A Néphadsereg Lenti (v)iszonyai

Igen érdekes visszaemlékezést forgathatunk kezünk között, Ocsenás Péter sorkatonai szolgálatára emlékszik vissza bő három évtized távlatából. Történelem a hétköznapi emberek szemszögéből? Kétségtelenül igaz, bár nem mondhatni, hogy 1984–1985-ben a Magyar Néphadsereg első lépcsős, 26. gépesített lövészezred Lentiben szolgáló sorkatonái világformáló események szemtanúi lettek volna. Legfeljebb Gorbacsov SZK(b)P főtitkárrá választásának, azt is az esti híradón keresztül – már akinek volt rá lehetősége. Szóval egy klasszikus „kisember” látásmódja, gondolatai, élményei és gondjai jelennek meg a lapokon, ráadásul egy rendkívül zárt – és azon belül is egy több szempontból is határon lévő laktanya – világba nyerünk betekintést. Jóllehet az idősebb férfiak gyakran mesélnek katona-élményeikről egy-egy korsó sör vagy pohár bor mellett/után, mégis, ezek a történetek általában csak az eseményekre koncentrálnak, az egyén belső reakcióit csak felszínesen érintik.

Ocsenás Péter könyvének nagy előnye, hogy nemcsak az elzárt világba enged betekintést, de önmaga lelki, pszichikai fejlődését, válságait is nyomon követhetjük. Nem fél megmutatni érzéseit, érzelmeit. Nem passzív elbeszélés, nem a szemtanú vallomása pusztán, hanem az egyes történésekre adott reakcióit, jól-rosszul meghozott döntéseit is bemutató memoár. Amelyek közt jócskán van olyan, aminek olvastán fejünkhöz csaphatunk: „hogy lehet ilyen hülyeséget csinálni?!” felkiáltással, máskor meg elismerően csettinthetünk „ez igen, bravúros/ravasz/fifikás megoldás volt!” Nekünk persze könnyű az otthon melegéből meghoznunk a helyes döntést.

Mielőtt rátérnénk magára a tartalomra, érdemes a külcsínt is szemügyre vennünk. Formailag kézre áll, könnyen elfér egy oldalzsebben, oldaltáskában, úgyhogy utazás közben is könnyen elő lehet venni és olvasni. A borító ötletes. A sok géppisztolyos katona mind egyforma, nem lehet megállapítani egyéneket – utalás a hadseregekre jellemző drillre, a törekvésre, hogy egyenruhában „egyenférfiakká” váljanak a bevonult kiskatonák (akkor még nem voltak nők a seregben).

Négyszáz oldalon át követhetjük nyomon hősünk kalandjait, jól olvasható, nem összefolyó sorokon át. A fejezeteket egy-egy retusált fotóval vagy korabeli karikatúrával emelték ki, ami segít a tájékozódásban is, illetve megtöri a fehér lapok monotonitását. Dicséret illeti a grafikust és a szerkesztőt a grafikai megoldásokért, illetve a szöveg tagolásáért.

Bevallom, engem egy pillanatra félrevezetett az alcím, azt hittem, hogy egy hadtápos visszaemlékezéseit fogom olvasni. A tápos azonban a bakaszlengben az előfelvételis sorkatonát jelentette, akinek az egyetemi, főiskolai tanulmányaik megkezdése előtt tizenkét hónapra magára kellett öltenie az angyalbőrt. A könyvben előforduló néhány szlengkifejezésre azonnal megtaláljuk a magyarázatot is, amiért szintén dicséret illeti a szerzőt és/vagy a szerkesztőt.

Akit mélyebben érdekelnek a sorkatonai beszédben előforduló szlengek, az avatatlan fül számára félig viccesnek, félig értelmetlennek tűnő kifejezések és szakzsargonok, annak jó szívvel tudom ajánlani Kis Tamás Bakaduma c. könyvét (Budapest, Zrínyi kiadó, 1992.). A szerző és segítői 1980–1990 között az ország ötvenöt laktanyájából gyűjtötték össze a katonai szlenget, ami ebben az érdekes, olvasmányos és nem kevés humort, iróniát tartalmazó szótárban látott napvilágot. Digitális formában a link mögött is elérhető.

Ocsenás Péter az otthon melegéből csöppent egy ismeretlen, keménynek és kegyetlennek tűnő világba, mindössze 18–19 évesen – ahogy az előfelvételiseket még az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt bevonultatták egy évre – miközben a többieket általában 20-23 éves korukban hívták be sorkatonai szolgálatukra. Ez a 2-6 év korkülönbség nem tűnik soknak, ám az adott körülmények között mégis jelentősnek bizonyult a visszaemlékezések szerint. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy jelentős szociális és kulturális különbségek fordultak elő a honvédek között, amire többször is találunk utalást: egyes katonák a katonaság alatt olyan civilizációs javakban részesülhettek – melegvíz, rendszeres és meleg étkezés, tiszta és fűtött szoba – amiket otthon nem élvezhettek. Ez nemcsak az egyes katonák szociális és kulturális helyzetük hátrányaira utal, hanem a politikai rendszer hamisságára. Különösen az ország keleti végéből, Hajdú és Szabolcs megyék elzárt falvaiból érkező katonáknál tapasztalt a visszaemlékező aggasztó kulturális jelenségeket, szocializációs hiányosságokat. A szociális gondoskodás, a dolgozók jólétének propagálása mellett több, mai fogalmaink szerint halmozottan hátrányos helyzetű fiatallal találkozott Ocsenás, így nem csoda, hogy többször is olvashatunk a rendszer ellentmondásaira tett megjegyzéseket.

A történet a szeptemberi bevonulás előtt kezdődik, az utolsó „szabad” hónapban apja segítségével megpróbál – lélekben – felkészülni az elkerülhetetlennek tűnő egy év megpróbáltatásaira. Nem véletlenül használom a megpróbáltatás szót. Az egész sorkatonai szolgálat, mint egy rémálom jelenik meg, ahol ritka kivételektől eltekintve, mind a hivatásos, mind a sorállomány műveletlen, alkoholizmussal küzdő emberekből áll, ahol a „kopaszok” mindennapos szívatása, megalázása a tiszti, tiszthelyettesi állomány mellett az idősebb sorkatonák részéről éppoly általános és magától értetődő volt, mint az, hogy a nap 24 órából áll. Az a néhány valóban pozitív élmény, ami megjelenik a kötetben, általában hadseregen kívüli esemény, mint az otthoni szabadságok vagy az 1985-ös UEFA-kupa-döntő: a Videoton-Real Madrid meccs. Egy másik pozitív élmény akkor érte hősünket, amikor a zászlóaljának századait a népgazdaságot segítő őszi betakarítási munkák idejére különböző településekre helyezték ki. Ez általános jelenség volt a szocializmus alatt, minden ősszel katonák ezrei segítették a TSZ-eket a betakarítási, pakolási és feldolgozási munkákban. Utolsó helyszínként a Somló-hegy lábánál elterülő Kerta faluba vezényelték Ocsenásék századát, ahol a helyi kocsmában Soproni Ászok sört lehetett inni. Kis kultúrtörténeti adalékként olvashatjuk, hogy micsoda minőségi ugrást jelentett az általában kapható Balatoni Világos vagy Kőbányai Világos sörhöz képest.

Szerzőnk a 8. számú századnál eltöltött alapkiképzés után a 2. zászlóalj 4. századának lövésze lett, majd a családi összeköttetéseknek köszönhetően városparancsnokság (váp) katonai rendészeként fejezte be egyéves szolgálatát. A lenézett, megvetett táposból így a sorkatonák legrettegettebb ellenfele, még inkább ellensége lett („vápos tápos”), akinek jóindulatán múlt, hogy elnézi egy spicces vagy már jócskán berúgott katona nem éppen szabályszerű viseletét és viselkedését, vagy súlyos fogdát jelentő feljelentést tesz. Addig persze hosszú utat tett meg hősünk, a kiképzés nehéz és nem ritkán értelmetlen feladatai mellett megismerkedhetünk Ocsenás századának belső működésével, néhány figurájával, és persze a szerző „kalandjaival”. Azokkal a kalandokkal, amiket egyedül élt át, vagy egyedül küzdött meg velük, mert bár több tápos is volt, nemcsak a századában, hanem egyazon szakaszban is, az általános bizalmatlanság miatt barátság kialakulásáról szó sem lehetett. Mindezek mellett a téli bakonyi és táborfalvai hadgyakorlatok rejtelmeibe is bepillantást nyerhetünk.

A katonai rendész szemén keresztül Lentivel és a környező falvakkal ismerkedhet meg az olvasó. A határszéli városka rendőrségével közösen tartott ellenőrzések révén nemcsak a katonák világába, de a rendőrség módszereibe, a helyi konfliktusokba is bepillanthatunk. Ahogy a katonai, úgy a rendőri hivatásos állomány is negatív színben tűnik fel, a rosszindulat, butaság és szakmai alkalmatlanság, egyszóval a kontraszelekció klasszikus mintáiként jelennek meg, kevés kivételtől eltekintve. (Azért ne feledjük, hogy egy távoli, elzárt kisváros garnizonja hamar felőrölte még a jószándékú, lelkiismeretes, frissen végzett tiszteket és tiszthelyetteseket is). Akik pozitív irányba kilógnak Ocsenás általános értékeléséből, azokról viszont jóindulattal emlékezik meg, némi – szerintem – sajnálkozó hanghordozással: a diktatórikus állam fegyveres erői közé léptek be.

Összességében nagyon olvasmányos, a klasszikus katonatörténeteken túlmutató visszaemlékezést olvashatunk. Egyetlen személyes hiányérzetem pusztán a katonai rendészi történetek leírásának felemássága miatt van. Ocsenás ugyan említi, hogy váposként néha olyan – a betyárbecsületet figyelmen kívül hagyó – döntéseket is hozott, amikre később szégyenkezve gondolt vissza, egy ilyen eset meg is jelenik a lapok között, ugyanakkor a sorkatonák kimenő alatti „kalandjairól”, szokásairól és a vápos razziákról viszonylag keveset tudhatunk meg.

Péterffy Gergely 

A kötet adatai: Ocsenás Péter: Kerek erdő közepében. Egy tápos Lentiben. Budapest, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2017. 412.

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket