„Oldjátok meg a harc ebeit!” – a Leicester City szlogenje történészszemmel

Az angliai Leicesterben 2017. március 14-én a helyi futballcsapat, a Leicester City szurkolói a Sevilla elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt egy hatalmas molinóra egy Shakespeare-idézetet írtak fel („Let slip the dogs of war!”). Ez már önmagában is arra készteti a mai kor történészét – kivált’, ha Angliával (is) foglalkozik –, hogy megpróbáljon választ találni mindennek okára. Lehetséges, hogy az angol futballpályák ultrái betéve tudják Shakespeare Julius Caesarját? Vagy, gondoljunk csak bele, el tudjuk képzelni, hogy egy magyar futballcsapat meccsén egy Az ember tragédiája idézetet egy óriás drapériára feszítsenek ki? Ilyenkor az „írástudó” felelőssége, hogy erre magyarázatot találjon.

Nyilván az ember – még ha nem jellemző, hogy korunk bölcsészei nagy számban látogatnák az NB 1. eseményeit – nem lehet álnaiv, s nem függetlenítheti magát attól, hogy a Leicester City csapatának új, február végén kinevezett managerét Craig Shakespeare-nek hívják, ami az eltelt pár hétben a nemzetközi sajtóban is számtalan szójátéknak és mémnek a hálás témája lett. (Lásd például, „mire megy Shakespeare a második felvonásban?” es egyebeket.) „Shakey” mindenesetre rezzenéstelen arccal és kitartással tűri a rázúduló bulvárnyomást, és azóta is egyszerűen csak győz csapatával.

A City ultrái ezért is vehették kölcsön Marcus Antonius szavait a Julius Caesarból, amikor Caesar temetetlen holtteste felett kiált bosszúért. (S minő véletlen: a mérkőzés épp március idusa előestéjén volt!) A szurkolók arra is utalni akartak, hogy Dávid­ – a Premier Ligát világszenzációként 2016-ban megnyerő kiscsapat – és Góliát – a spanyol Liga egyik élcsapata, a háromszoros Európa Liga bajnok, soraiban több tízmillió eurót érő sztárokkal felálló Sevilla – küzdelmében ők csak abban bízhatnak, hogy „szabadon engedik a háború fenevadjait”, és megalkuvást nem tűrően „életükért” harcoljanak. (Ami a Julius Caesarban megelőzi a fenti idézetet, „Cry havoc!” egy középkori angol csatakiáltás, nagyjából úgy lehetne visszaadni, hogy „Harcra fel!”.) Álljon itt a kérdéses rész Vörösmarty Mihály fordításában:

„És Caesar lelke száguldván boszúért,
S a hő pokolból jött Até vele
Száll e határra és uralkodói
Hangon kiáltja: Pusztitás! megoldván

A harc ebeit […]

Shakespeare: Julius Caesar, III. felvonás, 1. szín.
(Vörösmarty Mihály fordítása)

Az az értelmezés is felvethető, hogy akár a csapat korábbi, elbocsátott vezetőedzője – Claudio Ranieri – előtti tisztelgésként is lehetne értelmezni a szöveget, hiszen az üzletet szem előtt tartó tulajdonosok „hátba szúrták” a város és a csapat által imádott hőst.

Mindezek mögött azonban sokkal több van. Nem csupán Shakespeare kinevezése „oltotta” be a nagy drámaíró kultuszával a várost. A történész e mögé is tekinthet, és talán kötelessége is, hogy a magyar közönség számára is megossza, miért érdekes, hogy III. Richárd városában Shakespeare viszi győzelemre a fehér rózsa „harcosait”. Ha megnézzük ugyanis a futballcsapat címerét, a fő jelkép, a róka mögött egy a York-ház jelvényére megszólalásig hasonló virágot látunk. (Leicester City „badge” vagy „crest”.) Ha tovább szőjük a történet fonalát, az egyre hihetetlenebbnek tűnik, és el se akarjuk hinni, hogy nem csupán véletlen egybeesések soráról van szó.

Már a Leicester City tavalyi bajnoki címénél felmerültek olyan hangok, hogy az általában a másodosztályban szereplő, közepes, de bámulatosan küzdő játékosokkal kiálló csapat hihetetlen diadalmenete az óriási pénzek mozgatta Premier League szikár üzleti világában egyfajta csoda, s mint ilyen miraculum, nem vonatkoztatható el III. Richárd király 2015-ös leicesteri újratemetésétől. Akadtak olyanok, akik a City korábban elképzelhetetlen „feltámadása” és a király hamvainak méltó elhelyezése között összefüggést láttak. 2015 március elején ugyanis a csapat biztos kiesőnek számított, 29 forduló után a legutolsó helyen állt, még az utolsó előttitől is 6 ponttal lemaradva. Miután a középkorban is hírhedett York-párti városnak számító Leicesterben – a híradásokból idézve – úgymond „a sors lerótta kegyeletét” a méltatlanul „elkapart” uralkodó előtt, a futballcsapat szárnyakat kapott. A következő 9 meccsből 7-et megnyert, négyet zsinórban, és fényesen bennmaradt az első osztályban. A következő évben pedig bajnok lett. Az a csapat, amely a fehér Rózsa, a York-ház jelvényét viselte. A sajtó úgy is kommentálta: „a király visszatért”.


III. Richárd egy 16. századi festményen.
Forrás: wikipedia.org

Hozzá kell tenni, Leicester és III. Richárd kapcsolata nem újkeletű. A király az ellene 1485 augusztusában felvonuló riválisa, a Lancaster-párti Tudor Henrik (a későbbi VII. Henrik) seregével szemben itt vonta össze erőit, itt érezte magát biztonságban. A történelmi forrásokból tudjuk, hogyan vonult be a városba a király serege, hol, merre, melyik ma is létező fogadóban ütötte fel fehér vadkanos zászlaját, hol, mely utcákban szállásolták el a pártütő Tudor ellen készülő híveit. Valóban, a Shakespeare III. Richárdjában élő negatív, Tudor I. Erzsébet „megrendelésére” tudatosan elferdített képpel – lásd „gazember leszek” – szemben Richárdnak volt hűséges tábora. Főként Északon, Yorkshire-ben, de jónéhány városban is. Nem véletlen, hogy itt, nem messze Leicester-től, Bosworth mezején állt csatát és vesztette életét 1485. augusztus 22-én. Az sem, hogy életben maradt híveivel a nyíltan York-párti Leicesterben végzett a bakó. A győző Tudor példát kívánt statuálni, s a király sebekkel borított, lemeztelenített testét közszemlére téve hordozta körül egy kordén, majd Leicester városa alázatos kérése ellenére sem engedte eltemettetni. Csak a Grey Friars kolostorában a ferencesek helyezhették el egy jelöletlen sírba egy durván ácsolt deszkakoporsóban. Porhüvelye még az alapvető kegyeletet sem kaphatta meg, véres testét nem moshatták le. A győztesek diadalt ültek. VII. Henrik „saját” egyházában a kolostorok sem menekülhettek meg, ezért a sírhely is a feledés homályába veszett, több száz év után véletlenül akadt bele a markoló egy áruház parkolójának építése közben. Azonosításának és újratemetésének története a modern sajtónak hála jól ismert. Az talán kevésbé, hogy Bosworth után Richárdnak és a York-háznak nagy kultusza alakult ki, amiben tagadhatatlanul annak is része volt, hogy a hatalmukat féltő Tudorok mindenhol a pártütés szellemétől félve sorozatban végeztették ki azokat, akiknek bármilyen kevés vérközösségük is volt a York-dinasztiával. Egymást érték a York-párti, a „gazembert” istenítő lázadások évtizedeken keresztül. A Yorkok kultusza a Tudor-, majd Stuart-kor alatt eggyé vált a mindenkor hatalom elleni elégedetlenséggel, például a Fehér Rózsa viselése, akár titokban. A skót lázadó Montrose márkijának sírjára az edinburgh-i St. Giles Székesegyházban fehér rózsát szokás tűzni – ma is (!) – pedig neki már semmi köze sem volt a Yorkokhoz.

Innen már csak egy lépés, hogy miután Leicester „visszakapta hősét”, a modern kor harcosai – mint Shakespeare-nél Brakenbury, Ratcliff és Catesby, Richárd legbensőbb hívei – megindultak a dicsőség felé a futballstadionokban. Most, március 14-én a Sevilla ellen újra az kellett, hogy szabadjára engedjék a harci ebeket, és megállíthatatlanul törtjenek a győzelemre. Úgy, mint maga III. Richárd Bosworth mezején, aki a történetírók tanúsága szerint is szinte legyőzhetetlen bajnokként hadakozott a harcmezőn az „áruló”, ráadásul francia segítséggel fellépő Tudor Henrikkel szemben, akkor is, amikor egyedül maradt, s a sokszoros túlerő legyűrte.

Az, hogy a szurkolók Julius Caesart idéztek, felvet még egy érdekes kérdést, amit talán csak a Shakespeare-kutatók ismernek. A III. Richárdban alkalmazott előítélettel teli megközelítést maga Shakespeare is túlzottnak találhatta, és ezért „visszaadott” valamit, gesztusként a meghurcolt York uralkodó felé a Julius Caesarban. Antonius úgy szól a meggyilkolt Caesar felett:

„Itt vadásztak el,
Nemes vad; itt esél, s itt állanak
Vadászaid zsákmánnyal ékesítve,
Vérednek bíborában.
[…]
Caesar miért volt és miben veszélyes?
[…]
„A legnemesbik férfi romja vagy te,
Ki valaha az idők hullámában élt.
Jaj a kéznek, mely e drága vért kiontá!”

Shakespeare: Julius Caesar, III. felvonás, 1. szín
(Vörösmarty Mihály fordítása)

A sorok között olvasva érezhetjük úgy, a költő úgy is érthette, hogy a vérében fekvő, dicső hadvezérhez szólván Antonius egy „másik”, ugyancsak temetetlenül fekvő uralkodó előtt is lerója kegyeletét, és III. Richárdnak is megadja azt a tiszteletet, amit a propagandisztikus ízű III. Richárdban a szerző nem tehetett meg.

Mielőtt még azt gondolnánk, Richárd Szent Lászlóhoz hasonlóan kikél a sírjából és a Leicester City játékosait segíti, a történésznek a tényeket vizsgálva el kell árulnia, hogy a történet túl szép. A fehér rózsa a City címerében nem fehér rózsa, s így a valóságban megdől a York-házhoz való kötődés. Ez ugyanis ugyanaz, mint a Leicester város címerében lévő virág, egy fehér potentilla, vagy pimpó (a heraldikában cinquefoil, a francia cinq feuilles­-ből és a latin quinquefolium-ból, ami szó szerint ötszirmút jelent), amit a 11. században élt Leicester grófja, a normann Robert de Beaumont használt, s azóta is a város jelképe. Más kérdés, hogy az ötszirmú fehér a nép emlékezetben rózsává nemesült, hiszen igen nehéz, még a heraldikában járatos kutatónak is elkülöníteni a címertanban alkalmazott rózsa-alakokat egyéb virágtípusoktól. Sőt, ha Leicester ma úgy gondolja, ő a Fehér Rózsa őrzője – ma fizikailag is – akkor a maroknyi történész kevés ahhoz, hogy a stadionban ebben hívő szurkolókat erről meggyőzze. Más kérdés, hogy a York-ház rózsája is ötszirmú a heraldikai megjelenésében (rose argent), s a potentilla is a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. Azaz ember legyen a talpán, aki megkülönbözteti őket egymástól a középkori ábrázolásokon.

Mindenesetre kíváncsian várjuk, mire mennek a „szabadjára engedett harci fenevadak” a következő fordulóban…

Talán „így hoz[nak] gyógyszert Anglia sebére” (III. Richárd, V. felvonás, 4. szín, Vas István fordítása). Volt olyan ugyanis, hogy a 8 között a BL-ben angol csapat játsszon, de olyanra, ahol az adott 11-ben ennyi angol, vagy legalábbis brit pályára lépjen, régóta nem emlékszünk.

2017 március idusán

Bárány Attila

Ezt olvastad?

Stróbl Erzsébet a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének docense, kutatási területe az angol reneszánsz kultúrtörténet, I. Erzsébet királynő kultusza,
Támogasson minket