„…nem próbáltam versenyezni Romy Schneiderrel…” – Impressziók a 2009-ben készült Sissi filmről I.

178 éve (1837) éppen ezen a napon született Erzsébet „Sissi” Amália Eugénia császárné és magyar királyné. Korábban Olvasóink már megismerkedhettek azzal a filmalkotással, amelyben Romy Schneider formálta meg a címszereplőt. Ma a jeles évforduló előtt tisztelegve a királyné kultuszának kiváló ismerője, Vér Eszter Virág jóvoltából egy másik, 2009-ben forgatott Sissi film megtekintéséhez kapunk izgalmas nézőpontokat.

A film női főszereplője, Cristiana Capotondi sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatában ugyan kifejezetten hangsúlyozta: nem tartott a nagy volumenű s feltehetően pályáját hosszú időre befolyásoló szerep elvállalásától, ebben egyetlen célkitűzés vezette csupán: jó munkát kívánt végezni. Ennek során – saját bevallása szerint – nem tett kísérletet arra, hogy Romy Schneiderrel versenyre keljen Erzsébet alakjának megformálásával, noha az új feldolgozás akaratlanul is polemizál a korábbi, Erzsébet életének mindmáig legsikeresebb és legismertebb Ernst Marischka rendezte filmtrilógiájával.


Cristiana Capotondi Sissi szerepében (Forrás: Empresstitania)

A kezdőjelenetek is erre (vélhetően mintegy „önkénytelen” tisztelgés gyanánt) emlékeztetnek: Erzsébet első ízben lóháton való megjelenítésével, illetve csakúgy, mint a korábbi verzióban, ezúttal is Ferenc József Ischlben rendezett (1853. augusztus 18-ai) születésnapi ünnepségére kézbesített meghívó kézhezvételével veszi kezdetét a tényleges cselekmény.

Noha a sajtóban megjelent közlemények ennek némiképp ellentmondani látszanak, a rendező (és operatőr), Xaver Schwarzenberger célkitűzésében – feltehetően a kutatások terén megnyilvánuló aktuális trendek, illetve a szélesebb közönségigény nyomán – a modern nőeszmény előfutárát kívánta megjeleníteni: a lázadó, a korabeli normáknak számos ponton ellentmondó és magas társadalmi státusa ellenére önmegvalósítást sikeresen gyakorló császárné korai életútjának feldolgozásával. Vizualitását tekintve – noha kerülni kívánta a korábban sok bírálattal illetett romantikus jelleget – az általa fényképezett képsorok megvilágításában, fényhatásában is a klasszikus, korszakot bemutató történelmi filmek hagyományát követik. Minden törekvése dacára az általa megrajzoltak is erősen idealizáltak, mindkét fél részéről boldog, harmonikus házasságot feltételezve. Ennek ellenére feldolgozása már sokkal élet és kor(hű)szerűbb, mint az 50-es évek népszerű sorozata.

A (két részes) film Erzsébet életének 1853–1867 közötti életszakaszát tárja fel, erre egyébiránt az alcímválasztás is utal: egy császárné születése; a korábbiakhoz mérten jelentősebb mértékben törekedve (az imaginárius elemek megjelenése mellett) a történeti hűség érvényesítésére is valamelyest. E tekintetben ténylegesen kedvezőbb helyzetben voltak (a Sissi-trilógia forgatókönyveit szerző) Ernst Marischkanál, aki közismerten a két világháború között megjelent feledhető regény színműre átírt szövege alapján dolgozott, érzékelhetően nem is törekedett ennek „hű” érvényesítésére, a korábbi műfaji sajátosság (könnyed szórakoztatás) továbbélésével. A 2009-ben forgatott változat forgatókönyvíróinak (Ivan Cotroneo, Monica Rametta, Christiane Sadlo, Giuseppe Badalucco, Nicola Badalucco és Franca de Angelis) munkásságában a legújabb (német nyelvterületen hozzáférhető) tudományos eredmények, és esetenként vitatott tendenciák ismerete is nyomon követhető. Ennek talán egyik – a film narratíváját is meghatározó példája – a korábban túlbecsültnek vélt anyós-meny konfliktus mérsékeltebb megjelenítése lehetett.

A szereplőválasztás terén a rendező, Xaver Schwarzenberger elsődlegesen a vizuális benyomások hatását kívánta azáltal is erősíteni, hogy a korabeli ábrázolásoknak láthatóan megfeleltethető karaktereket keresett. E tekintetben megnyilvánuló külső hasonlóság talán III. Napóleont megformáló (Erwin Steinhauer) esetében lehet a legszembetűnőbb, a maszkmester(ek) munkája által még inkább felerősítve. Emellett a férfi főszereplő is kiváló választásnak bizonyult mind színészi kvalitásai, mint megjelenését illetően, David Rott személyében. Ezen elvnek némileg ellentmond Erzsébet szüleit alakító színészek (Licia Maglietta és Herbert Knaup) felkérése, ahogyan az uralkodó öccsének, Miksának (Xaver Hutter), illetve feleségének, Saroltának kiválasztása is, akit az udvarban Erzsébet vetélytársaként kezeltek, szépség tekintetében is, mindazonáltal ez a szereposztásban nem nyilvánul(hat) meg. Andrássy Gyula megformálójának esetében is igyekeztek a külső jegyek megjelenítését előnyben részesíteni, mindazonáltal választásuk Fritz Karl személyében felemás eredményt hozott, kissé ráerősítve a német és angolszász területen meghonosodott rebellis alakjára, mely inkább emlékeztet egy útonálló megjelenésére. Utóbbit sok esetben emigrációs éveiben (filmbéli) váratlan felbukkanásai is felerősítik, illetve tudományosan egyáltalán nem alátámasztott, szintén az alkotói fantázia előtérbe kerülésével „burjánzik”. Ennek történeti hűség tekintetében legkritikusabb eleme az alkotók szerint Erzsébet apjával fenntartott kapcsolata lehet.


A film főbb szereplői (Forrás: Andreas Tischler)

Erica Biscossi jelmeztervező teljesítménye szintén kiemelkedő, Ferenc József és Erzsébet első találkozását bemutató jelenetekben újragondolta – a bécsi Sissi Múzeumban kiállított – Erzsébet leánybúcsújakor viselt ruháját, míg a következő napi megjelenését egy korai fényképfelvétel alapján alakította ki. Ezzel szemben a kevéssé sikerült ruharekonstrukciók közé sorolható Erzsébet legendássá vált – Xaver Winterhalter 1864-ben készült festményéről – gyémántcsillagokkal ellátott báli ruhája, melyet a korábbi alkotókhoz hasonlóan (jóval korábban) az esküvő ünnepségsorozatában jelenítenek meg, tévesen. Talán a legtöbb kritika Erzsébet koronázáskor viselt jelmezét illetné, noha Biscossi láthatóan ismeri a korabeli koronázási ruhás ábrázolásokat, mindazonáltal a Worth-cég által készített kiemelt jelentőségű díszruha egésze kellő kidolgozottság hiányában egészen más jelleget kap, ahogyan az aktuson megjelenített statiszták is, akik leginkább rosszul öltözött másodvonalbeli operett szereplőkre emlékeztetnek „silányul” szabott műselyem (magyaros) díszruháikban. A korbeli útviszonyok és szokások nem kellő ismerete vezethetett vélhetően ahhoz a tévedéshez is, miszerint az Ischlbe utazó Ludovika hercegnő kíséretében lányai (utazáshoz egyáltalán nem célszerű) világos, csontszínű útiruhát viselnek a lovasbatárban. (Valóságban mindhárman fekete útiruhában érkeztek, melyet a csomagjaikat szállító batárok elakadásával nem volt módjukban lecserélni a „bemutatkozó” teázást megelőzően sem.)


(Forrás: Index)

Megérkezésüket követően zajló bemutatás találkozásuk másodszori jellegét sejteti, csupán az egyik első, gyermekkori összeismerkedésüket említve – 1843 szeptemberében – Possenhofenben, noha az Udvar 1848-as innsbrucki kényszertartózkodása idején is volt alkalmuk beszélni egymással, amire egyébiránt a korábbi Marischka-féle feldolgozásban (helyesen) utalást tesznek. Az udvari krónikák szerint az ischli üdvözléskor Ferenc József a protokoll által előírtnál egy gondolattal tovább érintette Erzsébet kezét, melyet az udvari társadalom jelen lévő tagjai közül többen (legalábbis utólag) jelzésértékűnek véltek. Éjszakai parkbéli beszélgetésük szintén mindössze forgatókönyvírói képzelet szülötte, erre nem csupán a korabeli társas érintkezésre vonatkozó normák ismeretében nem lehetett alkalmuk, hanem Hamann, illetve Corti kutatásai is utalnak arra a tényre, hogy Ludovika hercegnő lányaival – részben az uralkodócsalád által bérelt villa csekély befogadó tere következtében – a település egyik fogadójában szállt meg.

Ugyanígy nem felel meg a történeti hűségnek az uralkodó elleni merénylet kapcsán bemutatott váratlan látogatás sem. Libényi János még az eljegyzést (fél évvel) megelőzően 1853. február 18-án sebezte meg (súlyosan) Ferenc Józsefet, másrészről teljesen elképzelhetetlen lett volna helyzetükben, bármennyire is természetesnek – szabályokon felülállónak – jelenítik meg Erzsébet reakcióit, hogy kettesben lehessen (betegágyban hiányosan öltözött) vőlegényével. (Ellentétben a filmben jelzettekkel az uralkodót nem a felsőtestén és a karján, hanem a nyakán érték a merénylő késszúrásai.)

Ahogyan az is az írói romantika szüleménye, hogy Erzsébet a házasságkötésüket követően az Ágostonrendiek templomában megcsókolta (volna) az uralkodót. E törekvés valóság alapját talán annak a ténynek ismeretéből merítették, hogy Ferenc József a hajón Bécsbe tartó mennyasszonya elé utazva Linzig – nyilvánosság előtt – valóban érzelemmel telten üdvözölte leendő hitvesét, melyet az 1955-ben készült filmváltozatban tévesen Romy Schneider kezdeményez.

Házaséletük kezdetének intim mozzanatokat is felfedő bemutatása szintén minden valóságalapot nélkülöz (feltehetően a 21. századi elsősorban női nézői igényeket szolgálva). A Bécsben lezajlott esküvői ünnepségeket követően nászútra – a bel- és külpolitikai válság következtében – csupán a fővárostól 15 kilométerre található Laxenburgba utaztak. A schönbrunni park egyik pavilonjába „álmodott” nászéjszaka minden elemében valótlan – ahogyan arra az online felületeken nyilatkozó nézők is felfigyeltek – Erzsébetet (a valóságtól eltérően) egészen érzéki színben jelenítve meg. Noha annak ténye is közismert, hogy a korerkölcsnek megfelelően a házasság testi követelményeire vonatkozó ismeretek teljes hiányában, felvilágosítatlanul került legtöbb nőtársához hasonlóan a nászszobába. Felkészületlenségéből következően egész (házas)életére kiható lelki megrázkódtatást szenvedett a nászéjszaka elhálásakor. Ennek ceremoniális formái sem a filmben érzékeltetett módon zajlottak, az ünnepélyes bekísérést követően, ellentétben a gyermekek szülésével nem tartózkodtak családtagok „beteljesülésre” várva a szomszédos szobákban. (Noha specifikus helyzetükből következően szexuális életük jelentősebb mozzanatai ismertek voltak.) Ehhez hasonló erotikus töltet kettejük érintkezésében a filmben mindvégig sajnálatosan megmarad, vélhetően a nézői igények respektálásának áldozzák fel a kezdeti célkitűzéseikben még szereplő tényszerűséget, tovább éltetve boldog házasságuk legendáját, mintegy kellően romantikus keretet remélve biztosítani ezáltal az érdeklődés fenntartásához.


(Forrás: port.hu)

A következő jelenetben szülei elutazását követően már lázadó szerepben látjuk, főudvarmesternője túlzottan színpadiassá komponált bemutatásával, noha ismert Hamann kutatásaiból, hogy Esterházy grófné azon kevesek közé tartozott az udvartartás szűk rétegében, aki már az ischli eljegyzés idején is jelen volt. A történeti hűség jelenik meg azonban kiválasztásának megjelenítésekor, ahogyan arra az alkotók is utalnak, lévén az udvar személyzeti politikáját – Erzsébet Bécsbe érkezésekor – Zsófia főhercegasszony erőteljes befolyása jellemezte, s ez a leendő császárné udvartartásának szelekciója során is megmutatkozott. Erzsébet általuk elképzelt változatában a bemutatkozó látogatáson megjelenő főudvarmesternője lovaglás után szükségesnek vélt tisztálkodása idején, a kádban találja, mélységes megbotránkozást keltve. S bár Erzsébetnek kezdetektől fogva rendkívüli nehézségét jelentett a bécsi udvart jellemző tisztálkodási lehetőségek kezdetlegessége a korábbi, otthoni környezettel összevetve, mindazonáltal a film által megelőlegezett reformtörekvések csak jóval később jelentek meg, ahogyan a mozgásigényét kielégítendő öltözőjében elhelyezett tornaszerek beszerzései is hosszas küzdelmének eredményeként valósult meg, mintegy formabontó módon.

(Hamarosan folytatjuk…)

Vér Eszter Virág

Ezt olvastad?

November első hete is bővelkedik változatos tudományos programokban. Ajánlónkban ezúttal a fővárosi és vidéki rendezvények mellett egy római könyvbemutató is