„Nekem a méreg- és gyógyszergyűjtés a szenvedélyem”

1910 szeptemberében egy fiatal nő holttestére bukkantak a budapesti Astoria Szállóban. Egy apró bűnjel vezette nyomra a rendőrséget. Az elkövető személye is megdöbbentette a hatóságokat: egy fiatal, tehetséges gyógyszerészről volt ugyanis szó. Mégis miért vetemedett az értelmiségi fiatalember gyilkosságra? És ami még fontosabb: milyen módon sikerült a fővárosi bűnüldözőknek alig egy nap leforgása alatt megtalálni őt?

„Akárhányszor egy-egy, már körülményeinél fogva is rikítóbb, brutálisabb bűntény fordul elő, pillanatra megnyílik a közönség előtt a nagyvárosi társadalom mélysége, mélységes salakja. Börtönben ül a gavallér ruhájú, lakkcipős gyilkos, és vallomása, mint valami naturalista regény, leírja azt a pesti életet, miről az olvasó máskor igazán azt hinné, hogy obszcén regény. A gavallér ruhás fiú, amint megy utcai leánytól utcai leányhoz, a pénzét reájuk költi és számít reá, hogyha az övé elfogy, azoktól szerez. Kölcsönbe kér, lop vagy rabol – ahogy sikerül. Lóverseny, kávéház, színház a napi programja, látszatra kultúrember, de a lelke mélyén ugrásra készen a fenevad.”

– kezdte egy különleges ügy részleteinek bemutatását a Pesti Hírlap 1910. szeptember 28-ai száma. Az eset pikantériáját az elkövető személye adta, ugyanis igen ritka volt, hogy egy értelmiségi réteghez tartozó ember ilyen rafinált és kegyetlen bűncselekményt kövessen el.


Az Astoria melletti kereszteződés 1903-ban. Forrás: Fortepan.hu

Az ügy akkor vette kezdetét, amikor 1910 szeptemberében a déli órákban egy női holttestet fedeztek fel a Rákóczi út 45. szám alatt álló Astoria Szállóban. Egy nadrággomb mégis a gyilkos nyomára vezette a nyomozókat, aki nem volt más, mint egy fiatal, 25 éves gyógyszerészsegéd, bizonyos Fekete Vilmos. Az elkövető 1910. szeptember 26-án egy Klein Róza nevű jómódú kéjnő sörébe kevert egy jókora adag ciánkálit, majd miután a nő életét vesztette, magához vette annak ékszereit és mintegy háromszázharminc koronát, és angolosan távozott a szállóból.

A holttestet erős mandulaszag lengte körül, így a helyszínre érkező orvosszakértőnek nyilvánvaló volt, hogy mérgezéses gyilkosság történt. Az egyik helyiségben két üres söröspalackot találtak a helyszínelés során. A szálloda portása szerint a szobát egy közepes termetű, elegáns, szürke ruhát viselő férfi vette ki előző este, aki előre fizetett. A bejelentő lapra az Árvay Lajos név került – mint később kiderült, a gyilkos álnevet használt. A halott nő lábánál, az ágy végében egy férfiruháról való fekete nadrággombot talált a helyszínelést végző Krecsányi Kálmán. A gomb pléhből készült, és a következő felirat állt rajta: „Amerikai szabóság Budapesten”.

Krecsányi Kálmán detektívfőnök, a korszak bűnüldözésének egyik legismertebb figurája, aki később helyettes rendőrfőkapitány is lett, valóságos „sztárnyomozóvá” vált. Szinte nem volt olyan gyilkosság a fővárosban, amelynél ne ő ért volna elsőként a helyszínre, európai hírnévre téve szert megfigyeléseivel és eredményeivel.

Pályáját kerületi kapitányként kezdte; akkor tűnt ki igazából kollégái közül, amikor 1894-ben összegyűjtötte a fővárosi rendőrség szervezésére és működésére vonatkozó valamennyi jogszabályt és főkapitányi rendeletet – a mindentudó könyvet rendkívül sokáig használták egyébként. Tehetségét Rudnay Béla főkapitány ismerte fel, 1901 októberében detektívfőnökké nevezte ki. 1912-ig töltötte be ezt a tisztséget, vagyis a leghosszabb ideig a dualizmus korában. A Krecsányi által vezetett testület hozzáértése és páratlan szorgalma révén világszínvonalra fejlődött. A létszámgyarapítás során mindvégig odafigyelt arra, hogy az állomány színvonala a lehető legkisebb mértékben se híguljon: kizárólag érettségivel rendelkező, de lehetőleg jogvégzett embereket vett fel szolgálatra.

Detektívtestülete az európai országok között másodikként hazánkban is meghonosította az ujjlenyomat felhasználását a kriminalisztikában – a közhiedelemmel ellentétben azonban ez nem az ő ötlete volt. Az újdonságot ugyanis egy bizonyos R. Pekáry Ferenc – akkori kerületi kapitány – hozta magával Londonból, 1902 nyarán ugyanis ott töltötte szabadságát, s önszorgalomból kitanulta a daktiloszkópiai eljárást. Krecsányi múlhatatlan érdeme viszont, hogy az egyes bűncselekményekre külön nyomozati osztályokat állított fel, amelyek így sokkal sikeresebben vették fel a harcot a bűnözőkkel szemben.

1906-ban a közrendészet és a közbiztonság körül kifejtett buzgó és eredményes szolgálatáért megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.


Krecsányi Kálmán. Forrás: Wikipedia Commons

 

Krecsányi ezután az áldozat lakását kutatta át, s több száz levelet talált a fiókjaiban, melyek igen hangzatos neveket is tartalmaztak. Összeírta a lehetséges gyanúsítottakat, és azt is megállapította, hogy az elkövetőnek valamilyen módon köze lehet az orvos- vagy gyógyszerészszakmához, ha a mérgezésnél használt ciánhoz hozzá tudott jutni. Tíz detektívet azonnal utasított, hogy a szállodában kapott személyleírás birtokában járják végig a főváros valamennyi gyógyszertárát. Amerikai szabóságból kettő volt akkoriban Pesten: egy a Kossuth Lajos utcában, egy pedig a Szervita téren. Kicsi volt a valószínűsége, hogy itt bárki ráismerne az elkövetőre a pár szavas jellemzés alapján, de azért Krecsányi ezt a nyomot is végigjárta, miközben néhány embere a környékbeli zálogházakban kérdezősködött. Ez utóbbi szál lendítette át a nyomozást a holtponton: egy Király utcai és egy József körúti zálogházban feltűntek az áldozattól eltulajdonított ékszerek.


Astoria szálló. Forrás: mke.hu

Közben egy Winter Vilma nevű szemtanú is jelentkezett a nyomozóknál, aki azt az információt közölte a hatóságokkal, hogy néhány napja egy ismeretlen férfit vitt a lakására, majd miután néhány percre magára hagyta, az eltulajdonította a láncát. A nő kérdőre vonta a tolvajt, aki erre az asztalon lévő poharakra mutatott:

„Örülhet, hogy csak az ékszerét akartam elvinni s hogy komolyabb baj nem érte. Nézze ezt a kis üvegcsét – mondotta, s fölmutatott egy fehér folyadékkal telt apró patikás üveget – ebben ciánkáli van. Ha föl mer jelenteni, megkeserüli.”

Neki is Lajosként mutatkozott be, és gyógyszerésznek mondta magát. Winter Vilma azt is elmondta, hogy a férfinak igen illatos zsebkendője volt, amire F. V. monogram volt hímezve.

Krecsányi értesítette a terepen dolgozó detektíveket a fejleményekről, akik a gyilkos nevének kezdőbetűi alapján már konkrétabb kérdéseket tudtak intézni a gyógyszertári alkalmazottakhoz, s így eljutottak egy Fekete Vilmos nevű gyógyszerészsegédhez.

A gyanúsított 1885-ben született Tusnádon, az apja jómódú zilahi földbirtokos volt – így támogatni tudta a nyolcadik gimnáziumot már ki nem járó fiát, hogy megszerezze a gyógyszerészsegédi oklevelet. Egy ideig egy soproni gyógyszertárban dolgozott, de aztán meglopta a munkaadóját – börtön is lett volna az esetből, ha a pénzes szülő ki nem húzza őt a csávából. A szakmájában egyébként ezt az egy esetet leszámítva igen jó véleménnyel voltak róla (például ő rendezte be Pest egyik legfelkapottabb patikáját, Gaál Endre Andrássy úti drogériáját), s alighanem ígéretes pálya elé nézhetett volna, ha nincsen meg vele született lóverseny-szenvedélye, mely a nélkülözés és a bűn útjára vitte.

Felkutatásában nagy szerep jutott annak a kis gombnak, amit Krecsányi a gyilkosság helyszínén talált. A Szervita tér 2. alatt található üzletben a tulajdonos kikereste nyilvántartásából a címet – néhány hónappal azelőtt ugyanis egy Fekete Vilmos nevű megrendelő kérésére Rosenbaum Jakabné egy szürke kabátot küldött ki a Bezerédi utca 6. földszint 2. alá. A detektívek itt érték utol a gyilkost, aki egyébként ceglédi lakos volt. A főként rendőröknek szóló Közbiztonság című közlöny így emlékezik meg a bravúros nyomozás tanulságáról:

„Egy gyufa, egy pár gyertyacsepp, egy nadrággomb… Ne becsüld le, mindegyik mond és bizonyít. A látszólag semmiségek mögött néha minden vagy legalább valami van. Épp az, amire vársz, s amivel a menekülő bűnösre hurkot vethetsz.”

Amikor Feketét a rendőrségre vitték kihallgatásra, azonnal beismerte, hogy ő követte el a gyilkosságot. Ezután átvezették a „polgári cellába”, mely egyszemélyes volt, és abban is különbözött a többitől, hogy priccs helyett vaságy volt benne szalmazsákkal, párnával, takaróval és fehér ágyhuzattal. Még asztal és szék is volt a fehérre meszelt szobában, de mindez nem nyugtatta meg Feketét. Teljesen magába roskadt bűnének súlya alatt. Még egy rendőrt is ültettek az ágya végébe éjszakára, mert annyira féltek, hogy esetleg valami kárt tesz magában. Ritka madár volt arrafelé az ő fajtája.


Szervita tér 2. Forrás: http://varoskepp.blog.hu/

Későbbi tanúvallomásában elmondta, hogy az áldozattal, Klein Rózával előző szombaton ismerkedett meg, miután az Apolló mozgóképszínházból betért a Hazám kávéházba. A nő egy papírt nyomott a kezébe, amin a lakcíme volt, és az, hogy a fiatalember mielőbb keresse fel otthonában. Fekete Vilmos nem tudott ellenállni a kísértésnek, már csak azért sem, mert egy értékes gyűrűt és egy szép láncot pillantott meg a nőn. Amikor legközelebb találkoztak, két jegyet vitt neki, melyek a Magyar Színház aznap esti előadására szóltak, s azt mondta neki, hogy öltözzék fel szépen, „rakja magára az ékszereit, hogy ne kelljen szégyenkeznie a színházban”.

Az indíték ugyanis meglehetősen szokványos volt ebben a nem mindennapi történetben; a fiatalember a megelőző napokban rengeteg pénzt szórt el lassú lovakra és forróvérű nőcskékre. Ráadásul még azt az összeget is eldorbézolta, amelyet a családja azért küldött neki, hogy a tartozásait rendezhesse. Másrészt mivel csak a gyakornoki vizsgáját tette le, ezért esedékes volt a három éves katonai szolgálata is. Azt tervezte, hogy amint megcsinálja szerencséjét, Amerikába szökik a kötelessége elől.

Az utca népe a szolidaritás nevében valódi kis tüntetéseket rendezett, melyben követelték a méregkeverő patikussegéd halálát. Az ügynek egyébként igen érdekes és cseppet sem mellőzhető részlete, hogy Fekete lakásán mintegy 250 gramm mérget találtak, mellyel a korabeli szakértők szerint – némi túlzással – egy népes vármegyét ki lehetett volna pusztítani. Amikor a nyomozást végző Krecsányi megkérdezte a kihallgatáson, hogy minek volt nála annyi gyógyszer és mérgező anyag, a gyanúsított csak ennyit felelt:

„Vannak szenvedélyes bélyeg- és levelezőlap-gyűjtők, énnekem a méreg- és gyógyszergyűjtés a szenvedélyem.”

Maróti Zsolt Viktor

Kapcsolódó cikkek:

A hét bádoghordó – Az első magyar sorozatgyilkos nyomában

Borzalmas lelet a Duna partján – a hírhedt Mágnás-gyilkosság

A visegrádi utcai kéjgyilkosság

Budapesti hétköznapok 1914 – A Nagy Háború hátországa

Labdarúgás és erőszak a 20. század első felében

Hétköznapok az Angol Parkban (1911-1945)

Ezt olvastad?

Írásunkban a népi íróként számon tartott Szabó Zoltán (1912–1984) írásain keresztül vizsgáljuk meg a revízió kérdését, tágabb értelemben pedig azt,