Nő- és neveléstörténet felsőfokon – interjú Kéri Katalinnal

Kéri Katalin a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, a PTE BTK Neveléstudományi Intézet igazgatója, az „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola vezetője. Szakmai pályájáról és kutatásairól Czeferner Dórával beszélgetett.


Kéri Katalin

Újkor.hu: Orosz–történelem szakon szereztél diplomát Pécsett. A középiskolás éveid során kezdtél érdeklődni a történelem iránt, esetleg a családi indíttatás is szerepet játszott az egyetemi szakválasztásodban?

Kéri Katalin: Középiskolás koromban biológia–kémia–francia fakultációra jártam a dunaújvárosi gimnáziumban (akkor Münnich Ferenc, ma Széchenyi István Gimnázium), és édesapámhoz, nagyszüleimhez hasonlóan én is mezőgazdasági pályára készültem, felnőttként növénynemesítéssel szerettem volna foglalkozni. Ezzel együtt tulajdonképpen valamennyi tantárgyat nagyon szerettem, kedvvel és gyorsan tanultam bármit. Egy nagyon szép faluban, Nagyvenyimen töltöttem a gyermek- és ifjúkoromat, és mindig érdekelt a település, tágabban Fejér megye évezredes története, illetve a saját őseim 19–20. századi személyes, családi története. Így nem csupán biológiai versenyeken szerepeltem, hanem rendszeresen történeti és néprajzi pályázatokon is. A gimnázium negyedik évére kiderült, hogy ez utóbbi kutatások sokkal jobban érdekelnek, mint a mezőgazdálkodás. Így „éles váltással” 1984-ben végül történelem–orosz tanári szakra felvételiztem a Pécsi (akkor Janus Pannonius) Tudományegyetemre. Az orosz mellett az egyetemi évek alatt mindvégig tanultam a francia nyelvet is, és történelem szakosként (szerencsére!) kötelező volt megismerkednünk a latinnal.

Az orosz, a francia és a latin mellett tanultál spanyolul, angolul, portugálul pedig olvasol. Ha jól tudom, akkor a muszlim neveléssel kapcsolatos kutatásaid okán kezdtél megismerkedni az arab nyelvvel is. Nagyon érdekelne, hogy a nyelvek iránti vonzalom mikor alakult ki benned? Számodra a nyelvtanulás az aktív szabadidőeltöltés egy formája, vagy azért is fontos számodra, hogy a történeti forrásokat eredetiben olvashasd? Kíváncsi volnék még arra is, hogy a dél-európai, az angolszász, a francia, az orosz vagy az arab nyelv és kultúrák közül melyik áll hozzád a legközelebb?

Régebben is érdekeltek a különböző nyelvek, de az adott nagyon nagy lendítő erőt, amikor a kilencvenes évek elején a (részben spanyol–portugál származású) férjem révén hosszabb utazásokat tehettem az Ibériai-félszigeten. Ezek egy része szakmai út volt, a Madridi Autonóm Egyetemen (UAM) jártam 1992-ben egy szemeszter idejéig egy nőtörténeti doktori program szemináriumaira, aztán (a castellanot jobban megtanulva) voltam vendégtanár Salamancában. Andalúziai utazásaim során, helyi könyvtárakban, egyetemeken tájékozódva ébredtem rá, hogy az általam is művelt hazai nevelés- és művelődéstörténet a fontos muszlim középkori forrásokról nem, vagy csak alig tud, ezeket én emeltem be a pécsi képzésünkbe (például Ibn Szahnún, Miszkavajh, Ibn Tufail, Al-Zarnúdzsí nevelési tárgyú műveit), és ezekről a forrásokról könyveket, tanulmányokat is írtam. A műveket nem eredetiben, hanem európai nyelvekre fordítva olvastam, és az arab nyelvi (még szerény) ismereteimet inkább nevek, kifejezések átírásánál, beazonosításánál igyekszem használni. Neveléstörténeti kutatásaimat az MTA Bolyai ösztöndíjasaként néhány éve olyan irányban folytattam, hogy megpróbáltam tágabban feltérképezni azt, hogy a 19–20. századi nyugati neveléstörténet-írás nyomtatott forrásaiban miként jelent meg a nem nyugati népek neveléstörténete.


Kéri Katalin pályakezdő korában előadást tart

Minden általam tanult nyelv és kutatott téma nagyon közel áll hozzám, ezek nélkül nem is tudnék velük foglalkozni. Ha az utazásaimra gondolok, akkor spanyol-Galícia és Andalúzia, illetve Normandia, Szentpétervár és London is felejthetetlen számomra, ezekre a helyekre folyamatosan visszavágyom.

A szakdolgozatodban a reneszánsz kori itáliai és francia nőkről írtál. Miként formálódott ez a kutatási témád, illetve kik voltak azok az oktatóid, akik az egyetemi éveid során hatást gyakoroltak Rád?

Sok kiváló tanárom volt a pécsi történész-képzésben: amikor 1984 és 1989 között elvégeztem az azt megelőzően megszerveződött egyetemi szakot, több olyan kiválósággal is találkoztam, akik alapvetően formálták a szemléletemet. A szakdolgozatom témavezetője Zimányi Vera professzornő volt, a nőtörténeti kutatásokra egyértelműen ő irányította rá a figyelmemet. Az akkor itthon még nem vagy alig elérhető nyugati szakirodalmat is ő szerezte be nekem külföldi útjai során, illetve a budapesti Francia Intézetből kölcsönöztem ilyeneket.

Miként alakult a pályád az egyetemi évek után? Mi inspirált a további nőtörténeti tárgyú kutatásokra, illetve arra, hogy a hazai nőnevelés dualizmus kori történetével kezdj foglalkozni?

Szakdolgozati témámmal, illetve egy másik, Fejér megye dualizmus kori iskolatörténetével foglalkozó kutatásommal 1988-ban eljutottam tudományos diákköri versenyekre, és az eredményeimnek köszönhetően előbb demonstrátorként, majd 1989-től tanársegédként foglalkoztatott engem az akkori Pedagógia Tanszék (ma ez az általam vezetett Neveléstudományi Intézet), ahol az én feladatom a neveléstörténet tanítása lett. Az álláshoz akkori vezetőim megkívánták, hogy doktori munkát is készítsek: akkor tártam fel levéltári és sajtóanyagok alapján a történeti Baranya megye alsó fokú katolikus iskoláinak dualizmus kori történetét. Témavezetőm a nagyszerű kutató és tanár, Katus László volt. Az értekezéssel 1993-ban megszereztem a „doctor universitatis” („kisdoktori”) címet, ami közvetlenül ezután megszűnt, hiszen megváltozott a tudományos minősítések hazai rendszere. Több kollégát is ismerek Magyarországon, akik ezt a címüket minősíttették át PhD fokozattá, ám én nem tettem ezt. Ehelyett elvégeztem a Pécsett Ormos Mária vezetésével 1994-ben megalakult Történettudományi Doktori Iskolát, és ott végigjártam a három évet, ami visszatekintve remek döntésem volt, hiszen rengeteget tanultam az ország más egyetemeiről meghívott vendégelőadóktól is. 1997-ben védtem meg a PhD értekezésemet, ami teljesen más volt, mint a „kisdoktorim”. Kedves tanárom, Majoros István professzor úr volt a témavezetőm, és ekkor tértem vissza az egykori szakdolgozati tématerületemhez, a nőtörténethez. Munkámat a dualizmus kori magyarországi nők történetéről írtam, elsősorban sajtóanyag, illetve más korabeli nyomtatott források alapján.


Kéri Katalin előadást tart a PAB székházban

Az imént már említett külföldi útjaim során formálódott az 1990-es évek végére a másik, a nem európai neveléstörténettel foglalkozó témám, 2004-ben ezzel szereztem habilitációs oklevelet a Debreceni Tudományegyetemen. Az utóbbi évtizedben viszont határozottan sokat foglalkoztam a hazai és nemzetközi nőtörténettel is, így lett a 2016-ban sikeresen megvédett akadémiai értekezésemnek a témája az újkori hazai lánynevelés és női művelődés története, nőtörténeti alapozással és széles nemzetközi kitekintéssel.

Kutatásaim tehát több különböző szálon futnak, de ezek a szálak, témák egyrészt egymást erősítik, másrészt képesek több ponton is összetalálkozni. A nőtörténettel és a nem nyugati kultúrák történetével való foglalkozás ráadásul „egy tőről” fakad: a tanáraimon, olvasmányaimon, utazásaimon keresztül rám kétségkívül nagy hatást gyakorló Annales-iskola törekvéseiből sarjad a szemléletmódom. Katus tanár úrhoz hasonlóan ’sokszólamú történelem’-ben és ’ezerarcú világban’ hiszek és gondolkodom én is.

A 2000-es évek kezdetétől egyre több magyar kutató kezd nőtörténeti témák feltárásába, s különösen üdvözlendő, hogy évről évre nő a kérdéskörben megjelent szak- vagy ismeretterjesztő kötetek száma. Mindezek ellenére a téma szakértői nincsenek könnyű helyzetben, ami különösen a vidéki egyetemekre és kutatóhelyekre igaz. Ez éles ellentétben áll például az ausztriai helyzetképpel, gondoljunk csak például a Bécsi Egyetemre, ahol az utóbbi évtizedekben nemzetközileg ismert és elismert műhely jött létre, amely számos kiváló kutatót tömörít. Miként tudnád értékelni a jelenlegi magyarországi (és a pécsi) helyzetet, és mi a véleményed a jövőbeli perspektívákról?

Szerintem a helyzet Magyarországon is sokat javult az elmúlt években, számos kisebb-nagyobb, vidéki és fővárosi kutatói műhely létezik, szélesedő nemzetközi kapcsolatokkal. Amin biztosan még javítani kell, az egyrészt a hazai műhelyek közti kapcsolatok, párbeszédek kialakítása. Amikor a nagydoktorim elkészítése során igyekeztem felmérni, milyen csoportosulások is léteznek, elcsodálkoztam, hogy mennyire sok van. Az MTA II. Osztályához kapcsolódóan a közelmúltban jött létre a Nőtörténeti Munkabizottság, ennek például fontos szerepe lehet az együttműködések kimunkálásában, és szerencsére olyan kiváló kutatók támogatják, mint Gyáni Gábor akadémikus úr. Az osztályelnök, Hunyady György akadémikus úr is fontos szerepet játszik mind a női témák, mind pedig az akadémiai női jelenlét erősítésében. Ezt nagyon fontosnak tartom kiemelni, mert ez az MTA falain kívül talán nem látható világosan a fiatalabb kutatói generációk számára, de szakmai karrierjük során majd érezni fogják a hatását. Szerintem tehát a vidéki törekvések és eredmények is nagyon ígéretesek, de a szervezettség, az intézményi (egyetemi, akadémiai háttér, könyvtári, levéltári háttér) Budapesten erősebb. Ez azonban szerintem nem csupán a nőtörténet kutatását tekintve igaz.


Kéri Katalin madridi kutatóúton

Van esély arra, hogy a magyarországi nőtörténet-kutatás a következő évtizedekben integrálódjon a nemzetközi irányzatokba?

A fentiekből következik, hogy igen, szerintem van, ez már el is kezdődött. Nagyon fontos volna sok konferencián, sok nemzetközi folyóiratban jelen lenni idegen nyelvű írásainkkal, széles körben használt nyelvekre fordított könyveinkkel. Többször felvetődött már itthon is egy átfogó, a hazai nőtörténetet bemutató monográfia vagy tanulmánykötet(ek) megírásának igénye. Ez is fontos lépés lenne, később pedig ennek a lefordítása is, mert ezt a nagy nemzetközi művek alkotói sokkal egyszerűbben tudnák használni a saját köteteik, enciklopédiáik elkészítéséhez, mint a teljesen különböző helyen, nyelven, témáról megjelent (amúgy egyenként nagyon is jó!), magyar szerzőktől való, gyakran csak magyarul olvasható műveket. Vélhetően egy, a tudományos műveket egy helyen szerepeltető elektronikus portál is sokat javítana a helyzeten, és persze az, hogy a műveink adatai még nagyobb számban bekerülhessenek a nemzetközi adatbázisokba.

A nőneveléssel kapcsolatos vizsgálódásaidban nagyon fontos szerepet kap a (női) sajtó. Az 1990-es években, amikor elkezdtél ezzel foglalkozni, milyen módszertani munkák segítettek? Ki szolgálhatott útmutatással a sajtó használatával kapcsolatban, illetve miért elengedhetetlen a sajtóanyagok beemelése a 18–20. századi témákra fókuszáló kutatásokba?

Az újkort érintő kutatásoknál a sajtótermékek (azok egy csoportjának) feldolgozása a legtöbb történeti téma feltárásánál megkerülhetetlen. Különösen igaz ez a dualizmus korától kezdve, amikor a sajtó igazi tömegsajtóvá vált, véleményformáló és információközlő szerepe jelentősen megnőtt, a napvilágra került lapok sosem látott változatosságban és példányszámban jelentek meg a történeti Magyarországon is. A nőtörténet vizsgálata során sok-sok száz sajtócikket tártam fel, ezek sokat segítettek egy-egy részprobléma jobb megértésében. Módszertani értelemben az 1990-es években többnyire spanyol és francia szakirodalmakat használtam a sajtóanyagok feldolgozásához, ma már sok hazai módszertani munka, szoftverek, illetve példát adó kutatás is rendelkezésünkre áll, legyen szó tartalomelemzésről, diskurzuselemzésről, képkutatásról vagy más módszerről.


Kéri Katalin MTA doktori védése (2016)

Az általad 2012 óta vezetett „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola Oktatástörténeti doktori programján belül az elmúlt évek során formálódott ki egy olyan nőnevelés-történeti kutatói műhely, ahol a doktoranduszok többsége a dualizmus kori hazai nőoktatással foglalkoznak. Mesélj kérlek erről!

A Doktori Iskolánk 2006-os indulása óta nagy hangsúlyt fektet a programmal is jelölt, elsősorban a 19–20. századi oktatástörténetet feltáró kutatásokra. Egyrészt a PTE egy nagy egyetem, sok diákkal, másrészt ez egy kis ország sok nőtörténet iránt érdeklődő fiatal kutatóval, így nem tarthatjuk meglepőnek, hogy az Iskola keretei között hamar kiformálódott egy, a nőtörténettel foglalkozó csoport, melynek a legtöbb tagja történész végzettségű, és bár többségük Pécsen végzett, emellett más, még határon túli magyar intézményekből is jönnek. Több sikeres védés is volt már a témáról: így például kereskedelmi szakoktatás-történet (Nagy Adrienn), tanítónői életút-elemzés (Takács Zsuzsanna Mária), református lányiskola-történet (Ács Marianna), és nagyszerű kutatásokat folytatnak többen is a doktorjelöltjeink és új hallgatóink közül, például a női szakoktatás történetéről (Vörös Katalin), a nők egyetemre kerülésének még nem ismert korabeli forrásairól (Pálmai Dóra), illetve a tankönyvek nőtörténettel, nőírókkal kapcsolatos elemzéséről (Molnár-Kovács Zsófia, Szabó Hajnalka, Maisch Patrícia, Auer Eszter és Uherkovich Orsolya). Doktori iskolánk törzstagjai közül Dárdai Ágnes professzornővel vezetjük e témákat, de meghívott oktatóink közül Pukánszky Béla, Németh András, Szabolcs Éva vagy a fiatal kutatói generációhoz tartozó Kereszty Orsolya is rendszeresen (témavezetéssel is) segítik a hallgatóinkat.

A csoport szerveződése bevallom, nem tudatos terv alapján ment végbe, egyszerűen az történt, hogy a diákjaink meglátták a nőtörténeti kutatásokban a kiváló lehetőséget, és mivel sok kutatási terület még nem végigvitt, nem kellőképpen kibontott, valóban mindenki megtalálhatja a neki leginkább tetsző téma- és forrásanyagot, és így a kör folyamatosan bővül. Mára már előállt az a kiváló helyzet, hogy BA-s, MA-s, illetve az osztatlan tanár szakokra járó hallgatók is gyakran megkeresnek, hogy szeretnének nőtörténeti, lánynevelés-történeti témákat kutatni, így mostanra már nem csak a Doktori Iskolának, hanem a Neveléstudományi Intézethez kapcsolódó, karközi szinten létrehozott Tanárjelöltek Szakkollégiumának is van saját Nőtörténeti kutatócsoportja, melynek diák-vezetője az MA-s Horváth Réka.


Kéri Katalin Nagyvenyim díszpolgáraként (2015)

Ha Pécsett, illetve tágabban, a dél-dunántúli régióban már lesz megfelelő számú, tudományos fokozattal rendelkező kolléga, akkor szerintem időszerű lesz az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságán belül is egy Nőtörténeti Munkabizottság felállítása, ezt nagyon fontosnak tartanám, és ettől szerintem már csak pár lépés választ el bennünket.

A kutatás mellett nagy hangsúlyt fektetsz az oktatásra és a tehetséggondozásra is, régóta részt veszel a PTE BTK tudományos diákköri munkájában. Milyen kurzusokat tartasz a karon? Melyek azok a sarokpontok, amelyeket az oktatóknak a tehetséggondozás területén szem előtt kell tartaniuk?

A fentiekben már részben kifejtettem, hogy valóban, mennyire fontosnak tartom a tehetséggondozást. Doktorhallgatóink, tágabban az országunknak jó kutatói úgy lesznek, ha a diákok már iskolai éveik alatt hozzászoknak ahhoz, hogy legyenek saját kérdéseik a világról, hogy vegyenek észre érdekes témákat, problémákat, és tanáraik, mentoraik, diáktársaik segítségével tudják azokat – új tudományos eredményeket felszínre hozva – feldolgozni és a szakmai közönség elé tárni. Az a jó, ha ezt valaki már korábban, általános vagy középiskolás korában elkezdi, az egyetemen azonban ez már halaszthatatlanul fontos. A diákköri munka támogatása ehhez az egyik alapvető kapaszkodó, ezt felismerve az eddigi pályám során folyamatosan részt vettem diákok felkészítésében, pályamunkák elbírálásában, konferenciák zsűrijében, és a Neveléstudományi Intézetben korábban én voltam ennek az ügynek másfél évtizedig a felelőse. Legalább ennyire fontosnak tartom a különböző szakkollégiumok tevékenységét, ezek keretei között is fontos tehetségfejlesztés zajlik. Én magam a tanárképzés és a doktori képzés szintjén is elsősorban kutatás-módszertani szemináriumok, illetve nevelés- és művelődéstörténeti alapozó kurzusok megtartásával vagyok jelen a képzésben. Mindkettő esetében fontosnak tartom, hogy az enyémtől eltérő szemléletmóddal, kutatási témákkal is találkozzanak a hallgatók, ezért órai keretek között vagy mesterkurzus formájában gyakran kérek meg a PTE-ről vagy más helyszínről érkező kollégákat is a bemutatkozásra, óratartásra. Kifejezetten jó így a kapcsolatunk az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Egyetem több kiváló munkatársával is.


Kéri Katalin Rouen Neveléstörténeti Múzeumában

A tehetséggondozásban nagyon fontosnak tartom egyrészt a személyes példaadást, ami talán közhelyesnek vagy idejétmúltnak hangzik, de mindössze azt értem alatta, hogy a hozzám kapcsolódó diákoknak muszáj meglátniuk bennem a lobogást, az elkötelezettséget, mikor a saját kutatásaimról beszélek, hiszen így tudom azt közvetíteni, hogy efféle dolgokkal az ember azért foglalkozik, mert ez hatalmas örömet ad. Másrészt nagyon fontos, hogy a diákjaink megtalálják a saját útjukat, legyen az a témaválasztás, a karrierépítés vagy valami más. Hiszen éppen ez ad nagy örömet egy kutató számára, ha arra kereshet választ, ami őt foglalkoztatja, nem pedig valami olyasmire, ami mondjuk, a mentorának fontos, és nem neki.

Nem tudom, hogy a neveléstudományt művelő kutatók nemi összetételével kapcsolatban az utóbbi években milyen tendenciák figyelhetők meg, de az bizonyos, hogy a történész-szakma inkább férfi szakma. Általánosságban mit gondolsz, a tudományos pályát választó nők számára a nemük jelenthet bármilyen hátrányt a szakmai előmenetel és a karrierépítés tekintetében?

A neveléstudomány területén (melynek tudományos fokozattal rendelkező, az MTA köztestületében is tagként jegyzett) több mint 400 kutató között jelentős a nők száma. A probléma inkább az ennél a tudományterületnél is, hogy a tudományos ranglétrán, illetve a fokozatszerzésben tovább haladva csökken a hölgyek aránya. Ezzel jelenségként, problémaként az elmúlt időszakban a Magyar Tudományos Akadémián is több fórumon, illetve a Magyar Tudomány című folyóirat hasábjain is gyakran foglalkoztak vezető tudósaink. Én az MTA II. Osztályának nem akadémikus közgyűlési képviselőjeként azt tapasztalom (és tapasztaltam korábban is, bármely fórumon), hogy soha, semmilyen hátrány vagy megkülönböztetés nem ért amiatt, mert nő vagyok. Számomra inkább az okoz nehézséget időnként, hogy a családi (például a kisgyermekneveléssel kapcsolatos anyai) teendőimet és az egyetemi vezetői munkámat hogyan egyeztessem össze az akadémiai és a személyes kutatói feladataimmal. Bár a férjem és a szüleim, illetve a kari vezetőim és intézeti kollégáim egész eddigi utam során rengeteget segítettek, a sokféle szerep összehangolása ezzel együtt sem könnyű. Igyekszem zsonglőrként szervezni a mindennapjaimat, és ha több program közül kell választanom (ami nem ritka mostanában), akkor mérlegelem, hogy melyik mellett döntök adott napon. Ha például a kisfiam beteg vagy farsangi bálon szerepel, akkor mindenképpen mellette maradok akkor is, ha éppen egy fontos szakmai tanácskozáson kellene részt vennem. Számomra egyértelműen és egyre nagyobb nehézséget jelent a Pécs–Budapest távolság szinte heti szinten való legyőzése (MTA-s, MAB-os, EMMI-s és más bizottsági ülésekre kell rendszeresen járnom), ám ezzel együtt is úgy érzem, hogy itt, a PTE-n és a régióban szükség van rám, ide köt az eddigi pályafutásom, és bármennyire nehéz is ez sokszor, de a fővárosba költözés helyett inkább folyamatosan vonatozgatok.


Kéri Katalin vendégtanárként Komárnóban (2016)

Mi a legfontosabb, amit oktatóként át kívánsz adni a hallgatóidnak?

Ahogyan már az interjú több szakaszában is utaltam rá, szeretném, ha meglátnák és értékelnék a világ sokszínűségét, és ha örömüket lelnék a hozzám is oly közel álló történelmi kutatásokban, egyáltalán a történelem megismerésében. Nyilván nem lesz és nem is lehet mindenki történész, de a múlt megismerése akkor is, valamennyiünk számára elengedhetetlenül fontos a multiperspektivikus látásmód kialakítása, értékeink őrzése, hagyományaink megismerése és ápolása, valamint a kritikai gondolkodás fejlesztése miatt.

Kérlek, mesélj még arról, hogy a jövőben milyen irányban szeretnéd folytatni a kutatásaidat!

Egyrészről tovább szeretném gyűjteni a forrásokat a 18–19. századi hazai és külföldi nőtörténetről, különösen az anyai, gazdasszonyi, háztartásvezetéssel kapcsolatos szerepek, tevékenységek érdekelnek. Másrészt több, olyan neveléstörténeti téma kutatását szeretném folytatni, amelyeket már korábban elkezdtem, de nem teljesítettem ki, például a spanyol humanista, Juan Luis Vives életművének elmélyültebb megismerését tervezem.

Czeferner Dóra

Ezt olvastad?

Dobi István (Ószőny, 1898. december 31. – Budapest, 1968. november 24.) tevékeny szerepet játszott abban, hogy a Független Kisgazdapárt alárendelje
Támogasson minket