A német egység szerepe a „magyar kérdés” megítélésében 1848 tavaszán

1848 tavaszának forradalmai után az alkotmányos átalakulás megvalósítása mellett egyre inkább a német egység kérdése foglalkoztatta az osztrák közvéleményt. A német egység létrejötte nagy reményekkel kecsegtette a magyarokat is, valamint az újra egyesülő Németországgal tervezett szövetség a Batthyány-kormány legfontosabb külpolitikai orientációjának tekinthető. Vizsgáljuk meg mi is hát a kérdéskört röviden, mégpedig a korabeli osztrák és német sajtó szemüvegén keresztül, hogy megérthessük, miképpen bírt a német egység megvalósulásának lehetősége ilyen nagy jelentőséggel az akkori európai politikában, és különösképpen miért volt oly fontos ez Magyarország számára, illetve az ún. „magyar kérdés” megítélése szempontjából.

„Sajtószabadság a Német Szövetségben”, korabeli karikatúra (http://ammermann.de)

A Német Szövetség és 1848 tavasza

1815-ben a napóleoni háborúk utáni európai hatalmi átrendeződés részeként a bécsi kongresszus határozatai alapján létrejött 38 önálló német állam részvételével az ún. Német Szövetség. A hat királyságot, számos hercegséget és fejedelemséget, valamint négy szabad várost is magában foglaló szövetség tagjai közül magasan kiemelkedett két nagyhatalom, Poroszország és Ausztria. 1819-ben a Metternich osztrák kancellár által megszabott karlsbadi határozatok a Habsburg Monarchiához hasonlóan a Német Szövetség államaiban is szigorú cenzúrát vezettek be, valamint minden lehetséges módon gátolni igyekezték a liberális eszmék terjedését. Frankfurtban tartotta üléseit a német államok szövetségének tanácskozó testülete, amely korábban Metternich politikájának hű követőjeként tevékenykedett. Ez a testület az 1848-as februári párizsi forradalom hírének hatására március elejétől azonban élénk politikai aktivitásba kezdett és olyan forradalmi intézkedéseket hozott, mint a cenzúra eltörlése. Ennek következtében a német tagállamok új liberális küldöttekkel cserélték fel korábbi képviselőiket és hitet tettek a német egység megvalósítása, valamint egy liberális birodalmi alkotmány bevezetése mellett. Március 30. és április 3. között Frankfurtban tanácskozott az ennek az alkotmánynak a kidolgozására hivatott nemzetgyűlés összehívását előkészítő ún. előparlament. A testületnek több mint ötszáz többnyire baloldali-demokrata érzelmű tagja volt és a poroszok, valamint a délnyugat-németországi küldöttek alkották benne a többséget, az osztrákokat csak néhányan képviselték soraikban. Április 4-től egészen május 18-ig (a frankfurti parlament tényleges megnyitásáig) a német nemzetet válogatott képviselők útján reprezentáló ún. ötvenes bizottság folytatta tovább az előparlament által megkezdett munkát. A bizottságba hat tagot meghívtak a Habsburg Monarchia képviseletében is, így az osztrák álláspont itt már nagyobb teret kaphatott.

A márciusi forradalom Berlinben (Wikipédia)

A vezetőszerep kérdése a német egységben

Bécsben március 13-án, Berlinben pedig március 18-án tört ki a forradalom, ami az osztrák és a porosz uralkodót is alkotmányos reformok meghirdetésére kényszerítette. IV. Frigyes Vilmos porosz király nemcsak alkotmányt ígért a népének, hanem március 21-én végiglovagolt Berlin utcáin, uniformisán a német trikolór színeit viselve. A német egység kérdéskörében igen nagy publicitást kapott az akkori osztrák és német sajtóban is a porosz király másnap, március 22-én az Allgemeine Preussische Zeitung aktuális számában „Népemhez és a német nemzethez” címen megjelent nyilatkozata. Mindössze három nappal később az osztrák kormány félhivatalos lapja, a Wiener Zeitung egyértelműen reagált a kialakult helyzetre és egy határozottan az osztrák érdekek mellett kiálló válaszcikket jelentetett meg „A német nemzet válasza a poroszok királyához” címen. A színvonalas replika szerzője az újság a liberális változások által frissen kinevezett társszerkesztője, a jogtudós Moritz Stubenrauch volt. Korábban az ő belépését az újság szerkesztőségébe Metternich hírhedt rendőrminisztere Josef Sedlnitzky gróf határozottan elutasította, mivel a professzor a bécsi liberálisok központi szervezetének a Jogi-Politikai Olvasóegyletnek a könyvtárosa volt, így őt Sedlnitzky

 „különösen nem akarta a Monarchia elsőszámú lapjának élén látni.” (Joseph Alexander von Helfert: Die Wiener Zeitung im Jahre 1848. In: Zur Geschichte der kaiserlichen Wiener Zeitung. Wien, 1903. 123.)

Stubenrauch cikke tehát gyorsan elhíresült a német sajtóban is. Szinte az összes jelentősebb lap közölte szövegét és kommentálta is azt. A professzor írásában erőteljes kritikával illette a porosz politikát és a porosz király kísérletét a német egységben való vezető szerep megragadására.

„A belső forrongás Németországban nem jelent veszélyt a német nemzet számára. Külső támadások nem fenyegetnek, mert a német népek egysége a német nemzetben mindenhol elismerést váltott ki. Felséged ennél fogva nincs arra kényszerítve, hogy átvegye a német nép vezetését, mielőtt erről a német parlament döntést hoz.”

Záró gondolatként arról sem hagyott kétséget az olvasókban Stubenrauch, hogy kit illetne meg leginkább az a bizonyos vezető szerep.

 „A Habsburg-ház oldalán állnak az elmúlt évszázadok, és a népek szeretete, ha régi vezető szerepét a német birodalomban meg akarja tartani”. (Wiener Zeitung, 1848. március 25.)

A cikk akkora hatást váltott ki, hogy a berlini osztrák nagykövet a bécsi kormány nevében kénytelen volt elhatárolódni tőle, mint az újság „tartalmilag független részében” megjelent nem hivatalos közleménytől, ugyanis egyes külföldi lapok egyenesen Ausztria hadüzeneteként értelmezték Poroszország felé.

„Vetélkedésről a német koronáért”, korabeli karikatúra (Wikipédia)

Az osztrák sajtó két pártra szakadása

A bécsi ellenzéki sajtó képviselőinek többsége is csatlakozott a Wiener Zeitung a porosz király nyilatkozatával szembeni kritikus álláspontjához és elutasította a porosz vezetésű német egyesülés gondolatát. Az ellenzék vezető orgánuma a Constitution egészen hasonló megközelítéssel tárgyalta a kérdést március 29-én „Poroszország akarunk lenni?” címmel megjelent cikkében. A közös protestálásra az ellenzéki és a kormánypárti sajtó képviselői között viszont ez volt az utolsó példa, mivel áprilisban a frankfurti nemzetgyűlésbe küldendő osztrák követek választási küzdelmeinek kapcsán már megszűnt az egyetértés. Az ellenzéki lapok többsége ugyanis az ún. nagynémet koncepció hívének vallotta magát és Ausztria német tartományainak teljes egyesülését kívánta a többi német állammal. Ezzel szemben április 14-én jelent meg a Wiener Zeitungban az „Egy királyságot egy osztrákért” címet viselő cikk, amely az osztrákok szemszögéből nézve már kifejezetten kritikai éllel taglalta a készülő német egység kérdését. A cikk szerzője szomorúan állapította meg, hogy Ausztria több évszázados dicsőségének és fontos történelmi hivatásának ellenére most mégis kevesen vallják magukat osztráknak és a többség inkább nemzetiségi gyökerei felé fordul. Pedig ahol sokféle nemzetiség él egy államon belül ott egymásra való kölcsönös hatásuk egy közös nemzeti természetet hoz létre, vélekedett a cikk írója. A gondolatmenet tanulságaként a szerző azt vonta le, hogy

 „…így változik meg az összes nép az állami közösség érintése által és lesz nemcsak neve, hanem karaktere alapján is osztrák.” (Wiener Zeitung, 1848. április 15.)

Ezután kitért azon véleményére is, miszerint a „Németországgal való egyesülésre való mérhetetlen törekvés” nem kis veszélyt hordoz az osztrákok számára. Kiemelt indokként említette itt, hogy Magyarországgal és a birodalom többi nem német tartományával meglazulna emiatt a szövetség és a kormányzási formát tekintve is az egység lenne mindenki számára a kívánatos, ami persze nem érintené az egyes nemzetiségek belső nemzeti létének szabad kifejlődését. A felsorolt népeknek tehát együtt kell maradniuk egy erős és szabad Habsburg Monarchia keretei között (egyedül az olaszok és a lengyelek esetleges elszakadását tartotta elfogadhatónak, hiszen a magyarokkal és a csehekkel „egy döntő irányelv köti össze” szerinte az osztrákokat) és együtt be kell teljesíteniük a birodalom hivatását, tehát „európai világhatalomnak és Európa igazi szívének” kell lenniük. Négy nappal később már a birodalom „hűtlennek bizonyuló” népeit illette egyre élesedő kritikával a császári színek megtagadásáért a „Fekete-sárga kifelé” című cikk ismeretlen szerzője a Wiener Zeitungban. A megkezdett folyamat betetőzéseként április 21-i számában a bécsi kormány az újságon keresztül valóban „színt vallott” a német egység kérdésében, amikor kijelentette, hogy az ötvenes bizottság által hozott határozatok érvényességét saját jóváhagyásától teszi függővé, tehát nem ismeri el maga felett a bizottság fennhatóságát. A hírt felháborodott tiltakozással fogadta a bizottság és a német liberális közvéleményt is a bécsi kormány ellen hangolta az eset. Az augsburgi Allgemeine Zeitung április 29-én megjelent cikkében kommentárként kiemelte ennek kapcsán, hogy

„a Habsburg birodalomban azonban két kormány van; az osztrák kormány a magyar nevében pedig nem nyilatkozhat!” (Gergely András: 1848-ban hogy is volt? Tanulmányok Magyarország és Közép-Európa 1848-49-es történetéből. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 69.)

Az innentől végképp „reakciós kormánylapnak” titulált Wiener Zeitungot az ellenzéki bécsi sajtó részéről is egyre hevesebb támadások érték. Ezzel párhuzamosan megfigyelhetjük azt is, hogy az újságban és más kormányközeli lapokban a márciusban még általánosnak nevezhető lelkesedést a magyarok iránt április elejétől kezdve fokozatosan felváltotta a vitás kérdések mentén (államadósság, itáliai háború, Magyarország önállóságának mértéke) a konfliktus kibontakozása és a magyarellenes hangulat fokozódása. Az ellenzéki bécsi sajtó orgánumai ezzel szemben jellemzően megőrizték szimpátiájukat a magyarok irányában és védelmükben gyakran felvállalták a publicisztikai harcot is a kormánypárti lapokkal szemben. A frankfurti parlamentbe történő választások jelöltjei és az őket támogató vagy éppen bíráló sajtótermékek a „Staatenbund”, illetve a „Bundesstaat” (államszövetség vagy szövetségi állam) jelszavak köré csoportosultak és az ehhez kapcsolódó vita végleg két pártra osztotta a feleket. Az előbbi jelszót a Wiener Zeitung és a kormánypárti sajtó tűzte zászlójára és ezzel határozottan elutasította „az egy központi hatalom alatt lévő egységes Németország” elképzelését. Ezzel szemben a nagynémet koncepció feltétel nélküli támogatását, „a Németországgal való legszorosabb egyesülés” programját az ellenzéki sajtó nagyrésze és azon belül is a Constitution vállalta fel a legmarkánsabban.

A porosz király végigvonul március 21-én Berlin utcáin, korabeli képesújságból származó ábrázolás (Wikipédia)

Töltényi Miklós és a Constitution a magyar érdekek védelmében

Az 1848. március 20-tól induló és magát hamar a legnépszerűbb (legnagyobb példányszámban megjelenő) ellenzéki lappá kinővő Constitution a bécsi forradalmi sajtó olyan merőben új típusát hozta létre, amely nyíltan hangoztatott kormányellenessége és demokratikus reformkövetelései miatt a forradalom előtt elképzelhetetlen lett volna. A Bécsben élő magyar ügyvéd és újságíró, Töltényi Miklós a Constitution szerzői gárdáját annak első megjelenésétől kezdve erősítette, és rendszeresen jelentkezett a magyarországi fejleményeket taglaló írásaival. Töltényi cikkei szót emeltek a magyarok védelmében és igyekeztek az osztrák ellenzék szimpátiáját biztosítani a közös érdekeket, illetve közös ellenségeket kihangsúlyozva (a német egység megvalósulása, mint közös cél, illetve a „reakciós” kormány és sajtó, valamint a szláv mozgalmak, mint közös ellenség jelent meg írásaiban). A magyar újságíró május 5-én arról közölt figyelmeztető hangvételű írást a Constitution olvasói számára, hogy a régi politikai rendszer leváltása még mindig nem valósulhatott meg, mert a bécsi vezetés bár jól tud róla, mégsem tesz semmit a „horvátok üzelmei” ellen, és mindezek Ausztria megsemmisüléséhez fognak vezetni. Május 9-én megjelent cikke pedig a bécsi és magyar sajtót hasonlította össze, kijelentve, hogy a bécsi lapok (természetesen a Constitution kivételével) nem képviselnek konzekvens politikai irányvonalat, így nem nyújtanak útmutatást olvasóik számára a napi politika fontos kérdéseiben. A magyar sajtó ezzel szemben politikailag érettebb, mégis az osztrák lapok oktatják ki Magyarországot, sőt az általa megnevezett két fő hangadó a Wiener Zeitung és a Donauzeitung (a kormány félhivatalosáról és egy „független” de a kormány által pénzelt lapról van szó) nem átallnak „politikai előadásokat tartani a magyarországi állapotokról”. Töltényi fontos érvként emelte ki a magyar minisztérium „európai kötődését”, hogy az haladó szellemével az alkotmányosságot és a liberális eszméket szolgálta kezdettől fogva. A magyar, illetve a magyar érdekeket képviselő cikkírók ellensúlyt képeztek a bécsi sajtóban a magyarellenes megnyilvánulásokkal és hangulatkeltéssel szemben. Miniszterelnökként Batthyány Lajos maga is korán felismerte, hogy szükséges a „Magyarország iránti szimpátia felkeltésére” és a „magyarfaló bécsi sajtó ellensúlyozására” a sajtón keresztül hatást gyakorolni az osztrák közvéleményre. Ehhez a személyes kapcsolatok és összefonódások a bécsi, illetve a magyar sajtó képviselői között kiváló lehetőséget nyújtottak, amellett, hogy az egyes újságok vagy újságírók anyagi támogatása szintén hatásos és bevett módszernek számított. Töltényi is rendszeres anyagi juttatásokban részesült magyarbarát cikkeinek honoráriumaként, és szintén a magyar kormány támogatásával adta ki július 5-től Ungarn und Deutschland néven saját lapját, amely a német egység, illetve a német-magyar szövetség szószólójaként működött az újság augusztus 30-i megszűnéséig naponta megjelenve Bécsben. Töltényi magyarérzelmű bécsi újságja nem volt egyedülálló példa, amit az is mutat, hogy szintén a magyar érdekeket képviselve jelent meg a pozsonyi ügyvéd, Orosz József által szerkesztett Völkerbund című politikai lap is május 30-a és augusztus 2-a között heti három alkalommal.

A Constitution címlapja 1848. július 14-én (www.zvab.com)

A bécsi ellenzéki sajtó a magyarok oldalán

A nagynémet koncepció közös támogatása mellett a bécsi ellenzéki sajtó képviselőinek egy jelentős csoportjáról elmondható, hogy személyes kapcsolatai vagy származása alapján alapvetően kötődött a magyarsághoz, vagy legalábbis kiterjedt magyarországi kapcsolatokkal rendelkezett. Jelentős a magát ekkor már a kibontakozó nemzeti mozgalom hatására magyarnak valló, de németanyanyelvű városi polgári, illetve értelmiségi réteg szerepe is. A magyarországi németnyelvű sajtó számos képviselője már a szabadságharc előtti évtizedekben elévülhetetlen érdemeket szerzett cikkeik és műfordításaik révén a magyar kultúra a német nyelvterület felé való közvetítésében. A lovasberényi születésű Moritz Gottlieb Saphir több magyarországi németnyelvű lappal is kapcsolatban állt és jól ismerte a magyar irodalmi életet mielőtt 1837-ben elindította Bécsben Humorist néven saját szatirikus napilapját.

A Humorist április 14-i számának címoldala (anno.onb.ac.at)

Az újság a „forradalmi évben” végig a nagynémet és magyarbarát politikai irányvonalat képviselte, amihez nagyban hozzájárulhatott Saphir erős magyar kötődése is. Az újság április 14-i számában egy a szerkesztő magyarbarát hozzáállását és a német-magyar kulturális kapcsolatok termékenységét egyaránt jól szemléltető példával találkozhatunk. Saphir az újság első oldalán egy önmaga által szerzett „Egy magyar ének” című költeménnyel indította a lapot, amelynek címzettje az ajánlás szerint nem volt más, mint „a gondolatok, szavak és tettek embere, a szabadság nádora”, azaz (miként a szerző konkrétan is megnevezte) Kossuth Lajos. A magyarokat és a közösen kivívott szabadság áldásait lelkesen magasztaló vers különlegessége, hogy minden versszak utolsó sora (az azt megelőző német verssorral páros rímként összecsengve) egy magyar nyelvű idézet Vörösmarty 1843-as Szabad föld című verséből, mégpedig az, hogy: „s erős lesz országunk, nagy a király”. A Humorist április 21-én megjelent számában Saphir egy másik cikkében erőteljes kritikával illette a Wiener Zeitungot és az általa képviselt politikai irányvonalat, sőt védelmébe vette a Monarchia népeinek önállósági törekvéseit is. Kijelentette, hogy a Wiener Zeitung eddig különböző politikai nézeteknek adott teret, de most feladta „színtelenségét és homályosságát” és felvállalta (minden bizonnyal a korábban már említett április 18-i cikkre utalt ezzel) a „fekete-sárga” színeket. Saphir lapja ezt nyíltan reakciós tendenciának nevezte, gúnyosan élcelődve azon, hogy a Wiener Zeitung a birodalom népeinek (így a többször említett magyaroknak is) meg akarja szabni „szabad nemzeti fejlődésük határait” és a rendiséghez, valamint a régi rendszerhez való visszatérésre buzdít tulajdonképpen, a német trikolór szimbólumát pedig szembe állítja a Habsburg-ház színeivel. A magyarok melletti szimpátia fenntartása jellemezte a Ludwig August Frankl által kiadott és már 1842 óta megjelenő Sonntagsblätter című lap politikai írásait is. A szerkesztő újságjának április 30-i számában hosszú cikket közölt „Magyarország és Ausztria” címen, ahol leginkább az elismerés hangján szólt az alkotmányt és szabadságot számukra is kivívó magyarokról, Kossuthot pedig nagy államférfiként dicsőítette.

Moritz Gottlieb Saphir (1795–1858) (Wikipédia)

A szlávok, mint közös ellenség

A cseh történetíró František Palacký április 11-i nyílt levelében elutasította a német nemzetgyűlés előkészítésével megbízott ötvenes bizottságban való részvételét.  Palacký levelében kihangsúlyozta a cseh és morva területek történelmi különállását Németországtól. Kifejtette azon nézeteit, hogy a német egységhez való csatlakozással szemben a Habsburg Monarchia keretein belül képzeli el a csehek nemzeti fejlődésének biztosítását az általa propagált ausztro-szlávizmus eszméjének szellemében. A frankfurti nemzetgyűléstől és a tervezett német egységtől történő elhatárolódást tovább erősítette a Frankfurt ellenében Prágában júniusban megrendezett szláv kongresszus is, amelynek elnöki tisztjét maga Palacký töltötte be. Ezek az események és főként Palacký a sajtóban nagy publicitást kapó, valamint heves vitákat kiváltó elutasító levele döntő mértékben hozzájárultak a szlávellenes hangulat felerősödéséhez a német és osztrák közvéleményben egyaránt. A konzervatív történész és az 1848-as eseményeket kortársként megélő Joseph Alexander Helfert is kiemelte, hogy a bécsi ellenzéki sajtó legtöbb képviselője jellemzően

„a magyarok mellett és a szlávok ellen nyitott frontot”. (Joseph Alexander von Helfert: Die Wiener Journalistik im Jahre 1848. Wien, 1877. 32.)

Április 26-án megjelent és a nagynémet egység mellett hitet tevő vezércikkében az ellenzék zászlóshajójának, a Constitutionnak a főszerkesztője, Leopold Häfner pedig így nyilatkozott:

„…csak az összes német egyesülése, csak a teljes német erő mozgósítása és a szoros szövetség a bátor, részükről még inkább fenyegetett magyarokkal képes a szlávok özönét megállítani…” (Constitution, 1848. április 26.)

Az orosz cár által gerjesztett pánszlávizmustól való félelem mélyen gyökerezett a magyar politikai elit gondolkodásában is, így azzal szemben a németek szövetsége magától értetődőnek tűnt. A közös ellenségkép, illetve a németséggel való erős történelmi és kulturális kapcsolatok kétoldalú hangoztatása (amire kiváló lehetőséget nyújtottak a sajtóban megjelenő cikkek) kellő táptalajt biztosítottak az ekkor körvonalazódó szövetségi ajánlatnak.

František Palacký (1798–1876) (Wikipédia)

A frankfurti magyar követküldés

A május 15-én kirobbanó újabb bécsi forradalom teremtette helyzetet jól érzékeltették a német liberális újságok cikkei, amelyek közül több ekkor már a Habsburg Monarchia szétesését és Magyarország önállósulását, illetve az egyesülő Németországgal való szövetségét vetítette előre reális alternatívaként. A mérvadó Deutsche Zeitung több részes cikksorozatában az újság főszerkesztője, a jogtudós Gervinus professzor maga is a magyarokkal való szövetség mellett érvelt. A professzor véleménye szerint a Monarchia súlypontját vagy keletre kell áthelyezni és az osztrák uralkodó költözzön ennek jegyében Budára, vagy pedig az osztrák tartományok csatlakozzanak a német szövetséghez és Magyarországgal pedig szövetségre lép majd az új német állam. A sorozat következő május 28-i cikkében már az orosz fenyegetés állt a professzor mondanivalójának középpontjában, az ezt követő június 1-i írása szerint pedig elkerülhetetlenné vált a szakítás az oroszok és a szlávok támogatására kész Béccsel. A magyar vezetés részéről érkező szövetségi ajánlat az egyesülni vágyó Németország felé a külpolitikai gondolkodás egyik legfontosabb és leginkább reális eredményekkel kecsegtető orientációja volt és mint ahogy a Deutsche Zeitung példájából is láthatjuk a magyarokkal való szövetség igénye a másik oldalon is felmerült. Május 14-én kelt István Habsburg főherceg, az ország nádora és Batthyány Lajos miniszterelnök aláírásával ellátva a német nemzetgyűléshez a szövetségi terv konkretizálása érdekében elindított magyar küldöttek, Szalay László és Pázmándy Dénes megbízólevele. A magyar követküldést Franz von Pillersdorf osztrák miniszterelnök is jóváhagyta és a német sajtó jelentős eseményként tudósított róla. A magyar küldöttség érkezését nagy éljenzés közepette jelentették be a frankfurti parlament május 27-i ülésén és a követeknek díszhelyet ajánlottak fel, valamint a parlament elnöke, Heinrich von Gagern is soron kívül fogadta őket. Magyar szempontból ekkor tehát minden bizakodásra adhatott okot, amit jól szemléltet számunkra Szalay azon megállapítása is, miszerint Frankfurtban Magyarországot

„…mindenki független országnak ismeri el máris”. (Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848-ban. Budapest, 1999. 16.)

Szalay László (1813–1864) (Wikipédia)

Összegzés

A sajtó jelentőségét a közvélemény manipulálásában a magyar és az osztrák vezetés is korán felismerte és a „magyarfaló” (főként kormánypárti) bécsi sajtó ellensúlyozására személyes kapcsolatok vagy anyagi juttatások által magyar részről is kezdettől fogva tettek lépéseket. A magyar fél számára nyilvánvaló volt az érdekközösség a „legszorosabb német egységet” óhajtó ellenzéki sajtóval, mivel annak megvalósulása reális esélyt jelentett számára az ország függetlenségének kiterjesztésére vagy legalábbis az áprilisi törvények adta keretek tartós megőrzésére. A szlávellenes hangulat felerősödött a német és az osztrák közvéleményben is Palacky nagy publicitást kapó elutasító levelének közzététele után, és a szlávok ellenében a magyarokkal való szövetség terve egyre jobban előtérbe került. A szövetségkeresés és a közös eszmei alapok hangoztatása a tervezendő szövetség ideológiájának megszilárdításaként (ilyen alapok a közös ellenségkép vagy a hosszú századokon átívelő történelmi és kulturális kapcsolatok) a sajtó fontos feladata volt, amiben egyaránt részt vett a bécsi ellenzéki, a német liberális vagy éppen a magyarországi német nyelvű sajtó számos képviselője. A május 18-án a frankfurti Pál-templomban üléseit megkezdő német nemzetgyűléshez küldött magyar követek jogosan indulhattak nagy reményekkel útnak, hiszen a német egység létrejötte ekkor a kortársak szemében közelgő realitásnak tűnt, és a magyarokkal való szövetségkötésnek (ahogy ez a sajtón keresztül is megmutatkozott) a német oldalon is számos támogatója volt.

A frankfurti parlament ülésterme (Wikipédia)

További cikkeink az 1848-as események sajtótörténeti hátteréhez:

A sajtószabadság ügye a reformkorban

A Nemzeti Ujság politikai állásfoglalása és a márciusi fordulat 1845–1848

A Pesti Hirlap külföldi hírei, 1848. január–március

„Testvéri egyesülés” vagy „ultraszeparatizmus” – Változó vélemények a „magyar kérdésről” 1848 tavaszán Bécsben

Felhasznált irodalom

A magyar sajtó története II/1 (1848–1867). Szerk.: Kosáry Domokos és Németh G. Béla. Budapest, 1985.

Bódy-Márkus Rozália: Literaturrezeption und Literaturvermittlung in den Beiblättern von Pest-Ofener und Pressburger deutschsprachigen Zeitungen von 1810 bis 1847. IKGS Verlag, München, 2010.

Erdődy Gábor: A magyar kormányzat európai látóköre 1848-ban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.

Franz Stamprech: Die älteste Tageszeitung der Welt. Werden und Entwicklung der „Wiener Zeitung”. Druck und Verlag der Österreichischen Staatsdruckerei, Wien, 1980.

Gergely András: 1848-ban hogy is volt? Tanulmányok Magyarország és Közép-Európa 1848-49-es történetéből. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.

Gergely András: A Frankfurt-Budapest szövetség kialakulása 1848 tavaszán. In: Gergely András: 1848-ban hogy is volt? Tanulmányok Magyarország és Közép-Európa 1848-49-es történetéből. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.

Hajnal István: A Batthyány-kormány külpolitikája. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987.

Joseph Alexander von Helfert: Die Wiener Journalistik im Jahre 1848. Wien, 1877.

Joseph Alexander von Helfert: Die Wiener Zeitung im Jahre 1848. In: Zur Geschichte der kaiserlichen Wiener Zeitung. Wien, 1903.

Károlyi Árpád: Batthyány Lajos gróf főbenjáró pöre. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991.

Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848-1849-ben. História, Budapest, 1999.

Reinhold Enöckl: Der Einfluß der revolutionären Wiener Journalistik auf die Politik des Jahres 1848. Wien, 1967.

Rózsa Mária: “Ihr Männer auf, jetzt ruft die Zeit”. Deutsche Texte aus Ungarn zur Revolution und zum Freiheitskampf 1848/1849. Budapest, Argumentum Kiadó, 2006.

Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. (Nemzet és emlékezet). Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986.

Ladányi Gábor

Ezt olvastad?

2019. október 5-én került megrendezésre RendszerváltásOK címmel a Történelemtanárok Egyletének 29. országos konferenciája, amelynek a hagyományokhoz híven a helyszínt a