Nincs kegyelem az 1956-os ifjúságnak – egy diákmozgalom és felszámolásának rövid története

Az 1956-os októberi forradalom leverését követően a törvénytelenül hatalomra kerülő Kádár-kormány legitimációját, saját eredettörténetét az „ellenforradalom” leveréséből származtatta. A nyílt tagadás és az igazság elhallgatásának, elfojtásnak évtizedei következtek, legfőképpen az új generációra meghatározó befolyást gyakorló köz- és felsőoktatás területén.  A forradalom egy kevésbé feldolgozott, érintett szakasza a fővárosi diákok és tanárok tevékenysége a forradalom alatt és után. Ezen téma egy kis szeletéről lesz szó az alábbiakban.


(Kép forrása: mek.oszk.hu)

A forradalomban…

Történetünk 1955 teléig nyúlik vissza. Ekkor egy téli kiránduláson a Budapest II. kerületi Épületgépészeti Technikum tanulói tanárok felügyelete mellett apolitikus önképző társaságot „alapítottak”. Célként fogalmazták meg tanulmányi eredményeik javítását a társaság tagjainak segítségével, az iskolai DISZ hatékonyabb működésének elősegítését. A csoport meghatározó tagja volt Kehrer Károly és Borbély György technikumi tanulók, utóbbi az Épületgépészeti Technikum DISZ-titkára is volt.

Az 1956-os októberi események új, „politikusi” töltetet adtak a diákok szervezkedésének. Kehrer és Borbély már október 23-án — az egyetemisták példájától vérszemet kapva — beszélgetést folytatott, hogy milyen követelésekkel álljanak elő a középiskolások. A nap eseményeiben szemtanúként ők és több társuk is részt vett.

A szabadságharc kitörése után a Technikum tantestülete és diákjai rendhagyó helyzetbe kerültek. Egyrészt a tanári kar egy része a közelben lakott, ebből kifolyólag a forradalmi események alatt is látogatta munkahelyét, másrészt a harci cselekmények miatt a kollégista diákok egy része Budapesten rekedt.

(Kép forrása: mek.oszk.hu)

A szervezésben és a követelések megfogalmazásában segítséget kaptak a Borbély által példaképnek tekintett Szentirmay igazgatótól és sógorától, a tudományos kutató Cherven Arisztidtől, akivel Borbély még 1956 nyarán ismerkedett meg, amikor rövid ideig Szentirmayéknál lakott.

A „világváltoztató” körülmények így rendhagyó következményekhez vezettek: beindult egy a forradalmi eseményeket követő, azok eredményeihez felzárkózni igyekvő diákmozgalom. Szentirmay október 31-én iskolai diákgyűlést hívott össze a Technikumba, ahol értékelte a politikai helyzetet, és „hazafias buzdító beszédet” tartott. Ezután az iskola jelen lévő diákjai megválasztották az iskola forradalmi diákbizottságát, amelyben helyet kapott Kehrer és Borbély is.

Szentirmay sógora, Cherven segítségét kérte a szervezésben, aki az iskolába érkezve megfogalmazta, legépelte az alakuló ülés programját és a középiskoláknak szóló felhívást az alakuló ülésről. Az országosan megfogalmazott, jelentősebb követeléseken túl még az alábbi, diákságot érintő következő pontokat fogalmazták meg:

  1. minden középiskolában és tanulói otthonokban alakuljanak diákönkormányzatok;
  2. hozzanak létre állandó diákparlamentet a diákok érdekvédelme miatt;
  3. rendezzék és javítsák a diákság szociális helyzetét;
  4. az ifjúság munkájával segítse a forradalmat és vegyen részt az újjáépítésben.

(Kép forrása: mek.oszk.hu)

1956. november 3-án a Technikumban megtartották az alakuló diákgyűlést. Ezen több forrás által megerősítve, 30-40 — budapesti és néhány vidéki — középiskola képviseltette magát kb. 100-150 diákkal. Az ülés nyitóbeszédében Szentirmay a diákokat egy pártfüggetlen országos diákbizottság, a „Középiskolások Forradalmi Bizottsága” felállítására buzdította, amelynek munkáját tanácsadói jogkörrel tanárok segítenék.  A diákság jelenlegi feladatát az újjáépítésben és a Vöröskereszt támogatásában látta.

Ezután — lényegtelenebb felszólalások mellőzésével — az ügymenetet felforgató események történtek. Az egyik diák felvetette, hogy egyesüljenek-e a cserkészmozgalommal, másrészt jelen volt egy egyetemista küldött is, aki feleslegesnek tartotta a külön szervezet megalapítását, és az egyetemistákkal való egyesülésre hívott fel. A legmegosztóbb felszólaló azonban egy rabruhás, önmagát politikai fogolynak nevező egyén volt, aki a fegyveres harc felvállalását kérte a diákságtól. Ezt Szentirmay elutasította. Az alakuló ülés rendje felbomlott, így a szervezet aznapi törvényes megalapításának esélye meghiúsult.

Szentirmayék úgy tervezték, hogy másnap ismét összehívják a küldötteket, azonban számításukat keresztülhúzta, hogy szovjetek megkezdték a főváros támadását. Az igazgató be se jutott munkahelyére, telefonon keresztül igyekezett Borbélynak utasításokat adni. A forradalmi diákszövetség megalakítása meghiúsult.

A diákok a forradalom alatt „többrétű” tevékenységet folytattak. A részletek teljes felsorolása nélkül csak a technikumi diákok várbeli „kalandját” említeném meg: a fegyveres felkelőknek nyújtottak segítséget a Várbarlang felderítésével, majd fegyveres felügyeletet, őrjáratozást láttak el. Mások „hangulatfokozó” szórólapokon keresztül hívták fel a figyelmet a forradalmi célkitűzésekre. Feltételezhetően később fegyverrejtegetésre is sor került (a Várban kisegítő diákok sajátjaikat november 4-e után „nyilvános helyen” rakták le).

…és azon túl

A forradalom leverése után minden legális, a független diákszervezetek megalakításához fűződő alternatíva meghiúsult. A hatalom alig fél évvel az októberi események után a KISZ szervezésébe fogott, amelybe beolvasztották az addig „felügyelő szerv” nélkül működő Középiskolai Diákszövetséget.

A diákok (ahogy a hatalom képviselői fogalmaztak) „illegális szervezkedése” ezután felgyorsult. Ez alapvetően baráti összejövetelekben, kirándulásokban merült ki, és legnagyobb „bűnként” a szórványos, évfordulókhoz kötött szórólapozást és a még 56-ban elrejtett fegyverek hollétének ismeretét tarthatjuk.

Az 55-ben megfogalmazott apolitikus célok és az októbrista szellem fenntartása mellett — a korábbi nem kis ideológiával áztatott diákkörök helyett — korszerű szakmai jellegű „műszaki klub”, illetve önképző- és olvasókörök felállítását tervezték. Ezek tervezésében segítette őket tanácsokkal Szentirmay és Cherven.

Említésre méltó szála a történetnek a KISZ szerepe. Az érettségi időpontjához közeledve a „szervezet” érettségiző tagjaiban komoly ideológiai válságot okozott az a tény, hogy a KISZ-tagság megkerülhetetlen tényezője az egyetemi felvételi követelményeinek. Cherven ebben pragmatikus álláspontra helyezkedett: a cél szentesíti az eszközt, sőt! A KISZ-ben vezető szerephez is juthatnak a szervezkedés tagjai, és mint „állam az államban” működhetnének „szabadon”, hiszen mindenki tagot a maguk képre formálhatnak…

(Kép forrása:mek.oszk.hu)

Végül a többség nem lépett be a KISZ-be, már csak azért sem, mert korábban éles vitákat folytattak a szervezetbe belépett régebbi tagokkal (pl. Himnusz-vita: mindenki énekelte, de a KISZ-esek másért, nem „azért”.)

Borbély osztálytársait, és lakóhelyéhez közeli iskolák diákjait kereste meg célkitűzéseivel. Terve jórészt kudarcba fulladt, részben belső motiválatlanság és/ vagy a hatalomtól való félelem miatt. Maga Borbély is 1958-as érettségije után beszüntette „tevékenységét”, mivel külföldi ösztöndíjra szert téve Moszkvába utazhatott. Ez rámutat az egész mozgalom őszinte, kiforratlan voltára. Borbély „kiesésével” társasága „vezetés” nélkül maradva tétlen passzivitásba süllyedt.

A szervezkedések megfigyelésére a rendőrség két tagot szervezett be, akik rendszeresen tettek jelentéseket a rendőrségen.  A két felnőtt és a diákok 1958 nyara folyamán kerültek letartóztatásra. Vallomások, tanúvallomások, szembesítések, bizonyítékok „gyűjtése” és peres tárgyalások következtek. A Legfelsőbb Bíróság elsőfokú ítéletben a főbb vádlottak (Cherven, Szentirmay,  Borbély és Kehrer) 11-től 6 évig tartó börtönbüntetést kaptak. A többiek 1 év, vagy attól kisebb büntetést, illetve felmentést nyertek, kivéve egy olyan diákot (3 év), akinek „szervező tevékenységét” súlyosabbnak ítélte meg a bíróság, és fegyvereket is foglaltak le tőle.

Az 1960-as másodfokú ítélet némileg módosította a büntetéseket.  A fővádlott büntetését 10 évre emelte, összességében viszont enyhítette a többiek büntetését. A másodrendű 8, a harmad 5, a negyed 3, a többiek 1 évnél kevesebbet, vagy felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbírságot, felmentést kaptak.

(Kép forrása: mek.oszk.hu)

A „történtek” és az ítéletek közötti nagymértékű eltérés, az indokolatlanul nagy büntetések a kádári rendszer legitimációval kapcsolatos, szinte tébolyult félelméről tesznek tanúbizonyságot. A bíróság az ügyre vonatkoztatva aktualizálhatta volna a „vérrel író” Drakón kijelentését: „A kisebb bűnök is halált érdemelnek, a nagyobbakra pedig nem találtam szigorúbb büntetést.”

Mészáros István

Olvasói levél helyreigazítás tárgyában

Közzétéve: 2016. január 20.

Tisztelt Főszerkesztő úr!

 

Mi, akik ezt a levelet írjuk, vádlottak voltunk abban a perben, amelyikben elítélték azokat a honfitársainkat, akikről a „Nincs kegyelem az 1956-os ifjúságnak – egy diákmozgalom és felszámolásának rövid története” című, Mészáros István által írt és november 11-én megjelent cikk szól. Hármunk közül Csukás Endre volt az V., Benkő Mihály a IX., Ányos Aladár pedig a XI. rendű vádlott.

Amint azt Főszerkesztő úr is bizonyára megtapasztalta, több mint huszonöt év eltelte után is nagyon sok fehér folt van a diktatúra alatt történtek ismerete terén. Ezért is mindig nagy érdeklődéssel olvassuk azokat az írásokat, amelyektől azt reméljük, hogy segítik a fehér foltok zsugorodását. Ez a dolgozat azonban csalódást okozott számunkra. Nem segíti a tisztán látást, sőt, növeli az események ismerete terén tapasztalható zűrzavart.

Semmiképp sem célunk, hogy az olvasók előtt megkérdőjelezzük Mészáros István úr hozzáértését. Ragaszkodnunk kell azonban ahhoz, hogy az emberek valósághű képet kapjanak a diákkori szervezkedésünkről.

Kevés kivételtől eltekintve, bármelyik egykori politikai ügyről legyen is szó, attól kezdve, hogy a kihallgató tisztek már pontosan tudták, hogy mit akarnak – vagyis, hogy miféle pert készítenek elő – a kihallgatási jegyzőkönyvek erősen irányítottak. Sokszor még a bennfentesnek is nehéz kihámoznia az igazságot. El kell sajátítani a ráérzés képességét, és erre leginkább azok képesek, akik kihallgatók vagy kihallgatottak voltak.

A mi esetünkben a nyomozótisztek a mi szervezkedésünkre építve zártkörű kirakatpert készítettek elő azt követően, hogy felismerték az abban rejlő propaganda-lehetőséget, hogy volt arisztokratát tudhatnak megtenni elsőrendű vádlottnak. Az ügyészség és a bíróság pedig lefolytatták ezt a pert. A tárgyalást filmre vették, és a célközönség (egyes középiskolák tantestületének a tagjai, középiskolák diákjai, újonc honvédek) előtt levetítették, mégpedig okulásul és megfélemlítésül (sajnos, a filmet ez idáig még nem sikerült megtalálnunk – a pár éve elhunyt egykori II. rendű vádlott Szentirmay Sándortól, illetve feleségétől értesültünk a vetítésekről). Megjegyezzük: a propaganda-film készítői céljuk érdekében még attól sem riadtak vissza, hogy Szentirmay Sándor igazgató úr szájából más hangozzék el a filmben, mint amit mondott a perben.

Az I. rendű vádlott, Cherven Arisztid neves horthysta tábornoknak (az I. világháborúban Przemyslt védő csapatok magyar egységei parancsnokának), Révy Kálmán vezérezredesnek volt a nevelt fia. A vizsgálat során kialakított koncepció a következő volt: A horthysta tábornok családja 1945. után „behálózott” egy jó képességű vidéki értelmiségit (Szentirmay Sándor 1949-ben feleségül vette Révy vezérezredes lányát). Ez a tehetséges fiú a „nép bizalmából” középiskolai (technikumi) igazgató lett, de horthysta sógora befolyása alatt, és vele együtt, ezzel a bizalommal visszaélve, félrevezetett és bűnbe sodort minket, középiskolás ifjakat (az igazgató Szentirmay Sándor, és részben a III. rendű vádlott, a fiatal Borbély György – e koncepció szerint – egyfajta összekötő láncszem is volt a vezető, vagyis Cherven és a szervezkedés fiataljai között).

Ha elfogulatlan lett volna a mi ügyünkben eljáró bíróság, akkor az első és a másod-rendű vádlottakat (akik felnőttek voltak) vagy felmentette volna, vagy pedig leválasztotta volna ügyüket a mi ügyünkről. Csak hát ez utóbbi esetben nem igen lett volna miért elítélni őket (bár ez 1956-58. táján aligha jelentett volna komoly akadályt).

A „Nincs kegyelem az 1956-os ifjúságnak – egy diákmozgalom és felszámolásának rövid története” című cikk legszembetűnőbb tévedése, hogy hibásan ismerteti az ítéleteket. Közelebbről:

A cikk szerint a Legfelsőbb Bíróság elsőfokú ítéletében a főbb vádlottak (Cherven, Szentirmay, Borbély és Kehrer) 11-től 6 évig tartó börtönbüntetést kaptak. A többiek 1 év, vagy attól kisebb büntetést, illetve felmentést nyertek, kivéve egy olyan diákot (3 év), akinek szervező tevékenységét súlyosabbnak ítélte meg a bíróság, és fegyvereket is foglaltak le tőle.

A cikk állításával ellentétben, ügyünkben első fokon a Fővárosi Bíróság járt el. A Legfelsőbb Bíróság másodfokon hirdetett ítéletet.

Tévesek a kiszabott büntetésekre tett állítások is, ugyanis ügyünkben

  • az I. rendű vádlottra, Cherven Arisztidre a BHÖ I/1 alapján (államellenes szervezkedés vezetése) az ügyész életfogytiglani börtönt kért. Első fokon 8 évet, másodfokon 10 évet kapott;
  • a II. rendű vádlottra, Szentirmay Sándorra ugyancsak a BHÖ I/1 alapján kötelet kért az ügyész, de a bíróság enyhébben ítélte meg a vád szerinti cselekményét, és első fokon 11 évet, másodfokon pedig 8 évet kapott;
  • a III. rendű vádlott, Borbély György első fokon 6, másodfokon pedig 5 évet kapott (szintén BHÖ I/1 alapján);
  • a IV. rendű vádlott, Kehrer Károly első fokon 4 évet, másodfokon pedig 3 évet kapott (ugyancsak BHÖ I/1 alapján);
  • az V. rendű vádlott, Csukás Endre első fokon 6 évet kapott, éspedig BHÖ I/1 alapján, másodfokon cselekményének minősítését BHÖ I/2-re változtatták (államellenes összeesküvésben tevékeny részvétel), és börtönbüntetését 4 évre csökkentették, amit az utolsó napig leültettek vele;
  • a VI. rendű vádlott, Szűcs Iván mind első, mind pedig másodfokon6 évet kapott a (BHÖ I/2 alapján).

Borbély György tehát csak első fokon kapott hat évet, Kehrer Károly viszont mind első, mind másod-fokon kevesebbet kapott hat évnél. Ugyanakkor Csukás Endre első fokon hat évet kapott, Szűcs Ivánt pedig mind első, mind másod-fokon hat év börtönre ítélték.

A többi fiatal közül az egyik társunk első és másodfokon három évet kapott (bár neki Mészáros úr állításával szemben nem volt fegyvere, csak két rozsdás, az I. világháborúban használt kardot koboztak el tőle). Egy társunk első fokon másfél évet, másodfokon 9 hónapot kapott. További tizenhat társunkat ítélték 1 évre vagy kevesebbre. Hangsúlyoznunk kell, hogy a fiatalok közül senkit sem mentettek fel. (21-en voltunk mi, fiatalok).

Az írás felületes voltánál és a tévedéseinél sokkal nagyobb hibája azonban, hogy torz módon ábrázolja a történéseket. Az írás összesen négy embert említ név szerint: Chervent és Szentirmayt, vagyis két felnőttet, valamint Borbélyt és Kehrert, azaz két fiatalt. Ugyanakkor a perben három felnőtt szerepelt (az egyiküket felmentették), és huszonegy fiatal. Ezt az önmagában is súlyos aránytévesztést tovább súlyosbítja, hogy – amint ezt feljebb jeleztük –Cherven és Szentirmay megvádolása és elítélése teljes egészében, Borbély megvádolása és elítélése pedig legalább részben koncepciós eleme volt a pernek. A cikkben megnevezett négy személy közül – akik valamilyen módon mindannyian az Épületgépészeti Technikumhoz kapcsolódtak – csak Kehrer Károly (a Technikum diákja) volt valóságosan is részese a főleg a budapesti Petőfi Sándor gimnázium diákjainak tevékenységén alapuló szervezkedésünknek.

Írásában a szerző szervezkedésünk kezdeteként számol be arról, hogy 1955-ben az Épület-gépészeti Technikum tanulóinak egy része – hogy jobban elsajátítsák a tananyagot – tanuló­kört alakított Szentirmay Sándornak, az igazgatónak az indítványára. Való igaz, hogy a nyomozó hatóság az igazgatónak ezt az indítványát „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezéseként”, a tanulókört pedig a szervezkedés kezdeteként kívánta feltüntetni, de elakadt ez a kezdeményezésük. Az ítéletben már nem szerepel a tanulókör létre hozása valamelyik vádlottnak a terhére rótt cselekményként. Ha azonban szerepelne is, szervezkedésünk létre jöttének egészen más a kezdete.

Tisztelt Főszerkesztő úr! Kérjük, tegye lehetővé, hogy „Cseppben a tenger – az 1956-os budai diákok érdemeiken felül elhíresült szervezkedésének rövidre fogott története” címmel leközöljünk dolgozatunkat a saját szervezkedésünkről. Egyszerű, de a koncepció által bonyolulttá tett történetünk dokumentumaiban jobban kiismerjük magunkat másoknál.

 

Üdvözlettel:

Ányos Aladár, egykori XI. rendű vádlott,

Benkő Mihály, egykori IX. rendű vádlott,

Csukás Endre, egykori V. rendű vádlott

 

Ezt olvastad?

Az idén 80 éves, Széchenyi-díjas történész, M. Kiss Sándor életművének esszenciáját veheti kezébe az érdeklődő olvasó a Szembesülés című kötettel.
Támogasson minket