Négyzetrácsos papíron a rövid élet titka – Koczka József naplója

„18-ára őfelségének szül.-napi ajándékul szánjuk Belgrádot.” Idén minden 1914-ről szól. Az első világháború centenáriumán kiváló folyóiratszámok, játék- és dokumentumfilmek, különkiadványok, albumok, kézikönyvek bukkannak fel. A tudományos vérkeringésbe így került be Koczka József naplója is, amelyet előzőleg a Híd c. folyóirat 2014. áprilisi és májusi számában közöltek két részletben, majd a Forum Könyvkiadó gondozásában Újvidéken könyvként is kiadtak.

A kéziratot az utódok gondosan őrizték a családi hagyatékban és a kis, 7×11 cm-es „Notes” feliratú, tintaceruzával teleírt füzetecske ott lappangott történészek szeme elől elzárva, szinte egy egész évszázadon át Jászapátin, öröklődve nemzedékről nemzedékre napjainkig. A száz év távolságából visszaköszönő négyzethálós füzet olyan eseményeket örökített meg, mint a bevonulás, a szerémségi szálláshelyek elhagyása, Belgrád és Šabac bevétele, valamint az erőltetett menetben való előrenyomulás Szerbia belsejébe 1914 őszén. Nagy horderejű történelmi időpontok és idegen helyszínek kisléptékű értelmezése Koczka József naplója, ugyanakkor egy leendő vidéki orvos meglátásai a háborúról, a becsületről, a szomszédos népekről és megannyi másról. Egy letűnt kor dokumentumát veheti kezébe az olvasó, mégpedig egy olyan időszakét, amelynek eredményeit, mellékhatásait, tovagyűrűző és megoldatlan kérdéseit máig sem sikerült felszámolni.


Forrás: Magyarszo.com

A napló átiratán kívül, a kötetben illusztrációként többek között helyet kapott a katonai halotti anyakönyv és a napló első oldalának fakszimiléje, valamint néhány kép és rajz Koczka Józsefről, hozzátartozójáról, családi házukról. A könyv elején Csorba Béla Szolnoktól Sabácig c. bevezetőjében családtörténetileg, földrajzilag, politikailag, társadalmilag is beágyazza az eseményeket, valamint a kiadvány végén egy rövid, de a témához elegendő és szerepét teljességében betöltő irodalomjegyzéket mellékel. Nagyon fontos – függetlenül attól, hogy a kötetet Újvidéken adták ki –, hogy az előszó figyelembe veszi a magyarországi és határon túli feltételezett előtudást, és a nem szakmai közönség befogadói horizontját egyaránt. Ilyen értelemben a kötetet haszonnal forgathatják azok is, akik nem rendelkeznek olyan tudásalappal, mint egy hadtörténész, egy Balkán-szakértő, vagy akár csak egy Szerbia földrajzában eligazodni tudó olvasó. A kézirattal foglalkozó Csorba Béla viszont nem csak a kérdéses, 1914-ben sokszor fonetikusan vagy hallomásból leírt szerb helységnevek pontosított változatát közli zárójelben, esetleg lábjegyzettel is ellátva, hanem a korabeli katonai zsargon rövidítéseit, a német kölcsönszavak, de még az orvosi latin nomenklatúra magyar megfelelőit is beilleszti a szövegbe. Mindazonáltal arra törekedett, hogy a lehető legkevésbé csonkítsa a szöveget, legtöbb helyen megtartva annak eredeti formáját, de igazodván a mai helyesírási normákhoz, kivéve akkor, ha az attól való eltérést nyelvjárási vagy stilisztikai szempontok tették indokolttá.

A napló műfaji megszorításai lehetővé teszik a száz évvel későbbi olvasónak, hogy a lehető legszemélyesebb módon, őszintén és nem a nagyközönségnek szánt nyelvezetben megörökített eseményeket első kézből, szinte közvetítők nélkül átélje. Ilyen értelemben rendkívül jellegzetes módon alakul a szöveg érzelmi lenyomata is. A sorozás és a Szerémségbe való vonulás aránylag pozitív és bizakodó élményei fokozatosan kikopnak a szövegből, és már néhány hónapra rá olyan kételyek is megfogalmazódnak, amelyek nincsenek összhangban sem a sajtóban közölt hősi hurráoptimizmussal, sem az első világégés médiaháborújával: „Bízom én még mindig, hogy ránk nézve sikeresen végződik a háború, de mikor? Az eddigi jelek mind azt mutatják, hogy nagyon sokáig el fog még tartani a dolog.” Koczka József bejegyzései tömörek és – helyzethez mérten – pontosak, stílusa pedig szintén illeszkedik a körülményekhez, valamint a naplónak használt jegyzetfüzet méretéhez. Rövid, néhány soros napi kommentárokat ugyanúgy találunk, mint többoldalas, szinte etnográfiai igényű leírásokat a hadszíntér szerb falvainak lakosságáról, házairól, földművelési és étkezési szokásairól. A tábori körülmények, folyamatos költözés, lövöldözés leírásai mellett, egy olyan lelki világ tárul elénk, amely a sok esetben önkéntesen hadba vonuló fiatalok kezdeti felbuzdulásától a már kora őszi kiábrándulásig követi nyomon annak alakulásgörbéjét. A napló első bejegyzése 1914. július 19-én íródott, és nem sokkal halottak napja után, november 4-én ér véget. Utolsó előtti bekezdése: „Du. 2 órakor megfürödtem, s aztán egypár hazaküldendő apróságot csomagoltam be”. A metatextuális szöveghely többek között azért érdekes, mert ezzel a küldeménnyel jutott el Jászapátira a megtelt füzet, és lényegében ennek köszönhetően olvashatjuk ma is. Koczka József életének utolsó tíz napjáról már nem tudunk semmit – azt sem, hogy vajon belekezdett-e egy újabb napló írásába –, a háború első hónapjairól viszont annál többet.

Érdekes, hogy a napi orvosi teendők, előre- és visszavonulás, lövöldözés, ágyúzás mellett a naplóírónak van ereje és lélekjelenléte számot vetni az eseményekkel. Sokat foglalkozik azzal, hogy mi a napi menü, hogyan szerzik be az ételt, ha esetleg akadozik vagy elmarad az ellátás. Amikor az emberélet olcsó, akkor a napi rutin is a legszükségesebb támpontok mentén alakul, így sokszor szinte már csak az fontos, hogy az ember mit eszik, hol alszik, mivel takarózik és száraz-e a lábbelije. Különösen szembetűnő az általánosan eluralkodó fejetlenségben, és a minden tekintetben embertelen körülmények között a fronton szolgáló katonák szokványoson túlmutató igyekezete arra vonatkozóan, hogy legalább a közvetlen környezetük hasonlítson arra a békebeli világra, amelyet sokan örökre otthon hagytak. „Forinyák lakása elöl a tetőtől le zöld mohával és pázsittal borítva, előtte valóságos kis kert, galagonya- és kökénygallyakból, iszalagból, őszi virágok tökből és srapnelhűvelyekből készült vázákban. Házának teteje búzával födve.” Vagy máshol: „Pompás kis háza van minden bakának, a tiszteknek meg valóságos kis palotájuk van. A földbe vájt ajtó, ablak rajta, kályha benne, a földbe ágy kivájva, a matrac persze szalma, és sátorlap a lepedő, köpönyeg a paplan. Egész kis város egy utcával” Ezután viszont a lövészárok leírása következik. „Bejutni valóságos labirintuson át lehet, a bevezető futóárok czik-czak vonalban megy, és a dekungok előtt egy hosszú, egyenes, mélyen bevágott út. A bevágás maga oly mély, hogy a földszint vállig ér, s a kihányt föld kb. fél méterrel magasabban van a legnagyobb ember fejénél. Igazán csoda volna, ha itt a legnagyobb golyózáporban is történnék sebesülés.” Egy frontszolgálatos orvosnövendék mindennapjai viszont továbbra is halottakról és sebesültekről szólnak. A K. u. K. Monarchia minden vidékéről, végeláthatatlan sorokban a senki földje felé kígyózó katonák közül, legtöbbször olyan sokan érkeznek Koczka Józsefhez, hogy reggelijét és ebédjét szinte egyidőben fogyasztja el, vacsoráját pedig már olyan fáradtan, hogy a leghevesebb ágyúdörej közepette is azonnal elnyomja az álom. „Az újoncok megérkeztek. Szép, tiszta, új ruhában jönnek. Szegény fiúk, vajon hány kerül már holnap a mi kezeink közé […] Három 38-as (közülük kettő újonc) azonnal meghalt, és egy 68-as baka szintén. Szegény fiúk, azok igazán rövid ideig szenvedtek a háborúban”


Forrás: Kepkonyvtar.hu

Az ismertető elején, mottóban közölt, augusztus közepéről származó bejegyzés még minden további nélkül derűlátón tekint a jövő felé. A gyors győzelem reményében, és a hazaszereteten kívül leginkább kalandvággyal felszerelt katonák között viszont már néhány hónapra rá kételyek merülnek fel. Ennek Koczka József is hangot ad. „Sajnos, hogy csak még itt tartunk, s máris 15 000 embert veszítettünk. Ilyen veszteséggel már Nisben kellenék lennünk, s hol vagyunk még attól.” Ebből az idézetből is látni, hogy milyen gyorsan bebizonyosodott azon előfeltevés hamissága, hogy Szerbia móresre tanításával és egy gyors győzelemmel a karácsonyt már otthon ünnepelhetik. A könyv folyamatok, tapasztalatok, állapotok pillanatképeit rögzíti. Egy éveken át dúló háború első őszéről, egy több millió emberéletet követelő mészárlás első halottairól olvashatunk benne, és egy olyan világégésről, amelynek egyik legőszintébb számvetése ez a könyv.

A kötet megjelenési adatai:
Koczka József naplója (1914). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2014.

Roginer Oszkár

Ezt olvastad?

Szeghő Patrik történész, a Balassi Intézet oktatója és a Károli Gáspár Református Egyetemen óraadó tanára. A bácskai Zentán született, doktori