Napszállta, azaz elhallgat a fény

S a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, akik bizony idén ünnepelnek. Szlovákiának egyszeri államünnepe lesz október 30-án, Romániában is nagy erőkkel készülnek december 1-je megünneplésére, Horvátországban talán nem lesz mit. Mégis minek örülhetünk mi 2018 őszén? Beülhetünk a Napszálltára. Fennkölten disszonáns, skizofrénikus, drámai élménnyel térhetünk haza, kellően közép-európai érzésekkel.

Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjét kíváncsi várakozás előzte meg, és most úgy látszik, hazai–nemzetközi sikere már elkönyvelt. Az hogy mennyire lesz a magyar filmkánon része, az sokkal kérdésesebb – és ez egyáltalán nem a rendezőn múlt és múlik. Ez a nézőn múlik, hogy képes-e és van-e kedve befogadni egy olyan információt, amihez teljes játékidős megfeszített figyelemre van szükség.


A film plakátja (Forrás: muveszmozi.hu)

A Saul fia méltó folytatását, vagyis inkább előzményét láthatjuk 35mm-es celluloidról a mozikban – Budapesten a Puskin Metropolis termét ajánlom a leginkább. Nemes két filmje konkrét történetében mégsem kapcsolódik egymáshoz, de összefűzi a kettőt mind Nemes és stábjának hasonlóan kifinomult és érzékeny munkája, látásmódja (mindenki az új látásmódról beszél Nemes kapcsán, lemoshatatlanul), mind Jakab Juli (Leiter Írisz) arca, aki mellékszereplőként már ott volt a Saul fiában is. Erről így beszélt Nemes a Klubrádió Dobszerda műsorában, 2018. szeptember 26-án:

A Saulban van egy női arc, a Jakab Juli, kijön a sötétből, a női barakkból és találkozik a főhőssel, és látjuk az arcán, talán érezzük ezt a kilátástalanságot, a kiszolgáltatottságot. […] Ez az arc ugyanaz az arc, mint az új filmemben, a Napszálltában a főhős, Írisz. […] Utána értettem meg, hogy milyen érdekes, hogy a két női arc között igazából néhány év telt el, mondjuk az első világháború és a második világháború között ez a néhány év. És hogy a barakkban ez tényleg a reményvesztettség; és hogy ez a nő néhány évvel korábban még egy csodálatos kalapban járkált volna Budapest utcáin. És hogy ez mennyire összeférhetetlen, hogy ugyanaz az ember, és mégis ez a két élethelyzet egyszerűen érthetetlen… Nem tudjuk feloldani ezt a feszültséget. […] Mintha két bolygón lennénk, vagy két dimenzióban egyszerre, ha összetesszük ezt a két képet; és nem összeegyeztethető.”


Az említett találkozás a Saul fiában (Forrás: origo.hu)

Ez az összeegyeztethetetlenség Zsótér Sándor (Doktor Herz) szerepében is érződik. Ő ugyanúgy a doktort játssza, mint a Saul fiában – ott a legfáradtabb karakterek egyike; most egyszerűen bágyadt, de rendezett szakállt, századvégi divatú orrcsiptetős szemüveget visel, családi fényképekhez illően. Érezhető itt is a feszültség, ami oly sok életpályát szétfeszített a hosszú 19. század végén.

A Saul fiával további hasonlóságok, hogy újfent Erdély Mátyás az operatőr, és több színész is visszatér: Julia Jakubowska (Rhédey grófné) vagy Molnár Levente (az idős 48-as honvédre emlékeztető Gáspár). A film zenéje pedig ugyanúgy a már néhai Melis Lászlót dicséri – elnyújtott, ismerősen kellemes és mégis frusztráló verkli zenéje csontig hatol. A Napszállta önállóan is működő és értelmezhető filmélmény, és ezután megígérem, hogy nem említem meg többször a Saul fiát. Innentől sajnos spoilerekre is számítani kell.

Leiter Írisz (Jakab Juli) a kalapszalonban (Forrás: szinhaz.org) 

Különösen azért működik a film, mert nem táplál semmilyen nosztalgiát 1913-hoz, mint utolsó békeévhez, annak szépségén kívül: Kafka és Joseph Roth köszön vissza, Krúdy Gyula teljes mellőzésével, bár a Radetzky helyett itt a Magyar Vérre vonulnak a bakák. A Napszállta meg kívánja értetni, hogy ez az állam vagy állapot mindenképpen pusztulásra volt ítélve, bukása kódolt volt – és ezen civilizáció tagjai rengetegen végezték a 20. század mészárszékein. Nemes a filmet rögtön egy szöveges témamegjelöléssel kezdi. Ez elsőre inkább hely– és időbeli megjelölésnek tűnik, mégsem az. Európa szívébe és nyelvi kavalkádba helyezi a vén Osztrák-Magyar Monarchiát, Budapestet Bécs húgaként és riválisaként tünteti fel. Ez az igazi téma. Megkockáztatom, hogy a Napszállta elsősorban nem Brill Oszkár (a botosányi születésű, lipován Vlad Ivanov) és a titokzatos Leiter Kálmán (az auschwitzi születésű Marcin Ciernik) harcába hirtelen Triesztből visszacsöppenő árva lányról szól: hanem a kiegyezés utáni Budapestről és a teljes kettős monarchiáról, annak zenitjéről, egy civilizációról, ami végül önmagát falta fel. Írisz pokoljárása egy felbomló rendben csak a mi tanulópénzünk a Monarchiáról és a Nagy Háborúról – a Leiter Kalapszalon így az egész századfordulós állam metaforája, és a filmben, eseti kötődésüktől megfosztva, az alábbi mondatok is elhangzanak:

Úgy látszik, egy vihar közeledik.”
Minden kezdődik elölről.”
Itt semmi sem régi.”
Es ist unerwartet.”
Temérdek szépség mögött a világ borzalma.”
A lelke a fiatalsága tetőfokán merült ki.”
Ami eddig rejtve volt, a napvilágra kerül.”

Nem nehéz és nem is tiltott ezekhez a mondatokhoz mélyebb értelmet kapcsolni. A Napszállta stábja megadta erre a lehetőséget, mindenki megtalálhatja a maga értelmezését, miközben Leiter Írisz, ha nevét beszélő névként értelmezzük, szemével és tarkójával végigvezet minket a poros, erjedő és szétfeszülő, de 35 mm-en össze is zsugorodó Budapesten.

Leiter Írisz (Jakab Juli) a fővárosi forgatagban (Forrás: prae.hu)

A karakterek szimbolikája pazar. Brill Oszkár, gazdag és sikeres üzlettulajdonos, joviális és elegáns úriember rövidre vágott fehér szakállal – vele teljesen szemben áll Jakab Sándor vagy pszeudo-Kálmán hosszú fekete zsidószakálla, hosszúkás arca, az egész karakter sötétes tónusa. Brillt nappal látjuk, Sándort szinte csak éjszaka. A maguk csoportjának mindketten vezéralakjai, ők határoznak meg célokat és ők döntik romlásba a nőket: Sándor Rhédey grófnét küldi a halálba, míg Brill úr Zelmát (Dobos Evelin), saját jobbkezét kényszeríti bele egy őrült fétisbe szorult elittel kötött ügyletébe. Az eredetileg duális párok határai végül elmosódnak, és ugyanabban a bűnben összeérnek. Írisz sem mentesülhet alóla.

A szereplők ruházata nemcsak szemet gyönyörködtetően részletes és korhű, hanem rámutat helyzetükre is. Írisz a vásznon összesen három ruhát visel: először az ártatlan világoskéket, amely bátyja utáni kutakodásával párhuzamosan egyre koszosabb lesz, míg az a gyilkosság okán végképp szétszakad. Ezután a bűnbánat lila ruhájába öltözteti Zelma, Írisz megszelídülve tér vissza Brill Oszkár kezei alá, de lassacskán felbontva a kalapszalon és tulajdonosa titkait, férfiruhát ölt a lila selyemre, és egy félmosollyal elindul, hogy végül a lángok martaléka legyen a jubileumát ünneplő kalapszalon diadalívestül–mindenestül.

Nemes Jeles László és Jakab Juli (Forrás: nlcafe.hu)

A Napszállta első megtekintése után, a stáblista lepergése alatt mégiscsak az a kérdés ragad bele a nézőbe, hogy miről szólt, mégis hová tartott ez a film? – Do pekla, próbálja felkapcsolni a villanyt a tót házmester, de sötét marad a szobában; a film sem a mennyország felé vette az irányt. A végpont a sötét éjszaka, a mindent elsöprő háború, az utolsó konformitása a Monarchia társadalmának: a csukaszürke.

Bősz Mirkó énekli haszid temetési liturgia részeként a magyar népdalt: „Szól a kakas már / Majd megvirrad már.”

(A Napszállta többszöri újranézése erősen ajánlott.)

Bíró Bence

Ezt olvastad?

Lapozó rovatunk indulásakor célul tűztük ki, hogy nem teszünk különbséget a nyomtatott és az online folyóiratok között, hiszen a történelem