„Mindig arra törekedtem, hogy a Horthy-korszak története iránti lelkesedésemet átadjam a hallgatóknak” – interjú Püski Leventével

Püski Levente történészi munkássága mindazok számára ismert, akik a Horthy-korszak politika- és intézménytörténetével foglalkoznak. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Modernkori Magyar Történeti Tanszékének egyetemi docense, oktatási területe pedig a XX. századi magyar történelem. 2015 decemberében jelent meg legújabb könyve „A Horthy-korszak parlamentje” címmel, amelyben az időszak parlamentarizmusával és annak politikai rendszerével foglalkozik. Püski Leventével pályafutásáról, a Horthy-korszakról szóló kutatásairól és jövőbeli terveiről Császár Ildikó beszélgetett.


Középső kép forrása: dehir.hu

Újkor.hu: Hogyan került közelebbi kapcsolatba a történelemmel?

Püski Levente: Édesanyám történelem–földrajz szakos tanár volt, ennek köszönhetően otthon rengeteg olyan könyv, olvasmány, térkép és egyéb dolog akadt a kezembe, amelynek kapcsán elkezdtem a történelem iránt érdeklődni. A szülővárosomban, Békésen jártam középiskolába a Szegedi Kis István Gimnáziumba, és itt már a történelmet választottam fakultációnak. Ekkoriban még a 16–18. századi időszak érdekelt, azon belül is a végvári harcok és a törökellenes küzdelmek fogtak meg leginkább. 1983-ban fejeztem be a gimnáziumi tanulmányaimat, ezután pedig felvételiztem a Debreceni Egyetem történelem–földrajz szakára. Emlékszem, hogy Irinyi Károly történész szóbeliztetett a felvételin, aki meglehetősen érdekesen kérdezgetett, például elénekelt egy nótát, amelyet utána elemeznem kellett és így tovább. Nemsokára – minden részinformáció közlése nélkül − írásban közölték, hogy sikerrel felvételiztem. Ezután 1 évig kötelező katonai szolgálaton voltam Szombathelyen, majd 1984-ben kezdtem meg a tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen. Érdemes megjegyezni, hogy nem tudatosan lettem debreceni diák, ugyanis abban az időszakban két felsőoktatási intézményben hirdettek meg történelem−földrajz szakot, mégpedig a Szegedi Egyetemen és a Debreceni Egyetemen. Ráadásul a két egyetem felváltva, évenként hirdette meg a szakot, amikor pedig én jelentkeztem, akkor éppen Debrecen volt a soros.

Milyen témák iránt érdeklődött leginkább az egyetemi évei alatt? Kik inspirálták ekkoriban?

Hamar rájöttem arra, hogy egyes témákhoz bizonyos alapismeretekre van szükség, például az idegen nyelvek ismerete elengedhetetlen egy nemzetközi téma kutatásához. Ennek okán letettem a középiskolai tervemről, a végvári harcok történetének feldolgozásáról. Ezt követően a 19. századi magyar történelem irányába orientálódtam Veliky János témavezetésével. Szakdolgozatomban a Debreceni Jogakadémia hallgatóságának összetételét néztem meg a dualizmus korában. A dolgozat megírása közben azonban már tudtam, hogy ezzel a témával és korszakkal a későbbiekben nem fogok foglalkozni. Ahogy haladtunk a tananyagokban előre, úgy kezdtem el egyre jobban érdeklődni a 20. századi magyar történelem iránt, végül pedig a Horthy-korszak története mellett horgonyoztam le. Emlékszem, kezdő kutatóként igencsak meggyűlt a bajom a statisztikai adatok feldolgozásával. Mind a mai napig azt gondolom, hogy az interdiszciplinaritás jegyében nem ártana olyan kurzusokat is indítani a történész hallgatók számára, amik szorosan véve nem tartoznak a történelemhez, de segíthetik annak jobb megértését. Az előbb említett példám alapján gondolok itt a statisztikára, tehát hogyan kell adatokat feldolgozni, milyen eljárásokra van szükség és így tovább. Tény viszont, hogy manapság már sok segítséget tud nyújtani az internet, ahol rengeteg segédanyaggal kapcsolatos információt lehet összeszedni, de véleményem szerint szükség lenne ilyen jellegű órák tartására is a történelem szakon. A második kérdésre válaszolva három történész játszott szerepet abban, hogy a két világháború közötti magyar történelem felé orientálódtam. Egyrészt Fehér András nevét kell megemlítenem, aki akkor a történelem tanszék vezetője volt, másrészt pedig L. Nagy Zsuzsát, aki a Horthy-korszakról példaértékű előadásokat tartott nekünk. Rajtuk kívül még Romsics Ignác volt rám nagy hatással, aki akkoriban a szakkollégiumban tartott nagyon érdekfeszítő és gondolatébresztő előadásokat.


Püski Levente legutóbbi könyvének bemutatója. Fotó: Maróti Zsolt Viktor

Az egyetemi évei alatt mennyire számított népszerű témának a 20. századi magyar történelem?

Ugyebár az 1980-as évek második felében voltam hallgató, ebben az időszakban a 20. századi történelemmel kapcsolatban részben eltorzult, részben hiányos információk láttak napvilágot. Az ideológiai meghatározottságnak köszönhetően egyfajta varázsa volt az ezzel a korszakkal való foglalkozásnak. Az 1980-as évek végén L. Nagy Zsuzsa és Romsics Ignác előadásainak köszönhetően olyan megállapításokról is hallhattunk az óráinkon, amelyek már túlmutattak az ideológiailag és politikailag leszűkített szemléletmódon. Ennek a miliőnek köszönhetően nagy volt az érdeklődés a 20. századi magyar történelem iránt. Ezt jól mutatja az is, hogy ebből a generációból ebben a témában sokan lettek történészek, akár itt a Debreceni Egyetemen is, elég csak Barta Róbertre vagy Pallai Lászlóra gondolni. Másik érdekesség, hogy ekkoriban az egyetemen megrendezett történész szakhetek programjai és előadásai is kiemelt figyelmet fordítottak a 20. századi magyar történelemre.

Hogyan alakult a szakmai karrierje az egyetem után?

A mai karrierépítési lehetőségekhez képest kevesebb akadállyal kellett megküzdenem azért, hogy oktató lehessek, mivel az egyetem elvégzése után Fehér András tanszékvezető felajánlotta a tanársegédi pozíciót az Új- és Legújabbkori Tanszéken. Tehát 1989 júniusában fejeztem be a tanulmányaimat, és ugyanezen év szeptemberében pedig már oktatóként folytattam az egyetemi pályafutásomat. Természetesen egyúttal a disszertációmat is el kellett kezdenem írni. Annyit tudtam már, hogy egyrészt a Horthy-korszak politikatörténetével akarok foglalkozni, másrészről pedig azt, hogy nem a klasszikus eseménytörténeti megközelítés mentén szeretnék vizsgálódni. Ebből a megfontolásból a felsőház történetét kezdtem el kutatni, ugyanis ez nem igazán számított feldolgozottnak akkoriban. Megvizsgáltam, hogy a felsőház milyen törvényi keretek között tudott működni, emellett az is érdekelt, hogy kik dolgoztak ebben az intézményben, ez pedig már kissé átvitt a társadalomtörténeti irányba. Az első könyvem a „Társadalmi érdekképviselet és konzervativizmus” címmel jelent meg 1996-ban, ami a disszertációm előtanulmánya volt, és az előbb felsorolt kutatásaimat tartalmazta. 2000-ben „A magyar felsőház története, 1927−1945” című könyvemben pedig már  majdnem minden benne volt, ami a felsőházhoz volt kapcsolható a politika- és társadalomtörténet szempontjából nézve. Egyedül az intézménytörténeti irány kapott kevesebb hangsúlyt, például az, hogy a felsőház napi gyakorlatai, tehát a mindennapos működése hogyan nézett ki akkoriban.

2006-ban pedig megjelent  „A Horthy-rendszer” című műve. Ebben a könyvben teljes áttekintést igyekezett adni a korszakkal kapcsolatban?

Így van, teljes mértékig erre törekedtem. A könyv megírásában két ösztönző tény volt. Egyrészt az oktatás, hiszen ritkán fordul elő, hogy valaki csak a saját kutatási témájából tart kurzusokat. Miután jó ideje tanítok már a két világháború közötti magyar időszakról, így bőven volt időm arra, hogy mélyebben elmerüljek a korszakban. A könyvben a Horthy-kor politikatörténeti kontextusban való elhelyezéséről, ezen belül is az állami és kormányzati rendszerének a vizsgálatáról olvashatunk. A másik ösztönző tény személy szerint Romsics Ignác volt, aki arra bíztatott, hogy a felsőházzal kapcsolatos kutatásaimat egy tágabb keretben próbáljam meg elhelyezni. Ezt a könyvemet az évek során folyamatosan csiszoltam, tehát ma már egy kicsivel másabb a felfogásom a Horthy-korszak politikai berendezkedéséről. Jóval összetettebbnek látom a kérdéskört, például a korszak parlamenti, kormányzati és választási rendszerének működősére vonatkozólag árnyaltabb vizsgálatokra lett volna szükség.

A legújabb könyve, ami nem is olyan régen, 2015 decemberében jelent meg „A Horthy-korszak parlamentje” címmel, már tartalmazza ezeket az újragondolt megállapításokat?

Igen, ebbe a könyvbe sokévnyi kutatás anyaga került be. Itt már nemcsak a felsőház, hanem a képviselőház munkásságát is vizsgáltam, tehát az egy- vagy kétkamarás rendszer –attól függ, mikor nézzük- törvényhozásával foglalkoztam politika- és intézménytörténeti szempontból nézve. A parlamenttel kapcsolatos vizsgálataimat egy tágabb politikai rendszer keretein belül helyeztem el. Nem utolsósorban a könyv bizonyos fejezeteibe építettem be azokat a nézőpontokat, amelyek a 2006-ban megjelent művemben nem szerepeltek. Ezt a munkámat már igyekeztem táblázatokkal, adatsorokkal és képekkel színesíteni, próbáltam egy olyan képes könyvet megjeleníteni, amely révén remélhetőleg nemcsak a szakmabeliek, hanem a szélesebb olvasóközönség érdeklődését is fel lehet kelteni a téma iránt.


Fotó: Maróti Zsolt Viktor

A felsőház történetének kutatása során foglalkozott a Horthy-korszak arisztokráciájával is. Milyen szempontok szerint járta körül ezt a témát?

A kiindulópontom az volt, hogy a történetírás és a közvélemény meglehetősen sematikus képpel rendelkezett a Horthy-kori arisztokráciát illetően. Röviden össze lett foglalva azzal, hogy van egy nagybirtokos arisztokrácia, amely gazdag, a pénzét elherdálja, nagyon zárt, elvan a saját szokásaival, és valójában egy maradi, idejét múlt és felszínes életet élő társadalmi csoport. Kutatásaim során arra jöttem rá, hogy az előbb felvázolt képhez képest jóval összetettebb helyzetről van szó. Olyan problematikus kérdésekkel találhatjuk szemben magunkat, mint például ki számít akkoriban arisztokratának, lehet-e helytállónak tekinteni a zártság vagy éppen a nagybirtok fogalmát és így tovább. A legjobban azonban az érdekelt, hogy az egyes arisztokrata családok között milyen kapcsolati rendszer állt fent, emellett pedig mennyire voltak jelen az akkori közéletben. Manapság két arisztokrata családdal foglalkozom, egyrészt az Andrássyakkal, másrészt pedig a Károlyiakkal. Jelenleg éppen Károlyi Gyula volt miniszterelnökről kell írnom egy kis monográfiát. Egyébként Károlyi személyisége nagyon megfogott, ugyanis ő nem igazán szeretett szerepelni, emellett a politikai karrierizmus sem ragadta magával.

Mennyire látja feldolgozottnak a Horthy-korszakot?

Szerintem alapvetően jól feldolgozott, persze vannak olyan kérdéskörök, például a párttörténetírás tekintetében, amelyek még kevésbé kutatottak. A klasszikus, nagyon réginek mondható történetírás, ami egyfajta eseménytörténetként kezeli a politikatörténet-írást, a 21. században semmiféleképpen nem folytatható. Ez jelentősen azoknak a szakembereknek köszönhető, akik ezzel a kérdéskörrel az 1980-as és 1990-es években foglalkoztak, akár a politikai intézmények, akár a politikai életrajzok, akár a külpolitikai-történet oldaláról nézzük. Az igazán nagy lehetőségek a Horthy-korszakkal kapcsolatos kutatásokban a társadalomtörténetben vannak. Ezen a téren rengeteg hiányterülettel találkozhatunk, talán azért is, mert a társadalomtörténet-írás sok esetben kevésbé egzakt tényekkel dolgozik, például maga a fogalmi meghatározás, hogy mit is tekintünk társadalomnak, hogyan bontjuk le és így tovább meglehetősen ingoványos.

Milyennek ítéli meg a Horthy-korszakról szóló emlékezetpolitikai vitákat? Milyen álláspontot képvisel?  

Ezt nagyon nehéz röviden megválaszolni. Elég sok konfliktus alakult ki a Horthy-korszak megítélését illetően. Ezek a viták nem kapcsolódnak az én témakörömhöz, tehát nem az arisztokrácia körül folynak a diskurzusok, hanem részben Horthy Miklósról, mint államférfiról, részben pedig Magyarország II. világháború alatti külpolitikai viszonyairól. Szerintem az ezekről szóló ellentétek jelentősen politikai és társadalmi indíttatásúak. A szűkebb szakmai közegen belül jóval nagyobb a konszenzus ezekben a kérdésekben, mint ahogyan az kívülről látszik. Véleményem szerint Magyarország II. világháborús szerepét egy klasszikus fogalompár mentén kell értelmeznünk: mozgástér és kényszerpálya. Ez alatt azt értem, hogy irreális lenne úgy kezelni Magyarország nemzetközi pozícióit a II. világháború alatt, mintha mindenféle lehetőség és irány adott lett volna a számára. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az erős korlátozás mellett csak egy irány felé tudott volna orientálódni. Emellett pedig nyilvánvaló módon nem lehet azt sem csinálni, hogy mindent ráfogunk Trianonra, és azt állítjuk, hogy semmiféle alternatívája nem volt a II. világháború alatt a magyar politikai elitnek. Voltak alternatívák, de kétségtelen, hogy ezek szűk mozgástérre adtak lehetőséget. Számomra a szélsőséges értelmezések teljesen elfogadhatatlanok ezzel kapcsolatban. Horthyt illetően is hasonlóképpen vélekedem. Egyrészről nem gondolom azt, hogy Horthy Miklós kormányzóként fantasztikusan nagy teljesítményt tudott volna felmutatni, ennek okán nem látom értelmét azoknak a rendezvényeknek, amelyek az ő dicsőítését szolgálják. Másrészről pedig kétségtelen, hogy bizonyos kérdésekben komoly szerepe volt Horthy Miklósnak, viszont nem gondolom azt, hogy Magyarország sorsfordító pontjait illetően meghatározó felelősség terhelte volna. Például nem értek egyet azzal, hogy a holokauszt bekövetkeztéért az elsőrendű felelősség őt illetné. Tehát itt is ugyanoda tudok kilyukadni, mint az előbb, hogy a szélsőséges vélemények ezzel kapcsolatban sem állják meg a helyüket. Ezek a megközelítések már csak azért sem szakmaiak, mert a jó és a rossz dichotómiája mentén mozognak.


Fotó: Maróti Zsolt Viktor

Milyen szakmai tervei vannak a jövőre vonatkozólag?

Elsősorban tovább folytatom a két világháború közötti magyar arisztokráciáról szóló kutatásaimat.  Másrészt pedig abban bízom, hogy a közeljövőben jelentős változásokat sikerül elérnem az óratartásommal kapcsolatban. Mindig arra törekedtem, hogy a Horthy-korszak története iránti lelkesedésemet átadjam a hallgatóknak. Szerencsére, az utóbbi időben jelentősen kitágultak a lehetőségek az órák színesítésének tekintetében. Ez alatt azt értem, hogy szeretnék olyan háttéranyagokat is megjeleníteni az előadásaimon, amelyek segítségével még érdekesebbé tudnám tenni a két világháború közötti magyar történelemről szóló kurzusaimat. A célom ezzel az lenne, hogy a hallgatók ne csak azért olvassanak el egy könyvet vagy egy tanulmányt, mert kiadtam kötelező olvasmányként, hanem mert felkeltettem az érdeklődésüket a korszak iránt. A lexikális ismeretek is nagyon fontosak egy vizsga szempontjából nézve, azonban ha a hallgató a későbbiekben nem a Horthy-korszakkal foglalkozik, akkor néhány év múlva nagyon leegyszerűsödik a tudása ezzel kapcsolatban. Az érdeklődés felkeltése és annak fenntartása viszont azt is eredményezheti, hogy a korábbi anyagok jobban rögzülnek a hallgatóban, emellett pedig a későbbiekben akár önszántából elolvassa a két világháború közötti magyar történelemről szóló írásokat. Mindenféleképpen az a célom, hogy maradandó tudást adjak át a diákoknak.

Császár Ildikó

Kapcsolódó cikkek:

„Még legalább egy generációnyi időre lesz szükség, hogy ezt az időszakot is „békévé oldja az emlékezés” – interjú Romsics Ignáccal

A második nyelvújítás és a polgárosodás kérdései a reformkorban – interjú Veliky Jánossal

„Az összeesküvés-elméleteknek megvan az az előnyük, hogy általuk érthetőnek tűnik a világ” – interjú Paksa Rudolffal

„Beszélő parlamentből munkaparlamentté válni…”

Horthy-kutatás az objektivitásra törekedve – interjú Turbucz Dáviddal

Ezt olvastad?

Soós Viktor Attila egyháztörténész a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) tagja. Életútjáról, szakmai tapasztalatairól és