Napszállta, azaz elhallgat a fény

S a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, akik bizony idén ünnepelnek. Szlovákiának egyszeri államünnepe lesz október 30-án, Romániában is nagy erőkkel készülnek december 1-je megünneplésére, Horvátországban talán nem lesz mit. Mégis minek örülhetünk mi 2018 őszén? Beülhetünk a Napszálltára. Fennkölten disszonáns, skizofrénikus, drámai élménnyel térhetünk haza, kellően közép-európai érzésekkel.

Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjét kíváncsi várakozás előzte meg, és most úgy látszik, hazai–nemzetközi sikere már elkönyvelt. Az hogy mennyire lesz a magyar filmkánon része, az sokkal kérdésesebb – és ez egyáltalán nem a rendezőn múlt és múlik. Ez a nézőn múlik, hogy képes-e és van-e kedve befogadni egy olyan információt, amihez teljes játékidős megfeszített figyelemre van szükség.


A film plakátja (Forrás: muveszmozi.hu)

A Saul fia méltó folytatását, vagyis inkább előzményét láthatjuk 35mm-es celluloidról a mozikban – Budapesten a Puskin Metropolis termét ajánlom a leginkább. Nemes két filmje konkrét történetében mégsem kapcsolódik egymáshoz, de összefűzi a kettőt mind Nemes és stábjának hasonlóan kifinomult és érzékeny munkája, látásmódja (mindenki az új látásmódról beszél Nemes kapcsán, lemoshatatlanul), mind Jakab Juli (Leiter Írisz) arca, aki mellékszereplőként már ott volt a Saul fiában is. Erről így beszélt Nemes a Klubrádió Dobszerda műsorában, 2018. szeptember 26-án:

A Saulban van egy női arc, a Jakab Juli, kijön a sötétből, a női barakkból és találkozik a főhőssel, és látjuk az arcán, talán érezzük ezt a kilátástalanságot, a kiszolgáltatottságot. […] Ez az arc ugyanaz az arc, mint az új filmemben, a Napszálltában a főhős, Írisz. […] Utána értettem meg, hogy milyen érdekes, hogy a két női arc között igazából néhány év telt el, mondjuk az első világháború és a második világháború között ez a néhány év. És hogy a barakkban ez tényleg a reményvesztettség; és hogy ez a nő néhány évvel korábban még egy csodálatos kalapban járkált volna Budapest utcáin. És hogy ez mennyire összeférhetetlen, hogy ugyanaz az ember, és mégis ez a két élethelyzet egyszerűen érthetetlen… Nem tudjuk feloldani ezt a feszültséget. […] Mintha két bolygón lennénk, vagy két dimenzióban egyszerre, ha összetesszük ezt a két képet; és nem összeegyeztethető.”


Az említett találkozás a Saul fiában (Forrás: origo.hu)

Ez az összeegyeztethetetlenség Zsótér Sándor (Doktor Herz) szerepében is érződik. Ő ugyanúgy a doktort játssza, mint a Saul fiában – ott a legfáradtabb karakterek egyike; most egyszerűen bágyadt, de rendezett szakállt, századvégi divatú orrcsiptetős szemüveget visel, családi fényképekhez illően. Érezhető itt is a feszültség, ami oly sok életpályát szétfeszített a hosszú 19. század végén.

A Saul fiával további hasonlóságok, hogy újfent Erdély Mátyás az operatőr, és több színész is visszatér: Julia Jakubowska (Rhédey grófné) vagy Molnár Levente (az idős 48-as honvédre emlékeztető Gáspár). A film zenéje pedig ugyanúgy a már néhai Melis Lászlót dicséri – elnyújtott, ismerősen kellemes és mégis frusztráló verkli zenéje csontig hatol. A Napszállta önállóan is működő és értelmezhető filmélmény, és ezután megígérem, hogy nem említem meg többször a Saul fiát. Innentől sajnos spoilerekre is számítani kell.

Leiter Írisz (Jakab Juli) a kalapszalonban (Forrás: szinhaz.org) 

Különösen azért működik a film, mert nem táplál semmilyen nosztalgiát 1913-hoz, mint utolsó békeévhez, annak szépségén kívül: Kafka és Joseph Roth köszön vissza, Krúdy Gyula teljes mellőzésével, bár a Radetzky helyett itt a Magyar Vérre vonulnak a bakák. A Napszállta meg kívánja értetni, hogy ez az állam vagy állapot mindenképpen pusztulásra volt ítélve, bukása kódolt volt – és ezen civilizáció tagjai rengetegen végezték a 20. század mészárszékein. Nemes a filmet rögtön egy szöveges témamegjelöléssel kezdi. Ez elsőre inkább hely– és időbeli megjelölésnek tűnik, mégsem az. Európa szívébe és nyelvi kavalkádba helyezi a vén Osztrák-Magyar Monarchiát, Budapestet Bécs húgaként és riválisaként tünteti fel. Ez az igazi téma. Megkockáztatom, hogy a Napszállta elsősorban nem Brill Oszkár (a botosányi születésű, lipován Vlad Ivanov) és a titokzatos Leiter Kálmán (az auschwitzi születésű Marcin Ciernik) harcába hirtelen Triesztből visszacsöppenő árva lányról szól: hanem a kiegyezés utáni Budapestről és a teljes kettős monarchiáról, annak zenitjéről, egy civilizációról, ami végül önmagát falta fel. Írisz pokoljárása egy felbomló rendben csak a mi tanulópénzünk a Monarchiáról és a Nagy Háborúról – a Leiter Kalapszalon így az egész századfordulós állam metaforája, és a filmben, eseti kötődésüktől megfosztva, az alábbi mondatok is elhangzanak:

Úgy látszik, egy vihar közeledik.”
Minden kezdődik elölről.”
Itt semmi sem régi.”
Es ist unerwartet.”
Temérdek szépség mögött a világ borzalma.”
A lelke a fiatalsága tetőfokán merült ki.”
Ami eddig rejtve volt, a napvilágra kerül.”

Nem nehéz és nem is tiltott ezekhez a mondatokhoz mélyebb értelmet kapcsolni. A Napszállta stábja megadta erre a lehetőséget, mindenki megtalálhatja a maga értelmezését, miközben Leiter Írisz, ha nevét beszélő névként értelmezzük, szemével és tarkójával végigvezet minket a poros, erjedő és szétfeszülő, de 35 mm-en össze is zsugorodó Budapesten.

Leiter Írisz (Jakab Juli) a fővárosi forgatagban (Forrás: prae.hu)

A karakterek szimbolikája pazar. Brill Oszkár, gazdag és sikeres üzlettulajdonos, joviális és elegáns úriember rövidre vágott fehér szakállal – vele teljesen szemben áll Jakab Sándor vagy pszeudo-Kálmán hosszú fekete zsidószakálla, hosszúkás arca, az egész karakter sötétes tónusa. Brillt nappal látjuk, Sándort szinte csak éjszaka. A maguk csoportjának mindketten vezéralakjai, ők határoznak meg célokat és ők döntik romlásba a nőket: Sándor Rhédey grófnét küldi a halálba, míg Brill úr Zelmát (Dobos Evelin), saját jobbkezét kényszeríti bele egy őrült fétisbe szorult elittel kötött ügyletébe. Az eredetileg duális párok határai végül elmosódnak, és ugyanabban a bűnben összeérnek. Írisz sem mentesülhet alóla.

A szereplők ruházata nemcsak szemet gyönyörködtetően részletes és korhű, hanem rámutat helyzetükre is. Írisz a vásznon összesen három ruhát visel: először az ártatlan világoskéket, amely bátyja utáni kutakodásával párhuzamosan egyre koszosabb lesz, míg az a gyilkosság okán végképp szétszakad. Ezután a bűnbánat lila ruhájába öltözteti Zelma, Írisz megszelídülve tér vissza Brill Oszkár kezei alá, de lassacskán felbontva a kalapszalon és tulajdonosa titkait, férfiruhát ölt a lila selyemre, és egy félmosollyal elindul, hogy végül a lángok martaléka legyen a jubileumát ünneplő kalapszalon diadalívestül–mindenestül.

Nemes Jeles László és Jakab Juli (Forrás: nlcafe.hu)

A Napszállta első megtekintése után, a stáblista lepergése alatt mégiscsak az a kérdés ragad bele a nézőbe, hogy miről szólt, mégis hová tartott ez a film? – Do pekla, próbálja felkapcsolni a villanyt a tót házmester, de sötét marad a szobában; a film sem a mennyország felé vette az irányt. A végpont a sötét éjszaka, a mindent elsöprő háború, az utolsó konformitása a Monarchia társadalmának: a csukaszürke.

Bősz Mirkó énekli haszid temetési liturgia részeként a magyar népdalt: „Szól a kakas már / Majd megvirrad már.”

(A Napszállta többszöri újranézése erősen ajánlott.)

Bíró Bence

Ezt olvastad?

Az Újkor.hu és több szerződött partnere között bartermegállapodás (szakmai és nem anyagi jellegű) jött létre. Amennyiben portálunkon recenzió, ismertető, ajánló