P. Bőle Kornél OP: Utaim – Egy domonkos szerzetes visszaemlékezései 1887–1944

Oszd meg másokkal is:

Lapozó

A vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény vezetőjének, Zágorhidi Czigány Balázsnak a szerkesztésében megjelenő Magyar Domonkos Rendtörténet sorozat harmadik köteteként jelent meg 2018-ban P. Bőle Kornél (1887–1961) domonkos szerzetes 1944-ig terjedő visszaemlékezése. A könyvet szerkesztette és Bőle kéziratait gondozta, majd sajtó alá rendezte Gilányi Magdolna, aki már hosszabb ideje foglalkozik a nevezett dominikánus szerzetes munkásságával, annak avatott ismerője. Mint a könyv előszavában is megjegyzi, még 2010-ben egyetemistaként kezdett foglalkozni az egykori nagyhatású hitszónok személyével, pályafutásának vizsgálatával, mióta először Vasváron hozzáfogott a szerzetes hagyatékának kutatásához – Zágorhidi Czigány Balázs javaslatára. A könyvhöz Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja írt ajánlást – ahogyan a 2018. december 17-i könyvbemutató alkalmával is ő mutatta be a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében.

Gilányi Magdolna előszavában röviden vázolja, hogy milyen elveket követett a könyv összeállítása kapcsán, milyen forrásközlési módszert alkalmazott, miként állította össze a közlendő szöveget, az milyen formában állt számára rendelkezésre. Külön leszögezi, hogy a három részre osztott Utaim című kézirat töredékben áll egyelőre rendelkezésre. Az I. rész az 1890-es évektől 1920.január 2-ig, a III. rész 1929. január 1-től 1944. október 15-ig tárgyalja végig az eseményeket. Az e közötti időszakot tárgyaló kézirat jelenleg kallódik még, nem tudni mi lett a sorsa. Így, hogy ne legyen hiátus a két rész között, Gilányi Magdolna rekonstruálta ennek a közel egy évtizednek történéseit, Bőle Kornél működését.

Gilányi Magdolna bevezető tanulmánya előtt egy ismeretlen szerző 1954-es „Ki lehet ő?” című Bőléről írt verssel találkozhat az olvasó, majd ezt követi a tanulmány („Misericordias Domini in æternum cantabo” Bőle Kornél (1887 – 1961) kéziratos visszaemlékezései), mely korábban a Magyar Domonkos Rendtörténet A 800 éves domonkos rend Magyarországon. A középkori provincia felbomlásától a közelmúltig című második kötetében is megjelent 2017-ben. Ebben a tanulmányban a szerző részletesen tárgyalta, hogy miként áll(t) össze Bőle hagyatéka, illetve hogy milyen változatos és információ-gazdag a domonkos szerzetes visszaemlékezéseit tartalmazó kéziratos hagyaték. Beszámol ezen visszaemlékezések születési mechanizmusáról, mely alapján leszögezhető, hogy ezekben bizonyos mértékben átmenet mutatható ki az emlékirat és naplóírás között. Eredetileg magának ugyanis gyorsírással jegyezte fel a grafomán Bőle az egyes napi eseményeket és később, gyakran évtizedekkel később – már a pannonhalmi Szociális Otthonban töltött évek alatt (1953–1961) – látott hozzá azok rendezéséhez és összeállításához, szeretett írógépén gépelve össze azokat A5-ös lapok mindkét oldalára. Olykor-olykor kitekintve a múltból a jelenbe is, ha éppen tud valamit az egyes megemlített személy további sorsáról, második világháborút követő kálváriájáról a szélsőbalra tolódott országban. Tanulmánya végén a szerző röviden összefoglalta Bőle Kornál életrajzát is, gondosan kitérve hitszónoki és missziós működésének felelevenítésére is. A tanulmányt egy kéziratjegyzék zárja, az egyes kéziratok pontos adatainak, mennyiségének feltüntetésével.

Bőle Kornél domonkos szerzetes (1887–1961). Kép forrása: Turul folyóirat (2015)

Mind ezt követi az Utaim I. része, mely már fentebb említve volt, 1920. január 2-ig sorjázza az eseményeket, amikor is Budapestről Vasvárra helyezték át az ősi rendházba, ahol adminisztrátorként látott hozzá a szolgálathoz. Ez az I. rész a gyermeki évekkel kezdődik, kezdve azzal, hogy miként tárult ki a világ a kis Bőlének, egyre távolabb és távolabb jutva bebarangolta szülőhelye Várpalota környékét, majd később hazai és ausztriai tanulmányai során egyre távolabb jutott, miként alakult ki hivatása és lett végül domonkos szerzetes. Megismerhetjük az őt egyedül nevelő édesanyjához fűződő szeretetteli kapcsolatát, a noviciátust és klerikus éveket és első nagyobb útjait külföldre (pl. Róma). Megtudhatjuk milyen baráti és szoros ismerettségi hálózattal rendelkezett. Többek között Badalik Bertalan későbbi osztrák-magyar (1934–1938), majd magyar tartományfőnökhöz (1938–1946), veszprémi megyéspüspökhöz (1949–1965, 1957-től internálva, így akadályoztatva a működésben) fűződő barátságába is bepillantást nyerünk, akinek családjával is jó viszonyba került. Több ízben járt missziós úton az Amerikai Egyesült Államokban is az ottani magyarokat felkeresve és adományokat is gyűjtve, volt, amikor Badalik társaságában is utazott és ketten – de többnyire más-más helyeken – végezték a missziót. Ez esetben és más esetekben is visszaemlékezései során megjegyezte hogy miről milyen más könyveiben írt részletesen vagy bővebben, megokolva, hogy az Utaimban miért csak röviden emlékezik meg ezekről (pl. Háromszor a lourdes-i Szűzanyánál: 1912, 1926, 1928; Szentévi nefelejcs: úti emlékek az 1925-iki szentévi első magyar nemzeti zarándoklatról; Spanyol földön: útirajz; Gyöngyvirágok és margaréták Árpádházi Szent Margit oltárán: születése 700 éves jubileumának és szentté avatásának ünneplésére; Ostrom; Ciklámenek és havasi gyopárok).

Megismerhetjük a budapesti Rózsafüzés Királynéja-templom és rendház építésének fázisait, melyben neki is nagy szerepe volt, miként emlékezett meg a rend 700 éves jubileumáról, melyben szintén ő is aktívan ki vette részét. Leírta, hogy adománygyűjtő útja során miként kereste fel a történelmi Magyarország egyházmegyei székhelyeit, ott miket tapasztalt, látott. Az első világháborús hátország mindennapjaiba is betekintést nyerhetünk.

Budapest Thököly úti Rózsafüzér Királynéja plébánia, Kép forrása: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye.

Részletesebben ír az 1916 év végi királykoronázásról, melynek emlékét szeretettel őrzött haláláig emlékezetében, leírva miként látta IV. Károly apostoli királyt (1916–1918) fején a Szent Koronával és Zita királynét, a kis Ottó trónörököst. Soraiból az erős és megingathatatlan királyhűség és az uralkodó család iránti szeretet olvasható ki. Később is megjegyzi, hogy a katonák előtt tartott beszédeiben is kitért mindig a király iránti alattvalói hűség és szeretet fontosságára. Missziós útjai és hitszónoki működése mellett tehát kitért az országos eseményekre is, hogy azok őt, rendjét és a híveket, a társadalmat miként érintették. Miként érte gróf Tisza István meggyilkolásának híre, gróf Károlyi Mihály, majd pedig a Tanácsköztársaság rémuralma, hogy milyen örömmel fogadta Horthy Miklós bevonulását Budapestre, ezzel a helyzet rendeződésére számítva a vörös terror után. Megható örömmel ír arról, hogy a lakosság milyen szoros kötődést mutatott a papsággal és szerzetességgel a „vörös uralom” idején, a kommunisták sikertelenül próbáltak ez ellen tenni bármit is. 1915-től foglalkozott egyre aktívabban Árpád-házi Boldog Margit szentté avatási ügyével.

Az Utaim II. része, mint említettük fentebb, rekonstrukciója különféle dokumentumok visszaemlékezéssel kapcsolatos pótlapok stb. felhasználásával, Gilányi Magdolna tollából. Reméljük a jövőben még előkerül majd Bőle Utaim II. része, így a szerkesztő azt felhasználva ki tudja egészíteni, átdolgozni a könyvet. Szemben az I. és III. résszel a lábjegyzetek helyett Gilányi Magdolna végjegyzetet használt itt, azokhoz hasonlóan azonban részenként újra kezdve a számozást. Betekintést nyerünk pl. a Credo Egyesület 1921-es megalakításába és fejlődésébe. A szerző évekre bontva tárgyalja Bőle ezen életszakaszát.

Emlékérem IV. Károly budai koronázására 1916. (Hadifém). Kép forrása: Pannonia Terra Numizmatika

Az Utaim III. része Bőle budapesti priori kinevezésével veszi kezdetét. A templomi és rendházi építkezések itt is helyet kapnak, továbbá, hogy priorként milyen feladatok álltak előtte, milyen kihívásoknak kellett megfelelnie. Szerkesztői és írói (Rózsafüzér Királynéja, Credo) működése ebben a részben is tárgyalásra kerül, hogy mikkel foglalkozott éppen és miként kapcsolódott be az Actio Catholica munkájába is. Több fontos országos szintű katolikus rendezvényről is részletesen megemlékezik a domonkos szerzetes, úgy mint az 1930-as Szent Imre és 1939-es Szent István-évről, valamint az 1938-as budapesti XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszusról, az ahhoz kapcsolódó eseményekről, Eugenio Pacelli bíboros legátusról – akit a rá következő évben XII. Piusz (1939–1958) néven választottak pápává. A korábbiakhoz hasonlóan hosszasan tárgyalja Bőle, hogy hol tartott missziókat, mondott beszédeket, hol prédikált, vezetett lelkigyakorlatokat, triduumokat. Egyes püspökök kapcsán is értékes információkhoz jutunk, amennyiben véleményét, benyomását is leírja az egyes személyekről: Kohl Medárd, gróf Zichy Gyula, gróf Mikes János, Mindszenty (Pehm) József, Grősz József stb. Persze világiakról is, pl: gróf Zichy János és más papokról, pl. Bangha Béla jezsuita.

Adolf Hitler uralmának kiszélesedését, majd az 1938-as Anschlusst fokozott aggodalommal fogadta. A Trianonnal elszakított területek visszacsatolásait azonban érthető hazafias örömmel fogadta, pl. Kassára ő is elment. Az újabb nagy világégés beköszöntét ismételten aggasztónak ítélte. Az első világháborúhoz hasonlóan a második világháborús hátország sorsában is osztozott, visszaemlékezéseiben ennek is helyet szentelt. Gróf Teleki Pál halála kapcsán figyelemre méltó, hogy ő azt politikai gyilkosságként értékelte. Az ország német megszállása utáni egyre romló belállapotát keserűen értékelte, zsidók elleni atrocitások fokozódására is kitért, ami a nyilas időkben érte tetőfokát. Visszaemlékezése utolsó hányada a szovjet megszállás közeledtéről, majd megérkezéséről ad már beszámolót. Budapest ostromát ő maga is a fővárosban vészelte át, esetenként alig kerülve el, hogy idő előtt távozzon az élők sorából. A szerzetesek áldozatos munkájáról is képet ad Bőle, ahogyan igyekeztek a csatatérré vált országban segíteni a rászorulóknak, szenvedő embertársaiknak. Az Utaim III. részében tetőzik be Árpád-házi Boldog Margit 1943. november 19-i szentté avatása, melyet rendkívüli örömmel fogadott. Részletesen írt itt is Bőle az odáig jutó nehézségekről és örömökről, a Szent Margit-szigeti lelkinapokról. Továbbá betekintést kapunk Bőle révén az Osztrák-magyar Rendtartomány 1938-as szétválásáról, a Magyar Rendtartomány megalakulásáról/helyreállásáról Badalik vezetése alatt.

A könyv gazdagon illusztrált, a képek a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény állományából került közlésre. Az Utaim III. részét egy rendi archontológia és névtár követi, részletezve a kötetben szereplő szerzetesekre vonatkozó adatokat, hogy melyikük hol és milyen pozicióban szolgált élete során. A névtárat személynév- és helynévmutató végezetül pedig a képjegyzék és Bőle Kornél válogatott bibliográfiája zárja. Egyedüli kritikaként csupán talán egy dolgot emelnénk ki, amennyiben a közölt kéziratban nem lettek egységesítve a személyek nevei (pl. Vlasich Adalbert, Vlasich Béla), ez a témában járatlanabb olvasók számára jelenthet esetleg kisebb nehézséget, illetve ide kapcsolódóan a külföldi személyek nevét is eredeti alakban és nyugati névsorrendben talán praktikusabb lett volna átírni (pl. Ludwig Theissling domonkos generális esetében erre az alakra), a magyar gyakorlat szerinti Bőle által is használt keleti névsorrenddel szemben (pl. Theissling Lajos alakról) és ezt az előszóban megokolva. Mindent egybe vetve tehát Gilányi Magdolna gondos munkája nagy segítségére szolgál a jövőbeni további kutatások és a korabeli magyar egyházi élet tanulmányozása, a társadalmi kérdések vizsgálata tekintetében. Történészek és érdeklődő olvasók számára egyaránt érdekes olvasmány.

Sági György

Az ismertetett kötet adatai: Bőle Kornél: Utaim. Egy domonkos szerzetes visszaemlékezései 1887–1944. A kéziratot kiadás alá rendezte: Gilányi Magdolna. Budapest–Vasvár, Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, 2018. (Magyar Domonkos Rendtörténet 3. – sorozatszerk. Zágorhidi Czigány Balázs) 268. pp.

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Ezt olvastad?

A Domonkos-rend (Ordo Praedicatorum) alapítója, Szent Domonkos halálának, valamint magyarországi rendtartománya megalakításának 800 éves jubileumát ünnepli. A jeles évfordulók körül
Támogasson minket