Magyarok a horvát tengerparton – nyaralás és fürdőélet az Adrián a 19. században

„… midőn az ember a magyar kapunak nevezett óriás sziklatörésen keresztül robog s jobbra Recina irtózatosan szép völgyét, balra a Tersati várromos sziklahegyet, maga előtt a kedves Fiumét s előtte a szép tengeröblöt, szigeteivel s Istria partjaival, árbocaival, vitorlás hajóival megpillantja, az emberszem kevés felfogni e pompás látványt; feszül a kebel, elakad a lélekzet s az emberszív minden érverése egy nagy imádság! (…) És e sziklás hegyek közt a Luiza-úton a lemenetel Fiumébe leírhatatlanul nagyszerű. Ezen út regényes vad szépségéről fogalmad sem lehet; ezt látni kell” – írta 1845 októberében feleségének Kossuth Lajos, s elhatározta, hogy a következő évben szeretett hitvesét is elviszi e gyönyörű tájra, amelyet a magyarok oly kevéssé ismertek és becsültek még akkor. „Elutazgatunk külföldre – jegyezte meg Kossuth –, de ide éveken át alig téved egy-egy magyar fi.” Valóban, még néhány évtizedet kellett várni arra, hogy a Fiume környéki tengerparti vidékből a magyarok számára is elérhető, közkedvelt üdülőhely váljon a 19. század végére, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend honfitársaink körében.

Fiume látképe a magyar kapu felől az 19. század első felében (Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok)

A fürdőzés az emberiség történetében hosszú múltra tekint vissza. Nemcsak a tisztálkodáshoz, az egészség megőrzéséhez járult hozzá, hanem egyes vallási rituáléknak is fontos eleme volt. Gondoljunk csak a keresztények vízben való alámerülésére, megkeresztelkedésére a bűntől való megtisztulás szimbólumaként. A középkori muszlimok is számos köz- és magánfürdőt építettek, hogy eleget tehessenek a rituális mosakodás szabályainak, hiszen az egészség és a szépség Allah művének a beteljesülése, ezért annak megőrzését vallási kötelezettségnek tekintették.

Képaláírás: Mozaik Krisztus megkeresztelkedéséről az ariánusok keresztelőkápolnájában Ravennában (A szerző felvétele)

Közismert, hogy a rómaiak mindennapi életük részévé tették a fürdőzést. Nemcsak otthonaikban hódoltak e szokásnak, hanem felfedezték a helyi hévízi források jótékony hatásait is és hatalmas közfürdőikben használták ezeket a felüdülés, a gyógyulás és testük edzése érdekében. A Római Birodalom hanyatlásával nem merültek teljesen feledésbe a fürdők. Tudjuk, hogy a középkori Magyarországon, Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt az udvarhoz kapcsolódó társasélet fontos színterei voltak a várhoz közeli forrásokra épült fürdők: a mai Rudas és Rác fürdők elődei. Utóbbit Hunyadi Mátyás idejében fedett folyosó kötötte össze a palotával. Hazánkban a törökök megjelenésével pedig a fürdőélet újabb kibontakozásnak indult.

A Rudas fürdő Budapesten (Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok)

A felvilágosodás beköszöntével gyökeresen megváltozott az ember és a természet viszonya, ami újabb lendületet adott a fürdőkultúra fejlődésének. A természet utáni vágyakozás a 18. századtól az európai gondolkodás elválaszthatatlan része lett. Ennek szellemében II. József császár már számos egészségügyi és fürdőkkel kapcsolatos rendeletet adott ki. A gyógyforrások és az ásványvíz-kereskedelem ügye ettől kezdve állami rangra emelkedett. Az említett uralkodónak köszönhető, hogy a Monarchia területén a fürdőélet igazán virágzásnak indult. A Habsburg-család tagjai is rendszeresen jártak gyógyfürdőkbe, példát mutatva ezzel az arisztokráciának és az egyre tehetősebb polgárságnak.

De ahhoz, hogy a fürdőn való tartózkodás divattá váljon új életszemlélet kialakulására volt szükség, amely meghirdette a szabadidő fogalmát, azaz azt, hogy az élet egy részét rendszeresen pihenéssel és kikapcsolódással kell tölteni – lehetőleg természeti környezetben. „A szellemi munkában elcsigázott, ideges embernek egyedül ez adja vissza lelki frissességét, úgyszintén a sápadt, vérszegény gyermekeknek is a nyaralás varázsol friss rózsákat orcájára” – figyelmeztetett az üdülés és a nyaralás fontosságára az 1910-es évek elején megjelent, a családi élet minden területére kiterjedő útmutató: A magyar család aranykönyve.

Az ember és a tenger viszonya azonban nem volt minden korban felhőtlenül harmonikus. A középkori ember számára a tenger sokáig ismeretlen, nyugtalan és veszélyes közeg volt, amelyben félelmetes, képzeletbeli lények tanyáztak. A 19. század elején még különleges eseménynek számított például, amikor a fiatal Berry hercegné (a meggyilkolt, utolsó Bourbon herceg özvegye) tengeri fürdőzéseivel felkavarta a csendes normandiai tengerparti kisváros, Dieppe életét. 1830-tól aztán Mme Récamier követte Berry hercegné fürdőzési szokásait és szalonjának tagjaival, akik közé neves francia politikusok, írók és képzőművészek tartoztak, a nyár egy részét Dieppeben töltötte.

A 19. század második felére vált a fürdőkbe járás igazán tömegessé, élményekkel teli kikapcsolódást nyújtva az egyre felgyorsuló, modernizálódó világban a városi ember számára. Volt, aki a gyógyulást kereste, mások a nyaralás, üdülés kellemes perceit vagy a társasági érintkezés és szórakozás újfajta lehetőségeit.

Abbázia a mai Hotel Istra környékén 1904-ben (Fortepan / Lukács Ágnes)

Az Adria vidéke azonban Magyarországról nézve még a 19. század közepén is távolinak tűnt. A kor közlekedési viszonyai között a ma már nagy népszerűségnek örvendő dalmát városokat még csak nagyon kevesen keresték fel. Az első felkapott, már többek számára elérhető tengerparti nyaralóhely Abbázia (Opatija) és környéke lett. Magyarország egyetlen tengeri kikötőjének, Fiumének a fellendülésével, a Budapest–Fiume vasútvonal megnyitásával (1873) már gyorsabban és kényelmesebben lehetett eljutni a tengerhez, de sokak számára még mindig megfizethetetlenül drága volt. Az első szálloda Abbáziában a Hotel Querneró (mai nevén Grand Hotel Kvarner) csupán 1881-ben nyílt meg és mindössze 56 vendéget tudott elszállásolni. Az üdülőhely fejlődését a Déli-Vasút-Társaság bécsi vezérigazgatójának, Friedrich Julius Schülernek köszönhette, aki fejébe vette, hogy második Nizzát teremt a sziklás tengerparttal övezett, bozótokkal benőtt, csendes kis halászfaluból. Néhány év múlva Abbázia a Monarchia első számú tengeri fürdőjeként vonult be az előkelő társaság életébe megőrizve elsősorban osztrák jellegét.

Fürdőzők Abbáziában 1898-ban (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Abbázia földrajzi és éghajlati adottságai igen kedvezőek. Az Adria keskeny partszegélyét nyugatról övező meredek karszthegyek feltartóztatják a metsző, hideg szélviharokat. A tenger víztömegének kiegyenlítő hatása nyáron mérsékli, télen emeli a hőmérsékletet. A tenger sótartalma megközelíti a 4%-ot. Az osztrák és a magyar orvosok hamar felfedezték Abbázia levegőjének gyógyító erejét. 1889-ben Ferenc József gyógyhelynek nyilvánította a fürdőhelyet. Sorra nyíltak a szanatóriumok a szívbetegek, a reumások és asztmások számára. A Hotel Querneró után hamarosan elkészült az Angiolina-fürdő is, amelynek ünnepélyes megnyitására 1884. március 27-én került sor. A következő évben megnyílt a Hotel Stefánia, amely Rudolf trónörökös feleségéről kapta a nevét. A megnyitón a hercegi pár is megjelent. A szálloda a korszak kínálta lehetőségekhez képest minden luxus igényt kielégített. Volt benne központi fűtés, mozi és melegvizes uszoda is.

Képaláírás: József főherceg családjával 1896-ban (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Balról jobbra: Fülöp, Orleans-i herceg, Mária Dorottya, József főherceg leányának férje, Mária Dorottya főhercegnő, Klotild főhercegné, József főherceg felesége, a fiatalon elhunyt Erzsébet, és a hajadonon maradt Klotild főhercegnők, József főherceg leányai, a Wittelsbach házból származó Auguszta bajor hercegnő, József főherceg menye ölében a gyermek József Ferenc, majd József Ágost főherceg, József főherceg fia és József főherceg

Maga a Monarchia uralkodója, Ferenc József is több alkalommal megfordult az üdülővárosban. 1894-ben itt találkozott Vilmos német császárral és családjával, akiket az 1890-ben épült Villa Amáliában szállásoltak el. De más uralkodócsaládok tagjai is szívesen keresték fel az előkelő fürdővárost. 1898 óta gyakori vendége volt Abbáziának a román királyi pár: Károly király és Erzsébet királyné. 1904-ben Oszkár svéd és norvég király és Zsófia királyné időztek hosszabb ideig a Jeanette-villában, ahol április 5-én meglátogatta őket Ferenc József is. Április 9-én Gołuchowski gróf osztrák és Tittoni olasz külügyminiszter találkozójára került sor az üdülővárosban.

Képaláírás: József Főherceg palotája Fiumében, ahol a család a téli hónapokat töltötte (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

1888-ban nyílt meg az első tiszti szanatórium, a későbbi Hotel Quissina, amely fekvésénél fogva ma is uralja egész Abbáziát. Lejtős parkjában ciprusfák, aloék és egyéb délszaki növények találhatók. De itt tevékenykedett a Monarchia első gyermekszanatóriumát működtető Szegő Kálmán is 1894 és 1927 között. A Szegő Szanatórium négy épületből állt, 80 szoba, 150 ágy, központi fűtés, tengerparti fürdő és egy berendezett karsztos barlang segítette a gyermekek gyógyulását. Az épületben ma a Belvedere Szálloda működik.

1897-ben építették ki Abbáziában a vízvezetéket, amely a Monte maggiorén fakadó forrásvízzel látta el az üdülőhelyet. Egy évvel később bevezették a villanyvilágítást is. 1908. február 8-án pedig megindult a helyi villamos-vasút közlekedés is, amely Matuglie vasútállomástól Lovranig szállította az utasokat, de a városon belül megállt a Bristol, a Stefánia és a Bellevue Szállodánál is.

Képaláírás: József Főherceg fiumei palotájának berendezése (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Az arisztokrácia és a nagypolgárság főként Fiumében illetve az előkelőbb Abbáziában épített magának nyaralót. Habsburg József főherceg, József nádor fia, a Magyar Királyi Honvédség főparancsnoka, orvosai tanácsára az alcsúti kastély nyugalmát a hideg téli hónapokra az enyhébb éghajlattal megáldott fiumei palotájára cserélte. 1881-ben vásárolta meg itt, a később Villa Giuseppe néven emlegetett kastélyt, amelyet 1892 és 1895 között Pietro és Raffaelle Culotti építészekkel alakíttatott át. A kastély, amely a főherceg 1905-ben bekövetkezett halálának színhelye is lett, egészen 1916-ig volt a főhercegi család téli tartózkodási helye, amikor is József főherceg özvegye, Klotild főhercegné eladta azt. Szintén a környék, Abbázia lakója volt a nyári hónapokban Andrássy Gyula gróf a kiegyezést követő első magyar miniszterelnök, majd a Monarchia közös külügyminisztere. 1865-ben épült villája Abbázia keleti városrészében, a festői Voloskoban ma is megtalálható. A kiemelkedő magyar politikus emlékét, aki itt hunyt el 1890. február 18-án, az épület falán elhelyezett emléktábla örökíti meg.

Képaláírás: Andrássy Gyula gróf nyaralója az Abbázia melletti Voloskoban. A politikus itt halt meg 1890. február 18-án.

A horvát társország területén főként a Magyarországról érkező vendégek számára alakult ki egy másik, fövenyes partú, tengeri fürdőhely, Crikvenica. Az egyszerű, horvátok lakta kis település Habsburg József főherceg kezdeményezésére indult virágzásnak. Az ő rábeszélésre csatlakozott néhány budapesti cég az első fürdőépítési társasághoz, amely megkezdte a hely fejlesztését. 1894-ben megnyílt az első szanatórium a településen, amelyet a következő években számos üdülő és szálloda követett. Fiuméből ide gőzösön másfél óra alatt, kocsin három óra alatt lehetett eljutni. A helyet 1895-ben a Vasárnapi Ujság magyar tengeri fürdőhelyként reklámozta, amelynek klímája és gyógyhatása Abbáziáéval vetekszik, ugyanakkor előnye volt azzal szemben, hogy a délutáni napsütést még órákig lehet élvezni ezen a partszakaszon. 1895-ben a száznál is több szobával rendelkező József Szálloda mellett még további három szálloda és egy kényelmes, a tengerparton kialakított fürdőház várta a nyaralni vágyókat. Ezt az üdülőhelyet már a szerényebb pénztárcájú vendégek is megengedhették maguknak.

Fürdőzők a cirkvenicai tengeri fürdőházban 1909-ben (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

A 19. század második felében a fürdőhelyeket egyre nagyobb számban keresték fel a polgárság képviselői. A nyaralás idején – bár talán a szigorú illemszabályokat kicsit könnyedebben kezelték – alapvetően ugyanúgy meg kellett felelni a társadalmi elvárásoknak. A fürdővendégek életének elmaradhatatlan része volt a „korzózás”, önmaguk megmutatása a társaság előtt, a hosszabb-rövidebb séták, kirándulások, a fagylaltozások, a vacsorák, az estélyek és hangversenyek látogatása. Mindehhez megfelelő öltözetben kellett megjelenni. Jó alkalom volt a megszokott környezetből való kiszakadás az ismerkedésre is. Éppen ezért fürdőhelyeken különös veszélyek is leselkedhettek az úri társaságra. A kalandorok és hozományvadászok egy-egy jó parti érdekében könnyebben férkőzhettek kiszemelt áldozataik közelébe a nyári üdülés szabadabb légkörében. Wohl Janka 1891-ben megjelent Illemtana éppen ezért különösen a lányos anyákat intette óvatosságra, és felhívta a figyelmüket arra, hogy csak olyan férfiakat vegyenek fel körükbe, akiket egy-egy megbízható ismerősük mutatott be nekik. Ugyanakkor a fürdőhelyeken létrejövő társasági élettől elhúzódni illetlenség volt. Speciális ismeretségnek számított a fürdőismeretség, amely azonban a szezon végével egyszerű köszönő viszonnyá vált, bármilyen szoros is volt, nem kötelezett további barátságra. „Ha egyszer visszatértünk megszokott körünkbe, a fürdői ismeretségek közül csak azokat tartjuk fenn, melyek ízlésünknek vagy azon körnek megfelelnek, amelyben élünk” – figyelmeztette olvasóit az Illemtan szerzője és óva intette az úri hölgyeket attól, hogy túl sok holmit vigyenek magukkal a nyaralásra, és a napjában négyszer-ötször történő átöltözések mellett a számtalan kirándulástól és mulatságtól nehogy fáradtabban térjenek haza otthonukba, mint ahogy elindultak!

Ha Ön is szeretné megosztani a horvát tengerparti nyaralása élményeit, csatlakozzon a Magyar Nemzeti Múzeum online közösségi kiállításához! A résztvevők exkluzív tárlatvezetést kapnak a decemberben nyíló ARS ET VIRTUS. Horvátország és Magyarország: 800 év közös kulturális öröksége c. kiállításon.

M. Lovas Krisztina

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket