„Minden gonosz gyökere?” – a XVIII. századi cukorháború

Andreas Sigismund Marggraf porosz gyógyszerész, kémikus 1747-ben tett felfedezése után új korszak vette kezdetét Európában. Bár nem tudhatta, eredményeivel „háborút” indított el: a nádcukor és répacukor háborúját. Egy olyan küzdelem indult meg, melynek győztese teljesen átformálta a világ, s főképp Európa táplálkozáskultúráját. A cukor napjainkban is meghatározó élelmiszerként van jelen, megítélése azonban korszakonként változott, s jelenleg is számtalan tévhit terjed a nádcukor egészséges, s a répacukor káros hatásairól.

A nádcukor hódító útja

A XVIII. században a nádcukor és a méz volt az egyetlen édesítőszer, mely az ízesítésben és tartósításban rendelkezésre állt. A méz használatát az alsóbb társadalmi rétegek is megengedhették maguknak, míg a nádcukor rendkívül magas ára miatt kizárólag a leggazdagabbak számára volt elérhető, ezért is nevezték a korábbi századokban „fehér aranynak”.

A cukornád hosszú utat tett meg őshazájától, Új-Guineától Európáig, majd a felfedezéseknek és Kolumbusznak köszönhetően Amerikáig, ahol hatalmas cukornádültetvényeket hoztak létre. Itt a szubtrópusi, trópusi éghajlat kedvezett a nádnak, így a termesztés gyorsan fellendült. A cukortermelés és cukorkereskedelem jó üzletnek számított, hiszen csaknem ingyenes munkaerővel tudták előállítani a cukrot, mivel a termesztést és feldolgozást rabszolgákkal végeztették.

Az amerikai gyarmatok cukorexportja és az ezzel szoros kapcsolatban álló rabszolga-kereskedelem Anglia kezében összpontosult. Ennek köszönhetően a szigetország rendkívüli haszonra tett szert más európai országok hátrányára. Ezek az országok, hogy szükségleteiket fedezzék, felvásárolták a gyarmati cukrot, viszont a kiadott pénzt nem tudták visszaforgatni. A nádcukrot importáló országok pénze tehát Anglia és a gyarmatok kasszájába vándorolt. Ennek a pénzkiáramlásnak a megakadályozására dolgozták ki a franciák és poroszok merkantilista (kameralista) gazdaságpolitikájukat. II. (Nagy) Frigyes porosz király vámokkal, valamint az ipar támogatásával törekedett Poroszország belső piacának védelmére. Ekkor még nem tudta, hogy más lehetőség is nyílik majd a gazdaság támogatására.

II. Nagy Frigyes porosz király – forrás: wikipedia.org

Egy rendkívüli felfedezés

A gyarmatáruk kiszorítása érdekében számos európai országban próbálták a nádcukrot hazai növényből nyert cukorral helyettesíteni. Több olyan dologgal is kísérleteztek, melyekről édes ízükből következően sejtették, hogy cukrot tartalmaznak. A juharral, a kukoricával és az édes gyökerekkel jó eredményeket értek el, de ez nem volt elegendő. A további kutatások során a répafajták bizonyultak a legmegfelelőbbnek a cukor kinyerésére. E téren az első sikereket Andreas Sigismund Marggraf kutatásai hozták.

A berlini születésű tudós érdeklődése rendkívül sokrétű, tehetsége kimagasló volt. Azon kutatók közé tartozott, akik elsőként használtak mikroszkópot kémiai vizsgálatoknál. A szóban forgó tudomány csaknem minden területén végzett kutatásokat, s korának egyik legkiválóbb kémikusává vált. Tehetségét tükrözte, hogy miután tanulmányait befejezte, s betársult apja berlini gyógyszertárába, 1740-ben (31 évesen) felvették Poroszország tudós társaságába (Königliche Gesellschaft der Wissenschaften). Az évek során kivívta tudóstársai elismerését, s jutalmul 1753-ban az akadémia létrehozott számára egy laboratóriumot, s az intézmény épületében egy hivatali lakást is adtak neki. A legnagyobb megtiszteltetés viszont az volt, amikor 1760-ban kinevezték az akadémia fizikai osztályának (die Physikalische Klasse der Akademie) igazgatójává.

Andreas Sigismundus Marggraf –  forrás: wikimedia.org

Marggraf 1744-ben kezdte meg a növényi nedvek elemzését. Ekkor nem kifejezetten cukrot keresett, csak általánosságban vizsgálta a növények tulajdonságait, illetve a bennük található sókat. A tudomány akkori állása szerint úgy vélték, hogy a cukor a sók körébe tartozik, mivel nem az íz, hanem a kinézet alapján osztályozták ezeket az anyagokat. Külső megjelenése alapján a cukor és a só valóban rendkívül hasonló; fehér, kristályos szerkezetű.

Egy alkalommal Marggrafnak az az ötlete támadt, hogy az édes ízű növényeket is meg kellene vizsgálnia. Elemzései során a Poroszországban őshonos növényeket részesítette előnyben. Ezek közül a fehér mángold, a piros mángold és a cukorgyökér tartalmazott nagyobb mennyiségű cukrot. A répák felszeletelése és mikroszkópos vizsgálata után a tudós megállapította, hogy az említett növények fehér kristályos testeket tartalmaznak. Ezek az apró kristályok voltak a cukorszemcsék. E megállapítása után sikerrel vonta ki a cukrot a répából. A fehér mángoldból 6,4 %, a cukorgyökérből 4,6 %, a piros mángoldból pedig 3,9 % cukrot nyert. Kimutatta, hogy a répában található cukor ugyanazokkal a tulajdonságokkal bír, mint a nádcukor, tehát mind a nád, mind a répa ugyanazt a vegyületet, a szacharózt tartalmazza. Így Marggraf már 1747-ben megadta a választ napjaink sokat vitatott kérdésére, hogy a nádcukor jobb, egészségesebb-e a répacukornál. A tudós eredményei alapján látható, hogy a kétféle cukor között nincs különbség.

Miután Marggraf 1747. november 17-én előadást tartott felfedezéséről az akadémián, váratlan reakcióval kellett szembenéznie. Tudóstársai kétkedően fogadták eredményeit, nem igazán hitték el, hogy a répából kivont cukor egyenértékű a nádcukorral. Ez hatással volt a közvéleményre is, hiszen egy új felfedezés társadalmi elfogadásához elsőként a tudományos körök elismerő megnyilvánulására volt szükség. Bár a tudósok érdeklődését nem keltette fel a felfedezés, Nagy Frigyes porosz királyét viszont igen. Frigyes felkérte Marggrafot, hogy más gyarmatáruk helyettesítésére is keressen megoldást, például a csokoládé, a kávé és a dohány pótlására. Ezek a próbálkozások viszont csak részben jártak sikerrel. A gyarmatárukat pótló termékek egy része és a répacukor egyelőre nem tudott utat törni magának. Ebben szerepe volt a kétkedő fogadtatásnak, illetve annak, hogy az ipari gyártáshoz még sok-sok pénzre, időre és kutatásra volt szükség, s ezt a királynak nem állt szándékában finanszírozni, mivel a gyarmati nádcukrot feldolgozó porosz finomítók ebben az időszakban virágkorukat élték, így az ezekből származó bevételekkel II. Frigyes megelégedett.

Természetesen a répacukor kezdeti népszerűtlensége előnyére vált azoknak, akiknek egyáltalán nem állt érdekében a répacukor gyártása. Ezek közé tartoztak a cukornádat termesztő vidékek, az európai cukorfinomítók és Anglia. A répacukor így nem nyert olyan mértékű visszhangot, melyre a répacukoripar kialakításához feltétlenül szükség lett volna.

Az újabb áttörés azonban csak rövid ideig váratott magára. Marggraf tanítványa, Franz Carl Achard hamarosan újra megkezdte mestere répacukor-kísérleteit, s fejlesztéseivel lefektette az európai répacukoripar alapjait.

Franz Carl Achard – forrás: wikipedia.org

 

„Fehér arany” répából

A francia származású Achard rendkívül ambiciózus ember volt. Fizikát és kémiát tanult, s a berlini természettudósok társaságában ismerkedett meg későbbi mesterével, Marggraffal. Az akkor 54 éves kémikus pártfogásába vette a tehetséges Achardot, aki hamarosan az asszisztense lett. A tanítvány, akárcsak tanára, rendkívül fiatalon, 25 éves korában (1778-ban) az akadémia professzorává vált. Marggraf halála után, Achard folytatta mestere kutatásait, s répacukor-kísérletekbe kezdett. Eredményeiről folyamatosan tájékoztatta a királyt is, aki elégedett volt a tudós kutatásaival, így megjutalmazta egy Berlintől 20 km-re fekvő birtokkal Kaulsdorfban, s évi 500 tallér élethosszig tartó nyugdíjat biztosított neki. Munkásságának elismeréseként végül, Marggrafhoz hasonlóan, a király kinevezte az akadémia fizikai osztályának igazgatójává.

Achard hosszú éveket szentelt a takarmányrépa cukorrépává nemesítésének. S bár nem a tudós fedezte fel a répacukrot, mégis ő tekinthető a répacukorgyártás úttörőjének. Achard 1783-tól a cukor kivonásán kívül foglalkozott a répa és a föld szelektálásával, a trágyázással, a répa feldolgozásával és a különböző technikai eljárásokkal is. Miután a kaulsdorfi birtok leégett, a professzor néhány évig föld nélkül maradt, de 1790–1792 körül szerzett egy zsellérbirtokot Französisch Buchholzban, majd még egyet 1795-ben, ahol folytathatta a növényekkel kapcsolatos kísérleteit. Birtokain több évet töltött azzal, hogy magasabb cukortartalmú takarmányrépát tenyésszen ki. Végül 1799-ben, berlini laborjában megkezdte a cukortermelés előkészítését, s eredményeit nyilvánosságra hozta.

A hír rendkívül gyorsan terjedt, az 1799-es év első félévében 7 brosúra és 8 röpirat jelent meg, szinte minden létező újság foglalkozott a témával. 1800. augusztus 7-én a tudós előadta az akadémián tapasztalatait és kísérleti eredményeit. Achard pillanatok alatt híres ember lett.  Bár a király támogatásáról biztosította, a gyártáshoz mégsem kapta meg az anyagi segítséget, így 1801 elején úgy döntött, állami támogatás nélkül fog répacukorgyárat felállítani. Ezzel viszont maga vállalta a kockázatot, amennyiben vállalkozása sikertelennek bizonyul. Achard, hitelezőinek köszönhetően meg tudott vásárolni egy (az alsó-sziléziai Cunernben fekvő) birtokot. Az időközben fellépő anyagi problémák leküzdése után, 1802. március közepén helyezte üzembe az új gyárat. Cukorkampánya idején az üzem 13 személyt foglalkoztatott. 250 t (naponta kb. 3,5 t) répát dolgoztak fel. A nyerscukorhozam 3,64 %, a melasz- és sziruphozam 3,31 % volt.

Cukornád és finomított nádcukor – forrás: wikipedia.org

Nádcukor és répacukor küzdelme

Mivel Marggraf felfedezése egy időre feledésbe merült, a nádcukorüzletben érdekelt Anglia és az európai finomítók nem kezdtek ellenkampányba a répacukor felfedezésekor. Másként alakult a helyzet, mikor Achard és más tudósok ismét a nádcukor helyettesítésével kezdtek foglalkozni. Az európai, különösen a német finomítók kifejezetten ellenezték a répacukor elterjedését, hiszen ezek az üzemek nyers nádcukrot finomítottak, s úgy gondolták, a répacukor csak rontaná az üzletüket. Nem tudták azonban, hogy Achard a répacukrot nem kívánta finomítani, csupán nyerscukrot állított elő, s a raffinálást a finomítókra bízta volna. Ennek semmi akadálya nem volt, hiszen fizikai és kémiai szempontból a nád- és a répacukor ugyanaz, így a finomítás is ugyanazokkal a módszerekkel történhetett.

A korszak információ-áramlásának lassúságát bizonyítja, hogy az említett tény nem volt ismert a finomítók körében, így biztosabbnak látták, ha üzletük védelmében inkább ellenzik a répacukrot. Álláspontjukat különböző érvekkel támasztották alá. Egyesek a cukorár csökkenésétől tartottak, míg mások a finomításhoz szükséges tüzelőanyag beszerzésének nehézségeire hivatkoztak, hiszen a nádcukor melléktermékeit tüzelésre is használhatták, míg állításuk szerint a répánál ez nem volt lehetséges. Voltak, akik szerint a nyers répacukor magasabb költségeket vont maga után, mint a nádcukor, sőt egyesek állították, hogy a répából csak szirupot lehet előállítani, fehér cukrot nem. A szakemberek csak az új termék hátrányait sorolták, pedig tisztában voltak előnyeivel is.

A cukornádtermő vidékeknek viszonylag későn jutott tudomására a répacukor előretörése, de azonnal felismerték a „veszélyeit”, s meg is tették a szükséges intézkedéseket. Anglia, amint a répacukor ismét a nádcukorüzletet fenyegette, azonnal reagált a fejleményekre, s ellenpropagandába kezdett. Ám nemcsak a répacukoripar kifejlődését igyekeztek megakadályozni, hanem a németek juharültetvényekkel kapcsolatos kísérleteit is. Mivel a gyarmati kereskedelem Anglia kezében volt, s a juharfa magvait a tengerentúlról hozták Európába, a magvak megérkezése az angoloktól függött. De valami természetesen mindig közbejött, s a juharmagok nem jutottak el a megrendelőhöz.

A szigetország első valós intézkedése a répacukor ellen Lord Thomas Greenville berlini titkos kiküldetése volt, legalábbis Berlinben ezt rebesgették. A szóbeszédnek többféle variánsa terjedt el a városban, s egy 1799-ben megjelent röpirat szerint az angol küldött megkísérelte lefizetni Achardot egymillió tallérral és egy jól fizető állással Londonban a tudós hallgatásának érdekében. Achard elutasította az ajánlatot. Ezek a hírek feltételezhetően túlzóak voltak, mégis lehetett valóságalapjuk.

Az előbbinél biztosabb információk állnak rendelkezésre arról, hogy a londoni Royal Society” a neves angol cukorfinomító szakembert, John Taylort német tanulmányútra küldte. Feltehetően azt remélték, hogy Taylor mintát tud szerezni az Achard-féle répacukorból, vagy legalábbis be tud majd számolni a gyártásáról. Ekkoriban ugyanis az Achard által előállított répacukor még nagyon csekély mennyiségben volt elérhető, kereskedelmi forgalomba egyáltalán nem került. Taylor végül sikerrel járt, s elküldte Londonba tanulmányát, melyben kifejezetten pozitívan nyilatkozott a répacukorról. Ez a kereskedők körében nagy megdöbbenést keltett.

John Quincy Adams, az Egyesült Államok hatodik elnöke – forrás: wikipedia.org

Ebben az időszakban John Quincy Adams, az Egyesült Államok későbbi (hatodik) elnöke, amerikai követként az amerikai-porosz kereskedelem ügyében tevékenykedett Berlinben. Adams felfigyelt Achard munkásságára, s Sziléziába is elutazott, hogy megfigyelje a Hirschberger-finomítót, ahol a ritkaságnak számító répacukorból is kapott kóstolót. Taylor bátyjához írt leveleiben beszámolt arról, hogy a répacukor bár külsőleg olyan, mint a nádcukor, de nem olyan sűrű textúrájú, s nem olyan édes, mint nádból készült társa. Emellett Adams kiemelte, hogy a finomító igazgatója szerint lehetetlen a répacukrot kétszeres ár alatt előállítani, mivel a répából kevés cukor nyerhető. Az amerikai követ hivatalos álláspontja a répacukorról lekicsinylő volt, ám valójában ő is tisztában volt a „veszéllyel”.

Adams nem számított arra, hogy levelei porosz földön nyilvánosságra jutnak, s a répacukorról alkotott véleménye botrányt okoz. A poroszok felháborodása egy figyelmeztető jel volt Anglia számára, s a répacukorral szembeni ellenállásuk még jobban felerősödött. Ennek egyik jele volt, hogy 1800-ban meglátogatta Achardot egy számára ismeretlen férfi, aki elmulasztotta említeni a nevét. A férfi bizalmasan akart beszélni a tudóssal, kérte, hogy hallgasson a köztük elhangzottakról. Az ismeretlen különösen jól értesült volt a cukorhelyzetről és Achard személyéről, sőt még nehéz anyagi helyzetéről is. A férfi 50 000 tallér készpénzt ajánlott neki, ha hajlandó kijelenteni, hogy újabb kísérletek alapján megállapította, a répacukor nem képes a nádcukor helyébe lépni. Achard az ajánlatot határozottan visszautasította.

Ám hiába volt elutasító, két évvel később, 1802-ben ismét megvesztegetéssel próbálkoztak nála. Ekkor már 200 000 tallért ígértek készpénzben, ha Achard kiad egy művet arról, hogy a répacukoriparhoz fűzött reményei szertefoszlottak, s a répacukor nem képes a nádcukrot helyettesíteni. Bár Achardnak rengeteg adóssága volt, ezt az ajánlatot is visszautasította. De nemcsak őt próbálták lefizetni, más répacukor előállításával kísérletező tudóst is felkerestek, például Lampadiust, akinek 1000 guinea-t ígértek, ha a gyártást leállítja. A vesztegetők nála sem jártak sikerrel.

A nádcukor és a répacukor harca Daumier karikatúráján – forrás: LaBetterave.com

Az elkövetkezendő száz évben az angolok továbbra is lekicsinylően szóltak a répacukorról. Még a XX. század első negyedére is jellemző volt ez a magatartás, hiszen a Times 1927-ben megjelent számában arról vitatkoztak, hogy a répacukor is jó-e befőzésre. A vita ugyanakkor felesleges volt, mivel Németországban és Franciaországban már hosszú ideje kizárólag répacukorral főzték be a gyümölcsöket, tehát egyértelműen alkalmas volt a célra. A cikk kiváló bizonyítéka annak is, hogy az angolok mennyire hiányos ismeretekkel rendelkeztek a répacukorról, mely még az angol szakemberek körében is nagyon csekély figyelmet kapott. Még Thomas Thomson kémikus is azt híresztelte, hogy a répacukornak keserű íze van. A szakembereket feltehetően erősen befolyásolta a répacukrot kigúnyoló számos karikatúra is. Szintén gúnyolódó céllal kapta a cukorrépa a „The root of all evil”, azaz a „Minden gonosz gyökere” nevet. Az angolok tehát mindent megtettek, hogy a répacukrot ellehetetlenítsék. Egyes feltételezések szerint Achard kaulsdorfi és cunerni cukorüzemének leégéséhez is közük volt.

De hiába történtek erőfeszítések a répacukoripar kialakulásának megakadályozására, hiába jelentek meg negatív szakvélemények és karikatúrák, az új cukor utat tört magának. A répacukor felfedezésével a korábbi luxuscikk a XX. századra tömegcikké vált, s elterjedésének köszönhetően jelentős gazdasági, társadalmi és kulturális változások mentek végbe nemcsak Európában, de az egész világon.

Lakatos Hajnalka

Ezt olvastad?

2018. október 30-án a Barabás Villában zajlott az MTA BTK Lendület Családtörténeti Kutatócsoport Magyar Családtörténetek: Tanulmányok című sorozatán belül megjelent