Párhuzamos kapcsolások – Paks, az Atomváros

Paks nevét hallva, először bizonyosan a halászlé és az atomerőmű jut az emberek eszébe. A halászlé jóval korábbi márkajel, hiszen 1955-től a Margit körút 14. alatt működött a Paksi Halászati Szövetkezet híres csárdája, a Paksi Halászcsárda. Ide tért be egy jó halászlére 1969. január elején Endrődi László grafikus, és „atommagot talált” a tányérjában, majd rajzban is megörökítette az élményét, amelyet elküldött az Esti Hírlapnak, ahol a címlapon jelent meg a humoros rajz. Ez az első képzőművészeti alkotás, amely hírül adja: atomerőmű épül Pakson.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Beregnyei Miklós most közlésre kerülő írása a Honismeret folyóirat 2015. évi 3. számában jelent meg. A tartalomjegyzék a címlapra kattintva tekinthető meg.

Paks, a befogadó település, 1969 tavaszán – az építkezés megkezdésekor – városi rangjától megfosztott (1872) járási székhely volt, 11 ezer fő lakossal, egy modernizált, termékeiről szintén híres konzervgyárral, amely mára lassan még a paksiak emlékeiből is kikopott. Az építkezés megkezdése pezsdülést hozott a település közéletében, hiszen az építőket szállással és élelemmel kellett ellátni. Nem lévén szálloda, családi házak fogadták be az építőket, majd a disznóvágásokkal kibővítették az amúgy szűkös élelmiszer-ellátási lehetőségeket. Ám a sokat ígérő indulás még abban az évben, 1969 végére leállt, az építkezést felfüggesztették.

Az újraindulás éve 1973, ettől kezdve megállás nélkül folyt a XX. század legnagyobb hazai beruházása, a teljes megvalósulásáig. Egy ilyen hatalmas ipari üzem létesítése átrendezte a település társadalmi és épített környezetét. Paks lakóinak száma évről évre emelkedett, az idetelepültek („jöttmentek”) zöme az ország más városaiból és ipari üzemeiből érkezett, ezzel megváltoztatva a település társadalmi rétegződését, és az inkább mezőgazdasági-kereskedelmi jellegből fokozatosan az ipari jelleg lett a hangsúlyosabb. A nagyléptékű változást jól tükrözi, hogy a tíz éve megkezdett építkezés eredményeként 1979-től Paks újra városi rangot kapott, lakosainak száma már akkor meghaladta a 20 ezer főt, majd az 1980-as évek második felére megközelítette a 25 ezres létszámot. A település lakóinak megduplázódása a város épített környezetében is hatalmas változást eredményezett. A Kishegyen egy új, modern városrész épült fel, jól elkülönülve az óvárostól.

Ez az elkülönítés tudatos tervezői elképzelés volt, nem akarták az óváros megszokott ritmusát megbolygatni azzal, hogy több ezer embert telepítenek az óváros üres telkeire vagy lebontásra ítélt házai helyére. A tervezők nem barakkokban kívánták elhelyezni az építőket, mint az előző nagy országos építkezéseken, hanem véglegesnek szánt panellakásokban, amelyeket az építők levonulása után felújítanak, és átadják az atomerőművet üzemeltetőknek és családjaiknak. Ennek az elképzelésnek a megvalósulásával a város kettészakadt óvárosra és az új lakótelepre, ahol közel tízezer ember él. Az új városközpontot – intézményeivel együtt – délebbre helyezték át a két városrész közé, ezzel valamelyest közelítve egymáshoz a két városrészt.


Az új lakótelep a
tulipános házakkal a Kishegyen

Az új lakótelep építése egy új szimbólummal gyarapította a várost, az úgynevezett „tulipános” házakkal, amelyek kapcsán – 1975-ben – országos építészeti vita robbant ki Csete György építész és csapata által tervezett panelreform kapcsán. Mindeközben a várostól délre, a Dunától 1500 méterre, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan, birkalegelőnek használt területen folyt az atomerőmű építése. Az építkezést azok a nagy építőipari vállalatok végezték, amelyek előzőleg már felépítették az ország nagyobb hőerőműveit. Az építőknek volt tapasztalatuk, ám ennek ellenére itt új helyzettel álltak szemben: a minőségi és mennyiségi követelmények másságával és a munkaszervezés különlegességével. Például a vállalatok hegesztői nem hegeszthettek, minősített hegesztőket kellett Lengyelországból a helyszínre vezényelni, majd beindítani a minősített hegesztői oktatást. Az elvégzendő munkák volumene jóval meghaladta az addig végzett munkák mennyiségét, mindezt tetézve azzal, hogy egy szűk munkaterületen több szakmának kellett együtt dolgoznia. Ez új munkaszervezési feladatot jelentett, ezért többek között bevezették a 10+4-es műszakot. Tíz nap folyamatos munka, majd utazás haza, négy nap „pihenő” az elmaradt otthoni munkák dzsungelében. Az építési munkákat úgy szervezték, hogy az építendő négy blokkon folyamatos munkavégzés legyen lehetséges, és az átadás előtt álló blokkról a „felesleges” munkaerőt a következő blokkra irányították.


A Paksi Atomerőmű madártávlatból

Aztán elérkezett a várva várt nap: 1984. december 28-a, az első reaktorblokk párhuzamos kapcsolása az országos villamos hálózatra. A következő párhuzamos kapcsolások 1984-ben, 1986-ban és 1987-ben történtek. Az erőmű életében fontos dátumok az országos hálózatra történő párhuzamos kapcsolások. A város történetében is voltak hasonlóan fontos események, mint például a Városi Múzeum 1994-es megnyitása, az európai hírű kortárs gyűjteménnyel büszkélkedő Paksi Képtár új épületének átadása 2010-ben vagy a római kor emlékeit őrző Lussonium szellemi és tárgyi újraélesztése. Példaértékű a Paksi Digitális Archívum létrehozása, amely hatalmas adatbázissal rendelkezik a város rég- és közelmúltjára vonatkozóan.

Szólnunk kell a bővítési tervekről, amelyek szinte folyamatosan napirenden voltak. Először 1986-ban született szerződés két új 1000 MW-os blokk építéséről, amely terv nagy hatással lett volna a városra. Ekkor lett Makovecz Imre Paks főépítésze, és olyan tervet dolgoztak ki, amely enyhítette volna a város nagy szerkezeti elkülönülését. Ezek a tervek és elképzelések aztán 1989-ben meghiúsultak, mert a kormány leállította a bővítést. Aztán 1990/91-ben ismét napirenden volt a téma, ám szintén csak terv maradt. Napjainkban ismét napirenden van a bővítés, az amortizálódó hazai villamos erőművek termelésből történő tervezett kiesései miatt a programot kapacitásbővítési programnak nevezik. A terv szerint 2 db 1200 MW-os blokk épül majd, és 2025-ben, valamint 2030-ban újra lehet párhuzamos kapcsolás, vagyis az 5. és 6. blokkok ekkor lépnek üzembe. Ez a terv szintén hatással lesz Paks társadalmi és épített környezetére egyaránt.

Beregnyei Miklós

Ezt olvastad?

Írásunkban a népi íróként számon tartott Szabó Zoltán (1912–1984) írásain keresztül vizsgáljuk meg a revízió kérdését, tágabb értelemben pedig azt,