemzeteken átívelő barátságát hangsúlyozzák. A régi-új hagyomány retorikájában Magyarországon a nők jogaiért folytatott 20. század eleji küzdelem háttérbe szorult és az új ünnep, valamint a körülötte kibontakozó propaganda kiváló alkalmat biztosított az új nő- és családeszmény népszerűsítésére. A mezőgazdasági- és ipari szektor minden szegmensében jelenlévő dolgozó nő és a nukleáris család lett az új ideál.


Az 1954. esztendő nemzetközi nőnapi plakátja

A szocialista köntös levetkőzve

1975 fontos fordulópontot jelentett a nemzetközi nőnap történetében, hiszen az Egyesült Nemzetek Szövetsége megtette ezt az esztendőt a nők évének. 1977-ben, ahogy korábban említettük a világszervezet jóvoltából március 8. a női jogok és a nemzetközi béke világnapjává lett. A szavazati jog elnyerését mint a nőmozgalmak egyik legfontosabb követelésének teljesülését követően az egyéb társadalmi, politikai, szociális egyenlőtlenségek felszámolása iránti harc került előtérbe. Továbbra is nagy figyelem övezi a békemozgalmat, a munkaadóktól elvárható egészségügyi és biztonsági jogszabályok betartását, a nemek azonos művelődési jogait, az anya- és csecsemővédelmet, a bérkülönbségek kiegyenlítését. Bár férfiak és nők között a formális jogegyenlőség megvalósult, mégis bizonyíthatóan további erőfeszítéseket igényel a több mint 120 esztendeje aktuális nőmozgalmi követelés, „egyenlő munkáért egyenlő bért”.


A nemzetközi nőnap kiáltása a béke érdekében

Sok országban a mai napig hivatalos ünnepnapként tartják számon, így Algériában, Brazíliában, Burkina Fasoban, Kamerunban, Kínában, Kubában, Olaszországban, Izraelben, Laoszban, Mongóliában, Vietnamban és Zambiában. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahonnan eredeztethető a nőnap, nem hivatalos ünnep, azonban 1981-től a nők hete volt az a márciusi hét, amelyre a 8. nap esett és 1987-től márciust a nők történelmének hónapjaként tartják számon. Az olaszok hagyományosan sárga mimózát ajándékoznak nőismerőseiknek, az oroszok csokoládét, a magyaroknál sokáig a hóvirág dívott.

Leszámolva a szocialista gyökerekkel a nemzetközi nőnap egy olyan világméretű feminista mozgalommá tudott válni, amely nők millióit tudja mozgósítani a közös célok érdekében. Az idei év mottója: Make it happen!

Akármilyen formában ünneplünk idén vegyük fontolóra Pető Andrea szavait: „Rajtunk múlik, hogy a gazdag történelmi hagyományból mit emelünk át (…) a kiüresedő egységesítő formalizmust vagy a harcos érdekképviseletet.”

Árvai Tünde

Ezt olvastad?

Magyarország hét „fő nemzetisége” közül lélekszámban a ruszin volt a legkisebb. Mind anyagi, mind pedig kulturális tekintetben a legszegényebb népcsoportként