Nem unalmas, vitára ingerel – Hajnóczy Józseftől Trianonig

A XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Szlovákia volt, amely során közel negyven szlovák kötet jelent meg magyarul – köztük két történelmi tárgyú könyv. Mindkét munka a szlovák és a magyar történetírás közelítését célul kitűző Kor/ridor folyóirat mellett létrejövő Kor/ridor Könyvek sorozatban jelent meg, bemutatójuk pedig 2016. április 22-én volt a Könyvfesztiválon.


Demmel József, Szarka László, Poór János, Eva Kowalská, Avar Hajnalka, Miroslav Michela

Forgó András Eva Kowalská és Karol Kantek könyvét mutatta be, amely magyarul Magyarországi rapszódia avagy Hajnóczy József tragikus története címmel jelent meg.  A bemutató elején Forgó András kiemelte a kötet detektívregény-szerű  stílusát, valamint Poór János utószavát, amely szerint a kötet mind a szlovákiai, mind pedig a magyarországi olvasóknak sok érdekes részlettel szolgálhat Hajnóczy és főként a Hajnóczy család életéről. Ahogy Forgó hangsúlyozta: „Különösen a kötet első fele hoz számos új részletet a családtörténettel kapcsolatban, a jegyzetapparátus is mutatja, hogy a szerzőpáros számos, eddig ismeretlen forrást hasznosított Hajnóczy őseinek felkutatására. Tisztázta a névváltozatok használatát, és főként a ruszti evangélikus egyház levéltárának segítségével megrajzolta az eddig kusza családfát. Ezek alapján egy, a cseh és morva területekről érkező, a magyarországi szlovákságba integrálódott evangélikus értelmiségi család képe rajzolódik ki előttünk, amelynek történetén keresztül megismerkedhetünk a menekült vallási közösségek 17. század végi magyarországi helyzetével, valamint azokkal a korlátokkal teli lehetőségekkel, amelyekben a 18. század első felében élhettek.” Hajnóczy tanulmányaival kapcsolatban Forgó András azt emelte ki, hogy látszik: a korszakban egy protestáns fiatal számára is adottak voltak a műveltség és a jogi képzettség megszerzésének lehetőségei az országhatáron belül. A szintén Magyarországon tanult katolikus egyházi, elsősorban szerzetespapi értelmiség képzettségével állította ezt párhuzamba, akik közül többen, így Koppi Károly piarista szerzetes és társai később Hajnóczyhoz hasonló politikai programot fogalmaztak meg.

A képre kattintva olvashatja a könyvet

A kötet második része elsősorban a magyarországi kutatás eredményeit, mindenekelőtt Benda Kálmán, Csizmadia Andor és Poór János forrásfeltáró és forrásközlő munkásságát hasznosítja. Így rajzolja meg azt a tragikus pályát, amelyet a negyvenes évei közepén kivégzett Hajnóczy befutott. Nem nemesi értelmiségiként, Forgách Miklós és Széchényi Ferenc titkáraként indult, majd a jozefinista társadalmi reform a szerémi alispáni székig emelte. Itt tapasztalta meg azokat a politikai és társadalmi problémákat, amelyeket későbbi írásaiban is megfogalmazott. Az 1790-es évek elején megfogalmazott programja alapján a reformkori politikai gondolkodók előfutárának tekinthetjük, aki szlovák származású, németül és latinul író (de a magyar nyelvet is ismerő) értelmiségiként a közös Magyarország felemelkedéséért küzdött.

A másik könyvet, Miroslav Michela Trianon labirintusaiban című tanulmánykötetét Paksa Rudolf, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársa, a Horthy-korszak kutatója mutatta be. Paksa bevezetőjében elmondta, hogy ő volt a kötet egyik lektora is. A lektorálásra vonatkozó felkérést azonban vonakodva vállalta csak el, mert a lektori munka meglehetősen hálátlan feladat, másrészt nem is akart szlovák nacionalista propagandát olvasni Trianonról. Beleolvasva azonban hamar kiderült számára, hogy Michela kötete nem nacionalista propaganda, hanem izgalmas olvasmány.

A képre kattintva olvashatja a könyvet

Elsősorban azért izgalmas, mert Michela nem a történetmesélő típusú történészek közé tartozik, hanem azok közé, akik kérdéseket tesznek fel a múlt jelenségeivel kapcsolatban, és alapos elméleti és ténybeli ismeretekkel elemeznek egy-egy történetet, s az azok hátterében álló összefüggéseket és folyamatokat. Ezért Michela szövegei egyfajta szellemi kihívást is jelentenek. Nem könnyed, szórakoztató olvasmányok – már csak témájuk miatt sem –, de tanulságosak és érdekfeszítőek. Az elemzéseket olvasva pedig az önreflexióra való hajlamunk is fejlődhet.

Paksa magyar szempontból mindenekelőtt azért tartja érdekesnek Michela tanulmányait, mert láthatóvá teszik, hogy miként viszonyult Csehszlovákia, illetve Szlovákia Trianonhoz, a régi Magyarországhoz és a magyarsághoz. Hogy miként látnak minket és történelmünket Szlovákiából. Paksa felhívta a figyelmet arra is, hogy egyes helyeken rajta lehet kapni a szerzőt, hogy megértőbb a szlovák oldallal szemben, de alapvetően mégsem ez dominálja a kötet hangvételét, hanem a szakmai tisztesség, a rendelkezésre álló forrásdokumentumok széleskörű ismerete és a múlt megértésének őszinte vágya. A szerzőtől tehát azt is el lehet tanulni, hogy saját nacionalizmusunkat és annak a kisebbségekkel szembeni türelmetlenségét is felismerjük. Paksa az „objektivitás kontra elfogultság” kérdésének bonyolultságát azzal a hasonlattal világította meg a jelentős részben középiskolai diákokból álló közönségnek, hogy a Trianon utáni (cseh)szlovák–magyar viszonyt leginkább úgy lehet elképzelni, mint egy rosszul sikerült párkapcsolati szakítást.

A kötet tanulmányai Paksa szerint alapvetően három csoportba sorolhatóak. Az elsőbe azok tartoznak, amelyek közvetlenül vizsgálnak egy-egy múltbeli eseményt. A másodikba azok, amelyek azt mutatják be, hogy a csehszlovák, illetve szlovák hivatalos emlékezetpolitika hogyan viszonyult a múlthoz. A harmadik típusú tanulmányok pedig a szlovák történetírás sajátosságait, a történészek tevékenységét elemzik. Az első csoportba tartozó témák közül Paksa kiemelte az 1927-es „Rothermere-ellenakció” történetét, melynek során a csehszlovák nacionalisták „feltalálták” a „kötelezően aláírandó petíció” fogalmát. Ugyancsak ide sorolta Paksa annak a történeti problémának a vizsgálatát, hogy miért lett a magyar kisebbség az utódállamokban inkább baloldali – ők várták el ugyanis kevésbé a nacionalista szólamok hangoztatását. Paksa hozzátette, hogy ez a jelenség a magyar történelemből is ismerős: a magyarországi zsidóságból is hasonló okból lettek szép számmal a baloldal támogatói a dualizmus, majd a Horthy-korszak idején. A második és harmadik csoportba tartozó írások kapcsán Paksa a szerző bátorságát hangsúlyozta, mivel napjainkig terjedően vizsgálta kritikus szemmel a szlovák politikusok és történészek megszólalásait és viselkedését. Ennek illusztrálására Paksa részleteket is olvasott fel a kötetből, melyben Michela a szlovák történészekre jellemző klánokba tömörülésről, a szekértábor-logikáról, valamint a nemzetközi beágyazottság hiányának okairól írt. Paksa szerint az itt leírtak akár a magyar viszonyokról is szólhatnának – csak nálunk kevésbé szokás ilyen őszintén beszélni, és pláne írni ezekről a kérdésekről. Paksa a tanulmányokhoz kapcsolódóan azt az észrevételt tette, hogy hasznos lett volna a jegyzetekben hivatkozott szlovák nyelvű szövegek címét magyar fordításban is megadni, mert ezek is beszédesek.


Forgó András, Miroslav Michela és Paksa Rudolf 

Összességében azzal zárta Paksa a kötet bemutatását, hogy egy olyan szöveg, amely se ötleteket nem ébreszt, se vitára nem ingerel, az egy unalmas szöveg, amit nem érdemes elolvasni. Michela kötetét azonban érdemes olvasni. Paksa néhány helyen ugyan vitatkozna a szerzővel, de egy egészen határozott ötlete is támadt, ami talán segíthetné a regionális megbékélést a szomszédos országok között. Eszerint talán hasznosabb lenne, ha a nemzeti elfogultságú szövegeink fordítása helyett a történészek megkísérelnének többszerzős elemző tanulmányokat készíteni a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos témákban. Paksa azt tartaná a leghasznosabbnak, ha négyszerzős írások is készülnének, ahol képviseltetve vannak a szlovákiai szlovákok, a kisebbségi magyarok, a magyarországi magyarok és a kisebbségi szlovákok is. Így lehetne ugyanis olyan párbeszédet kialakítani, amellyel talán ki lehetne lépni az egyoldalú sérelmek hangoztatásából úgy, hogy érzékennyé váljunk a másik sérelmeire is. Felfedezve többek között azt, hogy néha akaratlanul is meg tudjuk bántani a másikat – például a szóhasználatunkkal. Vagy éppen azzal, hogy nem adunk hangot a másik fél álláspontjának – például a történelemoktatásban. Paksa végül azon meggyőződésének adott hangot, hogy a most megjelent tanulmánykötete alapján Michela biztosan alkalmas lenne az ilyen jellegű közös munkára és párbeszédre.

A két kötet kapcsán ugyancsak április 22-én, este hat órakor is rendeztek egy kerekasztal-beszélgetést Eva Kowalská, Miroslav Michela, Szarka László, Poór János és Demmel József részvételével, ahol nem kifejezetten a két kötet tartalmáról, hanem a magyar jakobinus mozgalommal és Trianonnal kapcsolatban felmerülő szélesebb összefüggésekről, illetve a magyar és szlovák történészek együttműködésének lehetőségeiről esett szó. 

Demmel József

Ezt olvastad?

1795. május 20. reggelén, a budai vár alatt elterülő Generális kaszálón és környékén nagy sokaság gyűlt össze, hogy szemtanúi legyenek
Támogasson minket