„Mit kínlódsz vele?” – A tiszazugi gyilkos asszonyok a sajtó tükrében

A Horthy-kor legnagyobb bűnügyi botránya 1929. július 29-én robbant ki. A Tiszazugban a terhet jelentő idős szülőket, megunt férjeket, nem kívánt gyermekeket az asszonyok arzénnel küldték a másvilágra. Valószínűleg nem elszigetelt esetekről, hanem egy szokásról volt szó, amelyről az egész faluközösség tudott, és amit a tiszazugiak évtizedeken át űztek. Az első bizonyított gyilkosságot 1911-ben hajtották végre Nagyréven. A mérget étellel, itallal fokozatosan adták be az áldozatnak, s egészen 1929-ig folytak így a gyilkosságok.

Kép forrása: www.kosakaroly.hu

Az ország területén már korábban is követtek el hasonló tettteket, ezek közül is a legismertebb a hódmezővásárhelyi gyilkosságok az 1890-es évekből, ahol a felbujtó a helybeli bába, Jáger Mari volt. Tiszazugban a mérgezések 1929 júniusáig megállás nélkül zajlottak. A cibakházi csendőrségre továbbra is névtelen levelek érkeztek az áldozatok és gyilkosaik nevével együtt. A csendőrség 1929. július 15. után kezdett el nyomozni. A nyomozás hírére több asszony öngyilkosságot követett el. A nyomozás Nagyréven és Tiszakürtön három hónapig tartott. A két településen 77 esetben tettek feljelentést a Szolnok Megyei Ügyészségen. Nyolc életfogytiglani és további hat több éves fegyházbüntetés sújtotta a bűnösöket, hat vádlottat felmentett a bíróság, két esetben pedig ejtették a vádat. Az áldozatok számát az exhumálások eredményei alapján Gunst Péter és Gyáni Gábor 162 főben állapították meg. Valószínű, hogy ennél jóval nagyobb volt a számuk, de a magas eljárási költségek és a nagy botránytól való félelem miatt a csendőrség abbahagyta a nyomozást.

A szóban forgó sorozatgyilkosságok unikalitása többek között abban áll, hogy szinte kivétel nélkül nők az elkövetők, így kézenfekvő, hogy a sajtó megalkotta a tiszazugi atavisztikus női bűnöző figuráját. Az asszonyok, hogy kollektív bűnüket megerősítsék és az egyéni bűnt háttérbe szorítsák, azt nyilatkozták a sajtónak, hogy az arzénnel való mérgezés régi, bevett szokásnak számított, „régi szokás ez nálunk, előttünk is csinálták, utánunk is csinálják”. (Friss Újság 1929. július 14.) Az újságírók különböző állatias jelzőkkel illeték ezeket az asszonyokat, mint például „gyilkos fenevadak” (Friss Újság 1929. augusztus 10.), „női bestiák” (Friss Újság 1929. augusztus 24). A sajtó megkonstruálta a tiszazugi bűnös nő képét, amelynek különböző archetípusait jelenítette meg: a „halál bábát”, Fazekas Gyulánét, a szülő gyilkost, Lipka Pálnét, a szerelemből és vagyonért gyilkoló férjgyilkosokat, Kardosnét és Holybánét, a hadirokkant gyilkosát, Varga Gyulánét. A kollektív démonizálás során Fazekas Gyuláné mégis különleges esetté válik, ebben nagy szerepet játszhatott a bába öngyilkossága. Valós szerepét homály fedi. Az öngyilkosság tényével magyarázható, hogy az asszonyok közössége a bába halálával próbált kibújni a törvény felelősségre vonása alól.

A sajtó az öngyilkossá lett bába, Fazekas Gyuláné Oláh Zsuzsanna személyében konstruálta meg a bűntény kiagyalóját. A bába szavajárása volt a „Mit kínlódsz vele?” kérdés, amit általában a gyilkos méreg megvásárlása követhetett. Fazekas Gyuláné többedmagával árulta az asszonyoknak a gyilkos mérget, és segített a gyilkosságok végrehajtásában. A falu bábáira nem jellemző ez a szélsőségesen deviáns viselkedés. A bába és a falu női lakói között nagyon erős, szilárd bizalmi kapcsolat alakult ki, ez azzal magyarázható, hogy a bába a nők életének folytonos szereplője. A történeti-néprajzi források szerint a bába szerepe rendkívül összetett és ambivalens volt. Alapvetően a segítőkészség kapcsolódott munkájához, gyógyított, óvszereket készített, de a nők „kényszerhelyzetében” magzatot is hajtott, a súlyos, életellenes rendellenességgel született újszülöttet megölte. Mindezek a kényszermegoldások ugyanolyan feladatok voltak, mint a szülés levezetése, mondhatjuk az asszonyközösség által elvárt feladatnak számíthattak. A korabeli diskurzusok a bábákat okolják a gyakori magzatelhajtásokért. A valóság ennél jóval összetettebb. Fazekas Gyuláné, más bába társaihoz hasonlóan a nők életét születésüktől fogva nyomon követte: a testi érést, a szülést, a gyermekágyi időszakot. Kezelte a különböző nemi betegségeket, a nők testi-lelki gondjaira gyógyírt adott, egyszóval minden titkok tudója volt. A bábák tevékenységük következtében az evilági és a másvilági büntetést is vállalták, így a bába szerepében, tevékenységében egyszerre megfért az élet és a halál, a tiszta és a tisztátalanság is.

Nem meglepő, hogy a perhez kapcsolódó publicisztikákban az újságírók gyakorta használják a boszorkány kifejezést. A bábákat Európa-szerte különleges képességekkel ruházták fel munkájuk miatt. A hiedelmeket követően Kelet-Magyarországon minden bábát boszorkánynak tituláltak, vagyis teljes azonosítás törtét e tekintetben.

A sorozatgyilkosságokról szóló hírek hónapokon keresztül borították az újságok címlapjait. Mindenki a mérgezések miértjeit kutatta, ebből kifolyólag a sajtó megkreálta a gyilkosságok okait. Megfigyelhetjük, hogy a napilapok egy-egy asszony esetét kiemelték, és köré történeteket szőttek, így szinte már a népmesékhez hasonlatos konstrukciókkal találkozhatunk, hiszen ezeknek a „meséknek” szerves részét képezik a szerelem, a vagyon, és a gonosz boszorkány motívumai. Így a bulvársajtóban, ami alapvetően a népmesék és a ponyvák motívumvilágát jelenítette meg, a gyilkosságok különböző interpretációi láttak napvilágot.

Három, a korszakban a sajtó vélekedése szerint archetipikusnak mondható történetet emelhetünk ki, amelyek leginkább a vagyon, a szegénység (földéhség) és a szerelem motívumai köré csoportosíthatók. Tiszazug egyik leggazdagabb asszonya, Kardos Mihályné Szendi Mária „a föld után érzett mohó, szomjas vágy és a föld elpazarlása, elkótyavetyélése, doktor és patika költségektől való rettegés és az örök vágy a másik férfi után, egyformán megtalálta itt – Oláh Zsuzsi személyében – gyógyító, vigasztalóját, segítőjét, tanácsadóját.” (Kis Újság 1929. január 27.) Kardos Mihályné, a tehetős tiszazugi asszony, fiát és férjét ölte meg a vagyon miatt. Állítása szerint fia pazarló életet folytatott, a felnőtt fiú terhet jelentett az asszony számára, aki kikapós életet élt, férje pedig, talán életmódja miatt is, bántalmazta és a vagyonát akarta a nőnek. Megfigyelhetjük, hogy Szendi Mária alakja köré a vagyon, a mohóság motívuma rajzolódik ki leginkább az újságokban. Az asszony személye köré egyértelműen a gazdagság motívumait konstruálja meg a sajtó. „Amikor megunta, 60 hold földjéből eladott egy keveset. Így prédálta szét a férfiak között minden vagyonát és szeretőt a szerzett a fogadott fiának. Aztán újra megkívánta, néhány hold földdel magához váltotta ismét.” (Az Est 1930. január 18.) A pénz, a fiatalság és a szerelem után vágyakozó „démonként” festik le az újságok Kardos Mihálynét, így ő képviseli a gazdag vagyonát féltve őrző, szerelmes, ámde gyilkos asszony archetípusát történetünkben. A napilapok szerint Kardosnénak több mint 60 hold földje volt, amiről feltételezhetjük, hogy nem igaz. Kardosnét a gyilkosságok miatt a Szolnoki Törvényszék halálra ítélte. 1929. január 14-én hajnalban felakasztották.

Az újságokban a szegénységhez kapcsolt esetek egyike Cser Lajosné történetéhez kapcsolódik. Az asszony két újszülött gyermekét, az 1916-ban született Jusztíniát és az 1923-as születésű Istvánt ölte meg arzénnel és a bábák segítségével. Az asszony vallomása szerint ura miatt kellett meggyilkolnia újszülött gyermekeit. A férj előző házasságából nem született gyerek, az új feleség pedig hét év alatt négyet szült. Cser Lajosné állítása szerint eddigi élete csak szenvedés volt, a férje ütötte-verte a sok gyermek miatt. Cser Lajos nem hagyta nyugodni az asszonyt, mindig azt mondogatta feleségének, hogy van, akinek hét év alatt egyetlen gyermeke sem születik, „olyan vagy, mint a nyúl” (Friss Újság 1930. október 16.) – mondta a férj. A cikkek írói próbálják felmenteni a gyilkos anyát, az asszony rossz sorsát, a kegyetlen férj bántalmazásait helyezik előterébe, majd az érvelés végén a korszakot hibáztatják mindenért, a gyermekgyilkosságokért – amiért egy anyának meg kell ölnie gyermekét a jobb életért, és a házasságáért – amiért egy házaspárnak egymás ellen kell fordulnia.

„Milyen sors és milyen korszak ez, amelyikben emberéletre megy a játék. Milyen szörnyű végzet, amikor az emberpárok, a férj és a feleség az eljövendő élet ellen tesznek kötést, mert úgy tapasztalják, hogy kevés a térség az Isten ege alatt az eljövendő életnek. És milyen korszak, amelyikben háromszoros gyilkossággal vádolt asszony szembefordul az urával a bíróság előtt és ott mondja neki, hogy azért pusztította el a gyermekeit, mert sokallotta őket az apjuk…” (Kis Újság 1930. október 16.)

Cser Lajosnét a Szolnoki Törvényszék tíz év fegyházra ítélte. Az asszonyt gyermekei megölésén kívül apósa meggyilkolásával is vádolták, amit végül nem tudtak bebizonyítani.

A szerelemi gyilkosság motívumát, egy másik férj utáni vágyakozást Kardosné mellett Holyba Károlynéhoz kötik az újságok. Holyba Károlyné Zaher Rozália 44 éves asszony első férje öngyilkos lett. A lapok szerint Rozália már korábban kiszemelte magának a nyolc gyermekes Holyba Károlyt, aki özvegy, vagyonos férfiként vonzó lehetett a nő számára. Nagyrévre csalta a betegeskedő férfit. Holyba eladta házát, a pénzt feleségének adta. „Az asszony [Holybáné] megkapta a pénzt [a ház árát]. Ettől kezdve a férfi keményen dolgozott érte, az asszony cifrálkodott, jól öltözött, nagy vendégségeket csapott, és – gyorsan megunta nyomorék férjét. Viszonyt kezdett egy másik fiatalabb, egészségesebb legénnyel”. (Pesti Napló 1929. augusztus 25.) Az asszony ráunt betegeskedő, nyolcgyermekes férjére, és viszonyt kezdett egy fiatal legénnyel. Az asszony Holyba Károlyt végül a kacsalevesébe tett arzénnel mérgezte meg.

Az ügyről értekező sajtóanyagokban azt láthatjuk, hogy a kortársak választ kívántak kapni a felfoghatatlan gyilkosságsorozatra. A napilapok egy-egy asszony esetét kiemelték, és köré történeteket szőttek, amelyek vagy igazak, vagy nem. Nem jelenthetjük ki, hogy az asszonyokat csak a kapzsiság, egy új szerelem vagy a gazdasági nehézségek vezették a gyilkosságok végrehajtásához. A fent említett példák a sajtóban megkonstruált képet szemléltetik csupán.

Bár meglehet, a méreg gyakorta orvosolta a felmerült problémákat, mégsem vonhatunk le általános következtetéseket, hiszen esetekre lebontva ismerhetjük csak meg egy-egy nő indíttatásának okait. Annyi bizonyos, a nők történetei összetettebb problémát takarnak, amelyek magukba foglalják a férfiak brutalitását, a válás szégyenét, egy esetleges matriarchális társadalom létezését, a norma, normaszegés kérdéskörét is, hogy csak pár példát említsünk.

A bűnügyet kutató csoport, mely  2012 óta működik az ELTE BTK-n Mátay Mónika vezetésével, többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ. A kutatás interdiszciplináris, így több alcsoportból épül fel (társadalomtörténeti, bűnözéstörténet, gender, jog, sajtó, pszichológia, történeti demográfia, irodalmi reprezentációk) Minden egyes alcsoport más és más aspektusból veszi górcső alá a mérgezéseket. A kutatás feltehetőleg 2016 tavaszán a végéhez ér. Az eredményeket monográfia formájában publikálják a tagok.

Trádler Henrietta

Felhasznált források:

Levéltári Forrás

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár (JNSZML)

VII.1. Szolnoki Királyi Törvényszék iratai. Földvári Károlyné büntetőpere. B. 3792/1929

VII.1. Szolnoki Királyi Törvényszék iratai. Fazekas Mária büntetőpere 9837/1935, 1486/1935; 93.957/1936.

Sajtó

Az Est

Friss Újság

Kis Újság

Felhasznált irodalom:

Bálint Angelika–Győri Anna : A tiszazugi arzéngyilkosságok reprezentációi. Médiakutató XV. n. 3. 2014, 37–48.

Bezsenyi Tamás: Az Újság, avagy hogyan látta az arzénos gyilkossági ügyet a magyar liberális értelmiség. Médiakutató XV. n. 3. 2014, 12–16.

Bodó Béla: Tiszazug: A Social History of A Murder Epidemic. New York: East European Monographs, 2002.

Csetényi Mihályné: A születés és a kisgyermekkor csépai hagyományai. In Csetényi Mihályné: A születés és a kisgyermekkor csépai hagyományai. In Barna Gábor (szerk.): Tanulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből. Csépa I–II. Szolnok: Damjanich Múzeum, 1982, 281–303.

Deáky Zita: A bába a magyar népi társadalomban: 18.század vége 20. század közepe. Budapest, Centrál-Európa Alapítvány, 1996.

Deáky Zita: Egy női szerep- közösségi feladatok és egyéni lehetőségek a bábamesterség tükrében 46-54. In. Hagyományos női szerepek, BP.1999.

Deáky Zita-Krász Lilla: Minden dolgok kezdete: A születés kultúrtörténete Magyarországon, XVI-XX. század, Budapest, Századvég, 2005

Dömötör Tekla: A magyar néphiedelem,Budapest, Corvina, 1981.

Fülöp Márton et. al.: Arzén a Tiszazugban. Médiakutató XV. n. 3. 2014, 7–22.

Gunst Péter: Tiszazug, 1929. Meggyilkolt férjek és apák. História, 1985. 7/2. 25–34.

Gyáni Gábor. Arzénes asszonyok. Rendhagyó sorozatgyilkosság a Horthy-korban. In: Rubicon, 2008 7-8. Fekete Krónika. 10–11.

Gyorgyey, Ferenc, Arsenic and No Lace. Caduceus: a museum quarterly for the health sciences. Vol. 11. N. 2. 1987 summer. 47–65.

Koloh Gábor: A Magyar Távirati Iroda jelentései a két világháború közötti arzénmérgezésekről. Médiakutató XV. n. 3. 2014, 8–11.

Ládonyi Emese: „Átkos lidércként nehezedett a falura …” A negyrévi bába, Fazekas Gyuláné szerepe a tiszazugi arzénes gyilkossági ügyekben. Korall 28–29, 2007, 226–246.

Mátay Mónika–Trádler Henrietta: Áldozatok a háború után: arzénnel mérgezett veteránok. In. Szerk: Majoros István, Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára, ELTE BTK, 2015, Budapest, 715–732.

Szállási Sándor: Tiszazug monográfiája. Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Múzeum, 2011.

Szeibert János: Elsodort falu a Tiszazugban: adatok Nagyrév szociográfiájához, Budapest, Stephaneum Nyomda, 1935.

 

Ezt olvastad?

A fürdőhelyek nyári zaja, vidám élete a reformkorban is vonzotta az éjszaka kalandorait – az más kérdés, hogy a fürdői
Támogasson minket