(Ön)segélyezés a 19. századi zsidó közösségekben

Miként definiálhatja magát egy település izraelita közössége a jótékonykodáson keresztül? Lehetséges az, hogy az adakozás eszközként szolgáljon a felsőbb rétegekhez tartozók számára identitásuk megőrzésére? Előmozdíthatta a kisebbség többségi társadalomba történő integrálódását a 19. század folyamán a jótékonykodás, vagy épp az ellenkező hatást váltotta ki? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Rainer Liedtke a PTE BTK Modernkori Történeti Tanszékén, 2018. március 26-án tartott angol nyelvű előadásában.

(Rainer Liedtke előadása)

Liedtke 2014 óta a Regensburgi Egyetem Európai Történeti Tanszékének vezetője. Doktori fokozatát az oxfordi Saint Antony’s College-ben szerezte, oktatóként és kutatóként számos patinás európai és egyesült államokbeli intézetben megfordult. A várostörténeti témák mellett elsősorban a zsidó közösségeket tanulmányozza, rendszeresen publikál az újkori Anglia és Görögország történelmének csomópontjairól. Pécsi előadásában (Caring for Others, Caring for Oneself – The Ambiguities of Jewish Philantrophy in Britain and Germany in the Nineteenth Century) az izraeliták körében végzett jótékonykodás specifikumait vette górcső alá Hamburg és Manchester vonatkozásában, amit egyébként doktori tanulmányai óta vizsgál.

Mivel Liedtke szakterülete az összehasonlító európai történelem, elsőként azt szemléltette, hogy a kutató miként foghat két, egymástól sok tekintetben eltérő politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális hagyományokkal rendelkező város összehasonlításába. Az angol és német nyelvből adódó terminológiai problémák áthidalását* követően a zsidók körében kifejtett jótékonysági tevékenység három pillérét vázolta: ezek a Tóra, a vallási tisztelet, illetve a Zedakah. Utóbbit magyar nyelven legplasztikusabban talán az igazságosság vagy a becsületesség szavaknak lehetne megfeleltetni – mindez arra utal, hogy a szívből történő adakozás mint gesztus rendkívül fontos szerepet töltött be a zsidóknál.

(Hamburg a századfordulón – Kép forrása: Wikipedia)

A téma fogalmi kereteinek ismertetését követően az előadó Manchester és Hamburg 19. századi urbanizációs jellegzetességeit ismertette. A hallgatóság soraiban az előadás e pontján már bizonyosan megfogalmazódott a kérdés: Milyen szempontok sarkallhatták a kutatót arra, hogy két, látszólag teljesen eltérő fejlődési sajátosságokkal rendelkező várost állítson kutatásai homlokterébe? Megtudhattuk, hogy német vonatkozásban nagy kihívást jelentett Liedtke számára olyan várost találni, ahol az izraelita kisebbség életéről tudósító forrásanyag mennyisége kielégítő. A kedvező forrásadottságok Hamburghoz hasonlóan Manchesterre is érvényesek. Míg azonban Hamburg az egyik legjelentősebb Hanza-városként évszázados és gazdag hagyományokkal rendelkezik, addig Manchester a „fiatal városok” közé sorolható, hiszen csupán az ipari forradalom következtében vált a jelentőssé. A két település között hasonló vonásként említhető még az is, hogy az anglikán, illetve evangélikus többségi lakosság mellett mindkettőben viszonylag kicsi római katolikus és zsidó közösségek éltek.

(Manchester térképe 1650 – Kép forrása: Wikipedia)

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a zsidók által megélt történelmi múlt teljesen más volt a Brit-szigeteken, mint a német területeken: míg Angliából 1290-ből kiűzték őket (fokozatos visszatelepülésük a 16. század végétől indult meg), addig a német tartományokban a 11. századtól kezdve jelenlétük folyamatos volt. Liedtke kiemelte, hogy a 19/20. század fordulóján Kelet-Európa irányából intenzívvé váló emigrációt is másként élte meg a két állam: angol földön az 1870-es években megközelítőleg 60 000 zsidó élt, a már egységes államként működő Német Császárságban pedig nagyjából 600 000-et tartottak számon. Utóbbi – a letelepedés szigorú szabályrendszere miatt – nem volt kitéve a 19/20. század fordulóján az izraelita közösségek mind intenzívebbé váló beáramlásának, amely viszont Anglia területét jelentősen érintette. Ide az 1880–1920-as évek között összesen háromszáz ezren érkeztek. A zsidók körében végzett egyéni kezdeményezésekre visszavezethető vagy szervezett jótékonykodás kereteit még egy fontos tényező befolyásolta: bár korántsem állíthatjuk, hogy a német államokban élő izraelita kolóniák mindegyike tehetős volt, a 19. század folyamán egy erőteljes polgárosodás indult meg körükben. Mindez Angliában – köszönhetően a sok esetben nincstelen kelet-európai (többnyire orosz, lengyel és magyar) betelepülésének – elmaradt.

Rainer Liedtke egy igen érdekes párhuzamot villantott fel a két városban működő, zsidókat segélyező intézmények között: mind Manchesterben, mind pedig Hamburgban működött egy olyan szervezett szegénygondozási intézmény (Manchester Jewish Board of Guardians; Israelitische Armenanstalt), amely e közösség támogatására specializálódott. A legizgalmasabb ezzel kapcsolatban minden bizonnyal az, hogy bár a zsidóknak jogukban állt volna, hogy a városok általános szegénygondozási intézményeihez (Manchester Board of Guardians; Allgemeine Armenanstalt) forduljanak, ezt a gyakorlatban mégsem tették meg! A támogatási rendszer jellege egyébként – magától értetődően – mindkét városban hasonló komponensekből állt össze: az időszakos vagy állandó financiális segélyezés mellett (kóser) konyhákat üzemeltettek, tűzifát, szenet, valamint ruhákat osztottak, továbbá kórházakat, árvaházakat, iskolákat öregek otthonát működtettek. Általánosságban megállapítható az, hogy e segélyezési rendszer számos szegmensét az angol és a német nem zsidó intézményeitől kölcsönözte. A két város közötti legfontosabb különbség pedig Liedtke interpretációjában az volt, hogy míg Hamburgban egy viszonylag gazdag izraelita kolóniának kellett gondoskodnia a kevés szükséget szenvedő társáról, addig az 1880 után Manchesterbe áramló népesség komoly kihívást jelentett a tehetősebb rétegeknek.

 

Az előadás leglényegesebb kérdése véleményem szerint az volt, hogy miért tartottak fent egy speciális segélyezési rendszert úgy, hogy a zsidók mind Manchesterben, mint pedig Birminghamben jogosultak lettek volna a városok által valamennyi lakos számára felkínált segélyek igénybe vételére is? A mellett, hogy büszkeséggel töltötte el őket, hogy a saját intézményrendszerük jól működik, azt kívánták megmutatni, hogy közösségük problémáit önállóan is képesek orvosolni, továbbá nem kívülállók, ugyanazt teszik, mint a két város anglikán, evangélikus és római katolikus lakossága. Ezzel párhuzamosan pedig nem feledkezhetünk meg arról a 19. század során a felsőbb rétegek körében elterjedt nézettel, mely szerint a társadalmi szerepvállalás és segítségnyújtás kötelesség. Az adakozás hosszabb távon az izraeliták számára egyúttal a társadalomba történő teljes integráció lehetőségét is biztosíthatta. Az ilyen irányú tevékenység a gyakorlatban azonban sokkal inkább megakadályozta, mint elősegítette az integrálódást, hiszen „bár a zsidók ugyanazt tették, mint a nem zsidók, a cselekvés színhelye egy kizárólagos zsidó szféra volt”.

Az Ujkor.hu kérdésére az előadó kitért a nők segélyezésben való szerepvállalására is, amely egyébként igen hangsúlyosnak bizonyult. Megtudtuk, hogy bár a zsidók által alapított intézmények vezetői a korszakban szinte kivétel nélkül férfiak voltak, a gyakorlati-szervezési feladatok koordinálásában és elvégzésében oroszlánrészt kaptak a nők. Hamburg vonatkozásában pedig további érdekességként említhető meg, hogy a második világháború után a városba visszatért 200–300 zsidó ismételten szervezkedésbe fogott, s az elmúlt évtizedek során elsősorban az orosz területekről újonnan érkezett menekültek patronálását tűzték ki elsődleges célként.

* Más-más jelentéstartalommal bír a német Philanthropie (művészet- és tudománypártoló tevékenység) és az angol philantropy (szélesebb körben értelmezett adományozás, pl. kórházak vagy árvaházak támogatása), viszont megfeleltethető egymásnak a német Wohltätigkeit és az angol charity (egyéni kezdeményezések a jótékonykodásban), valamint a német Wohlfahrt és az angol welfare (városi vagy állami intézmény által szervezett segélyezés).

Czeferner Dóra

Ezt olvastad?

A Lászlóból Lancelot: Magyar király a Kerekasztal lovagjai között? (László to Lancelot: Hungarian Kings, Arthurian Knights) címmel került megrendezésre a