A nagy októberi Puccs – BBC History 2017/11.

100 éve Oroszországban a 20. századot meghatározó események történtek. Jelentőségén és részletein még ma is vitatkoznak a kutatók, de az kétségtelen: az 1917-es orosz októberi forradalmak hatást gyakoroltak az elmúlt évszázadra…

A Kossuth Kiadói Csoport Magyarország könyvpiacának egyik legnívósabb szereplője. Számos történettudományi munkát gondoztak fennállásuk több mint 70 éve során. A tudományos ismeretterjesztést kiemelten fontosnak tartva hetedik éve adják ki havi rendszerességgel a BBC History – történelmi magazint. Az Újkor.hu örömmel köszönti partnerei között a Kiadót. Együttműködésünk keretében – többek között – havonta ajánló cikket jelentetünk meg a jövőben a BBC History aktuális számához.

Az idei 11. szám tematikájának központjában “A nagy októberi Puccs”-ot tartja, ezzel kapcsolatos több írás. Emellett azonban más témákat is érintenek a szerzők. Mint például Joel Mokyr, aki azt a kérdést teszi fel: Miért London és Rotterdam, nem pedig Peking és Isztambul volt az újkort elindító szellemi ­forradalom bölcsője? A főszerkesztő előszava ehhez a témához kapcsolódik:

A tudásról és gazdagságról – Szerkesztői előszó

Igen, nincs olyan „milliószor kitárgyalt kérdés”, amihez ne lehetne érdemben újat hozzátenni – mondja nagynevű esszé­szerzőnk, Joel Mokyr (53. oldal), aki szerint szélesebb értelemben a kultúra szerepében, szűkebb vizsgálatban a tudományos haladásban elért megugrásnak köszön­hető, hogy az újkorra Európa nemcsak átvette Ázsiától a világgazdaság vezető helyét,
hanem történelmileg nézve igen rövid idő alatt – két-három évszázad folyamán – olyan döbbenetes életszínvonal-növekedést produkált, amely a világ urává tette.

A „minden nézőpont tovább mélyíthető” elv alapján az európai országokra fókuszálva az írás-olvasás/analfabetizmus aránypárnak, illetve a közoktatásra költött erőforrásoknak néztem utána. Az újkor kezdetén (1475-ös adatokat nézve) még óriási különbsé­gek az ipari forradalmat megelőző időszakra, a 18. század köze­pére lényegesen szelídültek, de egyáltalán nem tűntek el. Az in­duló időszakban Hollandia messze megelőzte a kontinens országait: a népesség 18%-a tudott írni és olvasni, az olaszok 15, a németek 9, a franciák és az angolok 5, a svédek mindössze 1%-a – Kelet- és Közép-Európában az arány fél százalék alatt volt. 1750-re a hollandok 85%-a volt e tudás birtokában, s utánuk a britek és a svédek megugrása volt a leglátványosabb – 54 és 48% –, de a franciák és a németek is valamelyest lépést tartottak a trenddel (29, illetve 38%), Itália leszakadása viszont a világgazdaság centrumától e tekintetben is kiáltó: mindössze 23%-ra cammogott föl.

Hazánkról megbízható adattal csak a jóval későbbi, az 1870-es népszámlálás szolgált: ekkor a népesség 68,7%-a nem tudott írni és olvasni! Jóllehet az 1868-as népoktatási törvény radikálisan ­javított a nyugat-európai számokhoz képest drasztikusan alacsony arányon, még 1920-ban is analfabéta volt a magyarok 25%-a.

Fölöttébb érdekes grafikont találtam a közoktatásra fordított költségvetési hányadokról is. 1870-ben ez általában fél százalék körül vagy alatt volt Európában, egyedül Németországban haladta meg az 1%-ot. Érdekes módon éppen a legnagyobb szűkösség éveiben, az első világháborút követően ugrott meg, a nagy ­nyugat-európai országokban ekkor 4% körül volt. A kontinensen a legegyenletesebb – mondhatni, nyílegyenes – fölfelé tartó vonalat Norvégia mutatja, s az ország még jóval az olajgazdagság előtt, már az 1940-es évek elején áttért a tudás = gazdagság útjára.

A nagy nyugat-európai és a skandináv országok azóta is megmaradtak azon az úton, hogy költségvetésük tiszteletre méltó részét a közoktatásra fordítják. Az Eurostat adatai szerint Nagy-Britannia 15,4, Svédország 13,9, Finnország 12,3%-ot juttat erre a célra. Mi 8,2%-kal ebben a statisztikában is a legutolsók között vagyunk – ennél valamivel kevesebbet, 8%-ot, csak Olaszország és Románia áldoz a tudásra. Ha a GDP-ből való részesedést nézzük, akkor a mi 4%-unkkal az utolsó előttiek vagyunk. Mi a történelmi tapasztalatok leszűrésében is a magunk útját járjuk.

Papp Gábor
főszerkesztő

Forrás: Kossuth Kiadó

Ízelítő az aktuális szám (VII. évf. 11. sz.) tartalmából:

1917 orosz forradalmai

Máig vita tárgyát képezi, hogy miért következett be forradalom 1917 Oroszországában. Elkerülhetetlen, vagy csupán a véletlen műve volt, hogy előbb kártyavárként össze­omlott a cárizmus, majd fél évvel később a bolsevikok ragadták magukhoz a hatalmat? A sokak szerint a legnagyobb horderejű 20. századi fordulat előzményeit Sz. Bíró Zoltán foglalja össze, majd Rob Attar ­kérdéseire válaszolva – a jelenig is eljutva – négy neves angolszász ­történész mondja el véleményét a forradalomról és hosszan tartó hatásairól. (26. és 35. oldal)

 

Hogyan nyerte meg Európa a jólétért folytatott versenyt?

Miért London és Rotterdam, nem pedig Peking és Isztambul volt az újkort elindító szellemi ­forradalom bölcsője? Esszéjében Joel Mokyr ad rá magyarázatot. (53. oldal)

 

Főúri életmód a kora újkori Magyarországon

A magyar arisztokrácia számarányához képest igen nagy befolyással, hatalommal rendelkezett az újkor első századaiban, nagybirtokosként és állami tisztségviselőként az ország ügyeiben meghatározó szerepet vitt. Életvitelükről, ­felfogásukról Romsics Ignác ad számot. (58. oldal)

 

Véres reformáció

David Starkey kifejti, hogy az 1517 utáni viharos események napjaink vallási fanatikusainak brutalitását is eszünkbe juttathatják. (68. oldal)

 

A japán főnix

„Japán csodaként” vonult be a gazdaságtörténetbe. Az ország második világháborús megsemmisítő vereségétől a gazdasági újjászületésig tartó folyamatot – az előző két számunkban közölt gondolatmenetet folytatva – Ferber Katalin foglalja össze. (72. oldal)

 

Büszkeség és munkásélet az acélgyárban

A 19–20. századi salgótarjáni acélgyári munkások életmódját, fizikai és kulturális környezetét Várkonyi-Nickel Réka vázolja fel. (78. oldal)

Ezt olvastad?

Klasszika-filológiáról és ókortudományról kevés szó esik portálunkon, pedig célunk az, hogy a szakma minden szegmenséről tudósítsunk. Mai cikkünkben egy nagymúltú