A MKP Komárom-Esztergom megyében 1945–1948

Tavaly év végén hiánypótló kötet jelent meg Wencz Balázs jóvoltából, aki könyvében Komárom-Esztergom vármegye, illetve azon belül is Esztergom történetének egy korábban kevésbé feldolgozott időszakát mutatja be. Rendkívül érdekes és részletes munkájában a szerző a Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikáját ismerteti az 1945-1948 közötti időszakban. A könyv ugyanakkor nem csupán egy helytörténeti mű. A szerző ugyanis egyrészt az országos, illetve nemzetközi politikai eseményekkel összefüggésben mutatja be a helyi történéseket, másrészt kutatási eredményeiből általános következtetések is levonhatóak.


A kötet címlapja

A téma egyetlen korábbi feldolgozása 1979-ben jelent meg, így az ideológiai torzításoktól sem mentes. Kereken tíz évvel később, már a politikai változások szellemében adták ki Bády István visszaemlékezését, aki éppen a bemutatott években volt Esztergom polgármestere. Azonban néhány tanulmánytól eltekintve a rendszerváltást követő időszakban sem igazán kutatták ezt az időszakot. Az említett körülményekből kifolyólag a szerzőnek sok esetben alapkutatásokat kellett folytatnia, amelynek eredményeképpen például elsőként mutatja be részletesen az 1945. november 4-ei nemzetgyűlési és az 1947. augusztus 31-ei országgyűlési választások helyi eredményeit.


Bády István, Esztergom egykori polgármestere (Forrás: Ekor)

Az előszót és a befejezést nem számítva a könyv hat nagyobb fejezetből áll. Az elsőben a szerző röviden bemutatja a sztálinizmusba való átmenet főbb történeti magyarázatait. A magyarországi sztálinizmus kérdésével kapcsolatban megjegyzi, hogy a történetírásban két főbb narratíva alakult ki. Az egyik szerint már a kezdetektől fogva egy szovjet típusú rendszer épült ki Magyarországon, míg a másik szerint 1945-ben egy olyan demokratikus rendszer jött létre, amely mind a korábbi, mind pedig a későbbi sztálinista típusú rendszertől különbözött. Rainer M. Jánosra hivatkozva megállapítja, hogy bár mindkét változatnak van ugyan igazságtartalma, de egyik sem tekinthető teljes egészében helytálló megállapításnak. A fejezet második részében a téma magyarországi historiográfiáját tekinti át a szerző.

A második fejezet az MKP politikáját mutatja be az Ideiglenes Nemzetgyűlés időszakában. Wencz részletesen ismerteti a különböző pártszervek megalakulását, illetve bemutatja Komárom és Esztergom vármegyék helyzetét 1945 tavaszán. Mivel a moszkvai fegyverszünet egyik feltétele Magyarország határainak 1937. december 31-ei állapotoknak megfelelő visszaállítása volt, ismételten szükségessé vált a két csonka vármegye egyesítése. Azonban az elsődleges feladat a közigazgatás megszervezése volt, amely a helyi szovjet csapatok által kinevezett főispánok feladata lett. Ezzel párhuzamosan az MKP is aktivizálta magát, és gyors ütemben látott hozzá a pártszervezetek kiépítéséhez. A vármegye első párttitkára a Budapesti Területi Bizottság által delegált Kóbor Ferenc lett, aki korábban semmilyen szállal sem kötődött a vármegyéhez. A könyv szerzője a fejezetben részletes táblázatokban, járásokra és településekre lebontva mutatja be a MKP vármegyei alapszervezeteinek megalakulásának idejét és a taglétszámok alakulását. 1945. április elejétől felgyorsult a kommunista kezdeményezésű nemzeti bizottságok megalapítása is. Ezek elsősorban a földosztás és a közellátás megszervezését, valamint a romeltakarítást tartották legfontosabb feladataiknak. További fontos érdeme volt a nemzeti bizottságoknak a közoktatás mielőbbi megszervezése is. A kommunisták különös figyelmet fordítottak a széntermelés megindítására. Fontos leszögezni, hogy a MKP kezdettől fogva jól szervezett, centralizált pártként működött, amelynek helyi szervezetei tulajdonképpen nem tettek semmi mást, csak a központi utasításokat követték szolgai módon.

A szerző külön foglalkozik a rendőrség újjászervezésével. Röviden bemutatja az országos rendőri szervek megszervezését, valamint ismerteti az internálás intézményét. A vármegye területén megalakult rendőri szervek létszámát részletes táblázatok illusztrálják. Ezekből megtudható, hogy az akkor 562 fős rendőri állományból 235-en voltak a MKP tagjai. Ez a létszám közel 42%-a. Akadtak olyan települések, ahol az állomány teljes egészében kommunista párttagokból állt. További meglepő adat azonban, hogy beszámolók szerint Tokod-Altáró község rendőrségét 100%-ban volt nyilas párttagok alkották. 1945 augusztusának végére a rendőrség állománya tovább növekedett, amelynek során ugyan csökkent a kommunista párttagok aránya, azonban a vezető tisztségek 80%-át kommunisták töltötték be. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a vármegyében különösen a MKP szervezetei támogatták a rendőrség háborús bűnösök felkutatására irányuló munkáját.

A háborús és népellenes bűnök elkövetőit a vármegyében a komáromi Csillag erődbe, valamint a tatabányai és az esztergomi internáló táborba zárták. A legtöbb adat a komáromi táborról maradt fenn. A számok alapján Wencz kimutatta, hogy az internáltak jelentős részét a német nemzetiségűek alkották.


A komáromi erődrendszer

A szerző részletesen ír a vármegyében lezajlott földosztásról is. Ennek ismertetése során megállapította, hogy Komárom-Esztergom vármegyében a földosztás végrehajtása kevesebb problémát okozott az ország más területeihez viszonyítva. Ez a valódi nagybirtok és az uradalmi községek magas számával indokolható.

A harmadik fejezetben az 1945. évi nemzetgyűlési választásokat ismerteti Wencz. A választásokról szóló 1945. évi VIII. törvénycikk, és a választásokon induló pártok programjainak bemutatását követően a MKP előkészületeit és kampányát elemzi a szerző. A helyzet azért volt különleges, hiszen ez volt az első alkalom, amikor a kommunista párt legális körülmények között vehetett részt a választásokon. Ennek ellenére a MKP-nak sikerült a vármegye minden települését érintő kampányt szerveznie. Ennek során elsősorban a nagygyűlésekre koncentráltak. A könyv külön érdeme, hogy a helytörténetírásban elsőként mutatja be az 1945. évi választások községekre lebontott eredményeit. A választások során a névjegyzékekbe felvett személyeknek több mint 90%-a szavazott. A legtöbb szavazatot a Független Kisgazdapárt kapta a vármegyében, azonban mintegy 16%-kal elmaradtak az országos arányukhoz képest. A második legeredményesebb párt a MKP lett, messze felülmúlva az országos eredményeiket (ahol csak a harmadik helyet érte el). A vármegye harmadik legerősebb pártja a Szociáldemokrata Párt lett, amely a vármegye 67 községéből 11 helyen végzett az első, és 29 településen a második helyen. A községek közül a legtöbb szavazatot a többnyire német nemzetiségiek által lakott Csolnokon szerezték (60%).

A könyv negyedik, egyben legterjedelmesebb fejezete az 1945-1947 közötti kommunista pozíciószerzést mutatja be. Habár a körülményekhez képest jól szerepeltek a kommunisták a választásokon, az eredmények mégis csalódást okoztak a párt vezetői számára. A fejezetben bemutatott időszakban az MKP mindent megtett azért, hogy a választási eredményeket korrigálja. Ennek során megszüntették a MKP Területi Bizottságait, amelyek helyét 1946. január 1-jével a vármegyei bizottságok vették át. A MKP Komárom-Esztergom vármegyei Bizottság székhelye Tatabánya lett, élére pedig a tatabányai munkásmozgalom egyik legismertebb alakja, Goda János került. Wencz részletesen ismerteti a MKP első vármegyei konferenciáját, amely során a vármegyei szervezetek megvitatták a legfontosabb aktuális kérdéseket és megválasztották a vármegyei pártválasztmányt. A vármegyei bizottság új titkára Soós Sándor lett.

Külön alfejezet foglalkozik a nemzetiségi kérdéssel, ugyanis Komárom-Esztergom vármegyében jelentős létszámú német és szlovák kisebbség élt. A német nemzetiséget érintő első hátrányos intézkedések még a háború alatt megjelentek, ugyanis az 1944. december 22-én kelt 0060. sz. parancs lehetővé tette a szovjetek számára a német nevű személyek „málenkij robotra” való elhurcolását. Ennek következtében a vármegye területén is sor került tömeges elhurcolásokra. Egyes kutatások alapján például 1945. január 10-én Dorogról mintegy 900 személyt hurcoltak el a szovjetek. A háborút követően folytatódtak a diszkriminatív intézkedések. A földreformrendelet például lehetővé tette, hogy elkobozzák a Volksbund-tagok birtokait, sőt még azok földjét is kisajátíthatták, akik német hangzású családi nevet vettek fel. 1945. december 29-én pedig megjelent a magyarországi német nemzetiségű lakosság Németországba való kitelepítéséről szóló rendelet is. Wencz a számos érdekes részlet mellett részletesen bemutatja a MKP ezzel kapcsolatos álláspontját is. A vármegyei kommunisták a kitelepítés szorgalmazói közé tartoztak, amitől további politikai előnyöket reméltek, ugyanis a németség politizáló része elsősorban a Szociáldemokrata Párt és a FGKP tagja volt. A német nemzetiségűek kitelepítését végül két hullámban hajtották végre. A mentesítések következtében a vármegyéből végül mintegy 2440 főnek kellett elhagynia lakhelyét, amely kevesebb, mint 10%-a volt a Komárom-Esztergomban élő németségnek.


Nemzetiségiek kitelepítése Esztergom környékén
(Forrás: SE)

Ezzel párhuzamosan zajlott a csehszlovák-magyar lakosságcsere is. Az áttelepítésre buzdító propaganda annyira eredményes volt, hogy egyes helyeken az áttelepülők még a gyümölcsfákat is kiszedték. A szerző a lakosságcsere mértékét illetően megjegyzi, hogy a különböző időpontokban készült statisztikák ellentmondásos adatai miatt nehéz pontosan megállapítani, hogy pontosan hányan települtek ki a vármegyéből. A rendelkezésre álló adatok alapján Wencz úgy véli, hogy számuk nagyon hasonló lehetett a kitelepített németekéhez.

1946 májusában született meg a pártközi megállapodás a B-lista végrehajtásáról, ami a közalkalmazotti létszámot az 1938. évi állapotokhoz képest 10%-kal kívánta csökkenteni. Ennek egyrészt gazdasági okai voltak, mivel az amúgy is gyenge lábakon álló gazdaságnak jelentős kiadást jelentett a megszaporodott állami adminisztráció fenntartása. Másrészt a MKP már az első tervezetben egyértelművé tette, hogy a hangsúly a tisztogatáson lesz, amivel egyébként a többi párt is egyetértett, egyedül annak módján vitatkoztak. A pártiratok szerint a vármegyében működő három belügyi bizottság 280 főt, a földművelésügyi bizottság pedig 81 főt utalt B-listára, azonban a véglegesen B-listára került személyekről nem rendelkezünk részletes kimutatásokkal. A téma ismertetése során Wencz több érdekes adatot tár elénk, ilyen például az, hogy a B-lista végrehajtása során 13 község maradt vezető jegyző nélkül.

A szerző részletesen foglalkozik a káderkérdéssel is, mivel a koalíciós időszakban az MKP számára kiemelt fontossággal bírt a megfelelő kádermunka. Ennek javítására különböző időtartamú képzéseket szerveztek. A káderiratok áttanulmányozása alapján Wencz arra a megállapításra jutott, hogy ennek ellenére gyakoriak voltak a vezetőségben bekövetkező személycserék, amelynek okaként többnyire a korrupciót, az alkoholproblémákat és a nem megfelelő munkavégzést jelölték meg.

Igen érdekes része a könyvnek, amely a tatabányai központtal kibontakozó Sándor Teofil vezette frakció történetét ismerteti. Az ilyen és ehhez hasonló frakciókkal szemben a kommunista vezetésnek az volt a taktikája, hogy a politikai viták helyett egyszerűen internálta a főbb résztvevőket. 1947 decemberében Sándor és néhány társa is hasonló sorsra jutott. Az eset érdekessége, hogy Wencz a kutatások során a „Sándor Teofil-féle frakció” névsorát a „szigorúan titkos” minősítésű Nyilaskeresztes Pártra vonatkozó dossziéban találta meg. (Hogy valóban köze volt-e Sándornak a nyilasokhoz, az ma már valószínűleg nem fog kiderülni. Ugyan Sándor Operatív nyilvántartó kartonja szerint tagja volt a nyilas pártnak, azonban elég, ha csak Demény Pálra gondolunk, akit a „különutas” kommunista mozgalma miatt a Kommunisták Magyarországi Pártja egyszerűen „rendőrspiclinek” titulált.) A szerző ezt a pontot ragadja meg arra, hogy utaljon a kommunista és a nyilas eszmék találkozási pontjaira.

Wencz külön alfejezetet szentel a szakszervezeteknek, valamint a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek és a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének, amelyek segítségével a kommunista párt igyekezett minél szélesebb befolyást szerezni a munkásságra és az ifjúságra.

A FKGP szétdarabolására irányuló kommunista törekvések és a Magyar Közösség pere kapcsán a szerző részletesen elemzi a vármegyében végbemenő politikai folyamatokat. Ennek egyik következménye az lett, hogy a vármegye agrárjellegű vidékein élők között is lassan emelkedni kezdett a kommunista párttagok létszáma.

A MKP egyik legfontosabb nyeresége az említett koncepciós perrel az volt, hogy a választások mielőbbi kiírásának kérdése napirendre került. 1947 júliusában fogadták el a XXII. törvénycikket, amely szerint a választási alapelvek továbbra is változatlanok maradtak (általános, titkos, közvetlen). A törvénnyel viszont jelentős számú választópolgárt zártak ki a választásokból. Többek között nem szavazhattak például a B-listára kerültek, valamint a Horthy-rendszer jobboldali pártjainak és szervezeteinek közép- és alsószintű vezetői sem. Wencz röviden bemutatja a választásokon induló pártok programját, majd rátér a MKP vármegyei választási kampányára. Jelentős változás volt a kommunista stratégiában, hogy az előző választásokhoz képest ekkor már nem a nagygyűlésekre, hanem az egyéni agitációra helyezték a hangsúlyt. A vármegyében a kommunisták sikeresen kampányoltak az úgynevezett egyházi vonalon is, mivel bevallásuk szerint konkrétan ki tudták mutatni, hogy hány templomot és plébániát hoztak helyre, továbbá meg tudták győzni a lakosságot, hogy a lelkiismereti szabadság, ezáltal pedig a vallásszabadság hívei. A MKP falujáró csoportja így először a templomba mentek, és csak a misét követően kezdték el az agitációt. A szerző külön szól az adminisztratív visszaélésekről, amelyek következtében több mint 17.000 főt zártak ki a végleges névjegyzékeken.

A „kékcédulás” választások eredményeit elemezve megállapítható, hogy a vármegye legerősebb pártja a MKP lett. Az előző választásokhoz hasonlóan ismét magasabb arányban szavaztak Komárom-Esztergom vármegyében a kommunista pártra, mint az országos átlag (33,4% illetve 22,3%). A második legtöbb szavazatot a Szociáldemokrata Párt kapta, viszont a harmadik legerősebb párt a Slachta Margit vezette Keresztény Női Tábor lett, amely elsöprő győzelmet aratott Esztergomban. A választások legnagyobb vesztese a FKGP lett, amely elvesztette szavazóbázisának közel 70%-át. A választási adatokat elemezve Wencz arra a következtetésre jutott, hogy a FKGP lemorzsolódó szavazói nem a MKP és a Szociáldemokrata Párt szavazatszámát növelték, hanem a Keresztény Női Táborét, a Független Magyar Demokrata Pártét és a Magyar Radikális Pártét.

A szerző álláspontja szerint, amint azt Komárom-Esztergom vármegye példája is mutatja, a sztálinizmusba való átmenet egy elhúzódó folyamatként értelmezhető, amelynek végét a Függetlenségi Népfront megalakítása, az 1949-es alternatíva nélküli választások és az új Alkotmány elfogadása jelenti.

A kötet hatodik fejezetében a MKP és a Szociáldemokrata Párt egyesülésének folyamatát tárgyalja a szerző, amely a Magyar Dolgozók Pártjának megalakulásával végződött.

A kötetet egy archontológia zárja, amely járásokra lebontva sorolja fel a MKP községi párttitkárait.

Wencz Balázs könyve egy alaposan megírt, hiánypótló mű, amelyet nem csak a helytörténet iránt érdeklődők forgathatnak nagy haszonnal.

Miklós Tamás

A kötet adatai:

Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között. Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Évkönyvei 23. Budapest–Esztergom, 2016., 265. oldal

A kiadvány szabadon letölthető a Magyar Nemzeti Levéltár honlapjáról.

Kapcsolódó cikkek:

Az Arlberg-expressz hálókocsija. A magyar jezsuiták külföldre szökése (1948–1956)

Parasztasszony a főispáni székben: Berki Mihályné Szakács Magdolna

Az orwelli világ – az 1984 rémisztő valóságai

Koncepciós perek Keleten és Nyugaton

A magyar arisztokrácia nyomában

Rovatok: