Nemzetköziség a századforduló hazai feminista mozgalmában

A polgári nőmozgalom története szempontjából már a kortársak véleménye szerint is fontos korszakhatárt képzett az 1896-os év. A millennium időszakára ugyanis – részben az angolszász, részben pedig a német területek felől érkező befolyás miatt – hazánkban is olyan csoportosulások alakultak, melyek mindenekelőtt a szavazati jog nőkre való kiterjesztésére, valamint a „gyengébb nem” kenyérkereseti tevékenységéhez kapcsolódó jogok előmozdítására és védelmére fókuszáltak.

A magyar társadalomtudósok és szociológusok egyedülállónak tartják ezt a két évtizedet a női politizálás történetében is, hiszen ez az az időszak, amikor a hazai fejlődés szinte teljesen szinkronban haladt a nyugati tendenciákkal. Az egyes országok nőmozgalmai tekintetében pedig az első világháború kirobbanása előtt a nemzeti mellett egy rendkívül erőteljes transznacionális összefonódás figyelhető meg, amely részint az egyesületek vezetőinek folyamatos levélváltásaiban, részint pedig nemzetközi nőkongresszusok és konferenciák szervezésében érhető tetten.

A nőmozgalom nemzetközi dimenziói

Amint a korábbiakban számos nőtörténész vázolta, a 19–20. század fordulója több tekintetben is speciálisnak tekinthető a feminista mozgalom történetében. Ennek egyik legfőbb oka abban keresendő, hogy a helyi, az országos és a nemzetközi szintek rendszeresen „találkoztak egymással”, a köztük kialakult együttműködés pedig – a vezetőségi tagok szoros személyes kapcsolatainak köszönhetően – rendkívül intenzív volt. A nemzetköziség eszméjét hazánkban az 1904 őszén létrehozott Magyarországi Nőegyletek Szövetsége teremtette meg azáltal, hogy még alapítása évében felvették a Nemzetközi Nőszövetség [International Council of Women – 1888, Washington] tagállamai közé. A tradicionális alapokon működő szervezet a hazai nőmozgalom ún. esernyő-egyesületeként 1904-ben 43, tíz évvel később pedig 93 tagegyesületet tömörített, funkcióját azonban kevéssé volt képes betölteni, közgyűlései népszerűtlennek bizonyultak, a „gyengébb nem” problémáit pedig sokkal inkább elvi, mint gyakorlati síkon közelítette meg.

A kongresszusi delegáltak Budapest megtekintésére indulnak

A transznacionalitás elvének kiteljesítője egyértelműen a Bédy-Schwimmer Róza és Glücklich Vilma vezetése alatt álló Feministák Egyesülete volt. A szervezet 1904. decemberi életre hívását követően azonnal bekapcsolódott az ugyanezen év során, Berlinben alapított Nők Választójogi Világszövetségéhez [International Woman Suffrage Alliance] munkájába, amelyben az első világháború kirobbanásáig aktívan részt is vett. Bédy-Schwimmer – aki 1913-tól a szervezet levelező titkárának posztját is betöltötte – több világszerte ismert feministával állt személyes kapcsolatban. Levelezésben állt például Carrie Chapman Catt-tel, a Nemzetközi Nőszövetség amerikai származású elnökével, továbbá Aletta Jacobsszal, a holland választójogi mozgalom vezetőjével. Intenzív kapcsolatot ápolt a német nőjogi harcosokkal is, többek között Helene Stöckerrel és Käthe Schimacherrel, ahogy ezt a számos fennmaradt levél is bizonyítja. Előbbit a németországi anyavédelmi törvénykezés élharcosaként tartják számon, utóbbi pedig a Progresszív Német Nőegyletek [Verband Fortschrittlicher Frauenvereine] alapítója volt. Emellett fontos megemlíteni, hogy a német nőmozgalom első teoretikusával, Hedwig Dohmmal is meleg hangú leveleket váltott annak ellenére, hogy a hölgy előrehaladott kora és betegsége miatt sosem találkozhattak személyesen.

A három szint összekapcsolódása

Hiba volna azt feltételezni, hogy csupán a Feministák Egyesületének elnöksége kapcsolódott be viszonylag intenzíven a nemzetközi nőszervezetek munkájába. Mindenképp érdemes tehát néhány fontosabb példát említenünk arra, hogy a nőmozgalom helyi, országos és nemzetek feletti szintje milyen formában működött együtt az első világháború kirobbanása előtt.

Az egyleti jegyzőkönyvek 1907-ben még azt is hatalmas eredménynek tartották, hogy „Magyarországon, ahol a feminista mozgalom még oly fiatal (…), a társadalom összessége, de különösen a sajtó állandóan foglalkozik a nőmozgalom kérdéseivel és történéseivel.” A feministák kissé pesszimisztikus kijelentésével ellentétben már az 1906-os év folyamán is találkozunk olyan hírekkel, amelyek pozitív és előremutató fejlődés ígéretével kecsegtetnek. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy a Nők Választójogi Világszövetségének koppenhágai kongresszusán a magyar delegátusban a budapesti hölgyeken kívül két vidéki delegált is helyet kapott: Schwimmer Franciska, kaposvári zongoratanárnő, aki Bédy-Schwimmer Róza testvéreként a helyi feminista szervezkedés kulcsfigurája volt, valamint Engel Berta, akit később a Magyar Gyógyfürdő Részvénytársaság elnökévé választottak, s aki a néhány évvel később életre hívott Felvidéki Feministák Egyesületének vezetőjeként is ismert.

A kongresszus eredményeiről egyébként rendkívül pozitív hangvételű beszámoló olvasható A Nő és a Társadalomban: „Több indítványukat is elfogadták, többek között azt, hogy a szövetség angol nyelven informatív szavazatjogi lapot adjon ki havonkint.” E periodika a Jus Suffragii, amelyet a Világszövetség hivatalos orgánumaként 1907 és 1924 között angol és francia nyelven egyaránt publikáltak. Természetesen a Feministák Egyesületén keresztül – évi négy korona fejében – bárki jelezhette előfizetői igényét.

A két évvel később Amszterdamban, majd az 1909-ben Londonban, s 1911-ben Stockholmban megrendezett tanácskozásokon is viszonylag népes magyar delegátus képviselte a magyar nők érdekeit. A fent említett két hölgy mellett rendszeres résztvevője volt ezen üléssorozatoknak a szombathelyi fiókegyesület vezetője, Trombitás Erzsébet is. Mivel azonban az utazás, a szállás és a részvételi díjak – főként a középosztálybeli hölgyek béreihez viszonyítva – rendkívül költségesek voltak, A Nő és a Társadalom már a kongresszusok lebonyolítása előtt kb. fél évvel kérte, hogy az érdeklődők utazási szándékukat minél előbb jelentsék. Érdekes, hogy a Nőtisztviselők Országos Egyesülete az amszterdami szimpóziumot „társas utazásként” hirdette meg, mely során a hölgyek Észak-Németország, továbbá Belgium és Hollandia patinás történelmi városaival ismerkedhettek. A feministák beszámolóiból az is bizonyosnak tűnik, hogy több vidéki tag vett részt az angol szüfrazsettek 1910-es londoni tüntetésein, amelyekről a lapnak részletes jelentést is küldtek.

A feminista szervezkedés három említett szintje azonban nemcsak Európa fővárosaiban, hanem Magyarország vidéki központjaiban is találkozott. Carrie Chapman Catt, az IWSA elnöke, és Aletta Jacobs – akit Bédy-Schwimmer Rózához baráti szálak fűztek – már 1906 őszén megfordultak hazánkban, példájukat pedig a következő évek során számos világszerte ismert nőjogi aktivista követte. Az országos sajtó figyelmét leginkább nyilvánvalóan Chapman Catt látogatása keltette fel. 1909. márciusi érkezése óriási publicitást kapott, amely jelentős mértékben köszönhető annak is, hogy Budapesten kívül számos vidéki települést (többek között Pozsonyt, Nyitrát, Szombathelyt, Pécset és Nagyváradot) keresett fel.

Az évek előrehaladtával, illetőleg a Feministák Egyesülete pozícióinak erősödésével a vezetőség szokásává vált, hogy évente kb. négy-hat külföldi előadót hívott meg Magyarországra. Közöttük találjuk az erdélyi származású Marie Strittet, aki a Német Nőegyletek Szövetségének [Bund deutscher Frauenvereine] hivatalos lapját szerkesztette, Hewdig Buschmann divattervezőt, és több német, illetve olasz származású egyetemi professzort is. Ők a „gyengébb nem” választójoga, valamint a nők munkaerő-piaci aktivitása mellett leginkább a nőoktatásról, a leánykereskedelem elleni harcról, a szociális biztosítási rendszer kiterjesztéséről, az anyavédelemről és a női divat átalakulásáról beszéltek az érdeklődő közönségnek. Prezentációikat általában Bédy-Schwimmer Róza vagy Glücklich Vilma tolmácsolták magyarra, akik német és angol nyelven is kitűnően beszéltek.

A vendégek közül mindenképp ki kell emelnünk Cicely Corbettet – az Egyesült Királyság híres nőjogi harcosát – aki 1910 és 1913 között hosszabb időt töltött hazánkban. Corbett kisasszony első alkalommal 1910. február 9-én érkezett a fővárosba, majd Kaposváron, Szombathelyen, Pozsonyban és Trencsénben beszélt a női szerepekről. Ezt követően 1912 és 1913 folyamán is „heteken keresztül Magyarországon dolgozott”. A magyarok iránt érzett szimpátiáját mutatja, hogy az első világháború kirobbanásakor levélben ajánlotta fel „vendégszerető házát a rászoruló magyar barátainak”. Néhány hónappal később karácsonyi üdvözletként képet küldött családja négy generációjáról és újszülött gyermekéről, s a fotókhoz a következő sorokat mellékelte: „Szeretettel üdvözlöm valamennyi kedves magyar barátunkat, akiket nagyon szeretnék viszontlátni! Bár válnék lehetővé mielőbb!”

„Női parlament” Budapesten

„A stockholmi kongresszus [1911.] az osztrák és a magyar meghívás közül a mienket fogadta el egyhangúlag, nagy lelkesedéssel. 1913-ban tehát hozzánk jönnek a világ legkiválóbb asszonyai, hogy küzdelmünkben támogassanak bennünket. Két évünk van a kongresszus előkészítésére, de hatalmas feladat vár ránk.” Így számolt be A Nő és a Társadalom a magyar nőmozgalmat ért megtiszteltetésről, mely szerint a Választójogi Világszövetség Budapestet választotta 1913-as kongresszusának helyszíneként. A Feministák Egyesületének vezetősége – akik működésük évei során több nemzetközi fórumon vettek részt – természetszerűleg tisztában voltak a szervezési feladatokkal járó hatalmas felelősséggel. Éppen ezért már 1911 őszén hozzáláttak az organizációhoz. Számos bizottságot (végrehajtó-, gazdasági-, kirándulási-, propaganda-, sajtó-, kalauzoló- és tolmácsoló munkacsoportot) hoztak létre, a fővároson kívül élő tagságot is arra bíztatva, hogy minél intenzívebben kapcsolódjanak be a tennivalókba. Ennek előmozdítása céljából egy vidéki tagokból álló testületet is létrehoztak, melynek elnökévé Engel Bertát választották meg.

A program összeállítása, a kongresszusi delegáltaknak szervezett kirándulások helyszíneinek kiválasztása, továbbá a szállások lefoglalásán kívül a legnehezebbnek a rendezéshez szükséges százezer korona előteremtése bizonyult. A másfél éven keresztül folytatott gyűjtés aktuális eredményeit, s a gyűjtőívek kimutatásait az egyesületi jegyzőkönyvek részeként tették közzé, ezáltal is ösztönözve a tagságot a további adakozásra. A rendszeres adományozók között megtaláljuk a szombathelyi Nőtisztviselők Egyesületét, Engel Bertát, a pécsi orvos házaspárt, Doktor Sándort és nejét, illetve a balmazújvárosi földműves asszonyokat is, akik – csupán jelképesen, az általuk összekuporgatott néhány koronával – anyagilag is hozzá kívántak járulni a rangos esemény lebonyolításához. Néhány további, esetenként rendkívül kreatív pénzgyűjtő akcióról is tudunk: egy érsekújvári tag, Kurzweil Gáspárné az üzletében váltott pénz bizonyos százalékát például a kongresszusi perselybe helyezte. Egy másik, eredményesnek bizonyuló kezdeményezés az ún. „karácsonyi bolt” volt, amelyet az időközben Budapestre költözött Schwimmer Franciska üzemeltetett. Itt az érdeklődők „praktikus, olcsó, ízletes, szép és főleg humoros tárgyakat” vásárolhattak, „amelyek természetesen vonatkozásban álltak a választójoggal.” A tagság ötleteire, további kezdeményezéseire itt is nyitottak voltak.

A tanácskozás előtti hónapra a pénztár statisztikája szerint 80.746,45 korona gyűlt össze, további 15.954,93 koronát tett ki a politikai propagandára elkülönített összeg. Budapest vezetése is jelentős financiális támogatást nyújtott a feministáknak, akiknek az esemény lebonyolítása után viszonylag jelentős tőkéjük maradt. Ebből hivatalos lapjukat fejlesztették, amely 1914 januárjától kétheti rendszerességgel jelenhetett meg, s amely a szerkesztőbizottság terve szerint jóval szélesebb rétegeket kívánt megszólítani mind a fővárosban, mind pedig vidéken. Az esemény előtti hónapokban összesen 9100 kongresszusi plakátot küldtek szét világszerte, továbbá a vidéki tagtársak több százat tettek ki pályaudvarokon és más nyilvános helyeken.

A kongresszus dimenzióit megfelelően szemlélteti, hogy „mind az öt világrészről voltak tagjai. Marlborough hercegnőtől a balmazújvárosi földmívesasszonyokig, a társadalom minden osztályának asszonyai részt vettek” a pesti Vigadóban június 15–20. között tartott tanácskozáson. Összesen kb. 3000 résztvevő volt, az eseményekről 230 újságíró számolt be. A delegáltak között találjuk többek között Keir Hardie-t, az angol munkáspárt képviselőjét, Anna Howard Shaw metodista prédikátort és az amerikai egyesült államokbeli választójogi mozgalom vezetőjét vagy éppen Lily Braunt Németországból. A szociáldemokrata nézeteket valló aktivistát Bédy Schwimmer Róza már korábban is invitálta egy magyarországi előadókörútra, a hölgy azonban ekkor egészségi állapotára panaszkodva nem tett eleget a meghívásnak. Nem hiányozhattak természetesen a vidéki egyesületek vezetői, s a balmazújvárosi asszonyok sem, akik – valószínűleg a Feministák Egyesületének támogatásával – szintén elutaztak a kongresszusra.

A külföldi delegációk kivétel nélkül pozitívan számoltak be magyarországi tartózkodásukról és a magyarok vendégszeretetéről. Ida Hasted Harper A Nő és a Társadalomnak New Yorkból küldött írásában így emlékezett vissza a hazánkban töltött napokra: „Sohasem láttam bátorságnak és hitnek szebb példáját, mint azé a kis asszonycsapaté, mely ezt a hatalmas testületet Budapestre meghívni merészkedett. Megjósoltuk, hogy senki sem fog eljönni; hogy a pénzbeli eszközöket nem lehet összehozni; hogy a kormány nem fogja a kongresszust elismerni; de Bédy-Schwimmer Róza és Glücklich Vilma nem ijedtek meg: meghívták a kongresszust és íme kitűnt, hogy a legnépesebb az eddig lezajlottak közül.” Különösen jól sikerült a gyermekvédelmi kirándulás, amely során a delegáltak Kisújszállás, Nagyszalonta és Szabadka mellett a nagyváradi és szegedi fiókegyesületekben is tiszteletüket tették.

Mindent összevetve megállapítható, hogy ezen esemény jelentette a háború előtti hazai feminista mozgalom tetőpontját, amelyet az 1900-as évek kezdetén, külföldön még szinte sehol sem jegyeztek. Maguk a feministák a következőképp értékelték a szimpóziumot: „A budapesti hatalmas kongresszus legjelentősebb eredménye nem a kötetekre menő letárgyalt anyagban, az elfogadott határozatokban, vagy az eredményesebb munkára ösztönzésben rejlik, hanem a nemzetköziségnek itt megteremtett szellemében.”

Kitekintés

Az első világháború kirobbanásának hatására a hazai polgári feminista mozgalom célja a nők férfiakkal való egyenjogúságának megszerzéséről teljesen más dolgokra helyeződött. A legalapvetőbb feladat a hátország gazdasági és erkölcsi összeomlásának megakadályozása lett. A vidéki egyesületek a háborús évek során is alapvetően a fővárosi csoportok útmutatását követték, de számos egyéni kezdeményezés is született részükről. Ezek többsége az állami szociálpolitika hiányosságainak pótlására, csecsemő-, anya- és gyermekvédelemre, valamint a munkaközvetítésre irányultak. Lényeges még, hogy a mozgalom országokon felül álló dimenziói sem halványultak el teljesen, hanem mindinkább a nemzetközi békemozgalomban öltöttek testet.

 

További olvasásra ajánljuk a Feminista szervezkedés vidéken az előtt világháború előtt és a Feminista egyesületek, avagy a művelődés és az informális tanulás vidéki helyszínei című kapcsolódó cikkeinket.

Ezt olvastad?

„Egy emlékművet, egy történelmi ikont akartam hús-vér emberré visszaváltoztatni” – írja Katherine J. Chen Johanna című regényéről, melyben Jeanne d’Arc
Támogasson minket